2013. október 1.

Susana Fortes: Robert Capára várva

„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel” - Robert Capa
                                                       
Úgy terveztem, hogy ez a bejegyzés lesz az utolsó szeptemberi megszólalásom, de sajnos nem jött össze, úgyhogy akkor most ezzel vágok neki az októbernek, és igyekezni fogok behozni a lemaradásomat az elolvasott és véleményezett könyvek arányát illetően. Nehezebb írni egy könyvről, ha már hetekkel korábban olvastam, ahogy jelen esetben is, de ezt semmiképpen sem szerettem volna kihagyni. Nem azért, mert ez volt életem legjobb könyve, hanem mert olyan emberekről szól, akikről érdemes megemlékezni.

Mielőtt elolvastam Susana Fortes könyvét az igazság az, hogy azon kívül, hogy ki volt és milyen értékeket hagyott a világra, nem sok mindent tudtam Robert Capa életéről. Gerda Taróról még ennél is kevesebbet, pedig igen rendkívüli és bátor nő volt. Most, hogy ízelítőt kaptam az életükből, megismertem a személyiségüket, még többet szeretnék megtudni róluk,  mert annak ellenére, hogy a Robert Capára várva kettőjükről szól nem egy életrajzi regény, csak két ember szerelmének és sikerének a története, ahogy Susana Fortes elképzelte.

1913. október 22.-én Budapesten megszületett Friedmann Endre Ernő, a zsidó származású fiú, aki évekkel később Robert Capa néven ismerte meg a világhírt, és akit mai napig a XX. század egyik legismertebb fotográfusaként, haditudósító riportereként tartanak számon. Alig volt húszéves, amikor végleg elhagyta Magyarországot, és Párizsba költözött. Itt ismerkedett meg nagy szerelmével Gerda Taróval, és kötött életre szóló barátságot a lengyel David Seymourral (Chim). A második világháború elején a náci megszállástól tartva Franciaországból New Yorkba emigrált, számos munkájának gyümölcsét hátrahagyva párizsi stúdiójában. Innen tűntek el azok a tekercsek is, amelyek hosszú és viszontagságos utat megtéve végül 2007-ben, Mexikóvárosban kerültek elő. A The Mexican Suitcase (Mexikói bőrönd) tartalma nem kevesebb, mint 126 tekercs film volt, és Robert Capa, Gerda Taro és David Seymour által a spanyol polgárháborúban készített negatívokat tartalmazta.

Susana Fortes elmondása szerint ezek az előkerült fényképek képezték a „közvetlen ihletforrást” regénye számára, pontosabban az a fénykép, amelyen Gerda Taro látható, amint Robert Capa pizsamájában alszik egy keskeny ágyon, valami szállodai szobában.„Lehetne akár egy kisgyerek képe is, ha nem volna az a nagyon finom, kiszedett szemöldöke.” Az írónő már régóta tervezte, hogy könyvet ír Robert Capáról, s ha már megvolt az ihletforrás nekiállt a munkának. Az ismert tények, életrajzi adatok, és helyszínek tiszteletben tartásával mesél André Friedmann és Gerta Pohorylle hullámzó kapcsolatáról, megismerkedésükről, a sikereikről. Útjuk a Szajna-parti csillagos és varázslatos éjszakák után a spanyol polgárháború megrázó, és embert próbáló díszletei közé vezet.

A bizonyos pizsamás kép, Robert Capa felvétele (forrás)

A könyv elején megismerjük az 1930-as évek Párizsát, a várost, ahol művészek, idealista és nonkonformista fiatalok, menekültek adnak egymásnak találkát nap nap után a Montparnasse kávéházaiban, hogy megtárgyalják a világ politikai rezdüléseit, hogy megtudják a Németországból érkező híreket, hogy véleményt nyilvánítsanak, gondolatokat és eszméket osszanak meg egymással. Ebben a miliőben találkozik André Friedmann, a fényképészálmokat kergető magyar származású zsidó, és a Németországból menekült Gerta Pohorylle.

Találkozásukat Gerta barátnőjének Ruthnak köszönhetik, aki magával vitte Gertát egy fotózásra, mert nem bízott meg teljesen a fiatal fotográfusban. Gertát, aki korábban semmit sem tudott a fényképészetről lenyűgözi André munkája, a precizitás, ahogy megkomponálja a képeit, ahogy eldönti, hogy melyik pillanat, háttér a tökéletes, ahhoz, amit szeretne megörökíteni. Már az első pillanattól kezdve szikrázik körülöttük a levegő, azonban hosszú időnek kell eltelnie, míg szerelmük lángra lobban.

