2015. november 20.

Bővülhet a kívánságlista (I.)

Ahogy közeledünk az év végéhez csak kapkodjuk a fejünket a kiadók ajánlatai között. Lehet válogatni, tervezgetni, számolni; mi az, ami belefér a költségvetésünkbe, mit szeretnénk ajándékba kapni vagy adni, és mire várunk türelemmel, míg fellelhető lesz a városi könyvtár állományában.

C. W. Gortner neve már ismerősen csenghet a hazai olvasóknak, hiszen az elmúlt években a Tericum Kiadó több kötetét is megjelentette - Medici Katalin vallomásai, Az utolsó királynő, A királynő esküje - , sőt idén már olvashattuk a Mademoiselle Chanel elmeséli az életét életrajzi regényét is. A most megjelenő történelmi regény egy trilógia első kötete és a Tudorok cselszövésekkel, ármányokkal, kémkedéssel teli világába kalauzol majd. Én eddig csak A királynő esküjét olvastam, de az nagyon tetszett, a Mademoiselle Chanelről szólót már megvettem karácsonyi ajándéknak, és nagyon remélem sikerül elolvasni mielőtt odaajándékoznám. Anne Tylertől is olvashattunk már korábban, bár egy másik kiadó gondozásában. Most egy családregénynek örülhetünk, már aki szereti a sokgenerációs regényeket, de meg kell hagyni, hogy a cím és a borító nagyon figyelem felkeltő. Nekem minden esetre tetszenek. 

C.W. Gortner: A Tudorok titka – A kémmester krónikái
Anglia a XVI. század közepén. VIII. Henrik halálát követően betegeskedő fia kerül a trónra. Két nővére, Mária és Erzsébet, látszólag elfogadják öccsük uralkodását, azonban a színfalak mögött mindennaposak a sötét összeesküvések, gyilkos intrikák és a véres leszámolások. A tét nem más, mint a királyi korona és egyben Anglia jövője. 
Brendan Prescott, a befolyásos Dudley családnál nevelkedett árva a királyi udvarba kerül, a trónutódlásért folytatott ádáz küzdelem közepébe. Vajon melyik oldalra áll? Kihez marad hű? Kideríti-e a titkot, amellyel megmentheti I. Erzsébet királynő életét? És vajon elég erős ahhoz, hogy megismerje a saját múltját? 
A népszerű szerző legújabb, sodró lendületű regénytrilógiájában a kémmesterré váló istállófiú sorsán keresztül nyomon követhetjük, hogy a törékeny, de határozott Erzsébet hogyan indítja el a belviszályoktól és vallási megosztottságtól gyötört Angliát a nagyhatalommá válás útján.
Várható megjelenés: 2015. november 30., Tericum Kiadó

Anne Tyler: Egy spulni kék cérna
Anne Tyler legújabb, immár huszadik regénye négy generációt felölelő családtörténet, egy átlagos amerikai családé, melyet éppen a hétköznapisága teszi különlegessé.
Gyerekek születnek és felnőnek, átlagos és különc gyerekek, vérszerintiek és örökbefogadottak. Életek kezdődnek és teljesednek ki, vagy érnek hirtelen tragikus véget. Minden látszólag állandó, ugyanakkor folytonos változásban van. Még a ház is, amely akár egy élő szereplő, jelen van mind a négy generáció életében, együtt lélegzik a családtagokkal, hat a sorsukra. Akárcsak egy olyan egyszerű kis tárgy, mint egy spulni kék cérna...
Anne Tyler, a kortárs amerikai irodalom élő klasszikusa ezúttal is remek tollforgatónak bizonyult. Egyszerre megható és mulatságos regényét átszövik az élet apró-cseprő történései, kisebb és nagyobb tragédiái. A történet egy századnyi amerikai valóságot ölel fel: a nagy amerikai álom valóra válását, döcögős megélését és darabokra hullását.
Várható megjelenés: 2015. november 30., Tericum Kiadó

Az I.P.C. kiadónál most is találtam olyan regényeket, amelyekre érdemes odafigyelni. A Nagy Katalin - Egy asszony portréja és a Nagy Péter élete és kora után újabb történelmi személyiségek életébe nyerhetünk bepillantást Robert K. Massie tollából. A Miklós és Alexandra volt a szerző első életrajzi kötete, amely hosszú hetekre bevette magát az eladási listák élére, számos nyelvre lefordították és fimet is forgattak belőle. 

Robert K. Massie: Miklós és Alexandra
Az ifjú orosz trónörökös beleszeret egy német nagyhercegnőbe; nem vágyik másra, csakis arra, hogy vele élhessen békében, nyugalomban, szeretetben. Érzelmei viszonzásra találnak - összeházasodnak. Közben meghal a trónörökös apja, az erős kezű cár. Az új uralkodó, aki a legszívesebben a feleségének és a gyermekeinek élne, nem alkalmas a kormányzásra. A birodalom hanyatlásnak indul; a nép elégedetlen, megjelennek az új eszmék képviselői: felüti a fejét a szocializmus és a kommunizmus.
A házaspárnak négy leánya és egy fia születik. Alekszej cárevics, aki az apja, II. Miklós cár után trónra kerülhet, magában hordozza a hibás gént, amelyet dédanyja, Viktória királynő terjesztett szét népes családjukban. A kisfiú vérzékenységben szenved. A gyermekeiért élő-haló cári pár mindent és bármit megtesz annak érdekében, hogy enyhítsenek Alekszej szenvedésein, és biztosítsák számára a majdani uralkodás lehetőségét. 
Mindent és bármit…
Akár arra is képesek, hogy közel eresszenek magukhoz egy szibériai parasztot, akit egyesek sarlatánnak, mások szent embernek, megint mások idegen hatalmak ügynökének tartanak. Miközben a cár - eleget téve családi és szövetségesi kötelezettségeinek - belevezeti Oroszországot az I. világháborúba, a hátországban Alekszandra cárné egyre inkább Raszputyin befolyása alá kerül. A rossz, de legalábbis megkérdőjelezhető döntések hátterében többnyire ez a furcsa ember áll - az ember, aki olyasmire képes, amire senki más: valóban segít a beteg trónörökösön.
Talán örökre titok marad, milyen kapcsolatban állt a birodalmat tévútra térítő Raszputyin, valamint a Svájcban a szocialista forradalmat tervezgető Lenin a császári Németországgal: eszközök voltak csupán, amellyel a németek a félelmetes orosz sereget kívánták megfékezni, amellyel a cári Oroszországot akarták térdre kényszeríteni? Az azonban egyértelmű: ha Alekszej cárevics nem vérzékeny, a cári családnak nincs szüksége Raszputyinra, és ha a monarchia nem lett volna idejétmúlt rendszer, Lenin és társai sem kerülhettek volna előtérbe.
A véletlenek furcsa összjátékának, vagy talán egy körmönfont, ravasz, éveken át előkészített terv sikerének köszönhetően a régi idolok porba hullottak, a rendszer megbukott, és a "nép akaratát" zászlójukra tűző önjelölt vezérek könyörtelen és végleges megoldást választva megszüntették a veszélyt, amelyet a cári család jelenthetett volna vörös rémuralmukra.
A Pulitzer-díjas szerző, Robert K. Massie eredetileg személyes okokból kezdte tanulmányozni Alekszej cárevics életét (az ő fia is vérzékenységben szenvedett), ám ezen a vonalon haladva fokozatosan megismerte, kibontotta, éveken keresztül kutatta a Romanovok történetét. Munkájának eredménye ez az egész világon sikeres könyv, amely az 1971-es, két Oscar-díjjal kitüntetett Miklós és Alekszandra című film forgatókönyvének alapjául szolgált.
Várható megjelenés: 2015. november 27., IPC Könyvkiadó

Úgy tűnik, hogy az év végére háromra fog emelkedni Colin Falconer idén megjelent regényeinek a száma.  A rajongói örülhetnek a bőséges kínálatnak, és örömömre, az eddig megjelent regények fellelhetők a könyvtárunkban is, úgyhogy ha kedvet kapok valamelyikhez nem kell feltétlenül a könyvesboltba menni. Az I.P.C. kiadó gondozásában már olvashattuk tőle: Hárem (2012), Anasztázia (2014), Zendülők királysága (2015)

Colin Falconer: Kleopátra – A Nílus lánya
A ragyogóan intelligens, makacs természetű és páratlan szépségű VII. Kleopátra még fiatal lány volt, amikor megörökölte a világ leggazdagabb birodalmát, mely Alsó-Egyiptom perzselő sivatagaitól Alexandria híres könyvtárakban és kincstárakban gazdag, napfényes földközi-tengeri metropoliszáig terjedt.
Miután idegen seregek rohanják le városait, és saját testvérei összeesküvést szőnek elveszejtésére, az udvar intrikáinak és a rómaiak árulásának kitett ifjú királynő kénytelen elmenekülni és száműzetésben élni.
Hogy véget vessen balszerencséjének, arcátlanul viszonyt kezd az egyetlen férfival, aki szavatolhatja Egyiptom biztonságát. Ő Julius Caesar, a fortélyos politikus és harcedzett hadvezér, akinek a nők jelentik a gyengéjét. Szenvedélyes szerelem szövődik közöttük, mely megbotránkoztatja Rómát, Kleopátrát pedig a császári cselszövések és háborúk izgalmas, ám halálos világába taszítja.
Amikor a büszke királynőtől visszavonhatatlanul elpártol a szerencse, titokban egy utolsó, látványos manővert eszel ki, hogy megvédje a gyermekeit, a birodalmát és saját helyét az istenek panteonjában. 
Várható megjelenés: 2015. november 30., IPC MIRROR

Colin Falconer: A Selyemút
KÉT VILÁG TALÁLKOZÁSA...
Krisztus után 1260. Josseran Sarrazini meghasonlott önmagával. A keresztény templomos lovagot szégyenteljes múlt kísérti, és a feloldozás reményében veszélyes küldetést vállal: elindul Palesztinából a világ végére, hogy a szaracénok ellen szövetségest találjon Kubiláj kán legendás udvarában, a Mongol Birodalom központjában. Ám útközben egy pogány törzs harcos-hercegnője személyében maga is vigaszra lel. A gyönyörű és vad Kutulun a sztyeppei nomád tatárok sámánja. Bár vonzalmukat senki nem nézi jó szemmel, Josseranban a lány is felfedez valamit, amit a saját fajtájában nem.
Tikkasztó sivatagi szelek perzselik, ellenséges hordák űzik, és még saját szenvedélye is gyötri, aminek képtelen parancsolni. Josserannak mégis muszáj elhagynia Kutulunt, ha teljesíteni akarja a küldetését, és meg akarja menteni a lelkét. Útitársa, az ijesztően hitbuzgó Domonkos-rendi szerzetes, William csak tetézi a bajt, de Josseran felesküdött az oltalmazására. Ráadásul mire Sangtuba érkezik, az emberiség történelmének legnagyobb birodalmában kitör a polgárháború.
Palesztina síkján és a Hindukus magas hegyei közt barangolva, a Takla-Makán 
kietlen pusztaságától a kínai aranypalotákig kalandozva A SELYEMÚT lélegzetelállító történetet mesél a bűnről, az emésztő vágyról, a viszálykodásról és az emberi esendőségről a középkori Kelet kegyetlen és felemelő világában.
COLIN FALCONER Londonban született, majd huszonévesen kivándorolt Ausztráliába. Mielőtt beállt egy reklámügynökség csapatába dolgozni, taxisofőrként és gitárosként kereste a kenyerét. 1984-ben Sydney-be költözött, hogy írói karrierjét egyengesse. 1990 óta csak az írásnak él, de előtte szabadúszó újságíróként számos magazinnak dolgozott, valamint rádió- és televízió-csatornáknak írt forgatókönyvet. Néhai feleségével két leánygyermeket neveltek fel. Rendszeresen utazik, hogy a regényeihez anyagot gyűjtsön.
Várható megjelenés: 2015. november 23., IPC MIRROR

2013 novemberében kelt megjelenési válogatásomban már szerepelt egyszer Rudolf Nureyev életéről szóló kötet. Az akkor beharangozott megjelenés két évet csúszott, de ha minden igaz e hónap végén végre kézbe vehetik az érdeklődök, akár maguk kíváncsiak eme rendkívüli személyiségre, akár ajándékba szeretnék adni balett rajongó családtagjaiknak, barátaiknak. Egy Nick Hornby regényre mindig felkapjuk a fejünket, hát még akkor, hogyha ilyen sokat kellett várni rá. Az összes eddig megjelent ott sorakozik a polcon, én nem olvastam mindet, de a férjem nagy rajongója, úgyhogy a Vicces lánnyal fogjuk gyarapítani a kollekciónkat. 

Julie Kavanagh: Rudolf Nureyev
Rudolf Nureyev (1938–1993), a balett első nemzetközi szupersztárja úgy táncolt, mint egy isten, de úgy viselkedett, mint egy szörnyeteg. A Bajkál-tó mellett született egy transz-szibériai expresszen, tatár szülőktől. Gyerekként egy baskír néptánccsoportban táncolt, ahol hamar felismerték tehetségét. A Kirov Balett tagjaként a híres Alekszandr Puskintól tanult, és erősen hatott rá Nizsinszkij és Sztanyiszlavszkij. A fél világ odafigyelt rá, amikor 1961-ben egy párizsi fellépés után a repülőtéren a francia rendőrök segítségével megszökött a szovjet biztonsági emberek elől, és menedékjogot kapott. Táncosként a szabad világban is a csúcsra került, és újrafogalmazta a férfi balett-táncos szerepkörét, amely nem merült ki többé a balerinák emelgetésében. A repertoár minden fontos klasszikus és modern szerepét eltáncolta, a színpadon a balett legnagyobb csillagai voltak a partnerei, és kapott szerepeket, amelyeket kimondottan neki írtak a koreográfusok. A közönséget nemcsak kivételes technikai virtuozitásával kápráztatta el, hanem varázslatos személyiségének kisugárzásával is. Dolgozott koreográfusként, szerepelt musicalben, filmekben, tévéműsorban, bemutatkozott karmesterként. Megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjét.
Julie Kavanagh-nak, az egykori balerinának ez már a második könyve a balett világáról. Volt művészeti szerkesztő a Harpers & Queen-nél, tánckritikus a The Spectator-nél, valamint a Vanity Fair és a The New Yorker londoni szerkesztője. Nureyevről írott életrajzának kritikusai szerint lenyűgöző portrét rajzol egy bonyolult személyiségű emberről; mint az anya, aki nagyon jól ismeri gyermeke hibáit, mégis végtelen szeretettel beszél róla.
Várható megjelenés: 2015. november 30., Európa Kiadó

Nick Hornby: Vicces lány
Aki nem mer szerelmet vallani a nőnek, az meg sem érdemli őt.
1964-ben Barbara Parker lett Blackpool városka szépségkirálynője. De ő nem csinibaba akar lenni, hanem nevettető, így aztán Londonba költözik, és eladóként kezd dolgozni egy nagyáruház illatszerosztályán. Azon töpreng, hogyan vétethetné észre magát, és egyszer csak eljön a nagy lehetőség: bekerül egy ügynökséghez, és - immár Sophie Straw néven - szerepet kap a BBC új vígjátéksorozatában. 
Hornby regénye a vidám tévéműsor készítőiről szól: szerepel benne a producer, Dennis, a két forgatókönyvíró: Tony és Bill, és persze Barbara, vagyis immár Sophie csinos partnere, a minden bizonnyal nagy jövő előtt álló Clive. A műsor óriási sikert arat, ám a készítők csapatán egy idő után kiütköznek a stressz jelei: semmi sem tart örökké. Az élet gondoskodik róla, hogy a tökéletesség apró buborékjai előbb-utóbb kipukkadjanak. 
Nick Hornby öt év után először jelentkezett regénnyel, és a Vicces lány jutalomjáték számára, amelyben bemutathatja a hatvanas évek aranykorát Nagy-Britanniában.
Várható megjelenés: 2015. november 20., Európa Kiadó

Aki gyakrabban jár az oldalamra, az már tudhatja, hogy szeretem a skót Felföldön játszódó történelmi romantikus reményeket. Igaz, hogy eddigi olvasmányaimból kimaradtak a bosszúszomjas tündérek és a misztikum, nem keveredett bennük a tér és az idő, de ezek nem tartanak vissza attól, hogy kíváncsi legyek Karen Marie Moning Felföldi krónikáinak első kötetére. 

Karen Marie Moning: A Felföld ködén túl – Felföldi krónikák 1.
Egy csábító skót földesúr…
Az egész királyság csak úgy ismeri, Hawk, a Héja, a csatamezők és a női szalonok legendás ragadozója. Érintésének egyetlen nő sem tud ellenállni, de senki sem férkőzhet a szívébe, míg egy bosszúszomjas tündér át nem ráncigálja Adrienne de Simone-t a modern Seattle-ből a középkori Skóciába. A túlságosan is merész, túlságosan is egyenes lány még egy idegen évszázad foglyaként is leküzdhetetlen kihívást jelent a XVI. századi csábítónak. Bár házasságra kényszerülnek, Adrienne megfogadja, hogy távol tartja magától Hawkot…
Egy nő, aki az idő foglya…
A hírhedt uraságot csak tökéletes „nem” fogadja a lány tökéletes ajkán, de Hawk megesküszik, hogy felesége vágyakozva fogja suttogni a nevét, és könyörög a szenvedélyért, amit lángra lobbant benne. Nem állhat közéjük sem idő, sem távolság, el fogja nyerni a szerelmét! Bár Adrienne nem biztos abban, hogy helyes engednie a szívében ébredező érzelmeknek, kétségeinél erősebbnek tűnik Hawk elszántsága, hogy maga mellett tartsa a lányt…
Karen Marie Moning, a nagy sikerű Tündérkrónikák szerzője ezúttal az érzékek földjére kalauzolja olvasóit. A Felföld ködén túl sorai buja skót tájakat, vad felföldieket és megoldásra váró rejtélyeket ígérnek a főszereplők perzselő pillanatai mellett. Egy csepp misztika kell még, és máris a druidák rejtélyes világában találjuk magunkat, ahol az időn és téren túli szerelem számunkra is csupán karnyújtásnyira kerül. A Cor Leonis Kiadó ezzel a kötettel indítja útjára a többszörösen RITA-díjra jelölt és RITA-díjas Felföldi krónikákat.
Várható megjelenés: 2015. (nem találtam pontos megjelenési dátumot) , Cor Leonis Kiadó

Mostani válogatásom végére három krimit tartogattam. Clive Cusslert eddig csak a kincsvadászatos kalandregényei révén ismertem, azt nem tudtam, hogy történelmi krimi sorozata is van, amelynek hőse, Isaac Bell detektív, a 20. századi Amerikában tevékenykedik. A második krimi Svédországból érkezik, a fülszöveg szerint egy antihős nyomozóval, és ha valakinek ennek ellenére beválik, az majd várhatja a következő két kötetet. Philip Kerrtől idén már olvashattuk Berlin Noir sorozatának az első részét, a Halálos máricust, amely 1936-ban játszódik Németországban, a főszereplője pedig Bernie Günther magánnyomozó. A most megjelenő kötetben Kerr egy másik hősével ismerkedhetünk meg, Scott Manson segédedzővel, aki a profi foci világába kalauzol bennünket, miközben különféle bűnesetek nyomozásába keveredik.

Clive Cussler: A sátán bankárja
CLIVE CUSSLER évtizedek óta szórakoztatja az olvasókat izgalmas és fordulatokban gazdag regényeivel. A Dark Pitt-könyvek és az Oregon-akták szerzője ezúttal történelmi krimisorozattal jelentkezik, amelynek főszereplője egy igazi Sherlock Holmes-i figura, az okos és rendíthetetlen kitartásáról híres ISAAC BELL detektív.
1906-ot írunk. Két éve kegyetlen bűntények sorozata sújtja Amerika nyugati államait, a forgatókönyv pedig mindig ugyanaz: egy titokzatos férfi bemegy a bankba, kirabolja, hidegvérrel meggyilkol minden szemtanút, majd nyomtalanul eltűnik. A hatóságok nem nézhetik tovább tétlenül a Sátán Bankárjának nevezett bandita pusztításait, és bevonják a nyomozásba Isaac Bellt, a ravasz és tehetséges detektívet.
A nyomozó hamar rájön, hogy a legélesebb eszű bűnözővel áll szemben, akivel valaha dolga volt. Tudásának, helyes következtetéseinek és ösztönös megérzéseinek köszönhetően azonban többször is közel jár ahhoz, hogy elfogja a gazembert és gyönyörű segítőjét. De a sarokba szorított férfi durva ellentámadásba lendül, és a kocka fordul: a vadász válik célponttá. Bell már nemcsak a játszma megnyeréséért, hanem az életéért is küzd…
Várhat megjelenés: 2015. november 26. Partvonal Kiadó

Leif G. W. Persson: A Linda-gyilkosság - A Bäckström-trilógia 1. kötete
Svédországban szokatlanul perzselő a nyár. Május óta tart a kánikula, egy csepp eső sem esik, szellő sem rezdül. Aki csak teheti, a nyaralójában hűsöl. A forró napok egyikén brutális gyilkosság kavarja fel Växjö kisvárosának hétköznapjait. Az áldozat egy fiatal lány, aki ráadásul a helyi rendőrfőiskola hallgatója. Senki nem látott semmit, senki nem tud semmit, a fél város nyaral. A melegben mintha a szabadságukra várakozó rendőrök még a szokásosnál is tehetetlenebbnek tűnnének. Ezért a stockholmi Bűnüldözési Intézet nagyfőnöke a fővárosból rendel a helyszínre egy csoportot. A nyomozás vezetését pedig Bäckström főfelügyelőre bízza. Bäckström öreg róka, jártas a rendőrség belügyeiben, a bürokráciában, ügyesen manipulálja a munkatársait, szereti a hasát, és persze az italt sem veti meg. Hogy a växjői és a stockholmi rendőrök kezdettől fogva párhuzamosan nyomoznak, hogy egyik zsákutcából a másikba jutnak, hogy a sajtó egyre türelmetlenebb, míg a nyomozás egy helyben topog, az mintha senkit nem érdekelne. A dolgok majd megoldódnak valahogy...
Az igazság végül mégis kiderül. De vajon Bäckström és társai csakugyan igazságot szolgáltattak?
Leif G. W.Persson regényében minden másképpen van, mint ahogy megszokhatták az olvasók. A skandináv krimik új sztárja által teremtett Evert Bäckström személyében a műfaj vérbeli antihősét ismerhetjük meg: öntelt, hiú, mégis elhanyagolt fickó, akit komolyabb érzelmek csakis az aranyhalához és a whiskysüveghez fűznek.
A Bäckström-trilógia első kötete, A Linda-gyilkosság 2014-ben elnyerte az év legjobb skandináv krimijének járó Petrona-díjat. 
Várható megjelenés: 2015 november, Cartaphilus Könyvkiadó

Philip Kerr: Kieső helyen
A foci nem élet és halál kérdése. Sokkal több annál. Scott Manson, a London City segédedzője ezt a saját bőrén tapasztalja meg, amikor a csapat menedzserét, João Zarcót holtan találják egy bajnoki mérkőzés után. Minden jel arra mutat, hogy a zseniális, ám nagypofájú portugált agyonverték. A Premier League öldöklő tempójában azonban nincs idő hosszasan gyászolni, máris készülni kell a következő meccsre. A rendőrség tehetetlen, a klub ukrán tulajdonosa, a kétes hírű vállalkozóból lett milliárdos pedig visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Scottnak: ha megtalálja a gyilkost, átveheti a csapat irányítását…
A Kieső helyen vérbeli focis könyv valós és kitalált figurákkal, korrupcióval, feledhetetlen cselekkel, védésekkel és gólokkal – és persze sajtóhiénákkal, gyanakvó zsarukkal és csábító rendőrnőkkel.
Philip Kerr több mint húsz regény, köztük a népszerű Bernie Gunther-sorozat szerzője, amely az egyik legrangosabb, brit krimiknek járó díjat is elnyerte. A profi labdarúgás világába kalauzoló Scott Manson-sorozatának ez az első darabja.
Várható megjelenés: 2015. november 23., Jaffa Kiadó