2013. október 3.

Ami után októberben vágyakozhatunk

A szeptemberi dömping után október sem marad le az új megjelenések tekintetében. Sok ígéretesnek tűnő könyvvel találkozhatunk, régebbi sorozatok újabb köteteivel, eddig ismeretlen szerzők műveivel, minden, ami szem szájnak ingere. Nehéz helyzetben találtam magam, hogy melyik kapjon helyet a bejegyzésemben, sokáig gondolkoztam, aztán kiválasztottam tíz könyvet, de végül tizenhatra emelkedett a számuk. Négy csoportra osztottam őket a könnyebb tájékozódás végett. 

Először nézzük a szórakoztató irodalom kínálatait:

Még egyetlen könyvet sem olvastam Christopher Moore tollából, úgyhogy jó ötletnek tűnik a hamarosan megjelenővel kezdeni. Tetszik a borító, na meg a történet is izgalmasnak ígérkezik: 19. század végi Párizs, művészvilág, Vincent van Gogh, és még egy kis rejtély is.

Christopher Moore: Te szent kék!
1890 júliusában Vincent van Gogh rejtélyes körülmények között lelőtte magát egy kukoricaföldön. De hogy mi történt pontosan, azt senki nem tudja. Például ki az a ronda kis „színember”, azaz festékárus, aki Vincent szerint követte őt? És miért rémült halálra a nagy festő a kék szín egy bizonyos árnyalatától?
Ez csak néhány kérdés azok közül, amelyekre Vincent barátai – a pékből festővé avanzsált Lucien Lessard és a bonviván Henri Toulouse-Lautrec – választ akarnak találni. A nyomozásból pedig egy szürreális Odüsszeia kerekedik kávézóról kávézóra és bordélyból bordélyra a tizenkilencedik század végi Párizs művészvilágában.
Christopher Moore új regénye az intrika, a szenvedély és a művészettörténet sajátos egyvelege, kánkánlányokkal, bagettel és finom francia konyakkal. Garantáljuk, hogy rajongói most sem fognak csalódni a szerző eddigi legsikeresebb regényében.
(Megjelenés: 2013. október 03., Agave Könyvek)

Julie Klassen könyve azért került bele a válogatásba, mert egy ideje már szemezgetek az írónő könyveivel, de ez idáig még egy sem volt olvasható magyarul. A történelmi romantika kedvelői most megismerkedhetnek egy új szerzővel.

Julie Klassen: A komorna szerelme
A gyönyörű, ámde fennhéjázó Margaret Macy kiváltságos és védett életet él, udvarlók hada veszi körül, köztük a tudós Nathaniel Upchurch, valamint a férfi bátyja, a jóképű szoknyapecér, Lewis. Margaret apja váratlan halála azonban mindent megváltoztat: anyja újból férjhez megy, és a lány mostohaapjának egyetlen célja, hogy megszerezze a rá váró örökséget. Ennek érdekében attól sem riad vissza, hogy erőszakot alkalmazva hozzákényszerítse a lányt az unokaöccséhez. 
Mivel Margaret senkitől sem remélhet segítséget, elszökik otthonról. Kevéske pénze fogytán, így kénytelen munkát vállalni: egy vidéki udvarházba szegődik szobalánynak. Nem kell mást tennie, mint hogy megőrizze inkognitóját, amíg hozzá nem jut az örökségéhez. Munkaadóinak egyike azonban nem más, mint Nathaniel Upchurch, akit a lány korábban kikosarazott abban a reményben, hogy a férfi bátyjához mehet hozzá…
Julie Klassen elragadó romantikus regényében nemcsak az érzések kavalkádjába, de a vidéki udvarházak személyzetének mindennapjaiba is bepillantást nyerhetünk.
(Megjelenés: 2013. október 15., General Press)

Nagyon szeretem Jennifer Blake regényeit, szinte az összes magyarul megjelent könyvét már elolvastam, a Szerelem délen máig egyik kedvencem. Évekig reménykedtem, hogy valamelyik kiadó folytatni fogja műveinek kiadását, de sokáig semmi sem történt. Aztán 2012-ben az IPC Kiadó gondozásában megjelent A három grácia-trilógiája első kötete (Őfelsége kegyelméből), az idei év elején megjelent a második(A grácia bűvöletében), és hamarosan a befejező kötet is olvasható lesz magyarul. 

Jennifer Blake: A grácia csábítása
Lady Marguerite Milton, a harmadik graydoni grácia éppen a Lord Halliwell-lel kötendő esküvőjére tart lovas kíséretével, amikor hirtelen felbukkan a rettenthetetlen Aranylovag, és magával ragadja a hölgyet.
Nem sokkal később a férfi felfedi magát. Kiderül, hogy nem más ő, mint az ifjú David, az egykori fegyverhordozó, aki Marguerite-nek ígérte a szívét, és megesküdött, hogy lovagjaként szűzi tiszteletben tartja őt, és mindig védelmezni fogja - és akinek a leány számtalan könyörgő levelet írt, hogy segítsen megakadályozni az esküvőjét.
Hamarosan kiderül, hogy mindketten VII. Henrik cselszövésének áldozatai: a királynak szüksége van David szolgálataira, ugyanis úgy kívánja visszaszorítani a yorkista trónkövetelő, Perkin Warbeck-féle zendülést, hogy előléptet egy újabb trónbitorlót, IV. Edward elveszett fiát, ezáltal jogos trónutódot - David személyében. A lovag belemegy a titkos színjátékba, ez azonban egyet jelent a korona elleni összeesküvéssel...
Vajon sikerül-e Davidnek hitelesen alakítania a királyi sarjat, szembeszállnia Lord Halliwell, Warbeck és a király embereivel, miközben csak egy dologra tud gondolni: hogyan érhetné el, hogy Lady Marguerite feloldozza őt esküje alól, és szerelmük végre beteljesedhessen?
(Megjelenés: 2013. október 17., I.P.C. Könyvek)

Louisa Young könyve szintén azok közé tartozik, amelyek már jó ideje szerepelnek az angol könyveim várólistáján, de addig-addig halogattam a vásárlást, míg felfedeztem az Ulpius-ház ajánlatai között, aminek igazán örültem. Első világháborús történetet nem mostanában olvastam, bár van belőle pár a tarsolyban, remélem valamikor rájuk is sor kerül.

Louisa Young: Drágám, csak el akartam mondani neked
Drága Nadine-om!
Csak el akartam mondani neked, még mielőtt táviratot kapnál, hogy augusztus 21-én beutaltak a 36-os számú tábori kórházba egy kis sebesüléssel...
Most kényelmesen fekszem az ágyban, és a legjobb sebészek meg ápolónők megteszik értem mindazt, amire szükségem van.
Majd írok, hogy miként boldogulok, de innen már nem, mert arra számítok, hogy rövidesen elhagyom a támaszpontot.
Szeretettel,
Riley Purefroy ,1917 augusztusa
Egy levél, két szerelmes, egy borzasztó hazugság.
Háborúban mindig az igazság az első áldozat...
(Megjelenés:2013. október 10., Ulpius-ház Könyvkiadó)

Tudom, hogy nagyon sokan rajonganak Katarina Mazetti könyveiért. Őszintén megvallom, én egyiket sem olvastam még, bár A pasi a szomszéd sír mellől ott van a polcon, de hát olyan sokan vannak még a polcon, hogy lassan kerül rá sor. Egyszer talán. Szóval érkezik az írónő egy újabb humoros regénye, már a cím és a borító is megmosolyogtató.

Katarina Mazetti: Pingvin élet – Avagy az elfajzott fajok eredetéről
„Ne feledd, a szerelemnek végtelen sok arca van.”
Katarina Mazetti író, szerkesztő, kritikus, producer, a világszerte népszerű A pasi a szomszéd sír mellől és a Családi sírbolt szerzője. Gyerekek és felnőttek egyaránt rajonganak érte. Vitriolos tollal és sok humorral ábrázolja társadalmunk hóbortos szereplőit. Népszerűsége töretlen, művei több tucat nyelven jelennek meg. Ezúttal is kevés eszközzel, de fergeteges humorral, könnyed stílusban jeleníti meg egyéni alakjait, miközben sok érdekes, elgondolkodtató történetet és sorsot varázsol elénk. Mesterien keveri a komikust a tragikussal. Boldog álarca mögött boldog mosoly rejtőzik. Nem hisz abban, hogy a szenvedés nemesít.  
Mint a legjobb stand-up komikusok, Katarina Mazetti is képes látszólag mellékesen odavetett sorokkal megnevettetni, ugyanakkor rádöbbenteni saját furcsaságainkra, belénk rögződött tévképzeteinkre.
–Swedish Book Rewievs–
„Minden ember jéghegy. Sose feledjük, hogy személyiségünk kilenctizede a felszín alatt található. Ez teszi érdekessé az életet.”
(Megjelenés: 2013. október vége, Park Kiadó)


Sorozatok a fantasy és YA műfaj kedvelőinek

Abbi Glines neve számomra eddig a To Far sorozat révén volt ismerős, olvastam róla pár posztot, annak azonban csak mostanában néztem utána, hogy nem ez az írónő egyetlen sorozata, sőt az összes megjelent könyve valamilyen sorozatba tömörül.  Nos a Maxim Kiadó hozza az egyiket, a Vincent fiúkat.

Abbi Glines: Ha enyém lennél
Csábuljon el a vonzás és árulás e forrón sistergő történetétől! 
"Volt benne valami rosszaság, ami vonzott. Mi ütött belém? Miért akartam annyira vétkezni?"
Ashton kezd belefáradni, hogy folyton a jó kislányt kell adnia; alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra, a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú a kisváros rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá. 
Beau a testvéreként szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik távol tartani magát tőle, noha kölyökkora óta szereti. Amikor Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében, Beau tudja, hogy nemet kellene mondania.
Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni Sawyernek, ám minél inkább igyekeznek kerülni egymást, annál hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni...
(Megjelenés: 2013. október 15., Maxim Kiadó)

Végre megérkezett az Angyalsors-trilógia utolsó kötete. Az elsőt - Angyalsors -  a könyvtárból szereztem be, azóta már elolvastam, poszt folyamatban, sajnos a másodikról - Angyalfény - egyelőre lemaradtam, valaki még olvassa, és valaki már lefoglalta. Nos egyelőre várok türelmesen, míg sikerül beszerezni, aztán majd jöhet a befejezés.

Cynthia Hand: Angyalvágy
A legutóbbi évek több meglepetéssel szolgáltak, mint amire az angyalvérű Clara Gardner valaha is számított. Ám azt az első szerelem szédítő szárnyalása, és egy szeretett személy elvesztésének gyötrő fájdalma közepette sem tagadhatja, hogy a végzet kivételes életet szánt neki.
Miután kiderítette, milyen különleges szerepet játszik a többi angyalvérű között, eltökélte magát, hogy megóvja Tucker Averyt a gonosz erőtől, amely őt magát követi. Megvédi még akkor is, ha ennek érdekében mindkettejük szívét össze kell törnie. A város elhagyása tűnt a legjobb megoldásnak, tehát visszatért Kaliforniába – akárcsak Christian Prescott, az ellenállhatatlan vonzerejű fiú abból a látomásból, amely egész kalandozását elindította.
Amíg Clara igyekszik helytállni egy számára ijesztően új világban, fölfedezi, hogy a bukott angyal, aki megtámadta őt, most minden lépését figyeli. És nem is egyedül. Fenyegetően közeledik a fekete szárnyúak elleni harc, és Clara tudja, hogy végül teljesítenie kell küldetését. Az pedig áldozatokkal és árulásokkal jár.
Az Angyalsors trilógia izgalmas záróakkordjában Clarának egyszer s mindenkorra döntenie kell saját sorsáról.
(Megjelenés: 2013. október 01., Maxim Kiadó)

Úgy tűnik engem is elkapott a YA irodalom láz.  Sokan dicsérték Jamie McGuire könyvét, a Gyönyörű sorscsapást, úgyhogy nekem is felkeltette az érdeklődésemet, valahogy meg kell szerezzem, és bizony már a folytatásra sem kell túl sokat várni.

Jamie McGuire: Veszedelmes sorscsapás
Végre itt van a New York Times sikerlistás Gyönyörű sorscsapás nagy izgalommal várt folytatása! Lehet-e túlságosan szeretni?
Travis Maddox két dolgot őrzött meg abból, amit az anyja a halálos ágyán mondott: Nagyon szeress! És még keményebben küzdj!
A Veszedelmes sorscsapásban Travis életét könnyűvérű lányok, illegális fogadások és az erőszak teszik ki. De éppen akkor, amikor legyőzhetetlennek érzi magát, Abby Abernathy térdre kényszeríti.
Minden éremnek két oldala van: a Gyönyörű sorscsapásban Abby mondta el, hogyan látja a szerelmüket. Most elérkezett az idő, hogy Travis szemén át lássuk kettejük kapcsolatát, és újabb részletekre is fény derüljön. De akkor se ess kétségbe, ha még nem ismered Abby történetét, hisz ez a könyv így is felejthetetlen élményt nyújt.
(Megjelenés: 2013. október 15., Maxim Kiadó)


Robin LaFevers neve teljesen ismeretlen számomra, könyvére a borító miatt figyeltem fel, ha egyszer a gyengéim a borítók, nincs mit tenni. Nos a történet is szokatlan, bérgyilkos apácák a középkori Franciaországban. Erre ki ne kapná fel a fejét, még akkor is, ha már kinőtt a YA korból.

Robin LaFevers: Gyilkos kegyelem, A halál szépséges szolgálólányai 1.
FIATAL, GYÖNYÖRŰ ÉS HALÁLOS.
A fiatal Ismae-t, akit a halál istenének szolgálói képeztek orgyilkosnak, a bretagne-i udvarba viszik, hogy teljesítse küldetését. Ismae azonban azt tapasztalja, hogy nincs felkészülve; nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a lehetetlen választásra sem, amelyben pedig döntenie kell. Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki – bármennyire küzdött ellene – meghódította a szívét? 
Veszélyekkel teli történet: intrikák, mérgek, szeszélyek; de végül megmutatkozik a helyes út?
(Megjelenés: 2013. október 16., Maxim Kiadó)


Krimi, kaland, háború 

Az már nem titok, hogy szeretem a krimiket, a kaland regényeket, mindent, ami jól felpörgeti az embert, amikor izgulni lehet, hogy hősünk miként fog kikeveredni egy újabb kalamajkából. A várható megjelenések közül nem hagyhattam ki a műfaj néhány képviselőjét, úgyhogy akkor jöjjön az izgalom magas fokon.

Charles Cumming is egyelőre ismeretlen, de egy jó kis kémtörténetnek soha nem mondok nemet.

Charles Cumming: A Cambridge-i hatodik
A "Nagyszerű Ötök" - orosz-szovjet hírszerzői berkekben így emlegetik azt az öt férfit, akiket még a 30-as években, cambridge-i diákkorukban szervezett be a KGB, és akik később jelentős külügyi-politikai-állambiztonsági pozíciókba jutva, fontos információkkal látták el a moszkvai központot még a háborút követően is, évtizedeken át. A "Cambridge-i Ötök" - olyan szégyenfolt a brit titkosszolgálatok múltján, amelyet nem sikerült eltitkolni.
Dr. Samuel Gaddis történészprofesszor a véletlen folytán olyan dokumentumok birtokába jut, amelyek igazolni látszanak egy hatodik kém létét, aki az "Ötökkel" egy időben, de tőlük függetlenül működött. Noha elképzelhetetlennek tartja, hogy ennyi idő alatt ne lepleződött volna le, a pénzszűkében lévő tudós nyomozni kezd a titokzatos ügynök után, abban a reményben, hogy ha dokumentumkönyvet nem is, jól fizető kémregényt még írhat a sztoriból.
Egy kedves ismerősének és egyik "informátorának" váratlan halála döbbenti rá, hogy talán veszélyes, mindmáig veszélyes az állítólagos mesterkém nyomait kutatnia, akinek a FEDŐNEVE: ATTILA.
(Megjelenés: 2013. október 17., I.P.C. Könyvek)

William Landay könyve egy újabb angol várólistás könyv, de most már ezt is törölhetem onnan, hogy legyen hely az újabbaknak. Régen szemezünk mi már, remélem előbb utóbb több is lesz a szemezésnél.

William Landay: Jacob védelmében
Andy Barber több mint húsz éve megyei helyettes kerületi ügyész. Köztiszteletben álló férfi, szorgalmas munkaerő és boldog családapa. De amikor sokkoló bűncselekmény történik a New England-i kisvárosban, és Andy tizennégy éves fiát vádolják az osztálytársa meggyilkolásával, a férfit teljesen elvakítják az események.
Andy foggal-körömmel próbálja védeni a fiát. Jacob váltig állítja, hogy ártatlan, és Andy hisz neki. Hiszen ez a kötelessége. Ő Jacob apja. De miközben egyre több terhelő bizonyíték és megdöbbentő titok kerül napvilágra, Andy házassága összeomlással fenyeget, a per egyre gyorsabban halad fenyegető végkifejlete felé, és a válságos események tükrében az is kiderül, milyen kevéssé ismeri az apa a fiát, Andy a saját lelkiismeretével is összeütközésbe kerül: hűség és becsület, igazság és hamisság, a mélyen eltemetett múlt és az elképzelhetetlen jövő között őrlődik.
William Landay tökéletes regénye egy válságba került családról szól – izgalmas, karakteres krimi, amely egyben lebilincselő történet bűntudatról, árulásról, és arról, milyen félelmetes sebességgel tud félresiklani az életünk.
(Megjelenés: 2013. október 30., Könyvmolyképző Kiadó)

A következő könyv a főszereplői miatt került fel a listámra. Nemrégiben olvastam Paul Johnson Hősök című életrajzi esszékötetét (bejegyzés folyamatban), és a felsorolt hősök között ott volt Wellington is. Az alap információkon kívül eddig nem sokat tudtam róla, de Johnson írásából egy rendkívüli személyiséget ismertem meg. Azt hiszem Napóleont senkinek nem kell bemutatni, arra azonban kíváncsi vagyok, hogy Scarrow mi hoz ki kettejük történetéből. Amúgy még nem olvastam semmit az írótól.

Simon Scarrow: Ifjonti vér - Wellington és Napóleon. Két katona, egy sors
Simon Scarrow nagyszabású és lebilincselő új regénysorozatának első kötete életre kelti az európai történelem két hősének bámulatos történetét: Arthur Wesleyét, aki arra rendeltetett, hogy Wellington hercegévé váljon, és Napóleon Bonapartéét, a korzikaiét, aki Franciaország császárává küzdötte fel magát.
Arthur Wesley vezetőnek született és nevelkedett. Miután megtagadják tőle, hogy feleségül vegye szeretett Kittyjét, mivel nem felel meg azon elvárásoknak, amiket arisztokrata származása követel meg, Wesley a hazája szolgálatába áll. Számára a régi értékek kétségbevonhatatlanok: a nemzetet a királynak kell vezetnie. Arthur vöröskabátos brit tisztként az elsők között indul csatába a Francia Köztársaság ellen, hogy visszaállítsa a megdöntött monarchiát.
Napóleon Bonaparte a forradalom előestéjén lép be a francia hadseregbe. A korzikai származása miatt kívülállónak számító ifjú tüzértiszt abban hisz, hogy a vezetők kilétét csakis az érdemek dönthetik el, nem pedig a nemesi származás. Amikor Párizs népének elégedetlenkedése végül anarchiába torkollik, Napóleon a britek ellen vonuló forradalmi sereg arcvonalába kerül.
Ahogy a két hatalmas birodalom véres párbajba kezd, Wesley és Bonaparte egymás esküdt ellenségeivé válnak. A két fiatalember, akik egyikét a becsvágy vezeti, míg a másikat a kötelességtudat, még nem tudja, hogy egy nap az ő kezükben lesz Európa sorsa.
(Megjelenés: 2013. október 15., Gold Book)


Szépirodalom

Aki szereti az igényes irodalmat, érdeklődik a kelet története iránt, annak nem kell bemutatni Khaled Hosseini nevét. A papírsárkányok, és a 2008-ban megjelent Ezeregy tündöklő nap után végre itt van az újabb regény. Örülhetünk, hogy a Libri Kiadó ilyen gyorsan elhozza nekünk a fordítást, hiszen az angol kiadás alig pár hónapja jelent meg.  A kiadó weboldalán fedeztem fel, hogy szintén október 24.-én új kiadásban jelenik meg a Papírsárkányok. Aki lemaradt a korábbi kiadásról – Tericum Kiadó, 2005 -  az most beszerezheti, esetleg ajándékba kérheti karácsonyra.

Khaled Hosseini: És a hegyek visszhangozzák
Hosseini mestere a rabul ejtő egzotikus történeteknek és a finoman szőtt mondatok mögött rejlő, mélyen emberi érzéseknek. Új regényében arról mesél, hogyan szeretünk, hogyan viselünk gondot egymásra, és a döntéseink hogyan rezonálnak a minket követő nemzedékek életében. Könyve nem áll meg a szülők és gyermekeik kapcsolatánál, hanem a testvérek és unokatestvérek kötődéseiből bámulatosan gazdag tablót festve mutatja be, hogyan sértjük meg, áruljuk el, becsüljük meg és áldozzuk fel egymást. Hogy milyen gyakran lepnek meg bennünket döntéseikkel és tetteikkel a hozzánk legközelebb állók – amikor a leginkább számítanánk rájuk. Miközben lap, lap után, a Földet körbeutazva követjük a regényszereplők ágas-bogas életét, sorsukat és szerelmeiket – Kabultól Párizsig és San Franciscótól a görög szigetvilágig –, az érzelemgazdag és magával ragadó történet belénk költözik és életre kel.
(Megjelenés: 2013. október 24., Libri Könyvkiadó)

Még egy szépnek, és minden valószínűség szerint meghatónak ígérkező könyv a Libri Könyvkiadótól, A történet elég előkelő helyet foglal el a saját kívánságlistámon.

Fabio Stassi: Charlie utolsó tánca
Sötét erdőkben bóklászó cigánykara-vánokról, éhezésről és nyomorról, egy alkoholista apa és egy bomlott elméjű anya súlyos örökségéről, a cirkusz és varieté lenyűgöző, ugyanakkor kegyetlen világáról, Kalifornia első filmstúdióiról és az amerikai közép-nyugat álmos kis-városainak mélyén szunnyadó gyűlöletről, üvegcsontú műlovarnőkről, csődbe ment impresszáriókról, és a nagy szerelem, a mozi születésének megdöbbentő titkáról mesél. És a komikumról, ami egy bukfenc, amelyik fejtetőre és pellengérre állítja a világot, bezárja az ajtót a hatalmaskodók előtt és kitárja a gyengék és védtelenek előtt, még ha csak egy mosolyvillanásnyi időre is. Az élő ágyúgolyók, szomorú bohócok és a filmipar szerencselovagjai között csetlő botló Csavargó tragédia és komédia határának borotvaélén táncol, de ez a tánc a vágy, az illúzió, a szépség és a boldogság tánca.
Fabio Stassi melankóliával átitatott prózája különleges és kivételes vallomás, a nagy angol komikus, a huszadik század egyik legeredetibb alkotóművészének, Charlie Chaplinnek a vallomása, aki levelet ír legkisebb fiának, Christophernek. 
(Megjelenés: 2013. október 17., Libri Könyvkiadó)


Adam Makos könyvét a történet miatt választottam, két második világháborús pilóta barátságának igaz története. A Maxim Kiadó Mont Blanc válogatása keretében jelenik meg.

Adam Makos: Felettünk a csillagos ég
Négy nappal 1943 karácsonya előtt egy erősen sérült amerikai bombázó küszködött, hogy átrepüljön az ellenséges Németország területe fölött. A huszonegy éves pilóta mögött a gép személyzetének fele már súlyos sebesült vagy halott volt. Ez volt az első bevetésük. Hirtelen hosszú, sötét alak jelent meg a gép farkánál: egy német Messerschmitt vadászgép. A gépet egy mesterpilóta vezette, aki egyetlen gombnyomással képes lett volna elpusztítani az amerikai gépet. Ami ez után történt, minden képzeletet felülmúlt és később "a II. világháborús ellenségek közötti leghihetetlenebb találkozóként" vált ismertté.
Igaz történet két pilótáról, akiknek az élete azon a napon találkozott: az amerikai Charlie Brown hadnagyról, aki korábban egy nyugat-virginiai farmon dolgozott, majd a B-17-es pilótája lett, és a bajor Franz Stigler hadnagyról, aki korábban utasszállító repülőgépeket vezetett, és szerette volna elkerülni, hogy a háborúban harcolnia kelljen.
A Felettünk a csillagos ég Charlie és Franz megrendítő története. Charlie kénytelen az angol ködben felszállni, társai gépeinek égő roncsai között, miközben a légvédelmi ágyúk olyan közel dördülnek el, hogy bevilágítanak a pilótafülkébe, eközben az ellenséges harci gépek cápákként köröznek körülötte. Franz homokviharokat élt át a sivatagban, egyedül zuhant le a tengeren, és szembe kellett néznie azzal, hogy ezer, egyenként tizenegy gépfegyveres bombázó várja, hogy rájuk támadjon.
Charlie és Franz találkozását az Amerikai Légierő 8. repülőszázada "szigorúan titkosnak" minősítette. Olyan pillanat volt ez, amely ha kiderül, Franzot kivégzőosztag elé állítják. A találkozás emléke negyven éven át sokszor felidéződött a két férfi tudatában, mígnem idős korukban megkeresték egymást. Ez a küldetés örökre megváltoztatta az életüket.
(Megjelenés: 2013. október 16., Maxim Kiadó)

Ugyancsak a Maxim Kiadónál, és ugyancsak a Mont Blanc sorozatban jelenik meg Luca Di Fulvio regénye. Az álmok bandája után, egy újabb érdekfeszítőnek tűnő történetre számíthatunk.

Luca Di Fulvio: A lány, aki megérintette az eget
Hogyan válik a jövő nélküli fiatal lányból befolyásos ruhatervező? Milyen utat kell bejárnia egy csavargónak, hogy a szabadság védelmezője lehessen? És miképpen lesz egy zsidó tolvajból híres orvos? A válaszokat az 1500-as évek elejének Olaszországában kell keresnünk.
A történet Róma mocskos sikátoraiban, bűzös csatornáiban kezdődik. Amikor Mercurio, a születésétől fogva árva, tolvaj fiú, a kis Zolfo, a szép Benedetta és a félkegyelmű óriás, Ercole kifosztják a zsidó Shimon Baruchot, nem sejtik, hogy az életük fordulóponthoz érkezett. Ugyanis miután a zsidó férfi a nyomukra bukkan, megöli Ercolét, miközben Mercurio a kése hegyével az ő torkát találja el. Mercurio úgy hiszi, megölte a kereskedőt, ezért úgy dönt, hogy Zolfóval és Benedettával Velencébe menekül.
A Velencei Köztársaságba vezető úton a három gyerek sorsa keresztezi a szabadságot kereső zsidó, Isacco, az orvoslásban is jártas tolvaj és a lánya, Giuditta sorsát. Mercurio beleszeret a lányba, érzései viszonzásra is találnak, ám amikor az úti céljukat elérik, szembesül azzal a rengeteg nehézséggel, amelyet le kell küzdenie, hogy az álmát valóra válthassa.
Bár a regény több fiatal sorsát is összefűzi, a könyv főszereplője mégis a Szerelem. A Szerelem nagybetűvel, mely olyan elsöprő hatású, hogy megváltoztat mindent. Olyan egyetemes érzés, amely összeköti a lelkeket, amely túlmutat az egyes párok kapcsolatán. Két fiatal között fakadt szenvedély, mely olyan érzéssé válik, amely képes jobbá tenni az embereket, olyan szerelemmé, amely a sors szálait szövi, amely a világot mozgatja.
"Az élet egy ösztönző zűrzavar, amelyben az ember próbálja megtalálni a geometriáját. A regény a maga tagoltságával (kezdet-közép-vég), megpróbál rendet teremteni az adott életek összességében. A sors ugyanezt a folyamatot játssza el, mert mindig adódnak olyan véletlenek, amelyek válaszút elé állítanak bennünket, nekünk pedig a választásunkkal döntenünk kell, rendet kell teremtenünk". (Luca di Fulvio)
(Megjelenés: 2013. október 15., Maxim Kiadó)