2014. február 26.

Sorozatok hálójában # 1. - M.C.Beaton könyvei

M.C. Beaton
Nagy krimi rajongó lévén mindig érdeklődéssel figyelem a műfajban megjelenő újdonságokat, böngészem az idegen nyelvű kínálatot, és szépen gyűjtögetem azon szerzők neveit, akik regényeit egy napon talán kipróbálom. Mondanom sem kell, hogy akad belőlük bőven, így azt is tudom, hogy nagy részük örökre ismeretlen marad számomra, de ha valami változatosságra vágyom, bármikor szemezgethetek a kínálatból. M.C. Beaton nevére is egyből felfigyeltem, amikor annak idején megjelent a hazai piacon, és gondolom, mára már minden detektívregény kedvelőnek ismerősen cseng ez a név.

Az írónő 1936-ban született Skóciában, Marion Chesney néven. Karrierjét könyvesbolti eladóként kezdte, aztán átnyergelt a nyomtatott sajtóhoz, ahol volt színházkritikus, titkárnő, divatszerkesztő, bűnügyi tudósító, vezető női riporter. 1979-ben lépett az írói pályára, és az eltelt 35 év alatt több mint 150 regény került ki a tollából. Az hiszem, elmondhatjuk róla, hogy az igencsak termékeny szerzők táborát gazdagítja. Egy felmérés szerint Nagy-Britanniában ő a legtöbbet kölcsönzött brit szerző.

Itthon két krimi sorozatával hódította meg az olvasókat, amelyek az Ulpius-ház gondozásában jelennek meg, az egyik az Agatha Raisin-sorozat, a másik a Hamish Macbeth-sorozat.

Biztos vannak olyanok, akik nem tudják (ahogy eddig én sem tudtam), hogy mielőtt detektívtörténetek írására adta volna fejét, Marion a történelmi romantika műfajában is nagyot alkotott. Közel 100 regényt írt, egy részét a leánykori neve, Marion Chesney, a többit számos álnév (Ann Fairfax, Jennie Tremaine, Helen Crampton, Charlotte Ward) alatt. Ezek a regények főként a Régensség idején, valamint az Edward korban játszódnak, és legtöbbjük sorozatba tömörül. A detektívregényeivel elért sikerei miatt azonban a kiadók ma már az összes regényét az M.C. Beaton álnév alatt jelentetik meg. Hozzájuk csatlakozik az Ulpius-ház is, hiszen a krimik után idén megismertet az írónő egyik romantikus sorozatával, amely Az utazó házasságközvetítő nevet viseli.

Ritkán fordul elő velem, hogy egy sorozatot az első kötet elolvasása után feladjak. Általában sikerül úgy megválasztani az olvasmányaimat, hogy azok kedvemre valók legyenek. Az utóbbi években egy olyan sorozat volt, amelynek megvettem az első kötetét, és ellentmondásos érzéseim miatt nem éreztem különösebb késztetést a továbbiakhoz. Ez az Agatha-Raisin sorozat volt. Tudom, hogy az írónőnek nagy rajongótábora van, talán kellett volna adnom neki még egy esélyt, esetleg kettőt, de csak halogattam a további kötetek beszerzését, mindig akadt valami új, valami más, ami háttérbe szorította, így Agatha útközben valahol lemaradt. Ettől függetlenül figyelemmel kísértem az új kötetek megjelenését, imádom a borítójukat, szerintem tökéletesek, és passzolnak a történésekhez. Kíváncsi vagyok arra is, hogy az írónő vajon hány kötet után fogja lezárni a sorozatot.

Az eddig magyarul megjelent Agatha Raisin kötetek

Az első Agatha Raisin regény 1992-ben jelent meg, most már 24 kötetnél tart a sorozat. Mi 2011-ben kaptuk kézhez az első kötet fordítását, de az elmúlt években igencsak szorgalmas volt a kiadó, mert idén érkezik a 13. illetve a 14. kötet.  Ha most döntenék egy második esélyről, bizony sok pótolnivalóm lenne. Amúgy már szétnéztem a könyvtárban, és elégedetten tapasztaltam, hogy az összes megtalálható, de sajnos egyetlen kötet kivételével mind olvasónál van (felkapott sorozatokhoz nehéz hozzájutni).

Aki még nem ismerné a sorozatot, annak elmondom, hogy főszereplője az ötvenes éveit taposó egyedülálló Agatha Raisin, volt reklámszakember. Mivel korán akar nyugalomba vonulni, eladja londoni reklámügynökségét és a festői Cotswoldsba költözik (gyerekkori álmát valósítva meg ezáltal). „Cotswolds képviselte mindazt, amire az életben vágyott: a szépséget, a nyugalmat és a biztonságot.” Agatha nem ért a házimunkához (reméli, hogy itt lesz majd ideje megtanulni sütni-főzni), az üzleti életben edződött kemény csaj, de eléggé antiszociális, ami valljuk be, nem egy ideális magatartás egy kis falusi közösségben. Kezdetben nem is érzi jól magát, rájön, hogy a vidéki élet távolról sem annyira élvezetes, ahogy ő elképzelte, ezért, hogy unalmát elűzze benevez a helyi pitesütő versenyre. A verseny után bekövetkezett haláleset, amelyet a rendőrség véletlen balesetnek könyvel el, felkelti Agatha figyelmét, és ő gyilkosságra gyanakodva elkezd nyomozni.  Így indul Agatha amatőr detektív karrierje, és a kötetek hosszú során újra és újra megbizonyosodhatunk arról, hogy Agathának isten adata tehetsége van, hogy bajba kerüljön, de kalandjai mellett magánéletének alakulását, válságos és boldog pillanatait is végigkövethetjük, miközben bejárjuk a csodálatos angol vidéket.

Cotswolds vidéke (forrás)

Nagy elvárásokkal kezdtem el olvasni az első kötet, de a végén kissé csalódott voltam. Könnyed, humoros ugyan a történet, de számomra néha unalmas volt, és az igazság az, hogy Agatha nem éppen kedvességéről híres személyét sem sikerült a szívembe zárni. Azt viszont el tudom képzelni, hogy a megannyi köteten keresztül Agatha kezdeti személyisége, magatartása, ha nem is változik meg teljesen, de valamennyire árnyalódik. Elvárható lenne, hogy a környezete hatással legyen rá, mint ahogy ő is hatással van a közösség életére. Gondolkodom azon, hogy ismét elolvassam az első kötetet, hátha most másmilyen élményben lesz részem, és jöhetne akkor pár folytatás is. Majd meglátom.

A kötetek önmagukban is élvezhetőek, minden alkalommal más-más bűnténybe botlik Agatha, de azért vannak átívelő szálak, a magánéletiek, úgyhogy ilyen szempontból talán érdemes sorrendben haladni velük. Nem másoltam be az egyes kötetek fülszövegét a spoilerekre való tekintettel, de akit érdekel, az a kiadó weboldalán elolvashatja őket. 

Az amatőr detektív (forrás)

Az eddig magyarul megjelent kötetek: 

1. Agatha Raisin és a spenótos halálpite
2. Agatha Raisin és a parázna lódoktor
3. Agatha Raisin és az elültetett kertész
4. Agatha Raisin és az elkóborolt túrázó
5. Agatha Raisin és az életveszélyes esküvő
6. Agatha Raisin és a tenyérbe mászó turista
7. Agatha Raisin és a vizes viszály
8. Agatha Raisin és a boszorkányos borbély
9. Agatha Raisin és a balszerencsés boszorka
10. Agatha Raisin és a tünékeny tündérek
11. Agatha Raisin és a sziszifuszi szerelem
12. Agatha Raisin és az áradás napja
13. Agahta Raisin és a kívánatos káplán – megjelenés 2014
14. Agatha Raisin és a kísértetház – megjelenés 2014



A Hamish Macbeth sorozattal kapcsolatban nincsenek személyes tapasztalataim.  A tavalyi év során nagyon sok könyv jelent meg, ami figyelmemre tartott igényt, és bár tudomásom volt az új sorozatról, nem jutottam oda, hogy közelebbről is megismerjem. Igaz, hogy felemás élményt nyújtott a szerző egy másik regénye, de az nem zárja ki a lehetőséget, hogy megkedvelem Hamish Macbeth személyét.

Robert Carlyle, mint Hamish Macbeth,
a könyvekből készült TV sorozatban
(forrás)
Ez a sorozat jó pár évvel megelőzte Agathát, hiszen az első regény 1985-ben jelent meg. Az ötlet egy skóciai horgásztúra alatt formálódott meg az írónő fejében. Megfigyelte, hogy a természetben elszigetelt kirándulócsoport tagjai elkerülhetetlenül civakodások és intrikák résztvevői lesznek, ami kitűnő detektívtörténet-alapanyagot nyújthat. Persze kellett valaki, aki ’rendet’ teremt közöttük, és így született meg a szűkszavú, kevésbé ambiciózus falusi rendőr, Hamish Macbeth alakja. Ez is a hagyományos vonalakat követő klasszikus krimi, ahol zárt közösségben történt bűntényt kell a helyi igazságszolgáltató szervnek megoldani. Mivel a történet ötlete Skóciában született, az írónő ezt választotta a Hamish Macbeth regények helyszínéül is, a gyönyörű skót Felföldet, ahova megálmodott egy települést, és Lochdubh névre keresztelte.

Itt éldegél Hamish Macbeth, mint a falu ’bobby’-ja, szereti a faluját és teljes mértékben elégedett az életével. Rendőri teendői mellett juhokat, tyúkokat tar, és zöldségeket termeszt. Bár hajlamos a lustaságra, gyors észjárással áldotta meg a sors, ami igencsak hasznára válik a bűntények megoldásában. Idővel a falu lakóinak életét is megismerjük, és persze Hamish családi helyzetébe és szerelmi életébe is bepillantást nyerünk. Az első részben egy „vitriolos tollú bulvárújságíró”, bizonyos Lady Jane Winters halála ügyében nyomoz, aki egy legyezőhorgász-tanfolyam áldozatává válik. A sorozatban eddig 28 kötet jelent meg, de nemsokára érkezik a következő. Magyarul még messze vagyunk a végétől, de idén már hat kötet lesz olvasható. Az eddig olvasott vélemények alapján Hamish karaktere sokkal szerethetőbb, mint az Agatháé, a két főhős egymásnak teljesen az ellentéte, de, ahogy mondják, ízlések és pofonok. Szóval, tapasztalatok alapján, szabadon választható a kedvenc. Én nagyon kíváncsi lettem Hamish alakjára, úgyhogy az első kötetet mindenképpen elolvasom (és ezzel a sorozattal nem is vagyok még annyira lemaradva)
A magyar kiadás is a lenti képen látható borítók felhasználásával jelenik meg.

