Az eredetiséget mellőzve és persze ismételve önmagam megint csak azt kell mondjam, hogy az Álom két keréken elsősorban a borítójával vett meg magának. Valljuk be, hogy aki megpillant egy ilyen borítót, anélkül, hogy bármit is tudna a szerzőről vagy a történetről, ha csak egy kicsit is romantikus lelkületű, képtelen ellenállni a csábításnak, hiszen a nyár, a tenger és egy kis romantika élményével kecsegtet. Ha pedig közelebbről is szemrevételezzük, talán a történet is felkelti az érdeklődésünket, és akkor már biztos, hogy egy példány ott fog landolni a kosarunkban. Nálam minden esetre ez történt, a borító után a történetre is kíváncsi lettem, és nagy volt az örömöm, amikor felfedeztem az ajándékaim között. Bár ismertem már korábbról is az írónő nevét, ez volt az első könyv, amit elolvastam tőle, de nagy valószínűséggel nem az utolsó.
A tizennyolc éves Auden West sikeresen leérettségizett, sőt az egyetemre is felvették, de a nagy hajtásban nem jutott ideje, hogy megtervezze, miként fogja átvészelni a nyarat, míg ismét visszatérhet kedvenc időtöltéséhez, ami nem más, mint a tanulás és az olvasás. Mellesleg szülei válása óta képtelen végigaludni az éjszakákat, de az eltelt néhány év alatt sikerült egy olyan rutint kialakítani, amivel átvészelheti ezeket a sötét órákat (amikor mindenki aludni tér, ő bizony felkerekedik és csavarog a városban, hogy aztán kedvenc büféjében kössön ki, ahol hajnalig elvan a könyvei és néhány bögre kávé meg pite társaságában).
Van egy bátyja, Hollis, aki Európában utazgatva keresi a megvilágosodás útját és közben önmagát, csak időnként hallani felőle, no meg akkor, amikor anyagi segítségre van szüksége. Az anyja, aki elismert és közkedvelt egyetemi professzor többnyire a munkájának él, nem sok gondot fordít arra, hogy lánya éppen merre jár. Az apja, aki sikeres író (vagy legalábbis az volt, amikor megjelent az első könyve) és szintén egyetemi tanár, a válás után tovább lépett és rövid időn belül új családot alapított, sőt újabb apai örömök elé néz. Neki aztán végképp nincsen ideje a lányára, már csak azért sem, mert egy másik városban élnek. Ilyen helyzetben Auden többnyire önmaga társasága, és az igazat megvallva ezzel nagyon is elégedett.
Nem jellemző rá a spontaneitás, éppen ezért saját magát is meglepi azzal, amikor hirtelen ötlettől vezérelve igent mond édesapja meghívásának, hogy töltse vele és újdonsült családjával a nyarat. Ez még azért is meglepő, mert a mostohaanyjáról alkotott véleménye távol áll minden pozitívumtól, üresfejű, kellemetlen, mézesmázos, idegesítő nőszemélynek tartja. De elfogadta a meghívást ez van, marad a remény, hogy valahogy csak elboldogul Heidivel. Majd igyekszik minél kevesebb időt tölteni a társaságában (őt úgy is lefoglalja majd az újszülött kislánya), és minél többet az apjával.
A tengerparti városka, Colby, már első pillanatra elvarázsolja, de az apai házban a valóság teljesen más, mint ahogy ő elképzelte, és bár nem mondható kegyetlennek, olyan érzéseket és emlékeket idéz fel benne, amelyekre nem szívesen emlékszik. Nos, hogy a nyár izgalmasabb legyen a családi problémák mellé néhány vele egykorú lány és fiú is bekerül a képbe, akiknek a jelenlétével aztán végképp nem tud mit kezdeni.
Azt tudni kell Audenről, hogy mindig magányos természetű volt, mentsvára az iskola és a tanulás. A tudományos környezet, amelyben felnőtt teljesen ellentéte volt annak, amilyenben a kortársainak része volt, így enyhén szólva sem volt egy hullámhosszon velük, nem is nagyon tudta, hogy közeledhetne feléjük. A helyzetét nem könnyítették meg az iskolái sem, hiszen a zseniképző, teljesítmény-központú magániskolák követelményei mellett kevés idő jutott barátokra, és ha valaki (mint Auden) ezt annyira nem igényelte őket, a többiek sem erőltették, így kimaradt mindenből. Szóval Auden életében nem voltak gyermeki őrültségek, mókák, fölös energia levezetések, bulik, fiúk, barátnők, egyszóval semmi, ami a gyermek- és tinédzserkor velejárója kellett volna legyen, de volt kitűnő tanulás, sok-sok könyv és megfelelési kényszer a tudós szülőknek.
Ilyen előélettel nem csoda, hogy amikor Maggie, Esther és Leah triójával szembesül értetlenül áll díszes társaságuk előtt, kívülállónak érzi magát, hiszen mindazt testesítik meg, amilyen ő sosem volt, és nem is szeretett volna lenni. Milyen lányok azok, akik álló nap képesek ruhákról, bulikról, fiúkról, pletykalapokról cseverészni, estéiket pedig hol egy tengerparti összejövetelen, hol egy klubban, hol egy házibuliban töltik, abban a reményben, hogy a nyaruk igazán emlékezetes és élményekkel teli legyen, és még elégedettek is magukkal? Pfuj. De akár milyenek is legyenek (szuperek - azt kell mondjam), fenekestül felforgatják Audennek a ’fontos’ dolgokról alkotott véleményét, mert bizony a felszín alatt sokkal több minden húzódik, mint azt első látásra gondolta.
„- Mi vagyunk barátok - mutatott a kezével kettőnkre. - És a barátok őszinték egymással. Még akkor is, hogyha az igazság fáj. Nem?
Szívesen egyet értettem volna vele, de az volt az igazság, hogy erről nem sokat tudtam. Mindez új volt számomra. (...)”
Azonban nincsen nyár szerelem nélkül, így ez alól Auden sem lesz kivétel. Mert miközben nappal a lányokkal próbálja megtalálni a közös hangot (lánynak lenni a lányok között), az éjszakái továbbra is az egyedüllétről szólnak, legalábbis eleinte. De aztán megjelenik Eli (vállig érő sötét hajával, átható zöld szemeivel és szomorú szótlanságával - ajaj), aki szintén álmatlanságtól szenved, és lépésenként belopakodik az életébe. Először csak pillanatokra, aztán néhány mondat erejéig, hogy végül állandó éjszakai partnerként szegődjön mellé. És a hosszú éjszakákon bizony bármi megtörténhet...
„- Minden sérülés számít (…). – De a lényeg, hogy nem az határoz meg, hányszor esel le, hanem hogy hányszor szállsz vissza a biciklire. Amíg ez utóbbi eggyel több, minden rendben.”
Érdekes nyomon követni, hogy miként változik Auden viselkedése és gondolkodásmódja az új környezetben, új barátai hatására. Előítéletekkel telve, és az anyai befolyást nagyon is magán hordozva érkezik Colbyba, de mire a nyár véget ér, egy teljesen más Auden áll előttünk. Ez a nyár felnyitja a szemét, hogy az előítéletek bizony nagyon is tévútra vezethetik, megtanítja a barátság fontosságára, hogy szükség van közös élményekre, mert amikor elválnak az útjaik, csak ezeket vihetik magukkal. Megtanulja, hogy merjen ellentmondani az anyjának, hogy kiálljon a saját véleménye mellett, és egyedül hozza meg a jövőjét érintő döntéseket, sőt a barátai arra is ráébresztik, hogy addig tökéletesnek gondolt gyermekkora nem is volt annyira tökéletes, és vannak dolgok, amelyeket soha nem késő bepótolni, átélni, véghezvinni, mindez csak akarat kérdése.
Ami néha idegesített, az Audennek a szülők iránt tanúsított passzív magatartása, mert annak ellenére, hogy tisztán látta a hibáikat a véleményét mindig megtartotta magának. Az tény, hogy nem az érzelmesség a szülők erőssége, de szülői mintaképtől is távol állnak. A munkájuk az életük, egyiküknek sincs közelebbi kapcsolata a lányukkal, nem sokat törődnek vele, így ő megtanulta elrejteni az érzéseit, és egyedül boldogulni. Az anyja egocentrikus, végtelenül kritikus mindennel és mindenkivel szemben, leereszkedő stílusától és lenéző magatartásától valósággal rosszul voltam. Elfogult és részrehajló a fiával szemben, annak léha, nemtörődöm életmódja ellenére, miközben meg Auden mindig azért harcolt, hogy felhívja magára a figyelmét, de amilyen nehezen érte ezt el, az anyja olyan könnyedén és gyorsan veszítette el iránta az érdeklődését. Az apja szeszélyes, önző, érzékelten a környezetére, teljesen átadja magát a saját kis világának, mintha a családja nem is létezne, és ugyanazokat a hibákat követi el újra és újra. Nagyon vártam, hogy mikor fogja végre kiosztani őket, de e téren hiányérzet maradt bennem, mert nem kaptam meg azt a 'robbanást' amit el tudtam volna képzelni.
Vannak hibái a könyvnek, az volt az érzésem, hogy az első lendületet követően valahogy leült a történet, és annak ellenére, hogy a dolgok haladtak előre, egy kissé 'lassú víz partot mos' hangulata lett, azonban a jó pontokat igenis a javára kell írni. Mert az Álom két keréken nem csak egy nyári románc, hanem történet a barátságról, a családról, a szerelemről, a ballépésekről, a felnőtté válásról. Történet a rossz döntésekről és hibákról, mert ezekből tanulunk, a kudarcról, amely nem számít mindaddig, míg az ember hajlandó visszaülni a biciklire, a második esélyről, ami, ha megadatik, nem szabad elszalasztani. Érdemes elolvasni, és elgondolkozni, hogy a könyvben felvetett kérdésekről mi hogyan vélekedünk, az emberek képesek-e megváltozni, hogyan látjuk a családunkat és ők mit gondolnak rólunk, mit jelentenek számunkra a barátaink, és mi mit tartunk fontosnak az életben. Talán néhány baklövésünkre és hibára is ráébreszt, amelyek fölött eddig elsiklottunk, vagy egyszerűen nem tartottuk azoknak őket. Felnőtt vagy tinédzser, mindenki tanulhat belőle.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
A mű eredeti címe: Along for the Ride
Szerző: Sarah Dessen
Fordító: Benedek Dorottya
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 392 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése