2014. november 24.

David Benioff: Tolvajok tele

Az utóbbi hetekben nem hogy blogolásra, de olvasásra sem jutott túl sok időm, úgyhogy most örülök, hogy az íróasztalom környéke tele van posztolásra váró könyvekkel, mert legalább van miből ’táplálkozni’, míg új élményekre teszek szert. Persze megvan a dolog hátulütője, hiszen sokkal nehezebb régebbi olvasmányokról írni, nehezebb megragadni az érzést, a hangulatot, az élményt, amit átéltem, nem beszélve a gondolatokról, amelyek a történet olvasásakor felmerültek bennem. Egy kis agyalást követően a halomból végül David Benioff regényére esett a választásom, mert talán ez volt az utóbbi idők olyan olvasmánya, ami az óta is velem maradt. Az eltelt hetekben többször eszembe jutottak a regény hősei, elméláztam a történteken, a háború értelmetlenségén, az emberi kegyetlenségen, az élet fintorán, igazságtalanságán, a történet kiindulópontját alkotó helyzet abszurditásán, a végkifejlet ironikus voltán, a megindító keserédes befejezésen.

Bár a Tolvajok tele egy kicsit más szemszögből közelít, de háborús regény a javából. A tizenhét éves Lev Benyov a nácik által körülzárt Leningrádban próbálja hasznossá tenni magát. Nem menekült el amikor tehette, hanem otthon maradt, hogy megvédje szeretett városát,Pityert, hogy ő is kivegye részét a harcokból. 1941 Szilveszter éjjelén azonban elkapják, amikor barátaival kifosztja egy ejtőernyővel lezuhant német katona holttestét. Háborús időkben a fosztogatásért azonnali halál jár, de Lev, megrökönyödésére, Leningrád legrettegettebb börtönében, a Keresztekben találja magát. Hamarosan egy cellatársat is kap, a jóképű, kozák származású dezertőr Kolja személyében, aki szintén értetlenül áll a tény előtt, hogy elkerülte az azonnali fejbelövést. A rejtélyre fény derül, amikor a Belbiztonság nagy hatalmú ezredese alkut ajánl nekik: elkerülhetik a kivégzést, sőt kegyelmet kapnak, hogyha hat nap alatt egy tucat tojást szereznek az ezredes leányának az esküvői tortájához. 

2014. november 6.

A púpos ügyvéd újra munkában - külföldi megjelenések # 2


A történelmi krimik kedvelői, azon belül is C. J. Sansom rajongói négy hosszú év után ismét együtt nyomozhatnak az éles nyelvű és eszes púpos ügyvéddel. Aki nem ismeri a sorozatot, annak elmondom, hogy a regények VIII. Henrik korába kalauzolnak, ahol az intrikák, összeesküvések, gyilkosságok, merényletek a hatalmi harcok velejárói. Ilyen ügyekkel kénytelen megbirkózni Matthew Shardlake is, bár nem egyszer igen kényes helyzetben találja magát, hiszen a zavaros időkben könnyen fejét vehetik az embernek. A sorozat első része 2003-ban jelent meg, azt követően egy, két évente látott napvilágot egy-egy újabb történet, de a legújabbra bizony négy évet kellett várni. 

Itthon a Shardlake-sorozat az Agave Kiadónál jelent meg, az első 2008-ban, az ötödik 2012-ben, így a hazai rajongók csak két éve kénytelenek nélkülözni Matthew társaságát. Csak remélhetjük, hogy a kiadó jövő évi tervei között helyet kap Sansom új regény is, de ha valaki nem szeretné kivárni a fordítást, az megpróbálkozhat az eredetivel, az angol kiadás október 23.-tól elérhető. A történet VIII. Henrik életének utolsó évében játszódik, 1546 nyarán, és egy vallási értekezést tartalmazó könyv körül bonyolódik, amelynek szerzője a királynő, Parr Katalin. A radikális protestáns nézetekről valló kézirat a királynő lakosztályából tűnik el, hogy aztán egyetlen oldala egy meggyilkolt londoni nyomdász kezéből kerüljön elő. Ebben az ügyben kezd el nyomozni Matthew Shardlake, és igen gyorsan ismét a királyi udvar politikai cselszövései között találja magát, annak ellenére, hogy korábban megfogadta, messzire elkerüli ezt a világot.