A Hamish Macbeth-sorozat  26 kötete

Hamish Macbeth-sorozat magyarul megjelent kötetei:

1. Hamish Macbeth és a nagy lazacfogás
2. Hamish Macbeth és az eljegyzési vendég
3. Hamish Macbeth és a kannibál homárok
4. Hamish Macbeth és a tökéletes oldalborda
5. Hamish Macbeth és a rosszéletű nagynéni – megjelenés 2014
6. Hamish Macbeth és a gyilkos vakáció – megjelenés 2014




A hírek szerint, a Hamish Macbeth után, az Agatha Raisin könyvekből is terveznek televíziós sorozatot készíteni, de ki tudja, hogy ténylegesen lesz is belőle valami.

És ha  valakinek még mindig nem lett elege M. C. Beaton regényeiből, ahogy az elején már említettem, nemsokára alkalma adódik, hogy az írónő romantikus oldalát is próbára tegye.

Az utazó házasságközvetítő-sorozat a 19. század elején játszódik, és főszereplője a vénkisasszony házvezetőnő, Miss Hannah Pym. Miss Pym rajong a pletykákért, és egész életében arról álmodozott, hogy postakocsin utazva bejárja a világot, vagy legalábbis Angliát. Amikor elhunyt munkaadójától csinos összeget örököl és feladhatja házvezetőnői állását, a kalandra vágyó Miss Pym felkerekedik, hogy végre megvalósítsa az álmát. A regények egy-egy utazás történéseit mesélik el, amelyek során Miss Pym számos ismeretséget köt, és ezáltal lehetősége adódik beleszólni útitársai életébe, amit ő előszeretettel ki is használ. Számos alkalommal felvállalja a házasságkötő szerepét, hogy az egymásnak teremtett kisasszonyok és előkelő fiatalemberek útját a ’helyes mederbe’ terelje. Az csak természetes, hogy a saját szíve is valaki után vágyakozik, és mivel romantikus sorozatról lévén szó, joggal feltételezhetjük, hogy a sorozat végére Miss Pym is révbe ér.

The Travelling Matchmaker-sorozat
A történet alapján viccesnek és szórakoztatónak ígérkezik a sorozat, és gondolom a történelmi romantika kedvelői között biztosan sok rajongóra fog szert tenni. A sorozatnak 6 kötete van (de jó, hogy tudjuk, hol a vége), egyelőre az első kettő megjelenése van beharangozva, de messze még az év vége, úgyhogy akár több is beleférhet. 

The Travelling Matchmaker – Az utazó házasságközvetítő kötetei:
1. Emily Goes To ExeterMiss Pym és a menekülő menyasszony
2. Belinda Goes To Bath Miss Pym és a rámenős márki
3. Penelope Goes To Portsmouth
4. Beatrice Goes To Brighton
5. Deborah Goes To Dover
6. Yvonne Goes To York


A fenti sorozatok M.C. Beaton regényeinek csak egy részét teszik ki. A számos romantikus sorozat mellett, van még egy detektívsorozata is, amely az Edwardian Murder Mystery címet viseli. Ennek főszereplője a fiatal Lady Rose Summer aki nemcsak bűntényekkel próbál megbirkózni, hanem a társadalmi elvárásokkal is.  A sorozatban eddig négy kötet született, de évekkel ezelőtt parkoló pályára került, hogy további Hamish és Agatha kötetek megalkotása végett.

Edwardian Murder Mystery kötetei:
Snobbery with Violence
Hasty Death
Sick of Shadows
Our Lady of Pain

Itt van néhány az említett romantikus sorozatokból. A címeket belinkeltem, elvisznek az írónő oldalára, ott megtaláljátok az egyes sorozatok köteteit és persze a regények fülszövege is olvasható:

The Six Sisters series
The School for Manners series
The House for the Season seris
The Poor Relation series
The Daughters of Mannerling series


Nem tudhatjuk, hogy a kiadó a három sorozat mellé tervez-e további M.C. Beaton regényeket megjelentetni, de ha az eddigieket vesszük figyelembe, talán reménykedhetünk. Van amiből válogatni, az biztos, csak legyen kitartás bennük, és persze érdeklődés az olvasók részéről.

Aki szeretne többet megtudni az írónőről és a regényeiről, az látogasson el az MCBeaton vagy az AgathaRaisin weboldalakra.

Az idén megjelenő kötetek bekerülnek majd a várható megjelenések közé, nem akartam ide fülszövegeket tenni, az esetleges spoilerek elkerülése végett. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése