2013. október 31.

Novemberi könyvdömping I.

Októberben is kedvünkre válogathattunk az újdonságok terén, de úgy tűnik, hogy november felülmúlja elődjét. Látszik, hogy a könyvkiadók kínálatukkal a karácsonyi vásárlói rohamra készülődnek, hiszen az elkövetkezendő hetekben jókora profitra tehetnek szert, így sok újdonság megjelenését időzítik novemberre. Ez számomra is gondot okozott, mert nehéz volt eldönteni, hogy mely kiadványokat válogassam be a szokásos havi megjelenések listámba. Sok jó, vagy jónak ígérkező könyv kerül ismét a könyvesboltok polcaira, megkísértve pénztárcánkat, vagy bankkártyánkat. Tekintettel a bőséges kínálatra, ismét két poszt mellett döntöttem, hogy legyen miből ajándékötleteket meríteni. Most is kategóriákba szedtem őket, hogy megkönnyítsem a választást. 

Szórakoztató irodalom

A szórakoztató irodalom kínálatát böngészve nem volt nehéz eldönteni, hogy melyik könyv legyen az első a felsorolásban. Az augusztusi megjelenést követően nem hittem volna, hogy ennyire hamar kezünkben tarthatjuk a Csudajó trilógia második részét, pedig így van, érkezik Lady Arabella Blydon története.

Julia Quinn: Ma éjjel táncolnék
Lady Arabella Blydon szép és okos, és elege van az olyan férfiakból, akik csak az egyik tulajdonságát hajlandók értékelni, a másikat figyelmen kívül hagyják. Amikor egy kérő kijelenti Arabellának, hogy szépsége és nagy hozománya miatt hajlandó elnézni neki botrányos kékharisnya hajlamait, úgy határoz, hogy egy ideig nem akar jelen lenni a házasulandók piacán.
Nem számít arra, hogy megismerkedik Lord John Blackwooddal, a sebesült háborús hőssel, aki annyira felkelti érdeklődését, ahogy addig egyetlen férfi sem.
Lord John megélte a háború borzalmait, de semmi sem volt olyan félelmetes érzés szívének, mint Lady Arabella közelsége. Mert Lady Arabella mámorító, bosszantó... és miatta Lord John úgy érzi, érdemes élni, hogy táncolhasson vele, amint éjfélt üt az óra. És bár tudja, hogy nem olyan férfi, akit a kisasszony megérdemel, mégis kívánja. Ám az éjfél varázsát megtöri az éles napfény. Vajon ez a meggyötört lélek képes lehet újra szeretni?
Várható megjelenés: 2013. november közepe, GABO Könyvkiadó


Valamikor több figyelmet fordítottam az Ulpius-ház köteteire, de az utóbbi időben valahogy elszakadtunk egymástól. Az egyre-másra megjelenő erotikus regények tömkelege nekem nem igazán nyerte el a tetszésemet, és mivel mostanában nem jelent meg új Daniel Silva regény (a Gabriel Allon sorozat, amit olvasok), és az szeptemberre ígért Elizabeth Adler is kitolódott novemberre, szóval a könyvtárunk nem gyarapodott Ulpius-házas kötettel. Mégis most beválogattam párat a kiadó újdonságai közül. 

Az első, ahogy annyi korábbi könyv is, szerepel az angol várólistámon, örültem, amikor megláttam, hogy magyarul is olvasható lesz, bár az árából kiindulva (3990 Ft) olcsóbb lenne angolul megvenni.   

 Ali McNamara: Notting Hillből szeretettel
Scarlett imádja a filmeket. Vajon jegyesét, az érzékeny Davidet is szereti ennyire? Ideje lenne eldöntenie, hiszen a nagyszabású esküvő már a küszöbön áll.
Amikor Scarlett lehetőséget kap, hogy egyik kedvenc filmje forgatásának a színhelyén, Notting Hillben vigyázzon egy házra, azonnal lecsap a felkínált ajánlatra. De az élet a filmvásznon kívül is elég meglepetést tartogat számára, főleg az új szomszéd beköltözésével. Sean szörnyen idegesítő és szörnyen jóképű...
Scarlett hamarosan saját külön bejáratú romantikus komédiájának női főszerepében találja magát... de melyik férfihős nyeri el végül a szívét?
Várható megjelenés: 2013. november 08., Ulpius-ház Könyvkiadó


A második a témájával keltette fel a figyelmem. Az amerikai foci világában játszódik, amit én nagyon szeretek, bár nem tudom, hogy a történetben ennek mennyi szerepe van. A borító és a fülszöveg alapján nem hiszem, hogy sokat tévednék, ha azt mondom, hogy biztosan tele van erotikus, szexi jelenetekkel. Ettől még lehet jó. Naná, hogy ez is egy sorozat első része – Play by Play - aminek a lényege, hogy mindenik kötet a sport világába enged bepillantást a Riley család tagjain keresztül. A sorozat jelenleg a hatodik kötetnél tart, eddig az amerikai foci, a baseball, a hockey és az autóversenyzés kapott főszerepet. 

Jaci Burton: A tökéletes játék
Mick Riley, a profi futballista és nagyvilági életmódja a legutolsó dolog, amire Tara Lincoln partiszervezőnek szüksége van, annak ellenére, hogy a férfi forró és szenvedélyes egyéjszakás kalandjuk során már bebizonyította, nem csupán a pályán állja meg a helyét.
Tarát egy korábbi szerelmi csalódása olyan mélyen megsebezte, hogy többször nem akarja kitenni magát hasonló fájdalomnak.
Ám Mick a fejébe vette, hogy legyőzi a lány ellenállását és ebben semmi sem állíthatja meg. Tökéletes játékot eszel ki, hogy elnyerje Tara szerelmét.
Várható megjelenés: 2013. november 06., Ulpius-ház Könyvkiadó



Veronica Henry nevét külföldi oldalakról ismerem. Egy másik regénye kapcsán került a figyelmem középpontjába, tervbe van a megrendelés, aztán felfedeztem, a magyar megjelenést, most majd dönteni kell, hogy melyikre essen a választás. Az alábbi igazi női regénynek ígérkezik, kíváncsi vagyok az írónő stílusára, minden esetre a borító kékje nagyon csábító ebben a hűvös őszi időben.

Veronica Henry: Hosszú hétvége
A pennfleeti hosszú hétvége a jó hangulatú Townhouse-ban sok izgalommal kecsegtet. Ki mindenki akarja megoldani ott és akkor az életét? Egy jómódú férfi, aki itt nyaraltatja házasságon kívül született leányát; a fiatal hölgy, aki ebben a városban véli felfedezni igazi apját; egy csapat fiatalember legénybúcsút tart, de nem sejtik, hogy milyen váratlan akadályokba ütközik az igazi szórakozás; fény derül a gazdag londoni házaspár fájdalmas családi titkára és újabb üzletére…
És átszövi a hosszú hétvégét egy nagy szerelem szépsége és tragédiája. A vendégház egyik tulajdonosa, Claire újra találkozik Nickkel, élete nagy szerelmével, aki éppen legénybúcsúját tölti náluk. Claire eljegyzésének és Nick tervezett esküvőjének mi lesz a vége?
A szórakoztató, színes karakterekkel megírt történet lebilincselően olvasmányos.
Várható megjelenés: 2013. november 15., Ulpius-ház Könyvkiadó


Katie Fforde neve már nem ismeretlen számunkra, az elmúlt években a kiadó sorban jelentette meg az írónő regényeit, nekem is van pár belőlük. Amúgy imádom a könyvek borítóit, és ez az utolsó is nagyon aranyos.

