2014. április 7.

Sabrina Jeffries: A lord titka (Halstead Hall bajkeverői 1.)

Egy kicsit hosszúra nyúlt az utolsó bejegyzésem óta eltelt idő, és bár egyéb elfoglaltságaim miatt nem posztoltam, azért szorgalmasan fogyasztottam a könyvtári és a saját köteteimet, történelmi krimit és történelmi romantikák. Úgy tűnik az utóbbi időszak ezen műfajoknak kedvezett. Ha végignézek a posztolásra váró köteteken, nem tudom, hogy örüljek, vagy fogjam a fejem, mert mindenik sorozatnyitó darab. Ami most kerül terítékre egy kis történelmi romantika, és a 19. századi Angliában játszódik.

A lord titka volt az első magyarul olvasható Sabrina Jeffries könyv, ugyanakkor a Halstead Hall bajkeverői címmel fémjelezett sorozat első kötete. A bajkeverők a Sharpe testvérek, Halstead Hall pedig a család ősi birtoka. A Sharpe testvérek tizenkilenc évvel korábban tragikus és tisztázatlan körülmények között vesztették el a szüleiket, és így a tehetős anyai nagyanyjuk nevelte fel őket. A társaság által rájuk aggatott „bajkeverő” jelző igencsak megállja a helyét, hiszen viselkedésük hagy némi kívánnivalót maga után. A legidősebb Oliver; ő volt, akit leginkább megviselt a szülők halála, és azóta kicsapongó életvitelével folyamatosan   borzolja a társaság kedélyeit. Mindent megtesz, hogy élvhajhász apja nyomdokaiba lépjen. A pletykalapok állandó szereplője, hol táncosnők és szajhák társaságában, hol ivászattal tölti éjszakáit. Azonban testvéreit sem kell félteni, mindnyájan szorosan a nyomában járnak: Jarret a játékszenvedély rabja, Minerva pikáns rémregényeket ír, Gabriel versengési mániájával hívja fel folyton magára a figyelmet, míg a legkisebb, Celia, a céllövészetnek hódol. Ilyen életvitel mellett nem csoda, hogy a nagyinak elege lesz unokái botrányos viselkedéséből, és döntő lépésre szánja el magát: ha unokái egy éven belül nem házasoknak meg, megvonja tőlük járandóságaikat, sőt a végrendeletéből is kizárja őket. A sorozat öt kötetében egy-egy testvér történetét élvezhetjük, és mivel Oliver a legidősebb, A lord titkában vele ismerkedhetünk meg először közelebbről.

Oliver Sharpe, Stoneville márkija soha nem tervezte, hogy bárkivel is házasságra lépjen. A szülei anyagi érdekekből köttetett boldogtalan házassága távol állt az ideálistól, és kiábránditóan hatott a fiatal Olivérre. Az ultimátumot követően sem szándékozik megváltoztatni korábbi elhatározását csak azért, hogy a nagymama kedvére tegyen, inkább kieszel egy ravasz tervet, hogy eltántorítsa az asszonyt a szándékától, és így megmentse magát és a testvéreit a kilátásba helyezett kellemetlenségektől. A sors szeszélye folytán Maria Butterfield személyében igen gyorsan ráakad a megfelelő partnerre.

Maria Amerikából érkezett, hogy eltűnt jegyesét felkutassa. Eme kalandos vállalkozásban egyedüli társa unokafivére, a kissé nehézkes felfogású, de igen jó szándékú és barátságos Freddy. Egy szerencsétlen esemény következtében azonban kénytelenek engedni Oliver zsarolásának, és Maria elfogadja a férfi által ajánlott alkut: játssza el a menyasszonya szerepét, cserében pedig segít neki megkeresni a köddé vált vőlegényt.

Ezzel kezdetét veszi a – ki hátrál meg előbb, ki mennyit hajlandó kockáztatni – macska egér játék Oliver és Hetty nagymama között, amibe persze időnként a testvérek is bekapcsolódnak. A „színjáték” azonban nem a tervek szerint alakul. Mindenki tartogat egy-két meglepetést a tarsolyában, sőt az Oliver és Maria között támadt vonzalom is csak bonyolítja a dolgokat, ahogy néhány eltemetett titok is a múltból, ami súlyos teherként nyomja Oliver lelkét, és ami egyre inkább a felszínre kívánkozik. És akkor még mindig ott van az eltűnt vőlegény, aki miatt Maria elsősorban Angliába érkezett.

Egy kicsit csalódás volt számomra a regény, mert elég sok potenciál volt benne, de nem igazán sikerült kellően kiaknázni őket. Hozza a követelményeket, ami a műfajtól elvárható, romantika, egy kis kaland, érdekes és szerethető karakterek, de hiányzik az a plusz, ami kiemelné a többi hasonló történet közül. Én túlzottnak éreztem Oliver bűntudatát és önostorozását a múltban történtek miatt, Maria is okozhatott volna egy kicsit nagyobb felfordulást, ha már hajlandó volt elvállalni az álmenyasszony szerepét. Viszont Freddy a maga szókimondó és kissé együgyű viselkedésével belopta magát a szívembe, akár csak Hetty nagymama, aki egyáltalán nem nemesi származású és egy sörfőzdét irányít kemény kézzel, és imád a félelmetes matriarcha szerepében tetszelegni. A történet viszont eléggé kiszámítható volt, néhol vontatott, egyes részeket rövidebbre is lehetett volna venni, és több izgalmat belecsempészni, de pozitívum, hogy a titokból maradt a következő kötetekre is. Ha  valaki csak most ismerkedik a műfajjal, annak  A lord titka talán jobban elnyeri a tetszését, de mivel én már elfogyasztottam jó néhány hasonló történetet, nem mondhatom, hogy felejthetetlen élményben volt részem. Ennek ellenére nagy valószínűséggel elolvasom a többi testvér történetét is, egyrészt kíváncsi vagyok, hogy nekik kit rendel a sors, másrészt meg arra, hogy sikerül-e az írónőnek egy emlékezetesebb élménnyel megajándékoznia. A sorozat öt kötete közül már három olvasható magyarul, a harmadik az elmúlt hónapban jelent meg. Üröm az örömben, hogy bár megvannak a könyvtárban, de sajnos egyelőre olvasónál, úgyhogy ha kíváncsi leszek rájuk, muszáj  lesz előjegyeztetnem őket.

The Hellions of Halstead HallHalstead Hall bajkeverői sorozat kötetei: 
1. The Truth About Lord StonevilleA lord titka (Oliver története)
2. A Hellion in  Her BedÖrdögi csábító (Jarret története)
3. How To Woo a Reluctant LadyFelejthetetlen csók (Minerva története)
4. To Wed a Wild Lord (Gabriel története)
5. Lady Never Surrenders (Celia története)

Sabrina Jeffries


Kiadó: General Press
A mű eredeti címe: The Truth About Lord Stoneville
Fordító: Hajnal Gabriella
Kiadás éve: 2012
Terjedelem: 312 oldal