2013. október 25.

Sophie Kinsella: Csörögj rám!

Ezt a változékony őszi időjárást egészen megszépítette Sophie Kinsella humoros és felettébb szórakoztató regénye. Néha tényleg fülig érő szájjal, vagy hangosan felkacagva merültem bele a történetbe. Ez azért is meglepő, mert Sophie Kinsella és én eddig nem igazán voltunk egy hullámhosszon, sőt semmilyen hullámhosszon nem voltunk, ugyanis egyetlen könyvét sem olvastam. A boltkóros-sorozata sokszor és sok helyen szembejött velem, de nem keltette fel az érdeklődésemet. Neve a legutóbbi könyve – Mézeshetek – kapcsán került ismét előtérbe, így amikor a könyvtárban két kötetén is megakadt a tekintetem, arra gondoltam, hogy egyik jó lesz egy kis hétvégi kikapcsolódásra. Sokáig vacilláltam, hogy melyiket válasszam, végül a Csörögj rám! mellett döntöttem. És milyen jól tettem. Eddig ez volt számomra az év legkellemesebb csalódása, sőt teljesen levett a lábamról Poppy és Sam története. 

Amikor először megpillantjuk Poppyt, pánikba esve futkos egy elegáns szálloda báltermében. Felbecsülhetetlen értékű jegygyűrűjét keresi, amelynek egy tűzriadó okozta kavarodásban nyoma veszett. Képtelen felfogni, hogy ilyesmi megesik vele, alig tíz nappal az esküvője előtt. Az álomból lassan rémálom lesz. A csodaszép smaragd és gyémántköves gyűrű három nemzedék óta vándorolt Magnus (a vőlegény) családjában, míg az ő ujján kötött ki, és most elvesztette. Ennél nagyobb tragédiát el sem tud képzelni. Egészen addig, míg egy óvatlan pillanatban a telefonját is ellopják. Ez már kész katasztrófa. Mintha az egyik létfontosságú szervétől szabadították volna meg.  Korábban boldog-boldogtalannak megadta a számát, arra az esetre, ha bárki megtalálná a gyűrűt, de így, hogy telefonját is meglovasították, már hiába is kerülne elő, mert ő úgy sem lesz elérhető. Az összeomlás határán áll, amikor megtörténik a csoda: a szálloda halljában, az egyik szemetesben egy eldobott mobiltelefont talál. „Márpedig ha egyszer valamit kidobnak, az onnantól szabad préda. Aki kapja, marja” – elve alapján, a világért sem hajlandó lemondani szerzeményéről, még akkor sem, amikor kiderül, hogy a telefon tulajdonosa Sam Roxton üzletember. Inkább meggyőzi, hogy pár napig megtarthassa a telefont (ennek a számával cseréltette le mindenkivel a korábbit), és biztosítja, hogy minden beérkező smst és e-mailt maradéktalanul és olvasatlanul továbbít. Azonban minden elhatározása ellenére is képtelen megállni, hogy bele ne kukkantson a már meglévő és újonnan érkező tartalmakba, sőt némelyikre választ is küld a férfi nevében, amelyekkel kellemetlenségek, és bonyodalmak egész sorát indítja el.

Ez után már csak azon izgulhatunk/szórakozhatunk, hogy hova vezet a fölöttébb furcsa kapcsolat, ami Poppy és Sam között alakulni látszik, hogy mászik ki Poppy a slamasztikából, miközben lázasan készül a rohamléptekkel közeledő esküvőjére. A tíz nap alatt sok minden történik. Megismerjük a barátnőit, akik igyekeznek tartani benne a lelket pánikrohamai alatt is, az esküvőszervezőt, a csupa zseniből álló Travish családot, Poppy testvéreit, na meg persze Magnust és Sam Roxtont.

Poppy minden esetben saját hibájából keveredik kínos és néha igen nevetséges helyzetekbe, vagy, mert igyekszik megfelelni jövendőbeli családjának, vagy, mert éppenséggel sms-t küldő keze gyorsabban jár, mint ahogy agya tudatosítaná tetteinek esetleges következményeit. Azonban mindig a jó szándék vezérli, még akkor is, amikor a telefon tulajdonosának életébe is kendőzetlenül beleszól. Az empatikus készség egy kicsit túlteng benne, olyankor is felajánlja a segítségét, amikor ez nem az ő feladata lenne. Egy szórakoztató kedves lány, néha egy kicsit naivan viselkedik, de ez passzol a természetéhez, néha elbizonytalanodik, néha elhamarkodott döntéseket hoz, de képes belátni, ha tévedett. 

Az életében jelenlévő két férfi nyilván nem könnyíti meg a helyzetét. A ragyogó, okos, lenyűgöző, szexi Magnust túlságosan lefoglalja saját személyisége, ahhoz, hogy észrevegye, menyasszonya bizony alacsonyabb rendűnek érzi magát az ő akadémikus családjában. Nem egy erős jellem, olyan személy, akire bizony haragudni lehet. Vele szemben Sam erős, egyenes, nagylelkű és kedves, és bár környezetével visszafogottan viselkedik, Poppy bizony a felszín alá lát. Úgy érzi, hogy olyan személy, akire mindig lehet számítani, bármi is történik. De egy tipikus üzletember, akinek minden perce be van osztva, még ingei megrendelését is személyi asszisztensén keresztül intézi. Kurta, egyszavas levelei Poppyt az őrületbe kergetik. Ettől függetlenül maga is meglepődik, hogy mennyire vonzónak találja, mekkorákat dobban a szíve, amikor a férfi rámosolyog. De arra is rájön, hogy igazából nem is ismeri, életének csak egy szeletébe nyert bepillantást, semmit sem tud róla a munkáján kívül. A kérdés, hogy szeretne többet tudni, vagy Magnus iránt érzett szerelme mindennél erősebb.

Régen szórakoztam ennyire jól egy történettel, az is igaz, hogy nem sok ilyet olvastam mostanában. Meglepődésemre nem azt a csöpögős romantikát kaptam, amiről sokan úgy gondolják, hogy a „könnyű irodalom” velejárója. Igazából csak a könyv végén volt részem a várva-várt romantikában, és bár jobban örültem volna többnek, azt hiszem, hogy a történet mibenléte ez nem is tette lehetővé. Márt csak azért sem, mert akkor Poppy nem az a lány lett volna, aki a templomi fogadalomtétel csodálatos pillanatáról álmodozik. Jó volt ez így. Kedvenc részeim egyértelműen a Poppy és Sam közötti üzenetküldözgetések, a közös jeleneteik, civakodásaik, de Poppy elmélkedései is viszik a pálmát. Igazi jó csapatot alkottak, kissé elszomorított, amikor az utolsó oldalra értem.

Imádtam a könyvet, vicces, szórakoztató szerelmi történet, nagyon ott van a szeren, melegen ajánlom a műfaj kedvelőinek, megéri ráfordítani az időt, sajnáltam, amikor vissza kellett vinni a könyvtárba.


Sophie Kinsella


Kiadó: Kelly Kiadó
A mű eredeti címe: I've Got Your Number
Fordító: Illés Róbert
Kiadás éve: 2012
Terjedelem: 366 oldal