2013. október 10.

Cynthia Hand: Angyalsors

Ritkán szoktam YA irodalmat olvasni, legyen az egyszerű hétköznapi, vagy természetfeletti elemekkel átszőtt romantikus történet, de mostanában lépte-nyomon szembetalálom magam a műfaj valamely képviselőjével. A romantikus természetfeletti világba utoljára évekkel ezelőtt Stephenie Meyer Twilight sorozatával zarándokoltam, és ha jól emlékszem az óta egyetlen olyan könyvet sem olvastam, amelyet vámpírok, vérfarkasok, angyalok, alakváltók, szellemek, démonok vagy ezekhez hasonló mitologikus lények népesítettek volna be. Egészen mostanáig. És látva a bőséges kínálatot, azt hiszem, hogy Cynthia Hand angyalos könyve csak nyitja a sort.

Clara Gardner nem egy hétköznapi lány. Tizennégy éves volt, amikor megtudta, hogy ereiben bizony angyalvér is csörgedezik. Ez végre magyarázatot szolgáltatott számára, hogy miért okosabb, ügyesebb és gyorsabb az osztálytársainál, és alapjában véve az embereknél, hiszen már nem mondhatta, hogy teljesen közéjük tartozik. De az angyalok rendeltetéssel születnek e világra, és ez alól Clara sem kivétel. Rendeltetésük mibenléte látomások formájában jelentkezik, és ezekből a rövidebb-hosszabb képfelvillanásokból kell megfejteniük a rájuk váró feladatot. 

Történetünk kezdetén Clara tizenhat éves, és az egyre gyakrabban jelentkező látomásai, amelyben egy erdőtűz és egy fiatalember szerepel, arra késztetik a családot, hogy új városba költözzenek, hiszen meg kell találni a rejtélyes idegent, hogy Clara beteljesítse a sorsát. 

Új város, új iskola, új barátok. Kiderül, hogy az iskola népszerű és szívdöglesztő diákja Christian Prescott az a rejtélyes idegen, akivel Clara sorsa összefonódik. Azonban a dolgok ahelyett, hogy értelmet nyernének csak összekuszálódnak, amikor a színen egy másik vonzó fiú is megjelenik, Tucker Avery.  Már is megvan a szerelmi háromszög, és az csak természetes, hogy semmi nem úgy alakul, ahogy Clara elképzeli.

Egy új környezetbe sosem egyszerű a beilleszkedés, hát még akkor, hogyha titkolnivalónk is van, de Clara gyorsan talál új barátokat. Azonban küszködik rendeltetésének megértésével, mert az újabb és újabb képsorok inkább összezavarják. Fogalma sincsen, hogy mi fogja kettejüket összehozni az erdőben, hiszen az - ismerjük meg, és kerüljünk közel Christianhoz - terv eleinte nem igazán működik. Az is bonyolítja Clara életét, hogy kiderül sokkal több van az angyalok világában, mint az elsőre gondolta. A jó és a rossz ugyanúgy jelen van, akár csak az emberek között, s eljön egy pillanat, amikor ezzel neki is szembe kell nézni. A könyv végére a várva várt erdőtűz is fellobban. Úgy tűnik, hogy Clara felnőtt a feladatához, de a végső pillanatban válaszút előtt találja magát: kövesse a szabályokat, vagy hallgasson a szívére.

Nehéz dönteni, amikor két olyan fickóról van szó, mint Christian és Tucker. Mi is eldönthetjük, hogy melyik táborhoz húz a szívünk: Team Christian, vagy Team Tucker.

Christian minden lány álmainak lovagja, a hős típus, már-már túl szép, hogy igaz legyen. Gazdag, okos, szerény, humoros, barátságos, és sportos is, de titokzatos és rejtélyes. A fiú mosolya, a zöld szeme, a kócos barna haja minden lányszívet megdobogtat. „Valóságos isten – ahogy Clara egyik barátnője fogalmaz, de „az isteneket imádjuk, de nem járunk velük. Az ilyen srácot csak messziről nézegetjük.”  Clara is egyből a bűvkörébe kerül.

„Megint mosolyog. Az nem kifejezés, hogy izgató srác. Őrületesen jóképű. Ez valahogy több mint a vonásai összessége – szándékosan zilált, sötét tincsei; dús szemöldöke, amely kicsit még akkor is komollyá teszi az arckifejezését, ha mosolyog; a szeme, amelyről fölfedezem, hogy a megvilágítástól függően hol smaragdzöld, hol mogyoróbarna; imádni valóan markáns arcéle; telt ajkának íve. Eddig összesen tíz percet láttam szemből, és máris megbabonázott az ajka.”

Az elején azt hittem sokkal nagyobb szerepet kap a történetben, de végig egy kicsit a háttérben maradt. Szerettem volna többet megtudni róla, de folyton eltűnt a képből, annak ellenére, hogy Clara gondolatai szinte állandóan körülötte keringtek. Clara iránti érzelmei sem teljesen egyértelműek, nehéz eligazodni rajta, és a felmerült kérdések bizony nyitottak maradnak. Karaktere azonban tartogatott egy-két meglepetést a könyv végére. Remélem, hogy a folytatásban az írónő pótolni fogja hiányérzetemet vele kapcsolatban.

Tucker mindenben Christian ellentéte: kék szempár, napbarnított bőr, rövid, tüsire nyírt szőkésbarna haj. Nem gazdag, megdolgozik a zsebpénzéért, de mindenki őszintén kedveli, és a barátjának tartja.

„Ő is jól néz ki, de egészen másképp, mint Christián, csiszolatlanabb, izmosabb, az arcán már kiütközik a borosta, és jobban lesült, olyan, mint aki egész életében a szabadban dolgozott.”

Az ausztrál kiadás
Bár Clara kezdetben a háta közepére kívánja, idővel rájön, hogy kedves is tud lenni, ha akar. Nyers viselkedésével, és szemtelenségével igazából csak leplezni próbálja Clara iránti érzéseit. Megértő, és hajlandó félre állni, hogy Clara képes legyen a rendeltetésére koncentrálni. Imádtam a közös jeleneteket, nem volt bennük semmi túlzás, egyszerűek és felejthetetlenek. Én is örülnék egy Tuckerhez hasonló születésnapi ajándéknak. Azt hiszem az a típus, akire mindenki azt mondja, hogy aranyos és nagyon szimpatikus, csibészes, de ugyanakkor érezni lehet benne a férfiasságot.

„A buliról hazafelé menet azon tűnődöm, hogy Tuckert egy napon sem lehet említeni Christiannal. Egészen másként népszerű, nem azért, mert gazdag (sokféle munkája ellenére egyértelműen nem az, hiszen még mobiltelefonja sincs), hanem mert jóképű (egyértelműen az, bár inkább az a vonzó benne, hogy markánsan szexis, Christian meg olyan ábrándosan szexis). Christian népszerűsége abból fakad, hogy – miként Wendy mondogatni szokta – olyan, akár valami isten. Gyönyörű, tökéletes, kissé elérhetetlen. Arra teremtett, hogy hódolattal vegyék körül. Tucker viszont annak köszönheti a népszerűségét, hogy mindenki jól érzi magát a társaságában.”

Most már láthatjátok, hogy miért nehéz a döntés. Ebből a szempontból Clara határozatlansága és őrlődése a két fiú között teljesen érthető.

Jó volt, hogy a nagy szerelem nem az első oldalon ütötte agyon az angyalunkat, hanem szépen, fokozatosan alakultak a dolgok, akárcsak az életben. Több hónap telik el, míg elérkezik a várva várt esemény, úgyhogy van ideje az írónőnek, hogy kellőképp megismertesse velünk a szereplőket, és kibontsa a történetet. Néha zavart Clara viselkedése, a határozatlansága, az önbizalomhiánya, és hogy bár egyre több kép jelent meg a látomásában úgy tűnt, hogy túl sok mindent nem tesz a dolgok megértése végett. Azonban tizenhét évesen lehet, hogy én is szívesebben foglalkoznék, legalábbis míg tehetem, csajos dolgokkal, mint holmi rendeltetéssel.

Amúgy csodálatos helyszínt választott az írónő. Wyoming gyönyörűen leírt környéke megbabonázza az embert. Szívesen eltöltenék pár napot a hegyei között, akár télen, akár nyáron.

Tetszett, hogy az Angyalsors eléggé családközpontú. Clara anyja és az öccse végig részesei a történetnek. Jeffrey pontosan úgy viselkedik, ahogy egy kiskamasztól elvárható. Nekem nagyon szimpi. Maggie Gardner talán a könyv legérdekesebb karaktere. Tele van titkokkal, a múltjáról csak csepegtetve kapjuk az információkat. Gyermekei tőle örökölték angyalvérüket, de mindig azon igyekezett, hogy amíg lehet normális életet biztosítson számukra. Bensőséges viszonyban van lányával, megtanítja neki mit jelent angyalnak lenni, végig támogatja, és segíti, hogy felkészüljön a rá váró feladatra. Ettől függetlenül várható volt, hogy valamikor porszem kerül a tökéletesen működő kapcsolatba, és ez éppen az elhallgatott titkok miatt következik be.

Gondolom az angyalok története Clara történetével párhuzamosan tovább bontakozik majd a következő kötetekben. Sok dolog van, amit még nem tudunk róluk.  Kíváncsi vagyok arra is, hogy a szereplők mennyit fognak változni, és hogy fognak megbirkózni a nehézségekkel, és talán önmagukkal is.

A regény kevésbé volt mozgalmas, mint ahogy gondoltam, inkább történet felvezetéséről szólt. Tekintve, hogy ez egy trilógia első része ez valahol érthető. Főleg a könyv utolsó harmadában gyorsulnak fel az események, és amikor még olvasnánk, mert várjuk a kérdésekre a válaszokat, rádöbbenünk, hogy elérkeztünk az utolsó oldalra. Tiszta szerencse, hogy az írónő már befejezte a sorozatot, úgyhogy teljes a trilógia és nem kell éveket várni, hogy megtudjuk mi lesz az angyalunk sorsa, és melyik fiú győzedelmeskedik.  

Szép a borítója is, a lila háttérképen az ezüst betűk dombornyomásúak, és a minták is. A kacskaringós, angyaltollas minta a fejezetek elején is visszaköszön, ami egyébként nekem tetszett, és az is, hogy a fejezeteknek külön címük volt. Úgy láttam, hogy a magyar kiadás borítója megegyezik az amerikai kiadás borítójával.

Annak ellenére, hogy ifjúsági irodalom kategóriába tartozik, abszolút élveztem a regényt. A fantasy jellegén túl egy kis nosztalgiát ébresztett saját gimis éveim iránt. Nem egy vékonyka kötet, hiszen több, mint 400 oldal, de elég szellősen van szedve, a betűk sem olyan aprók, úgyhogy gyorsan fogynak az oldalak. Én két nap alatt elolvastam, és már előjegyeztem a könyvtárban a második kötetet. Remélhetőleg mire annak a végére érek a könyvtár az utolsó kötetet is beszerzi, ami egyébként október 07.-én jelent meg magyarul.

Az Angyalsors trilógia kötetei:
Angyalsors
Angyalfény
Angyalvágy

Mindhárom kötet a Maxim Kiadó gondozásában jelent meg. Pár napig, pontosabban október 15.-ig akciósan (30% kedvezmény) is megszerezhetitek őket.  Itt bővebben olvashattok az akcióról ami egyébként nem csak ezekre a kötetekre, hanem a kiadó régebbi és újonnan megjelenő kiadványaira is vonatkozik. 
Ha az új kötetekre vonatkozó hírekre vagyok kíváncsiak a kiadó Facebook oldalán azokat is nyomon követhetitek. Egyébként pár őszi kiadványuk nekem is felkeltette az érdeklődésemet. Ezekről az október havi megjelenésekben írtam. 

UK kiadás
Kiadó: Maxim Kiadó
A mű eredeti címe: Unearthly
Fordító: Komáromy Rudolf
Kiadás éve: 2011
Terjedelem: 452 oldal