2014. október 27.

Hannu Rajaniemi: Kvantumtolvaj (Jean le Flambeur 1.)

Szeretem a sci-fit, még akkor is, hogyha időnként értetlenül állok a technikai leírások előtt. Ha érdekes a történet, ha tele van izgalommal és kalanddal, ha emlékezetesek és jól megrajzoltak a karakterek, akkor hajlamos vagyok szemet hunyni a számomra érthetetlen dolgok felett. Élvezem az élményt, az utazást a messzi galaxisokba, a csillagok közé, új bolygókra, ahova a szerző képzelete repít. Világ életemben azt gondoltam magamról, hogy meglehetősen jó képzelőerővel áldott meg a sors, képes vagyok látni azt, amit olvasok, elképzelni egy világot, amelynek külső szemlélője vagyok. És bármilyen könyvet vettem a kezemben, nagyszerűen működött. Mivel nagyon sok pozitív kritikát olvastam Hannu Rajaniemi regényéről, amikor a könyvtárban elérhető lett, örömmel és kíváncsian hoztam haza, egy nagyszerű élmény reményével.  

Nos, a kíváncsiság megmaradt, de az öröm nem igazán akart társamul szegődni, amikor elkezdtem olvasni. Csak álltam előtte értetlenül, mintha számomra idegen nyelven íródott volna. Húsz oldal, ötven oldal és közben legalább tízszer letettem, azzal a szándékkal, hogy nekem elég volt belőle. Már eleve a cím, hogy Kvantumtolvaj valamiféle vészharangot kellett volna megkondítson bennem, hogy talán ez mégsem nekem való könyv, a sok tudomány, fizika, matematika, kvantumelmélet meg miegymás miatt. De nem tette. Nyilván az átlag olvasó agya, mint amilyen az enyém is, egy kissé elmarad a szerzőé mellett, aki fizikai matematikát tanult, majd húrelméletből doktorált, otthonosan mozog a reál tárgyak területén, sőt az irodalomban és a filozófiában is, de attól még értenem kellene amit ír. Ha a történetről lecsupaszítom a sci-fi és tudományos elemeket, akkor egy detektívtörténetet, egy kalandregényt kapok, ami feszeget néhány filozófiai kérdést, amiben az ember önmagát keresi, és önmagával kerül szemben, és önmagát kell legyőzze, de amúgy tele van izgalommal, érdekes karakterekkel és meglepő fordulatokkal. Ilyen egyszerű az egész. Mégis, magam sem tudom, mikor szenvedtem utoljára ennyit egy könyvvel (legalább is eleinte), és igencsak sarkallnom kellett magam, hogy ne adjam fel.

A regény egy jövőbeli Naprendszerben játszódik, ahol a Mars egy lakott bolygó, sőt az egész galaxis és még azon is túl, sokféle társadalommal és rendszerrel. A főhős Jean le Flambeur egy kifinomult úriember és fondorlatos mestertolvaj, aki tárgyakat, titkokat és gondolatokat is képes meglovasítani. Vagy legalább is képes volt, mert hosszú ideje egy virtuális börtönben szenved, ahol más bűnözőkkel és saját másolataival vív halálos párbajokat, milliószor újraélve a saját halálát. Egy napon azonban egy titokzatos lány, Mieli, és még titokzatosabb megbízója kiszabadítja. A szabadságnak azonban ára van, Flambeurt megbízzák, hogy kutassa fel régi önmagát. A célállomás a Mars, a Labirintus Mozgó Városa, ahol valamikor Flambeur tevékenykedett, és elrejtette a titkait. Ezzel kezdetét veszi a kaland, a vándorló városban, egy különc társadalomban, ahol az Időnek éltető ereje van. Útközben barátok és szerelmek tűnnek fel, idegenek és ismerősök, és egy ifjú mesterdetektív, Isidore, akinek szándékában áll a dolgok mélyére ásni. Az események nem mindig a terv szerint alakulnak, lassan az is nyilvánvalóvá válik, hogy senki nem az, akinek látszik, sőt a tét pedig sokkal nagyobb, mint az elsőre bárki is gondolná. 

Furcsa egy társadalom a marsi. Az emberek itt jó szerivel halhatatlanok, mert annak nevezhető a körforgás amelyben élnek. Mindenki Időn él, ez a fizetőeszköz, amikor elfogy az egyén Hallgataggá válik, tudatát egy speciális munkára alkalmas szerves gépbe töltik, ebben a formában közmunkát végez, míg újra kiérdemli az emberi testben töltött Időt, hogy aztán minden kezdődjék előröl. A furcsaságok azonban nem merülnek ki ebben. A város állandó mozgásban van, vándorol a bolygó felszínén, ennek következtében az utcák folyamatosan változnak, és alakulnak, az „önjáró platók” alatt pedig milliónyi Hallgatag robotol Némaságban. Az emberek „adatvédő ködbe” a gevulotba burkolóznak, és maguk határozzák meg, hogy kinek mennyi hozzáférést engednek az adataikhoz, kivel milyen emlékeket osztanak meg, és az illető mindebből mennyire fog emlékezni utólag. Az egyén gondolatait, álmait, a világról gyűjtött ismereteit egy exomemória raktározza el, sőt magát a ’teljes embert’is, hogy a Némaságból visszatérve hozzáférjen régi önmagához. De létezik egy közös exomemória is, a Labirintus adatbankja, ahol a publikus információ mindenki számára elérhető. Álarcos igazságosztók, a cádikok védelmezik a rendet, és a Hang dönt a társadalmat érintő kérdésekben. 

A szerteágazó és eleinte kissé zavaros történetet a századik oldal után kezdtem el valamennyire élvezni. Addig tartott, hogy a szerző által kitalált fogalmakat (gogol, gevulot, exomemória, zoku, meg ehhez hasonló kifejezések) úgy ahogy helyükön kezeljem, többé-kevésbé megértsem, elfogadjam őket, hogy aztán csak a cselekményre és a történésekre koncentráljak. Ötven oldallal odébb már annyira beszippantott ez a világ, hogy faltam a sorokat, és amikor a végére értem rohantam volna a folytatás után.

Hannu Rajaniemi egy fantasztikus posztmodern világot alkotott, érdekes szereplőkkel, fordulatos történettel, amit a nézőpontváltásokkal még közelebb tudott hozni hozzánk. Jean le Flambeur E1-ben 'tudósít' az őt foglalkoztató kérdésekről, az ő szemével látjuk ezt a, most már számára is egy kissé megváltozott világot, ahogy igyekszik ismét kiismerni magát, rájönni saját titkaira. De van egy E3 nézőpont is, ami váltakozva hol Mieli, hol Isidore szemszögéből láttatja a történéseket. Mieli az idegen, külső szemlélőként figyel, és mihamarabb szeretne továbbállni, mert egyáltalán nem érzi jól magát ebben a különös világban. Isidore meg pont az ellentéte, ő ennek a világnak a szülöttje, általa ismerjük meg a társadalom működését, az emberi kapcsolatokat. Ők ketten más-más értékek hordozói, de mindketten szerezhetők. Nem tudom, hogy Isidore felbukkan-e a továbbiakban, de Mieli biztosan, róla igen keveset tudunk meg, titkai  és élete nagy részét még homály fedi.

Azt hiszem, hogy a Kvantumtolvaj olyan könyv, amelyet az ember először csak azért olvas el, hogy többé-kevésbé jártas legyen a Rajaniemi által kitalált világban, hogy megismerje a hősét, ezt az öntelt, elbizakodott, gátlástalan, de mindezek ellenére megkedvelhető Jean le Flambeurt, vagy ki tudja éppen milyen névre hallgató úriembert, átélje vele a kalandokat, és vele együtt induljon az elrejtett titkok nyomába. Aztán egy kis szünet után ismét kézbe vehetjük, mert az ismerős környezetben már képesek vagyunk a filozófiai kérdések fölött is eltöprengeni, az emberi entitás mivoltán, a halhatatlanságról, az újjászületés, az élet és a halál körforgásáról, ami e világának a velejárója. Mivel apránként és adagolva ismerjük meg Flambeur múltját, nem kérdéses, hogy újraolvasáskor olyan utalásokra és összefüggésekre is rájöhetünk, amelyek első alkalommal elkerülték a figyelmünket.

A kezdeti nehézségeim ellenére emlékezetes élményben volt részem, tervezem, hogy egyszer újraolvasom, ha nem is a közeljövőben, de a trilógia befejezése után mindenképpen. Elsősorban a sci-fi rajongóknak ajánlott, és nem szabad feladni az első száz oldalig, mert az csak a bemelegítés, utána jön a hullámvasút és a száguldás. De a kalandregények kedvelői is Jean le Flambeur rajongóivá válhatnak, akit a szerző Arsène Lupin személyéről mintázott. A trilógia már teljes, és hamarosan mindhárom kötet olvasható lesz magyarul.

Jean le Flambeur sorozat kötete:
1. The Quantum Theif - Kvantumtolvaj
2. The Fractal Prince - Fraktálherceg
3. The Causal Angel - A kauzalitás angyala (a közeljövőben fog megjelenni)

Kiadó: Ad Astra
A mű eredeti címe: The Quantum Thief
Sorozatcím: Jean le Flambeur
Szerző: Hannu Rajaniemi
Fordító: Juhász Viktor
Kiadás éve: 2012
Terjedelem: 392 oldal