Katie Fforde: Francia kaland
Gina és Sally Makepiece egy bolthelyiséget örököltek a Francia Ház nevű régiségüzletházban, az angol vidék szívében.
Gina elszántan igyekszik, hogy a Francia Házat és mogorva tulajdonosát is 21. századivá alakítsa. A modern kori Mr. Rochester, Matthew Ballinger nem túl boldog, amikor a "forgószél" beviharzik az ajtaján...
Mégis megtörténik az, amire egyikük se számít... egymásba szeretnek.
Vajon egy franciaországi utazás megváltoztatja az érzéseiket?
Katie Fforde a romantikus női irodalom egyik csillaga, akinek regényei több országban vezetik a sikerlistákat. A Szerelmes levelek, a Hív Amszterdam, a Száz boldog esküvőm, a Tökéletes ajánlat és a Ház kilátással  írónőjének új könyve garantáltan élvezetes, humoros és romantikus olvasmány.
Várható megjelenés: 2013. november 15., Ulpius-ház Könyvkiadó


Eddig nem is tudtam, hogy a YA mellett már New Adult kategóriás könyveket is megkülönböztetnek. Ezek a felnőttkor küszöbén álló fiatalokról szólnak, első önálló lépéseikről az életben.  Ide sorolják a 18 éven felüli korosztályt, egészen a húszas éveik közepéig. Nos, ennyivel is okosabb lettem. A következő könyv egy NA, bár nem ezért esett rá a választásom, hanem mert sok dicsérő bejegyzést olvastam róla a külföldi oldalakon. A Goodreads szerint nagyon szívszorító, romantikus, de egyben szomorú történet, 4 feletti pontozással, ha ez bárkinek is jelent valamit.

Jasinda Wilder: Beléd esve
Nem Colton Calloway-be voltam először szerelmes, eleinte az öccséért, Kyle-ért voltam oda.
Kyle volt az első igazi szerelmem, az első, minden értelemben.
Aztán egy viharos augusztusi éjszakán Kyle meghalt, és vele halt az az ember is, aki addig voltam.
Colton nem arra tanított meg, hogyan éljek tovább. Nem gyógyította be a sebeket. Nem hozta rendbe a dolgokat. Arra tanított meg, hogyan kell szenvedni, és hogyan kell mindent elengedni.
Várható megjelenés: 2013. november 08., Ulpius-ház Könyvkiadó




Sok pozitív vélemény született a hazai könyves oldalakon Jennifer Probst előző könyvéről, az Érdekházasságról. Nekem még nem volt hozzá szerencsém, de ettől függetlenül, úgy gondoltam, hogy megemlítem, hogy hamarosan érkezik a Milliárdosfeleségek sorozat második kötete. 

Jennifer Probst: Trükkös házasság
Alexa és Nick szerencsésen egymásra találtak, ám ez egyáltalán nem könnyíti meg két barátjuk, az Amerikába elszármazott olasz Michael Conte és Alexa gyermekkori barátnője, Maggie Ryan helyzetét, akiknek igencsak hasonló nehézségekkel kell megküzdeniük.
Michael egyik húga csak akkor mehet férjhez, ha előbb ő, a báty is megnősül. Ősi hagyomány írja ezt elő az Alpok lábánál elterülő Bergamóban, de Michaelt apjának tett fogadalma is köti. Rég megszokta, hogy számára a család az első, és ezért minden áldozatra hajlandó... vagy legalábbis majdnem mindenre. Úgy dönt, keres valakit, aki hajlandó egy hétre eljátszani a felesége szerepét.
Maggie a legalkalmasabb jelölt a feladatra. A lány sikeres divatfotós, aki férfialsókat és a hozzájuk tartozó szexis férfiidomok fényképezésére szakosodott, és épp Milánóba készül egy fotózásra. Az önfejű, amerikai lány egy feltétellel hajlandó belemenni a színjátékba: ha Michael megígéri, hogy távol tartja magát Alexától. Maggie sejtései szerint ugyanis a férfi titokban szerelmes a barátnőjébe. Végül a nőcsábász, életművész gróf és az érzelmeit megtagadó amerikai amazon alkut köt egymással.
Csakhogy Bergamo festői, ódon falai között Maggie-t nemcsak Conte férfiassága és meleg szíve varázsolja el, hanem kiterjedt rokonsága is. És persze ő is alaposan felforgatja a hagyománytisztelő nagycsalád életét.
Vajon születhet valódi szerelem egy álházasságból?
Várható megjelenés: 2013. november vége, Libri Könyvkiadó


Történelmi regények

Nemrég fejeztem be C. W. Gortner A királynő esküje című könyvét, amely Kasztíliai Izabella életét meséli el. Többek között azt is megtudhatjuk, hogy miért érezte úgy a királynő, hogy szükség van a spanyol inkvizíció felállítására. Most abszolút benne vagyok a témában,  ezért szerepel a következő könyv a listában, ugyanabban a korszakban játszódik, csak éppen az üldözöttek szemszögéből ismerhetjük meg ennek a borzalmas szervezetnek a működését.  

Jeanne Kalogridis: Az inkvizítor felesége
1480-ban a spanyol inkvizíció megkezdi működését Sevillában. Amikor a kikeresztelkedett, de titkon zsidó vallását gyakorló anyja félelmében a tengerbe veti magát, a szép, tizenhét éves Marisolt apja feleségül adja Gabriel Hojedához - a férfihoz, akit teljes szívéből gyűlöl, és aki az inkvizíció szolgálatába szegődött. A lány, aki szégyellte és elhidegült converso anyjától, nem érti, hogy apja miért döntött így. Az esküvőn ráadásul felbukkan gyermekkori szerelme, egykori vőlegénye, aki felől évek óta nem kapott hírt.
Miután édesapját letartóztatják, Marisol, aki félig szefárd zsidók, félig ókeresztények gyermeke, de a zsidók múltjából csak édesanyjának a szefarádi aranykorról szóló történeteit hallotta, lassan felismeri és felvállalja örökségét, és bátran szembeszáll férjével, annak bátyjával, a kegyetlen dominikánus szerzetessel és Torquemada embereivel. Majd rájön, hogy szerelme, Antonio a conversóknak segít megszökni Spanyolországból, és életét kockára téve csatlakozik hozzá.
"Sötét és fenséges... Kalogridis mesterien ábrázolja a korszakot, miközben a szerelem, hűség, árulás és áldozatvállalás időtlen történetét meséli." (Pam Jenoff)
Várható megjelenés: 2013. november 20., IPC Könyvkiadó


Folytatódik Philippa Gregory Rózsák háborúja sorozata is. A folyók asszonya után, amely Jacquetta Luxembourg életét eleveníti fel, novemberben megjelenik Elizabeth yorki hercegnő életét feldolgozó kötet. 

Philippa Gregory: A fehér hercegnő
Amikor Tudor Henrik felemeli az angol koronát a bosworthi csatatér sarából, már tudja, hogy feleségül kell vennie az ellenséges York-ház hercegnőjét, Elizabethet, hogy ily módon egyesítsék a csaknem húsz éve folyó háború által megosztott országot. Csakhogy a menyasszony még mindig Henrik meggyilkolt ellenségébe, III. Richardba szerelmes, az anyja pedig – akárcsak fél Anglia – az eltűnt York-örökösről ábrándozik, akit annak idején biztos helyre menekített a fehér királyné. Az új király átvette ugyan a hatalmat, de a nép szívéhez nem tud közel férkőzni. Titkon sokan azon mesterkednek, hogy előkészítsék a York-ház diadalmas visszatérését.   
Henrik attól retteg a leginkább, hogy valahol egy herceg rejtőzködik, aki előbb-utóbb ellene tör, és magának követeli a trónt. Amikor pedig csakugyan előkerül egy ifjú, aki serege élén a király ellen támad, Elizabethnek választania kell, férje mellé áll-e, akit lassanként már kezdett megszeretni, vagy a fiú mellé, aki azt állítja magáról, hogy ő Elizabeth hőn szeretett, eltűnt öccse, York rózsája, aki végre hazatért. 
Várható megjelenés: 2013. november második fele, Libri Könyvkiadó


Még egy olyan könyv, amelynek a külföldi kiadására figyeltem fel. VIII. Henrik egyike volt az angol történelem legkülönlegesebb személyiségeinek. Számos felesége közül ebben a könyvben az utolsó, Parr Katalin kapja a főszerepet. Róla eddig még nem olvastam, talán majd most.

Liz Fremantle: Vezércsel
Az angliai reformáció kialakulásának túlhevült időszaka női szemmel.
Egy haldokló király. A királyné veszélyben...
Elvált, lefejezték, meghalt, elvált, lefejezték, túlélte...
VIII. Henrik udvara tele van cselszövéssel, versengéssel, romantikával - és senki sincs jobb helyzetben, hogy mindezt megértse, mint a középpontjában élő asszonyok.
Katherine Parrnak, aki harmincegy éves korára másodszor özvegyült meg, vissza kell térnie az udvarba, de az idősödő királyra és az őt körülvevő emberekre gyanakodva ezt nem szívesen teszi meg. Mindazonáltal, amikor szenvedélyes viszonyba keveredik a rámenős csábító Thomas Seymourral, azt hiszi, hogy végre szerelemből mehet majd férjhez. Ám jelenléte az udvarban felkeltette még valaki érdeklődését...
Őszinteségétől és intelligenciájától elbűvölten Tudor Henriknek is megvan a maga terve Katherine-nel kapcsolatban, és senki sincs abban a helyzetben, hogy visszautasíthatná a király házassági ajánlatát. Így hát míg varázslatos szeretőjét eltávolították a kontinensre, Katherine kénytelen elfogadni a betegeskedő, egoista uralkodó kezét, s ő lesz Henrik hatodik felesége.
Mindvégig az őt megelőző királynék sorsának tudatában Katherine-nek minden ösztönét és intelligenciáját segítségül kell hívnia, hogy elnavigáljon az udvar ármánykodásai közepette. Miközben a katolikusok újra hatalomra kerülnek, a reformátorokat eretnekségért égetik meg, a haldokló királyt körülvevő emberek pedig tülekednek a hatalomért az új rezsimben, a túlélése valószínűtlennek látszik - és ő még mindig nem mondott le a szerelemről...
Várható megjelenés: 2013. november 30., Könyvmolyképző Kiadó


Ha már megismertük Parr Katalin személyét/történetét, VIII. Henrik eggyel korábbi házasságáról szóló regényben is elmerülhetünk. Howard Katalin volt a király ötödik felesége, és aki egy kicsit is jártas az angol történelemben, az bizony tudja, hogy szegénynek nem adatott meg valami fényes királyi karrier.

Carolly Erickson: A hűtlen királyné
VIII. Henrik király viharos, lázadásoktól sem mentes uralkodásának vége felé ismerte meg a fiatal és vidám Catherine Howardot, akinek korábban már legalább három szeretője volt. A király mit sem tudva Catherine múltjáról, feleségül vette abban a reményben, hogy asszonya majd boldoggá teszi. Túl későn tudta csak meg azonban, hogy a nő szíve az egyik udvaroncáé, Tom Culpeperé.
Miközben a Tudor-dinasztia léte veszélyben forog, mert VIII. Henrik egyetlen fia, Edward herceg sokat betegeskedik, egyre szorosabbá fonódik az udvari intrikák hálója Katalin királyné körül, aki mindent megtesz, hogy az olykor dühöngő, olykor mélabús, ráadásul impotens királynak fiút szüljön. Amikor azonban a rokonai is ellene fordulnak, Katalin tudja, utolérte a végzet csakúgy, mint pár évvel korábban unokanővérét, Boleyn Annát.
"A hűtlen királyné" feltárja előttünk a Tudor-udvar sötét világát, a hízelkedő udvaroncokét csakúgy, mint az elkeseredetett hatalmi harcot folytató főurakét, azt a világot, ahol egy nemesi családból való lány éppúgy kerülhetett büntetésből súrolni a konyhába, mint kis szerencsével a trónra.
Várható megjelenés: 2013. november 08., GABO Könyvkiadó



Krimi, kaland, thriller

Eddig már kiderült számotokra, hogy Steven Saylor az egyik kedvenc íróm, az összes Gordianus történetet elolvastam, és már nagyon várom a következőt, de addig is megtapasztalhatom, hogy mire képes Saylor a thriller műfajában. Egy kicsit tartok tőle, idegennek érzem, de a kíváncsiság bennem van.

Steven Saylor: A holtak méltósága
1885-ben a gyors meggazdagodás és vad álmok reményével kecsegtető texasi Austint a "Cselédirtók" a félelem városává teszik. Az első áldozatukat, egy mulatt házvezetőnőt az ágyából kirángatva gyilkolják meg. Ezt követően még hat nővel végeznek, köztük a szép szőke Eula Phillipsszel, Will Porter banktisztviselő szerelmével.
Egy évtizeddel később Porter híres íróként él New Yorkban O. Henry néven, a múlt borzalmaitól azonban továbbra sem tud szabadulni, sem követelődző zsarolójától. Egy titokzatos levél hívásának eleget téve visszautazik Texasba, hogy egy szadista gyilkos baljós nyomába eredve szembenézzen saját meggyötört elméje démonaival..., s eközben megdöbbentő felfedezést tesz.
Steven Saylor tizenhárom évvel ezelőtt a Gordianus-sorozatát hagyta félbe A holtak méltóságáért, hogy a történelem, irodalom és élénk fantázia ügyes keverékével, valamint létező szereplők és valódi bűntettek felhasználásával egy olyan lenyűgöző történetet írjon, ami mostanra Caleb Carr A halál angyala című mesterművével vetekszik.
Várható megjelenés: 2013. november 21., Agave Könyvek


Egy olyan könyv, amelynek a címében bármilyen formában is szerepel a „könyv” szó, biztos, hogy felkelti az érdeklődésemet. Hát akkor, hogyha még a borítója is megkapó, a helyszín pedig nem más, mint Párizs. Lassan már csakis olyan kötetekkel fogunk találkozni, amelyek sorozatokhoz tartoznak, úgyhogy senki ne lepődjön meg, hogy ez is az, pontosabban a Hugo Marston-sorozat első kötete, és a kiadó Mont Blanc válogatása keretében jelenik meg.

Mark Pryor: A könyvárus rejtélye
Hugo Marston, a párizsi-amerikai nagykövetség biztonsági főnöke kénytelen végignézni, ahogy barátját, Maxot elrabolja egy fegyveres ember. Hugo versenyt fut az idővel, hogy megtalálja az idős könyvkereskedőt. A nyomozásban segítségére lesz egy rejtélyes, vonzó újságírónő, egy félig-meddig visszavonult CIA-ügynök és egy kelletlen rendőrnyomozó, akik segítenek Hugónak megküzdeni az őt körülvevő politikai intrikákkal, rendőrségi korrupcióval, az egyre terjeszkedő drogháborúval és a náci kollaborálás szellemével, amely Párizs egyik legjelesebb személyiségét kísérti. A helyzet rosszabbra fordul, amikor egyre több könyvárus tűnik el, testüket pedig a Szajnából halásszák ki, és az ismeretlen gyilkosok már Hugóra vadásznak. Ahogy a kirakós darabkái a helyükre kerülnek, a férfi a nyomokat követve jut el az ellenség barlangjáig... pontosan úgy, ahogy a gyilkosok eltervezték. 
A regény egy modern Sherlock Holmes története, aki a könyvek világában nyomoz.
Várható megjelenés: 2013. november 29., Maxim Könyvkiadó


A novemberi újdonságok között a jó öreg Agatha Christie is képviselteti magát. Ez alkalommal nem a megszokott rejtélyes gyilkosságban lesz részünk, hanem a kémek kalandos világába csöppenünk. A kötetet új fordításban jelenteti meg a kiadó.  

Agatha Christie: Eljöttek Bagdadba
Victoria Jones megint bajba került. Főnöke feleségét utánozta munkaidőben, és persze rajtakapták. Most nézhet állás után. Szerencse, hogy egy parkban találkozik Edwarddal, a vonzó, angyalarcú fiatalemberrel, aki hevesen udvarolni kezd neki, majd elutazik Bagdadba. Victoria nyomban utána indul. Nemcsak ő tart Bagdadba: a nagyhatalmak konferenciára készülnek a városban. Ezt akarja meghiúsítani egy titokzatos szervezet. A szervezetet pedig Henry Carmichael próbálja leleplezni. Alighanem nyomon van, egy este ugyanis szúrt sebbel zuhan be Victoria szobájába, és azt kéri tőle, rejtse el. Több se kell a kalandvágyó lánynak. Mikor Carmichael meghal, jelentkezik a helyére, és ő szimatol tovább.
Várható megjelenés: 2013. november 13. , Európa Kiadó


Csak pár könyvet olvastam David Baldaccitól, de azok nagyon tetszettek. Pörgősek, akciódúsak, végig magasan tartva az adrenalin szintet, ahhoz, hogy kellőképpen élvezhessük a történeteket. Az idén már kézbe vehettünk egy új Baldacci regényt, hiszen A hatodik néhány hónappal ezelőtt jelent meg. Ebben a hónapban, a Sean King és Michelle Maxwell nyomozók után, egy új párossal ismerkedhetünk meg.

David Baldacci: A tiszta igazat
Mi történne, ha Kína és Oroszország fegyveres konfliktusba bonyolódna? Költséget nem kímélve fegyverkezni kezdenének. Akárcsak a nagyhatalmak és szövetségeseik. És ki húzna hasznot belőle? A fegyvergyártók és a fegyverkereskedők. Így okoskodik az egyik legnagyobb hadiipari vállalat tulajdonosa, akit azonban nemcsak a pénzsóvárság hajt, hanem az a meggyőződés is, hogy az általa elképzelt új világrend sokkal biztonságosabbá tenné a bolygót. De nem bízza a véletlenre a szerencséjét: körmönfontan kidolgozott zseniális lépések sorozatával úgy manipulálja a közvéleményt és a politikusokat, hogy végül egyetlen lehetőségük maradjon. Ekkor lép színre egy rejtélyes alak, a világ egyik legjobban kiképzett bérgyilkosa, Shaw, akinek keresztneve nincs, csak hányatott múlja. Egy titkos hírszerző ügynökség megbízásából jó ügyeket szolgálva járja a világot, hogy terroristákat öljön. Katie James újságíró szintén a beutazta már a világot, hogy írásaival aztán a nyomorra és szenvedésre irányítsa a figyelmet, amiért két Pulitzer-díjjal is jutalmazták, de közben olyan traumákat élt át, amelyeknek emléke elől az alkoholizmusba menekült. Shaw és Katie furcsa körülmények között találkoznak, eleinte nem kérnek a másik társaságból, végül mégis közös erővel próbálják elejét venni a világégésnek.
David Baldacci, aki mindig mesterien szövi regényei cselekményét, most sem okoz csalódást rajongótáborának. Kritikusai ezt a művét a James Bond-történetekhez hasonlítják, és ez az első, amely nem az Egyesült Államok határain belül játszódik, hanem egy olyan politikai ármánykodásról ír, amely megrengetheti az egész világot. A Shaw–James párossal most találkozhatunk először, de nem utoljára.
Várható megjelenés: 2013. november 11., Európa Könyvkiadó


Az Animus Kiadó, ahogy azt már megszoktuk, többek között a skandináv krimi kedvelőit célozza meg kiadványaival. Az elfekvő ügyekkel foglalkozó Q-ügyosztály nyomozásairól eddig már három regény jelent meg (Nyomtalanul, Fácángyilkosok, Palackposta), hamarosan itt van a negyedik. De emellett érkezik az új Harry Hole regény is, pontosabban a tizedik a sorban.

Jussi Adler-Olsen: A 64-es betegnapló
A bántalmazás és az erőszak mindennaposnak számított azon a félreeső dán szigeten, amely kényszerű lakhelye volt szellemi fogyatékosnak ítélt nőknek, de prostituáltaknak is. Amikor Rita Nielsen első ízben lépett a szigetre, egy olyan dráma részese lett, amely 55 évvel később a megoldatlan ügyekkel foglalkozó Q-ügyosztály eddigi legbonyolultabb esetéhez vezetett. A nyomtalanul eltűnt prostituált irattári anyagát tüzetes vizsgálat alá veszik, így Carl, Rose és Assad hamarosan rájönnek, hogy a nő egykori eltűnése egy súlyosan törvénysértő ügy része, amely nyilvánvalóan azóta is folytatódik. Amikor pedig mélyebbre kezdenek ásni, egy rendkívül hidegvérű ellenfél jelenik meg a színen.
Várható megjelenés: 2013. november közepe, Animus Kiadó


Jo Nesbo: Police
Ha egy rendőrtisztet holtan találnak egy régi, megoldatlan gyilkossági ügy helyszínén, az aligha lehet a véletlen műve. S mivel ez az eset többször is megismétlődik, bizonyossá válik, hogy egy rendőrökre vadászó gyilkos járja Oslo utcáit. Az elkövetés módja minden alkalommal brutális. A média reakciója hisztérikus, a rendőrség pedig tehetetlenül nézi, ahogy egymás után veszíti el legjobb embereit. Mindeközben az egyik városi kórházban egy súlyosan sebesült, kómában fekvő embert igyekeznek életben tartani. Kórtermét rendőrök őrzik, s kiléte szigorú titok…
Várható megjelenés: 2013. november vége, Animus Kiadó



Ha jól emlékszem a szeptemberben várható újdonságok listájába is bekerült egy Steve Berry könyv, A Jefferson-kód (a hetedik Cotton Malon könyv), ami tudomásom szerint még nem került a boltokba. Várható megjelenése jelenleg 2013. november 04., reméljük így is lesz, és úgy tűnik, hogy a szerző rajongói duplán örülhetnek, mert egy újabb Berry kötet került fel a radaromra. A korábbival ellentétben ez egy önmagában álló regény, hurrá, végre nem egy sorozatrész, és ahogy a cím is sugallja, Amerika felfedezésének rejtélyébe bonyolódunk.

Steve Berry: A Kolumbusz affér 
Egy családi titok, egy szívtelen fanatikus, és az amerikai kormány egy titkos részlege - mindezeket egy döbbenetes eshetőség köti össze.
Mi van akkor, ha minden, amit Amerika fölfedezéséről eddig tudtunk, egyszerűen hazugság? És, ha ez a hazugság csupán arra szolgált, hogy elfedje Kolumbusz 1492-es útjának valódi okát?
Ez a több mint 500 éves titok egy csapásra át tudná alakítani az egész modern politikai világot...
Tom Sagan, Pulitzer-díjas oknyomozó újságíró döbbenetes dolgokról írt riportokat a világ legforróbb pontjairól. Azonban, amikor az egyik közel-keleti sztoriját hamisítványként leplezik le, vége a szakmai karrierjének. Tehetetlenül vergődik a hazugságok hálójában, igazát, hogy a bukását egy ismeretlen ellenség szándékos félrevezető akciója okozta, nem tudja bizonyítani.
De mielőtt még Sagan kétségbeesésében véget vetne életének, a sors közbeszól, egy rejtélyes ismeretlen képében, aki cselekvésre kényszeríti őt. Tom ezzel magára vonja a Magellán Ügyosztály, az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma egyik legtitkosabb osztályának figyelmét. Ez a szervezet Amerika legkényesebb ügyeit intézi. Sagan egyszeriben egy nemzetközi bonyodalom kellős közepében találja magát, amelynek következményei nemcsak Washingtont ráznák meg, hanem Jeruzsálemet is.
Belekényszerül egy macska-egér játékba, amelyben nem lehet tudni, ki barát és ki ellenség. Bécsbe, majd Prágába kerül, végül pedig Jamaika Kék-hegységébe, ahol az életben maradása a Kolumbusz rejtélytől függ.
Várható megjelenés: 2013. november 08., Ulpius-ház Könyvkiadó

Azt hiszem ezzel lezárom az poszt első részét, de hamarosan jelentkezem a sci-fi/fantasy, valamint a szépirodalom terén megjelenő újdonságokkal. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése