2013. július 13.

Edna O'Brien: Vidéki lányok

Az 1960-ban megjelent Vidéki lányok az ír származású Edna O’Brien első regénye, és két vidéki ír lány történetét meséli el. A regény egy trilógia első része. Ebben nyomon követhetjük Caithleen és Baba serdülőkorát, útjukat az öreg falusi iskolából egy szürke zárda falai közé, majd Dublin nyüzsgő városába, a gyermeki ártatlanság elvesztéséig. Az írónő olyan szexuális kérdéseket, és szociális problémákat vet fel, amelyekkel az ír társadalom szembetalálta magát a második világháborút követő években, ugyanakkor valós képet fest az ’50-es/’60-as évek Írországáról, és a fiatal lányok előtt álló lehetőségekről.
A történetet Caithleen meséli el egyes szám első személyben. Az ő szemén keresztül látjuk az idillikus vidéki környezetet, ismerjük meg a falu lakóinak életét, a családját és ismerőseit, a zárda egyhangú hétköznapjait, a dublini csillogó, de hamis világot, az első szerelmet és csalódást. Néhol gyermeki naivsággal, máskor meg szinte felnőtt fejjel tekint a világ dolgaira, éppen ezért nem mindig egyértelmű számunkra, hogy érti-e mindazt, ami körülötte/vele történik. 

Caithleen és Baba kis koruk óta barátnők. Különböző családi környezetből jönnek, szinte semmiben sem hasonlítanak egymásra, mégis kitartanak egymás mellett.

Chaithleen magas, sovány, zöld szemmel és göndör bronzvörös fürtökkel. Egy valaha jobb napokat látott tanyán él szegénységben alkoholista apja, szomorú, férje erőszakos viselkedésétől szenvedő anyja, és Hickey a mindenes társaságában. Sosem mer ellent mondani Babának, valósággal fél tőle, de annak ellenére, hogy számos alkalommal sértegeti, fejéhez vágja szegénységét, sőt a többi lány előtt kinézi a társaságukból, ő mégis szeretni, és nem fordít hátat neki.

Baba az állatorvos lánya, jó anyagi körülményekkel, házuk valóságos mézeskalács-házikó kavicsos vakolású falával, erkélyes ablakaival meghúzódva a virágos előkert mögött. Formás kis alakja van, fekete göndör haja, kék szeme hosszú fekete szempillákkal, arcán csábos gödröcskékkel, amelyek irigységgel töltik el Caithleent. Azonban angyalarcával gonoszkodó kis vadóc. Minden alkalmat megragad, hogy bántsa barátnőjét, goromba, utálatos, és sokszor keresztbe tesz neki, a megbánás legcsekélyebb jele nélkül.

Történetünk kezdetén tizennégy éves gyermekek, naivak, ártatlanok, de már fogékonyak a környezetük jeleire, bontogatják nőiességük szárnyait. A falusi iskola elvégzése után együtt kerülnek el a megye másik végében található katolikus zárda gimnáziumába, ahol a szürke és rideg falak között kemény évek várnak rájuk. Caithleen a jó tanuló, a visszahúzódó, csendes lány, Baba a lázadó, a sivár hétköznapokból kitörni vágyó. Képtelen megszokni a zárda szigorát, megkedveltetni magát az apácákkal, nem szeret tanulni, mindennél jobban vágyik a szabadságra. És mindig eléri, amit akar, még akkor is, ha éveket kell várni rá. Caithleen bár sokra vihetné meggondolatlanul követi Babát, tönkre téve a jövőjét. Egész gyermekkorában Baba játékszere volt, és amikor a jövője a tét, akkor sincs ereje szembeszállni vele, és saját akaratát érvényesíteni.

A zárda szigorú, és prűd világa után Dublin maga a mennyország, egy neonfényes tündérvilág. Az öreg, élettelen, unalmas falu, ahol minden ócska, omladozik már egy másik világ, egy másik élet, amely fényévekre van attól, ami a városban vár a két vidéki lányra.

„Csodálatos volt minden, még szebb talán, mint felhőtlen nyári reggelen az illatos mező. Fények, arcok, szédítő forgalom, sietős emberek, s a belőlük áradó ellenállhatatlan életkedv!” 
(…)
-Jézusom, végre élünk – mondta. Körülpillantott, nem ül-e egy-két helyes fiú a közelben.
-Jó itt lenni - jegyeztem meg.  Őszintén mondtam. Rájöttem, hogy valóban erre vágytam mindig. Ezentúl nem is tudnék meglenni a nyüzsgő tömeg, a fények, a zaj nélkül. Immár a múlté a csend, s a tanya minden szomorú nesze: a tyúkól fémfedelét verdeső eső vigasztalan kopogása, a borjadzó tehén panaszos bőgése egy fa alatt, az éjszakában.
(…)
- Szétrobbantom én még ezt az egész várost, meglátod – mondta Baba, és hitte is, amit mond, azon az első dublini estén.”

Belevetik magukat az éjszakai életbe, táncolni járnak, férfiakkal ismerkednek. Különböző természetük itt is gyorsan megmutatkozik. Caithleen álmodozó romantikus alkat, keresi és vágyja a szerelmet, de választása révén csalódása elkerülhetetlen. Baba két kézzel habzsolja az élvezeteket, elveszi, amit felkínálnak neki, nem számít, hogy kitől kapja, a fiatalság nemtörődömségével szemléli a világot.

„-Na ide figyelj, Caithleen, hagyd végre abba ezt a hülyéskedést. Tizennyolc évesek vagyunk, és halálra unjuk magunkat. – Cigarettára gyújtott, és nagyokat pöfékelt.  Aztán így folytatta: - Élni akarunk. Gint inni. Luxusautóban kocsikázni, és luxusszállók elé hajtani. Szórakozni akarunk, eljárni ide-oda. És nem kuksolni ebben a nedves lyukban. (…)
- De nekünk fiatalemberek kellenek. Romantika. Szerelem és ilyesmi – mondtam csüggedten. Elképzeltem magam, amint egy utcai lámpa alatt állok az esőben, szétzilált hajjal, s szétnyíló ajkam csodát áhít, egy csók csodáját.  Egyetlen csókot. Más semmit. Képzeletem ezen túl nem merészkedett. Visszariadt. Mama gyötrelmes tiltakozása, a félelem hosszú éveinek emléke még nagyon is élénken élt bennem. De a csókolózás az csodálatos. Az ő csókja. A számon, a szemhéjamon, a nyakamon, ahogy a ráhulló sörényt félresimítja.
- Á, a fiatal srácoknak nincs egy megveszekedett vasuk se. Mi úgy is csak olyan csóró fiúkat tudunk kifogni.  Émelyítő brillantinszag. Andalgás a dublini hegyekben, teának kikiáltott zavaros lötty egy nyirkos szállodai presszóban. Aztán teázás után be az erdőbe, s egyszer csak a szoknyád alatt motoz egy nyirkos kéz. Nem, fiacskám. Mi már épp elég hegyi levegőt szívtunk. Végre élni akarunk. - Széttárta a két karját. Vad, szenvedélyes mozdulattal.”

Szórakozás és egyhangú hétköznapok váltják egymást Dublinban. A két lány kapcsolata hullámzó, hol jóban vannak, és mindenüket megosztják, hol szóban sem állnak egymással, marakodnak, titkolóznak egymás előtt, és minden apróságot egymás fejéhez vágnak. Aztán jön az elkerülhetetlen elidegenedés, más-más útra kényszerülnek, más problémákkal kell megküzdeniük, és mindenkinek magának kell megvívnia a saját csatáját, a másik segítsége és támogatása nélkül. Elindultak lefelé a lejtőn, a kialvatlanságtól sápadt arcuk, a nikotintól megsárgult ujjaik, a meggyötört tekintetük nyújtotta kép messze áll a négy évvel korábbi kislányok képétől, s gyermeki ártatlanságuk is a múlté.

Szerettem olvasni a könyvet, nagy szerű élmény volt átélni lányokkal a felnőtté válás folyamatát, még akkor is, ha tragédiák kísérték útjukon, látni szárnypróbálkozásaikat, döntéseiket, amelyek megváltoztatták életüket, megismerni félelmeiket, reményeiket. Szomorú, mély érzelmeket hordozó, de ugyanakkor nagyon is valós helyzeteket bemutató történet, a nők szemszögéből, hogy mi lakózik a szívükben, hogy mire vágynak, és hova jutnak vágyaikkal és álmaikkal. Ennek ellenére képtelen voltam megszeretni Baba karakterét, talán, mert túlságon élethűre sikeredett, ugyanakkor Caithleennel sem tudtam teljesen azonosulni. Bosszantott, hogy képtelen ellentmondani Babának, hogy hagyja magát elnyomni, befolyásolni. Bár azt mondják, hogy a Vidéki lányok önmagában is szerves egész, nekem valahogy befejezetlennek tűnt. Olyan hirtelen lett vége. Persze ha arra gondolunk, hogy további két könyvben folytatódik a lányok élete, ez érthető, de akkor is, mintha még hiányzott volna egy aprócska valami a végéről. 

Sajnos a trilógia következő két része, amelyek címe The Lonely Girl  (ez a második kötet Girl with Green Eyes címmel is megjelent), valamint Girls in Their Married Bliss  nem olvasható magyarul. Így aki kíváncsi a lányok sorsának alakulására, akárcsak jómagam, az angolul kell elolvassa. 
Én már feltettem őket a kívánságlistámra, meglátjuk, mikor adódik alkalom, hogy beszerezzem őket.  



Kiadó: Európa Kiadó
A mű eredeti címe: The Country Gilrs
Fordító: Udvarhelyi Hanna
Kiadás éve: 1974
Terjedelem: 194 oldal