Sorozatok hálójában

Az utóbbi napokban nem sok kedvem volt az olvasáshoz, pontosabban szinte semmi, csak forgattam a megkezdett könyveket (jelenleg három van belőlük), és bármelyiket kaptam is fel, alig pár oldal után félretettem. Az elsővel 89, a másodikkal 111, míg a harmadikkal csak 26 oldalt haladtam. Szörnyű. Amit utoljára befejeztem, arról sem sikerült még írni, így az meg az elolvasott, de posztolásra váró kötetek halmazát gazdagítja. Ilyen állapotban arra gondoltam, hogy talán egy új könyv megtörné ezt a ’semmihez nincsen türelmem’ helyzetet, úgyhogy a könyvespolcok felé vettem az irányt. Kedvetlenül böngésztem a kínálatot, ismételten megbeszélve magammal, hogy ha egy évig nem vennék új könyvet, akkor sem fogynék ki az olvasnivalóból, amikor végignézve a polcokon megállapítottam, hogy milyen sok sorozatot olvasunk. Van krimi/thriller, kaland, fantasy, sci-fi, ifjúsági, romantikus, szóval többé-kevésbé minden. Hihetetlen, a polcok felét sorozatok foglalják el. Nem is értem, mikor és hogyan sikerült annyi mindent begyűjteni. Aránylag kis részük teljes, a többség még ’folyamatban’ van. Nem csoda, hogy képtelen vagyok az összessel napirenden lenni. Ha nagyon őszinte szeretnék lenni, pocsékul állok velük. És akkor ott vannak azok a sorozatok, amelyeket könyvtárból olvasok (a jelenleg nálam lévő kölcsönzések közül négy sorozatnyitó darab - őrület).

Kate Carlisle: Homicide in Hardcover

Kate Carlisle regénye egyike azon tavalyi olvasmányaimnak, amelyek itt halmozódnak az íróasztalom körül arra várva, hogy posztot írjak róluk. Szerencse, hogy még annak idején lefirkantottam néhány gondolatot a regénnyel kapcsolatban, így azokat mankóknak használva remélem sikerül egy jó bejegyzést produkálni. A Homicide in Hardcover volt az írónő első regénye, és senki ne lepődjön meg azon, hogy bizony egy sorozat nyitódarabja. A regény a könyvkötészet, a restaurálás, a ritka és értékes könyvek világába kalauzol, a főszereplő pedig értelem szerűen egy fiatal könyvrestaurátor, egy bizonyos Brooklyn Wainwright, aki első személyben meséli a történetet.

Brook imádja a munkáját, és úgy tűnik, hogy saját vállalkozása is felfutóban van. Ez az kényelmes élet azonban egy napon fenekestül felfordul, amikor  vérbe borítva talál rá volt munkaadójára és barátjára, Abraham Karastovskyra, a férfi által restaurált könyvek bemutatásának estéjén.  Mielőtt Abraham meghal, még átadja neki Goethe Faustjának egy felbecsülhetetlen értékű példányát, az „emlékezz az ördögre” baljóslatú és titokzatos kijelentés kíséretében. 

Brooklynt alaposan megrázza eme váratlan tragédia, de felocsúdni sincsen ideje, mert egy még nagyobb bajban találja magát: őt gyanúsítják a szörnyű bűntett elkövetésével. Aki mindezért felelős, nem más, mint a magas, veszélyes, rettentően szexi, és annál inkább idegesítő Derek Stone, a brit királyi haditengerészet visszavonult parancsnoka, jelen esetben biztonsági tiszt és magánnyomozó, a műalkotásokra és régiségek védelmére specializálódott Stone Security iroda tulajdonosa. Az ok: a hulla mellett térdeplő véres kezű Brook nem éppen az ártatlanság képét sugározza. 