André karizmatikus kisugárzása, közlékenysége, különleges humorérzéke vonzza Gertát, de ugyanakkor ellentmondásos lénye óvatosságra inti. A lány próbál rájönni, hogy a sok arc közül, melyik az igazi arca, „a vidám és szédítő bohém, vagy az olykor hirtelen elhallgató férfi, aki olyan magányos, mintha egy felégetett híd túloldalán állna”. Barátságuk fokozatosan mélyül el, de Gerta ezt egy szövetségnek tekinti, kölcsönös segítségnek két menekült között: ma te segítesz nekem, holnap én neked. Hosszú reggeli sétáikon bebarangolják Párizs környékét, André bevezeti a fényképészet rejtelmeibe, megtanítja, hogyan használja az objektívet. Gerta „mindennél jobban vágyott arra, hogy tanuljon és változzon”, és a fotózás megadja neki ezt a lehetőséget. Annak ellenére, hogy vonzódott Andréhez, Gerta nem tervezett közös jövőt. Elgondolása szerint ők ketten arra születtek, hogy az útjaik csak keresztezzék egymást, és mindenki a saját útját járja. De nincsenek véletlenek, a sors ellen nem lehet védekezni.

Robert Capa és Gerda Taro
Fred Stein Archive/Getty Images (forrás)

Barátaik is ott vannak körülöttük, Chim a lelki támasz, a szabadúszó fényképész Henri Cartier-Bresson, aki Chimmel együtt szintén alapító tagja lesz a Magnum ügynökségnek, Fred Stein, aki számos, mára híressé vált fotót készített Andréről és Gertáról. Mind fiatalok és szépek, próbálják értelmezi a világot fényképezőgépükkel, láttatni azt, amit ők látnak. André kedvenc helyei az utcai piacok és a külvárosok, ahol az élet sűrűje megtalálható. Fényképezőgépével arra törekszik, hogy csapdába ejtse és fogva tartsa az érzelmeket, legyen az béke időben vagy a háború kellős közepén. Keményen dolgozik, és bár fotói elérik a kívánt hatást, neve ismeretlen marad.

„Én nem létezem – mondta André zsebre tett kézzel, és felvonta a vállát, de Gerta látta, ahogy a szája két oldalán végigfutó ránc megkeményedik. – Én egy senki vagyok – tett hozzá fanyar mosollyal. – Egy fényképezőgépes kísértet, aki más kísértetek fényképez.”

De André Friedmann nem arra született, hogy ismeretlen maradjon, és Gerta minden megtesz, hogy segítsen neki, de ugyanakkor saját magán is. Andrénak sosem okozott gondot a zsidósága, természetesnek vette, nem úgy mint Gerta, aki folytonos harcban állt önmagával. Ezért is döntött úgy, hogy maga is nevet változtat.

„Kitaláltak egy képzelt személyiséget, egy gazdag, pénzes, híres és tehetséges amerikai fotóst, és hozzá egy nevet is: Robert Capa. Amilyen Álmodozó volt André, egészen megragadta ez a név. Hangzatos. Rövid. Könnyű kimondani akármelyik nyelven. Ráadásul Frank Capra rendezőre emlékeztette, aki tarolt az Oscar-díjkioszton az Ez történt egy éjszaka című filmjével, miben Claudette Colbert és Clark Gable játszották a főszerepet. Remek álnévnek tűnt, a filmszakmát idézte, kozmopolita jellegű és elkötelezetlen volt, nehezen beskatulyázható etnikai vagy vallási kritériumok alapján. Tökéletes név egy hontalan nomád számára. 
Gerta is nevet változtatott. Tarónak hívnak. Gerda Tarónak. Ugyanazok a magánhangzók, mint kedvenc színésznője, Greta Garbo nevében. Ugyanannyi szótag. Ugyanaz a hangzás. Lehetett akár spanyol, vagy svéd, vagy balkáni név is. Bármi, csak nem zsidó.”

Így lett André Friedmannból Robert Capa, és Gerta Pohorylle-ből Gerda Taro. Kapcsolatuk feszültségekkel teli, szenvedélyes és viharos. Bár közel kerülnek egymáshoz, lényük egy része mindig rejtve marad a másik előtt, a múlt megmarad az emlékeikben. Mire szerelmük kiteljesedik, Európa már forrong, és a spanyolok a polgárháború küszöbén állnak.

Antifasiszta gondolkodásuk nem is vezetheti őket máshova, mint Spanyolországba, hogy a köztársaságiak ügye mellé szegődjenek, és azzal küzdjenek, ami az életet jeleni a számukra: a fényképezőgépük.

A milicista halála, Cordoba, 1936
Robert Capa © International Center of Photography
forrás
Capa és Gerda társaságában a spanyol polgárháború számos helyszínére eljutunk. Barcelonából Madridba, Valenciába, majd végig a spanyol vidéken. Szemtanúi vagyunk a háború pusztításának, nemcsak a véráldozatokat látjuk, hanem az otthon maradottak keserűségét, a magányt és szomorúságot, a menekültek szenvedéseit és kilátástalan helyzetét. És akkor megszületik a kép, A milicista halála, amelynek története máig vitatott, de akkor meghozta Capa számára a világhírt, ugyanakkor örökre megváltoztatta.


Megtehetnék, hogy Franciországban maradnak távol a háború poklától, de mégis minduntalan visszatérnek Spanyolországba. Vonzza őket a háború, a föld, a megismert emberek, ott otthon érzik magukat, vágynak egy nagy győzelem képeire.

 A regény, bár van benne egy időbeni folytonosság, inkább jelenetek sorából áll össze, kiragadva egy-egy képet, mozzanatot Gerda és Capa életéből. A találkozásuk, a munkájuk iránti szenvedélyük, a szerelmük, a háború, az önmegvalósítás iránti vágy, az apró és a nagy sikerek. Ezeket külön külön ismerjük meg, akár egy kiállítás képeit, amelyeket e két ember személye kapcsol össze. Néha olyan érzésem támadt a könyv olvasásakor, hogy ez inkább Gerda mint Capa története, hiszen nagyrészt az ő szemszögéből látjuk a dolgokat, az ő gondolatait ismerjük meg, az ő érzéseinek vagyunk a tanúi. André ilyen szempontból sokkal kevesebbet kap. Amikor általa látunk és érzünk, az inkább a Gerda iránti érzelmeire koncentrál, bár egy rövid ideig a háború keltette érzéseit is megtapasztaljuk. Nagyon sokat ugrál a történet időben és térben. Hol Párizsban vagyunk, aztán Gerda múltjában Németországban, vagy éppenséggel Budapesten, hol valamelyik spanyol városban, hol meg elmegyünk a jövőbe. A múltat még megértem, hiszen meg kell ismerni, hogy ki honnan jött, milyen sebeket hordoz, de az előreutalások nekem annyira nem tetszettek, mert megakasztották a történet folyamatosságát, kizökkentettek belőle. Hullámzott az egész történet, akár csak Gerda és Capa kapcsolata.

Nagyon sajnálom, hogy hiányérzet maradt bennem, mert nagyon kíváncsi voltam a könyvre. Sok mindent megtudtam Gerdáról és Capáról. Megértettem mi motiválta Gerdát a tetteiben, de ettől függetlenül nem sikerült annyira megszeretni őt, bár az biztos, hogy érdekes és izgalmas nő volt. Hogy Susana Fortesnak mennyire sikerült visszaadni személyiségüket, azt csak az tudná megmondani, aki tényleg ismerte őket, és ismerte kapcsolatuk és szerelmük igaz történetét. Ha nem Robert Capáról és Gerda Taróról lenne szó, akkor másképp tekintenénk a könyvre. Csak egy szerelmi történetet olvasnánk, művészetről, háborúról, emberi sorsokról, életről és halálról, de mivel az ő történetük, én egy kicsit többet vártam. Aki szereti a háborús szerelmi történeteket, érdekli a fényképezés világa, az 1930-as évek hangulata, a spanyol polgárháború, az mindenképpen olvassa el.

Amúgy nekem nagyon tetszik a könyv borítója, szépen mutat a polcon is, de hát ritka az olyan Európa kiadós borító, ami ne nyerné el a tetszésem, de az angol és a spanyol is szép, bár teljesen különböznek egymástól.

Robert Capa and Gerda Taro: love in a time of war címmel egy érdekes cikkre bukkantam a The Guardian oldalán, amely a könyv megjelenése kapcsán íródott. Aki teheti, mert a cikk angolul van, mindenképpen olvassa el. Egy komplexet képet kaphat ennek a két embernek a kapcsolatáról, személyükről, arról, hogy mi motiválta tetteiket.
Úgy tűnik regényből film is készül, itt olvashattok néhány információt róla (ez is angolul van), sőt mi több Capa és Gerda személyéről is.

Ha többet szeretnétek olvasni Robert Capa életéről itt van pár könyv:
Richard Whelan: Robert Capa kalandos élete, Glória Kiadó, Budapest, 2009
Robert Capa: Kissé elmosódva - Emlékeim a háborúról, Park Kiadó, Budapest, 2009
Alex Kershaw: Blood and Champagne: The Life and Times of Robert Capa, DA Capo Press INC, Cambridge, 2004 ( nem hivatalos életrajz)
Bernard Lebrun: Robert Capa: The Paris Years 1933-54, Abrams, New York, 2012

Robert Capa képeivel illusztrált könyvek:
Irwin Shaw, Robert Capa: Izraeli riportok - Robert Capa 94 fotójával, Park Kiadó, Budapest, 2009
John Steinbeck: Orosz napló - Robert Capa 70 fotójával, Park Kiadó, Budapest, 2009

Gerda Taro életrajz:
Francois Maspero: Out of the Shadows: A Life of Gerda Taro, Souvenir Press, London, 2010
Jane Rogoyska: Gerda Taro, Jonathan Cape, London, 2013 - ez októberben jelenik meg


Kiadó: Európa Könyvkiadó
A mű eredeti címe: Esperando a Robert Capa
Fordító: Pál Ágnes
Kiadás éve: 2011
Terjedelem: 216 oldal