2014. szeptember 9.

Jonathan Stroud: A sikító lépcső esete (Lockwood és Tsa. # 1.)

Ezen a nyáron igencsak kijutott nekem az ifjúsági irodalomból, és annak ellenére, hogy régen kinőttem már  a korból, nagyon is élveztem őket. Az én időmben hol voltak az ilyen szerzők? Nehéz elképzelni, hogy vannak fiatalok akiket egyáltalán nem hoznak lázba a nekik szóló történetek, legyen az romantikus, szépirodalom, fantasy, nyomozós, sci-fi, sőt, könyvet is ritkán vesznek kézbe (tisztelet a kivétel), pedig rengeteg kitűnő regény között válogathatnak. Én felnőtt fejjel is lelkesedve és élvezettel olvasom őket, néhány órára megfeledkezve a mindennapi élet gondjairól. Jonathan Stroud könyve is nagyszerűnek bizonyult, szellemekhez mostanában nem igen volt szerencsém, úgyhogy az újdonság varázsával hatottak. A sikító lépcső esete egy sorozat nyitókötete, amelyben a Lockwood és Tsa. Nyomozóiroda kalandjait kísérhetjük figyelemmel, pontosabban garázdálkodó szellemek utáni nyomozásaikat.  
  
Szóval higgyen bárki bármit, igenis léteznek szellemek! Legalábbis a Lockwood és Tsa. Nyomozóiroda Angliájában, ahol az országos járványszerű kísértetjárás immár ötven éve keseríti a lakosok életét. A visszatérő holtak nem kis kalamajkát okoznak, mert néha igen erőszakosak, félelmetesek és az élőkre vadásznak. A Problémára eddig semmiféle magyarázat nem született, de létezik, és a hatóságok számos ügynökséggel vállvetve igyekeznek szembeszállni eme természetfeletti jelenséggel. A dolog pikantériája, hogy a Látogatókat (így nevezik a visszatérő szellemeket) csak az erős pszichikus érzékenységgel megáldottak érzékelik, pontosabban a fiatal korosztály, így aztán a frontvonalban elsősorban gyermekek harcolnak, míg a felnőttek csak a háttérből támogatják/irányítják őket.

A Lockwood és Tsa. egy aránylag újonnan alapított ügynökség, a legkisebb a városban, és a legpechesebb. A csapat mindössze három tagot számlál: az igéző mosolyú Anthony Lockwood, az ügynökség vezetője; a kutatási háttérmunkát végző George Cubbins a helyettes; az utolsóként csatlakozott Lucy Carlyle pedig az asszisztens. A több-kevesebb sikerrel megoldott ügyeik ellenére lelkesedésük töretlen és nagy reményekkel tekintenek a jövőbe, mígnem egy ködös estén végzetesen elszúrnak egy ügyet, olyannyira, hogy nemcsak a hírnevük, hanem egyenesen az ügynökség léte kerül veszélybe. Ha egy ilyen helyzetben adódik egy utolsó lehetőség, amivel megmenthető a cég, nincs mint tenni, meg kell ragadni. Anthony is ezt teszi, (nem az a fajta, aki meghátrál a kihívás elől), úgyhogy a csapat felkerekedik, hogy egy éjszakát Anglia kísértetek által legsűrűbben lakott házában töltsön, azzal az eltökélt szándékkal, hogy az ügy végére járnak, és a reggelt is megérik.

Kísértésben utazunk!

Szórakoztató, kalandos, fordulatos regény. Gondolhatjátok, hogy az átlagos ügynek indult nyomozás nem várt fordulatok és események egész sorát indítja el. A meglepetésből a könyv végére is jut, ami egy kicsit a jövő eseményeit is előrevetíti. A borítón ígértektől eltérően az éjszakáim mit sem változtak, de élveztem a csipetnyi angol humorral fűszerezett történetet, és mindhárom karaktert megkedveltem. Az eseményeket Lucy meséli el, így aztán ő az egyedüli, akinek megismerjük a múltját, és hogy miként került az ügynökséghez. Anthony és George múltja egyelőre homályban marad, ahogy a Portland Row 35. szám alatt álló különös ház története is, ami az otthonuk és egyben az ügynökség központja.

A két fiú nem is különbözhetne jobban egymástól. Anthony egy karizmatikus személyiség, vezéregyéniség, nem lehet nem szeretni. Azt mondanám rá, hogy kissé koravén, de hát egy ilyen szellemjárta világban ez valahol érthető. Magas, karcsú, keskeny arcában sötét szemek csillognak. Bár az orra hosszú kellemes és csálé mosolya nagyon is megnyerő. Az összképet a sötét rendetlen haj teszi teljessé. George alacsony, kövér, homokszín hajjal, kék szemei pedig kerek szemüvege mögül kritikusan figyelik a világot. Fényes, formátlan arcát szögletes áll keretezi, néha lomhán és csoszogva jár, szinte vonszolja magát. Az igaz, hogy egy kissé fura, de én kifejezetten élveztem. Gondolom, azt mondanom sem kell, hogy Lucynak ki a kedvence. Ő így látja őket:

„Nem nehéz kitalálni, melyik kollégát preferáltam, ahogy ébren feküdtem a padlásszobában. Egyrészről: Anthony Lockwood, élénk, energikus, örömmel veti bele magát az újabb titkokba, olyan fiú, aki akkor boldog, ha kísértetjárta szobába léphet be, kezét könnyedén kardja markolatán pihentetve. Másrészről: Georges Cubbins, olyan jóképű, akár egy doboz margarin, karizmatikus, mint a padlóra dobott nedves törülköző. Ő akkor volt boldog, szerintem legalábbis, amikor poros akták és kajával megpakolt tányérok vették körül, és mivel bosszantottam, igyekeztem őrizkedni tőle. Viszont előre örültem a gondolatnak, hogy Lockwood mellett lépek a sötétbe.”

Ha valaki elolvassa a könyvet, maga is rájön, hogy nem kis feladat felvenni a harcot az Egyes, Kettes vagy éppenséggel Hármas kategóriájú szellemmel (bár ez utóbbival ritkán lehet találkozni), de a mi kis szellemvadászaink nagyon is eltökéltek és tehetségesek, és nem szenvednek önbizalomhiányban. Az igaz, hogy a Lucyé néha meginog, de Athonyra ez egyáltalán nem jellemző. Tudja, hogy az igazi hírnévhez elég egyetlen ügy is, ha ez megfelelő port kavar, és persze sikeresen a végére járnak, és neki eltökélt szándéka, hogy ezt meg is valósítsa.

Az egyéni tehetségeiket összeadva jó kis csapatot alkotnak ők hárman, és kíváncsi vagyok, hogy milyen kalandokba keverednek a jövőben. A sorozat második kötetének címe The Whispering Skull és a hónap végén jelenik meg. Jó lenne a két fiú valamelyikének, vagy mindkettejük gondolatait megismerni, hogy miként látják a társaikat, de legfőképpen megtudni valamit a múltjukról (és azt is, hogy mit rejt a bezárt ajtó!). Úgyhogy várom a folytatást. Remélem a fordítás nem fog sokat váratni magára.


Kiadó: Animus Kiadó
A mű eredeti címe: Lockwood &Co. The Screaming Staircase
Szerző: Jonathan Stroud
Fordító: Pék Zoltán
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 318 oldal