Aki követi a blogomat, de az is, aki csak véletlenül tévedt az utóbbi időben erre, láthatta, hogy novemberben és decemberben alig pár bejegyzés született. Ez az időhiány számlájára írható, a kiváltó ok azonban annál változatosabb volt: vendégség, utazás, karácsonyi nagytakarítás, ajándékvadászat, készülődés az ünnepre; azt nem mondom, hogy ezen idő alatt ugyanannyit olvastam, mint máskor, de azért akadt pár könyv, ami kellemes perceket szerzett nekem.
Először is ott volt Mikszáth Kálmán és Szent Péter esernyője, aztán Julie Klassen és az Álruhás szerelem, sőt nekiláttam Jean le Flambeur, a kifinomult úriember és fondorlatos mestertolvaj második kalandjának is. Azonban rá kellett jönnöm, hogy Rajaniemi regénye nem hektikus időszakra való, amikor néhanapján pár oldal erejéig felkapja az ember, így aztán két hét próbálkozás (és 50 oldal haladás!) után félre is tettem, hogy egy nyugisabb időszakban birkózzak meg vele. A tizenéves keresztlányunknak ajándékba szánt ifjúsági regények közül a Rocksztárt kaptam karácsonyra, valamint Szívzűrterápia strébereknek repített vissza ifjúkorom éveibe. Remélem, hogy ő is annyira szórakoztatónak fogja tartani őket, mint én.
Annak ellenére, hogy volt még itthon olvasatlan Lee Child kötet, egész évben elkerültük egymást, és talán így is maradt volna, hogyha az elmúlt hetek valamelyikében bele nem botlok a Csak egy lövésből készült filmbe (hogy Tom Cruise mennyire adja vissza a könyvbéli Reachert, az most mellékes). De volt a film, és én ismét megnéztem, és utána nagy kedvem kerekedett Reachert olvasni, úgyhogy nyomban lekerült a polcról az Összeesküvés, a tizenhetedik kötet a sorban. A helyzet azonban úgy alakult, hogy nemigen jutott időm az olvasásra, a páromnak meg annál több, így lecsapott rá (ismét), úgyhogy várnom kellett, míg befejezi. Mivel szerettem volna egy kicsit felfrissíteni, hogy Reacher miért is döntött úgy, hogy Virginiába utazik (mert az Összeesküvésben még mindig csak úton van arra felé), két lépést visszatáncoltam és lecövekeltem a 61 óránál, amit aztán követett a Megérte meghalni. Végre csak elérkezett a perc, amikor kézbe vehettem az Összeesküvést, de annak elolvasása után sem lett elegem Reacherből, így egy füst alatt a Nincs visszaútat is elolvastam. Szóval tobzódtam a Reacher történetekben, egyik jobb volt a másiknál, sőt az újraolvasásokat is nagyon élveztem.
Azóta sajnos egyetlen könyvnek sem sikerült a végére érnem, pedig sok gyönyörűség érkezett mostanában hozzám, de ez az időszak már csak ilyen. Abban még reménykedem, hogy az év vége előtt legalább egy könyvet sikerül még elolvasni, bár bejegyzés csak januárban lesz róla, ahogy a fent említett kötetekről is (ha nem is mindenikről, de néhányról biztosan).
Azért álljon itt a kis lista, amiből válogatni fogok:
Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője
Julie Klassen: Álruhás szerelem
Marni Bates: Rocksztárt kaptam karácsonyra
Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek
Lee Child: 61 óra
Lee Child: Megérte meghalni
Lee Child: Összeesküvés
Lee Child: Nincs visszaút
és amit sikerül az év végéig még elolvasni
Kép: itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése