2013. augusztus 3.

Egy sovány hónap - júliusi gyarapodás

Engem is meglepett a tény, hogy az elmúlt hónap nem a könyves ámokfutásaim jegyében telt, hanem komótosan, nyugdíjasokhoz hasonlóan gyűjtöttem be szerzeményeimet, és ennek meg is lett az eredménye: egy aránylag soványka termés. Tudom, nézőpont kérdése, hogy kinek mi a sovány, azonban tekintettel a múlt havi „őrületemre” erre most igencsak szükség volt, és büszke vagyok önmegtartóztató magatartásomra. Egy kissé a blogot is elhanyagoltam, hiszen több mint egy hete jelentkeztem utoljára, de a családi kötelességeim mellett most nem jutott idő foglalkozni vele, pedig halomban állnak az elolvasott könyvek arra várva, hogy ők is porondra kerüljenek. Mivel már benne járunk az augusztusban (hihetetlen, hogy lassan majd kifelé megyünk a nyárból) az esedékes havi zárással nem akartam túl sokáig adósotok maradni, így ennek veselkedtem neki, de ez most sokkal rövidebb lesz, mint korábban.

Az Alexandra nagy nyári akciója keretében tettem szert Salvador Dalí, valamint Ben Sherwood könyvére. Korábban már írtam, hogy még nem olvastam egyetlen Pioneer könyvet sem, úgyhogy ezt most pótolni fogom. Salvador Dalítól már elolvastam az Egy zseni naplóját és rendkívül élveztem, remélem ez Salvador Dalí titkos életével sem lesz másképp. A kávék költője azóta kacsintgatott rám mióta megjelent, de úgy érzem, hogy megérte a halogatást, mert végül 35% kedvezménnyel sikerült megvenni. Ami a Halálos illuziókat illeti várólistáról avanzsált tulajdonná. Tom Sharpe könyvéről csupa jókat olvastam, és felkeltette a kíváncsiságomat. Régen volt élményem egy kis angol fekete humorban. A Könyvudvarban akadtam rá, ahova időnként elzarándokolok, és bizony ritka az olyan alkalom, amikor üres kézzel távozom. Nos ennyi volt az elmúlt hónapban, nem kellett sokat agyalnom, hogy hol találjak helyet nekik a polcokon, mert igazán kevesen voltak.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése