2014. május 26.

Georges Simenon: Maigret és az idegek harca

A Maigret és az idegek harca a harmadik Georges Simenon regény, amit az utóbbi hetekben olvastam, bár a Maigret és a halott gyémántkereskedőről nem írtam. Úgy tűnik, hogy ismét egy kis Maigret korszak köszönt rám, mint sok évvel korábban, amikor egymás után olvastam a felügyelő nyomozásait. Rájöttem, hogy az élmény mellett azért is szeretem Simenon regényeit, mert ha időm engedi egy, ha annyira nem, akkor másfél nap alatt a történet végére érek. És ez jó. Ha végignézek a felhalmozott köteteken, kevés olyan van, ami 300 oldalnál rövidebb lenne, úgyhogy ezek olvasása közben tökéletes felüdülést jelent egy-egy Maigret történet beiktatása.  

Maigret és az idegek harca más volt, mint a korábban olvasott regények, szinte már azt mondhatni, hogy a bűntény maga másodlagossá vált, már ha egy bűntényről elmondható az ilyesmi, és a hangsúly a ki-re és a miért-re helyezhető. Maigret ez alkalommal veszedelmes ellenféllel találja szembe magát, aki hozzá hasonlóan figyelemre méltó elme és kitűnő emberismerő. A kérdés csak az, hogy eme két zseniális egyén közül melyik fog kikerülni győztesként, melyikük bírja jobban „az idegek harcát”. De lássuk magát a történetet. 

Egy hónapokkal korábban elkövetett kettős gyilkosság záró akkordjaként a bűntényért elítélt Joseph Heurtin a kivégzését várja. Minden jel és bizonyíték az ő bűnösségét támasztja alá, és bár Maigret kerítette kézre, a felügyelő meggyőződése, hogy a kifutófiú ártatlan. Titokban megszervezi a szökését, abban a reményben, hogy Heurtin elvezeti az igazi gyilkoshoz. A dolgok viszont balul ütnek ki: a szökés nyilvánosságra kerül és botrány kerekedik belőle, ugyanakkor Heurtinnak is nyoma vész. Mindenki Maigrettől várja a megoldást, akire hatalmas nyomás nehezedik. Tudja, hogy nem veszíthet, mert az a karrierje végét jelentené, így erre való tekintettel bejelenti, hogyha tíz nap alatt nem keríti kézre a gyilkost, benyújtja a lemondását. Megkezdődik a versenyfutás az idővel, mert a karrier mellett egy ember életet is a tét.

A felügyelőnek fogalma sincsen, hogy merre induljon, a sötétbe tapogatózik, úgy érzi, hogy egyre messzebbre kerül tőle a dráma, és soha nem fogja összerakni a kirakós darabjait. Ennek ellenére konokul kitart megérzése mellett: valahol odakint van az igazi gyilkos és neki feltett szándéka megtalálni. Remek kis utazás veszi kezdetét, és Simenon élvezettel vezet ezen a göröngyös úton. A bűntény részleteiről Maigret visszaemlékezései révén szerzünk tudomást, ahogy pontról-pontra felidézi a történteket, hátha korábban elkerülte valami a figyelmét. Bejárjuk vele Párizs környékét: a bűntény helyszínét, a város előkelő negyedeit, a Szajna hajósok és gyári munkások látogatta rakpartjait, de végül minden út a Montparnasse negyedben található La Coupole bisztró termeibe vezet.

A társadalom különböző rétegeihez tartozó figurák törzshelye a Coupole, könnyűvérű nőcskék, kozmopolita bohémek, művészek, előkelő nagyvilági alakok, iparmágnások, a világ különböző pontjairól odasereglett emberek, akik nem is különbözhetnének jobban egymástól. Egy igazi Bábel tornya, ahol a vendégek egy része ismerősként üdvözli egymást, mások meg magányosan, kirekesztetten szemlélik a csillogó tömeget. Mégis valami lappang a felszín alatt, és Maigret pattanásig feszült érzékei az súgják, hogy még nincsen minden elveszve. 

A hatalma tudatában lévő gyilkos azonban egyre jobban összezavarja a szálakat, és félisten módjára mozgatja az eseményeket. Vele ellentétben Maigret figyel, raktároz, eltökélten halad előre, hallgatagon és komoran, kivárásra játszik. Egy macska-egér játék a társadalom figyelmét és zsenialitásának elismerését áhító gyilkos, és az igazságot kitartóan hajszoló felügyelő között. Ki kerül ki győztesen? Hány áldozatot követel még a jól végrehajtott bűntény, mielőtt a játszma véget érne? Sikerül-e Maigretnek a gyilkosra bizonyítani a gonosztettet, vagy a manipuláció mestere túljár a felügyelő eszén? Lélektani hadviselés, és keserédes győzelem, amit ez esetben kapunk.

Ahogy a könyv hátoldalán is olvashatjuk a Maigret és az idegek harca megjelenése óta jó pár filmes feldolgozást megért. Azt hiszem tizenéves voltam, amikor utoljára Maigret filmet láttam, bár arra már nem emlékszem, hogy melyik lehetett, azonban kíváncsi lennék ennek valamelyik feldolgozására. Talán egy nap sikerül megszerezni, de addig maradok az olvasatlan regényeknél. Korábban nem igazán merültem el az író életébe, úgyhogy csak most fedeztem fel, hogy esetenként azon a helyszínen írta a regényeit, ahol a cselekmény játszódott. És ez erre a regényére is vonatkozik. Bár a cselekmény szálai túlvezetnek Párizs kerületein, a Coupole fontos szerepet kap a történetben, így Simenon a mai napig működő Hôtel L'Aiglonban írta Maigret eme nyomozását, ami nem messze fekszik attól a helytől, ahol az étterem található.

A La Coupole 1927-ben nyitotta meg termeit, és népszerűsége azóta töretlen. A megnyitó ünnepségen a művészvilág, az írói társadalom, és az éjszakai élet krémje képviseltette magát. Az évek során olyan személyiségek fordultak meg benne, mint Scott Fitzgerald és felesége Zelda, Georges Simenon, Josephine Baker, Henry Miller, Matisse, James Joyce hogy csak néhányat említsek. Picasso itt találkozott a Párizsi Iskola művészeti irányzat képviselőivel, de Simone de Beauvoir egyik regényének a hátterét is a La Coupole szolgáltatta. Jean-Paul Sartre törzsasztala a 149-es volt, 1957-ben Camus itt ünnepelte meg a Nobel-díját, Chagall 1984-ben a 97. születésnapját. A művészvilág kedvelt találkahelye volt, ma az Art Deco egy valóságos mesterműve, Párizs egyik leghíresebb vendéglője, Montparnasse történetének szimbóluma. Ha valaki Párizsban jár, nem elfelejteni felkeresni legalább a környékét.

La Coupole, boulevard du Montparnasse, @Roger-Viollet,
Párizs, 1930 körül (forrás)



Kiadó: Agave Könyvek
Szerző: Georges Simenon
A mű eredeti címe: La tete d'un homme
Fordító: Ertl István
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 160 oldal