Azonban pánikra semmi ok, Brook többé-kevésbé tisztázza magát, de Abraham kijelentése nem hagyja nyugodni, és miközben nekiáll a rátestált Faust kötet restaurálásának folyton barátja rejtélyes szavain gondolkozik, és azon, hogy kinek és milyen oka lehetett arra, hogy megölje. Mivel a gondolat nem hagyja nyugodni, hamarosan a tettek mezejére lép, és megpróbál fényt deríteni a gyilkos kilétére.

Az év első könyvmustrája

Az év végi nagy hajtást, és az ezernyi megjelenést követően január nem bővelkedett túl sok újdonságban, bár észrevételeim szerint az év utolsó heteire tervezett megjelenések egy része a múlt hónapban, vagy éppen ezekben a hetekben fog a könyvesboltokba kerülni. Szóval, ha van olyan kötet, amelyre november-december magassága óta várakozik valaki, jó eséllyel lassan elérhetővé is válik. 

Mivel az előző hónapban nem kerítettem sort semmiféle beharangozásra, ebben a posztban beiktatok egy januári kitérőt is, mert a szegényes kínálat ellenére akadt pár olyan megjelenés, amelynek örültem.

Egy jó kis kriminek sosem lehet ellenállni, úgyhogy elégedetten nyugtázhatjuk, hogy az Agave Kiadó idén is folytatja Maigret-sorozat megjelentetését. Még nem adtam fel a tervemet, hogy sorra elolvassam a felügyelő eseteit, pontosabban abban a sorrendben, ahogy Georges Simenon megírta őket, de egyelőre nem sokat haladtam vele. Ettől függetlenül örülök, ha új kötet jelenik meg, főleg ha olyan, ami nekünk még nincsen meg, és azonfelül ilyen jól sikerült külsőben. 

Georges Simenon: Maigret és a három nő

Egy gyilkosság, a Szajnán úszkáló bankjegyek, régi szerelmek, kabarétáncosok, egy nyugdíjas követ, kábítószerfüggők, egy furcsa végrendelet. A helyszín a párizsi Marais negyed, ahol egy bérházban lakik a jómódú bérlő és a szűkösen élő kispolgár, a szorgalmas hivatalnok és az egész nap a folyosón tébláboló öregasszony. A ház életének középpontja az udvar. Ide érkezik meg az éjszaka közepén Maigret, és az ablakokon át árnyjátékként elevenedik meg előtte a bérlők élete. Ahogy megismeri a ház lakóit és kikérdezi az áldozat rokonait, ismerőseit, az elhunyt alakja is megelevenedik előtte, és olyanná válik számára, mint egy bizalmas, régi barát. Felkeresi életének helyszíneit, a Pigalle negyed szórakozóhelyeit, majd fényűző otthonát, és megismeri a viszontagságos utat, amelyen a sikerig jutott. A nyomozás előrehaladtával az áldozatot körülvevők valódi jellemére is lassan fény derül a látszat tetszetős felszíne alatt.

Várható megjelenés: megjelent, Agave Kiadó

Andreï Makine: Ki szerette a cárnőt?

Andreї Makine nevére A francia hagyaték című regénye kapcsán figyeltem fel, aminek az elolvasását azóta is tervezem, de valahogy mindig a háttérbe szorult. Most már mondhatom, hogy végképp megelőzte őt a szerző legújabb regény a Ki szerette a cárnőt?, amely 2013-ban jelent meg Franciaországban, és az év vége felé már  a magyar fordítást is kézbe vehettük. Ennek még inkább örültem, amikor megpillantottam a könyvtár legújabb szerzeményei között, és megragadtam az alkalmat, hogy megismerkedjek Makine stílusával. És milyen jól tettem, mert úgy tűnik, találtam egy új kedvencet. 

Általában úgy kezdek neki egy könyvnek, hogy tele vagyok elvárásokkal. Vagy azért, mert mindenki áradozik róla, vagy, mert éppen csupa negatívumot olvastam vele kapcsolatban, vagy, mert a szerző a korábban olvasott könyveivel már egy bizonyos mércét állított, és én várom a megszokott szintet, vagy éppenséggel a regény tartalma miatt számítok egy fantasztikus élményre. Ennek megfelelően aztán örülök, ha megvan a pozitív élmény, már nem annyira a keserédes szájíznek, és az is előfordul, hogy a mérleg egyensúlyban marad, ha vegyes érzelmeket táplálok az olvasottakkal kapcsolatban. 

Ilyen tapasztalatok után felüdülést jelent, hogyha tiszta lappal nyitok ki egy könyvet, és maximum annyit tudok róla, amit a fülszövegből sikerül kihámozni (bár tudjuk, hogy ez azért megtévesztő is tud lenni). Így voltam Andreї  Makine könyvével is. A szerző neve ismerős volt számomra, tudtam egy korábbi regényének a címét, de ezzel a tudományom végére is értem. De lássuk miről is szól a Ki szerette a cárnőt?.

Ha nagyon rövid szeretnék lenni, és egy mondatban összefoglalni a tartalmat, akkor azt mondanám, hogy a regény II. Katalin cárnő életéről szóló forgatókönyv megírásának, és a belőle készülő film, illetve tévésorozat forgatásának a története. De én ritkán szoktam ennyire rövidre zárni a beszámolóimat, és bizony a regény is ennél sokkal többről szól.

Január, majdnem üresen járt

A januári utazásomnak itt is nyoma maradt, mert alig három bejegyzést sikerült összehozni az előző hónapban. Igaz, hogy olvasni sem sikerült annyit, mint ahogy elterveztem, de emiatt nem siránkozom. Jól van ez így is. Sőt. Akkor lenne a baj, ha kényszerből olvasnék, hogy növeljem a bejegyzések számát, hogy minél gyorsabban haladjak a felhalmozódó kötetekkel, na meg a könyvtári kölcsönkönyvekkel. Nálam ez nem megy. Januárban összesen négy könyvet olvastam, amikor kedvem és hangulatom volt hozzá. Ellenben sok filmet néztem, sorozatokat és játékfilmeket, számomra ez is ugyanolyan szórakozás, mint az olvasás. Talán majd szentelek ezen élményeimnek is egy bejegyzést. De addig is maradjunk a könyveknél.

Sokáig úgy tűnt, hogy megúszom az év első hónapját könyvvásárlás nélkül, de végül elbuktam. Mentségemre mondva, majdnem sikerült. Hősiesen tartottam magam január 30.-ig, amikor is engedtem az Alexandra csábításának, pontosabban a Lazi Kiadó köteteire vonatkozó 40%-os kedvezménynek. Azért maradtam a realitások talaján, és csak két könyvet tettem a virtuális kosaramba. Igaz, hogy a futár csak tegnap hozta a csomagot, de ettől még januárban történt a megrendelés, így januári szerzeményként könyveltem el őket. 

Íme a két kötet:

Melanie Benjamin: Az aviátor felesége

A tavalyi év megjelenései közül Melanie Benjamin könyve volt az egyik a sok közül, amelyiknek kifejezetten örültem, mert az angol kiadás már jó ideje izgatta a fantáziámat, de addig-addig halogattam a megvételét, míg felfedeztem, hogy magyarul is olvasható lesz. Aztán amikor megpillantottam a könyvtár új szerzeményei között, kérdés sem volt, hogy jön velem haza. 

Nagy érdeklődéssel kezdtem neki a történetnek, egyrészt a korszak, másrészt az emberek személye miatt, de az igazság az, hogy a végén egy kissé csalódott voltam. Azt nem mondhatom, hogy nem tetszett, de nem lopta be magát a szívembe annyira, mint ahogy én azt az elején elképzeltem. Próbáltam rájönni, hogy mi az oka ellentmondásos érzelmeimnek, hiszen nagyszerű emberekről olvashattam, és az írónő is nagyszerű történetmesélőnek bizonyult.

A történet egyes szám első személyben íródott, Anne Morrow maga meséli el házasságának 45 évét, a boldog perceket és a tragédiákat, az örömöket és a csalódásokat, a megpróbáltatásokat, amelyben részük volt. A hetvenes évek közepén indul a regény, amikor a haldokló Charlest Maui szigetén található otthonukba kíséri a családja. Eme repülőút alatt Anne gondolatai a jelenből visszakanyarodnak a kezdetekig, sorra felidézi életük állomásait, de igazából magáról mesél, hogy miként lett a naiv, könnyen vezethető és befolyásolható fiatal lányból, egy érett, magabiztos nő, hogyha próbált megfelelni férje elvárásainak, és milyen áron sikerült kilépnie Charles árnyékából, hogy  ismét megtalálja igazi önmagát.

Julie James: A hamis partner

Mit tehet egy olvasni szerető ember, ha hosszú órákon át kénytelen egy vagonban zötykölődni, hogyha semmi érdekfeszítő látnivaló nem suhan el az ablak előtt, ha már kialudta a korai ébredést, ha túl van egy kiadós reggelin, és még kávéhoz is szerencséje volt, hallgatott zenét, játszott okos telefonon, de még így is órákra van a végállomástól? Elővesz egy könyvet és belefeledkezik. Nálam utazás közben csakis könnyed, szórakoztató olvasmány jöhet szóba, úgyhogy ezt a szokásomat ez alkalommal is megtartottam.

A kézitáskámból csábítóan kandikált elő A hamis partner. Mivel már hónapok óta ott rostokolt a polcon enyhén szólva is éppen ideje volt közelebbről megismerkedni vele. A korábban olvasott Julie James regény - A gyakorlat teszi a mesterkedőt -  igazán kellemes élményt nyújtott, úgyhogy nagyon reménykedtem, hogy az írónő ebben a regényében is tarja a szintet.  Nos, ez alkalommal sem csalódtam, sőt, odáig fajultak a dolgok, hogy nehéz eldöntenem, hogy a két regény közül melyik áll közelebb a szívemhez. 

A hamis partner is az igazságszolgáltatás berkeiben játszódik, de az írónő csavart egyet a menten. Ez alkalommal a tárgyalóterem ellentétes oldalán helyet foglaló szereplők kerülnek az események középpontjába, pontosabban egy államügyész és egy FBI-ügynök.

Csapongó gondolatok - 2014 első bejegyzése

Az elmúlt hetek távolléte után, már nagyon vártam, hogy ismét a blogommal foglalkozzak, hogy itt is kezdetét vegye a 2014-es év.  Az ünnepek elmúltával ideje volt a karácsonyfát is elcsomagolni, úgyhogy az évszakhoz hű háttérkép után néztem. Azt nem tudom, hogy az ablakon kinézve mikor fogok hópelyhekben gyönyörködni, de legalább itt legyen télies a hangulat. 

Jó ismét itthon lenni, a saját kis sarkamban, bár felfoghatatlan számomra, hogy az íróasztalom környékét miként sikerült a karácsonyi rend után máris káoszba fordítani. Úgy emlékszem, hogy minden kötet polcra került, de ezek itt körülöttem meghazudtolni látszanak. Vannak közöttük régiek, de akadnak szép számmal újonnan érkezettek is, na meg olyanok, akik most kászálódtak elő a bőrönd mélyéről és a könyvespolc helyett itt vertek tanyát. Remélem, egyszer eljutok oda, hogy írásban is megemlékezzek róluk, vagy legalább is nagy részükről. Tavaly sem írtam minden olvasmányomról, s nem hinném, hogy ezen az idén változtatnék. Azonban van pár új rovat ötletem, majd elválik, hogy lesz-e időm és kedvem megvalósítani őket.