2013. december 4.

Novemberi könyvszaporulat

Novemberben alaposan belelendültem a gyűjtögetésbe. Az ünnepek közeledte, a családtagoknak vásárolt könyvek, a rengeteg akció elkerülhetetlenül meghozta a vásárlási kedvemet.  Az új szerzeményeim egy része már régi motoros a szakmában, csak eddig mi nem kerültünk közelebbi kapcsolatban, másik része még árasztja magából az új könyv illatát. 

Időnként kedvet kapok, hogy elzarándokoljak a Könyvudvarba, szétnézni milyen újdonságokkal gyarapodott a készletük, és ahogy az általában történik, ez alkalommal sem távoztam üres kézzel. A Csörögj rám! élményén felbuzdulva egy másik Sophie Kinsellara is kíváncsi lettem, úgyhogy a Segítség, kísértet! jött velem haza, kéz a kézben a Cassandra Pamer sorozat második kötetével. (Az elsőt már elolvastam, de még nem jutottam oda, hogy írjak is róla.) 


A hónap folyamán itt-ott felbukkanó akciókat kihasználva, a 40%-tól a 90%-ig terjedően, szert tettem  Miss Marple első, Stephanie Plum, valamint Wallander felügyelő harmadik nyomozására. 



Eddig négy kötet jelent meg A világ múzeumai sorozatból, a Grafo Könyvkiadónál. Ezek az Ermitázs – Szentpétervár, Uffizi – Firenze, Kunsthistorisches – Bécs, és a British Museum – London. Kihasználva az 50% kedvezményt, sok vacillálás után végül ez utóbbi mellett döntöttem, bár szívem szerint mindeniket megvettem volna. 

Mióta tudom, hogy a Libri Rákóczi úti boltjában elé nagy választék szokott lenni szépséghibás könyvekből, amikor arra járok, oda is betérek. Ez alkalommal Kathleen Grissom könyvére akadtam rá, ami a papírborítóján éktelenkedő két centis hasadás miatt fél áron árválkodott a polcon. A szépséghibája engem nem igazán zavart, főleg, hogy 2000 Ft-ot spórolt meg nekem, úgyhogy most már szépen megragasztva az én polcomon ücsörög.

Mivel ketten vagyunk, úgy igazságos, hogyha a páromat sem hagyom olvasnivaló nélkül. Szóval alaposan szétnéztem, hogy neki mivel szerezhetnék örömet, és nem is kellett túl sokat keresgélni. Egyértelmű volt, hogy az új Scalzinak itthon a helye, és ha már a Hyperion sorozat teljes lett, egy füst alatt azt is betettem a kosaramba (már a második kötetet olvassa). Valamikor én is nekirugaszkodom, de a négy kötet több mint 2000 oldala mellbevágó.



Ha pár hónappal ezelőtt valaki a Julie James nevet emlegeti, nem sokat mondott volna nekem, de jött a Pioneer Books és két kötetét is megjelentette. Mivel sok jót olvastam a Gyakorlat teszi a mesterkedőt-ről, egy romantikus pillanatomban úgy döntöttem egye fene, lássuk mitől döglik a légy. Nos, a légy annyira megdöglött, hogy miután kiszórakoztam magam a két ügyvéd történetén (amúgy ők is itt állnak mellettem a halomban, arra várva, hogy szóhoz jussanak, remélhetőleg ebben a hónapban rájuk is sor kerül), a tavaly megjelent A hamis partner is landolt a kosaramban (megragadtam az alkalmat, amikor az Alexandránál 40%-os kedvezmény volt a kiadó köteteire). 


Az ünnepek előtti lóti-futiban nem lesz annyi időm olvasni (arra inkább, hogy kosárba tegyek egy-két csavargó kötetet), de majd az ünnepek alatt bepótolom. A karácsonyra való ráhangolódásra ismét elkezdtem olvasni Dickens Karácsonyi énekét, és azt hiszem, további karácsonyi történeteket fogok keresni. Ezeket ilyenkor szeretem olvasni, felkucorodva a kanapéra egy bögre teával, vagy éppenséggel egy bögre fűszeres forralt borral, és élvezni a szavak varázsát. Még nagyobb lenne az élmény, hogyha az időjárás is kedvünkre tenne, és fehérbe öltöztetné kis világunkat. Imádom, amikor a kertben hó lepi a fákat, és a tetőablak fehér paplanba burkolózik. Én minden esetre várom.