2013. március 7.

Mark Mills: The Savage Garden

Netes böngészéseim során akadt meg a tekintetem a könyv borítóján. Korábban még csak nem is hallottam a szerző nevét, semmit nem tudtam róla, de ez a borító megfogott. Ezek a vérvörös betűk a zöld háttér előtt nagyon tetszettek. A homályos kép a távolodó fiatalokkal, az égbe nyúló fákkal és a töredezett szobrokkal, egyszerre sugallt titokzatosságot és időtlenséget. Nem lennék krimi rajongó, hogyha a fülszövegben felvázolt történet – Toszkána, ősi nemesi család, rejtélyekkel teli reneszánsz kert, szerelem és gyűlölet, gyilkosság és bosszú – nem csábított volna az olvasásra.

Tuscany, 1958

Behind a villa in the heart of Tuscany lies a Renaissance garden of enchanting beauty. Its grottoes, pagan statues and classical inscriptions seem to have a secret life of their own – and a secret message, too, for those with eyes to read it.

Young scholar Adam Strickland is just such a person. Arriving in 1958, he finds the Docci family, their house and the unique garden as seductive as each other. But post-War Italy is still a strange, even dangerous place, and the Doccis have some dark skeletons hidden away in their past.

Before this mysterious and beautiful summer ends, Adam will uncover two stories of love, revenge and murder, separated by 400 years … but is another tragedy about to be added to the villa’s cursed history?

Adam Strickland, a cambridge-i diák, elfogadja Leonard professzor által felajánlott lehetőséget, hogy szakdolgozatát művészet és természet összefonódása címen egy reneszánsz kertről írja. A Docci villa Firenzétől délre, a Toszkán dombok között helyezkedik el, és mögötte egy völgyben található a szóban forgó kert. A villa tulajdonosa, Signora Docci a professzor régi ismerőse, és szívesen látja birtokán diákját.

Tizenhárom évvel a második világháború után az olasz városok és falvak még magukon hordozzák a háború ütötte sebeket, de Adam hamar megtapasztalja, hogy az emberek lelke is gyógyulásra és felejtésre vágyik. Toszkána dombjai között egyedül a természet az, amely képes volt megújulni. A szerző érzékletes  képekben festi elénk Firenze környékét. A fullasztó meleg nyárban, a lonc, mályva és vér-piros pipacsok borította sövények mögött húzódó olajfaligetek, szőlősök, kaszálók, az öreg ciprusok alatt megbújó okker-sárga parasztházak pár száz évvel korábban is hasonlóan nézhettek ki.

Mindezek mellett áll fenségesen, és előkelően a nem túl nagy, de annál tökéletesebb Docci villa.

Set around three sides of a flagstone courtyard, it climbed three floors to a shallow, tiled roof with projecting eaves.  Arcaded loggias occupied the middle and upper storeys of the front facade, while the wings consisted of blind arcades with pedimented and consoled windows. There was not much more to it than that, but every detail of it worked.

The building felt no need to proclaim its pedigree; rather, it exuded it like a well-cut suit. You were left in little doubt that the hand of some master lay behind its conception – long-dead, unrecognized, forgotten.


A villa hangulata egyből elvarázsolja Adamot. A belőle áradó titokzatosságot fokozza a lezárt harmadik szint és Adam mosolyogva gondol arra, hogy egy elmebajos rokon, egyfajta Mrs Rochester lehet elzárva odafent. Csalódottságot érez, hogy  az épület helyett idejét egy darabka kert tanulmányozására kell fordítsa. De csalódottsága csak addig tart, míg át nem lépi a kertet leválasztó tiszafa sövényt. Míg a villa maga egyszerűen lenyűgözte nyugodt tökéletességével, a kert kíváncsivá és nyugtalanná tette. Olyan volt, mint belépni egy párhuzamos világba, amely kétségtelenül gyönyörű, de egyben aggasztó is.

No doubt the unassuming entrance was intended to produce the effect of stumbling upon a lost Arcadia, but there was something illicit in the act of pushing your way through a hedge that smacked of trespass, each subsequent step in some way forbidden. This sens of intruding was reinforced by the personal nature of what lay beyond the hedge: the touching tribute of a grieving husband to his deceased wife. 

A kertet Frederico Docci állíttatta halott felesége, Flora emlékére a 16. század közepén. Az ősi fák árnyékában a ligetek, a pogány szobrok, és a klasszikus feliratok régmúlt idők történéseiről mesélnek. Adónisz, Hüakinthosz, és Nárcisszusz  megörökített szerelme és tragédiája méltó megtestesítői Frederico felesége halála felett érzett bánatának.

De nem minden az, aminek látszik. A titokzatos Flora homályba vesző alakja szenvedélyesen hatalmába keríti Adamot, gúzsba köti gondolatait, szinte könyörög, hogy megfejtse évszázados titkát.

 És akárcsak a kertnek, a Docci családnak is megvannak a maga féltve őrzött titkai.  Az idős Signora Docci sokkal több egy törékeny öreg hölgynél. Maurizio, az egyetlen életben maradt fia nem rejti véka alá, hogy mihamarabb szeretné magáénak tudni a villát és a birtokot. Egyetlen lánya, Caterina, kicsapongó életet él Rómában, és megvan a saját keresztje.

Miközben Adam azon fáradozik, hogy megfejtse Flora és a villa titkát, nem is sejti, hogy milyen erők munkálkodnak a háttérben, és milyen veszély fenyegeti személyét. Csalódottsága nem ismer határokat, amikor rájön, hogy az igazság felfedése, nem minden esetben jelent egyet az igazságszolgáltatással.  A Docci család életét évek óta beárnyékoló tragédia ugyanolyan megrázó, mint a fiatalon elhunyt Floraé.

Drámai Adam hosszú szellemi utazása, ahogy a múlt árnyai kísértik, és ő mindent megtesz, hogy megadja nekik a várva várt nyugalmat. Gyötrődései, frusztrációja, a saját lelkiismeretével és igazságérzetével vívott harc végigkísérik ezen az úton. Mire a nyár véget ér, Adam élete örökre megváltozik.

Nem tudom eldönteni, pozitívumként vagy negatívumként értékeljem, hogy a századik oldal környékén még azon gondolkoztam, hogy mi fog kisülni az egészből. A cselekmény lassan bontakozott ki, de addigra már beszippantott annyira a történet, hogy kíváncsi legyek a végére. Aki szereti a hangulatos és lélektani elemeket összekapcsoló történeteket, az minden bizonnyal élvezni fogja Adam utazását.

Értékelés: 5/4


A szerző 

A Genfben született szerző Angliában nőtt fel, és Cambridge-ben tanult történelmet és művészettörténetet. Ezt követően egy ideig Olaszországban élt. Néhány év elteltével visszatért Londonban, ahol forgatókönyvíróként dolgozott. Első regénye  2004-ben jelent meg, Amagansett címmel ( The Whaleboat House – UK kiadás). Ezzel elnyerte a Crime Writers Association's John Creasey Dagger  díjat, amelyet elsőkönyves szerzőknek ítélnek oda. A The Savage Garden a második könyve, összesen négy könyve jelent meg. A regények az 1940-es években játszodnak, a háború alatt, és a háborút követő időszakban, míg a legutolsó a 30's évek Franciaországába kalauzalja el az olvasót.