Julia Quinn: Ma éjjel táncolnék (Csudajó trilógia 2.)

A Márciusi megjelenések posztban szót ejtettem arról is, hogy hamarosan megjelenik a Csudajó trilógia utolsó része, a Lent délen, édes…, amit JQ rajongóként biztosan elolvasok. Aztán eszembe jutott, hogy bár jó ideje elolvastam a trilógia második részét, poszt még nem született belőle, úgyhogy most sort kerítettem rá.

Egy-két kivétellel Julia Quinn összes könyvét elolvastam, többnyire nagy élvezettel, és mindig kíváncsian várom az újakat, de a Ma éjjel táncolnék nekem csalódást okozott. Véleményem szerint a trilógia első része, a Csudajó, annak ellenére, hogy első regény volt, ennél jobbra sikeredett, én minden esetre jobban szórakoztam rajta. Akármennyire szerettem volna, Bella és John története nem ragadott magával, és bizony ez volt az első Julia Quinn könyv, amit csak második nekifutásra sikerült elolvasni (bár lehet, hogy elsőre nem voltam túl jó passzban és azért hagytam félben). 

Aki olvasta a Csudajót, az már régi ismerősként köszöntheti a szépséges, kékharisnya hajlamokkal megáldott Lady Arabella Blyndont, a jelen történet Hősnőjét. Azt is tudjuk már, hogy számos házassági ajánlatot utasított vissza, egyrészt, mert nem igazán táplált romantikus érzéseket egyik kérője iránt sem, másrészt a legtöbb kérő nem nézte jó szemmel az ő olvasási szenvedélyét, és szerette volna leszoktatni erről, bár azért voltak olyanok is, akik hatalmas hozománya miatt hajlandók lettek volna ezt elnézni neki. De Bella köszönte szépen, és egyikből sem kért.  Amikor viszontlátjuk, az előző részben egymásra talált Emma és Alex birtokán vendégeskedik, és a hat hónappal korábban elkezdett Nagy Shakespeare Olvasási programjának a végez közeledik, a sorban az utolsó dráma, a Téli rege utolsó oldalaival. Távol a londoni bálok és szalonok világától az egyedüli dolog, amire nem gondolt volna sosem, hogy a szépséges angol vidéki környezetben akad rá arra a férfira, aki igazán felkelti az érdeklődését.

Mark Frost: A Paladin-prófécia (Első könyv)

A Paladin-prófécia volt az idei év első YA olvasmányom, és azt kell mondjam, bizony igen magasra tette a mércét. Tavalyi megjelenése nem kerülte el a figyelmem, de nem éreztem hiányát egy újabb ifjúsági könyvnek. Ha belegondolunk, elborítják a piacot az egyre másra megjelenő YA kötetek, és néhány elolvasása után rájövünk, hogy lassan egy kaptafára készülnek, és már nem vagyunk kíváncsiak egy huszadikra a műfajban. Másfelől meg a könyv borítója sem az a magával ragadó, bár a történet ismeretében nyilván másképp tekintek rá. Annak idején láttam ugyan a Twin Peaks sorozatot, végigizgultam Laura Palmer történetét, de mivel a vége nálam eléggé kiverte a biztosítékot, így a könyvborítón szereplő ajánlás sem fogott meg igazán. Aztán olvastam egy bejegyzést Szilvamag oldalán és akkor eldöntöttem, hogy Mark Frost  kap tőlem egy esélyt. Most már csak azt sajnálom, hogy nem olvastam el korábban. 

Könyvtári könyv lévén már jó ideje itt hevert az elolvasásra szánt kötetek kupacában, de mindig beelőzte egy másik, aztán amikor rájöttem, hogy lassan lejár a kölcsönzési idő és hosszabbíttatni sem tudom már, akkor egyszeriből sürgős lett a dolog. Egy kicsit tartottam tőle, hogy a több mint 450 oldalnak mikor jutok a végére, de félelmem alaptalannak bizonyult. Ha valami jó, akkor faljuk az oldalakat. És én ezt tettem. Másfél nap alatt elolvastam, és bizony nyúltam volna a második kötet után. Olyan volt, mintha villámvasúton száguldottam volna végig, nem tudva mire számítsak a következő kanyarban, vagy hogy milyen izgalmakban lesz még részem mielőtt célba érnénk. 

# 4: AZT HISZED, VÉGEZTÉL? MÉG CSAK MOST KEZDŐDIK!

Márciusi megjelenések

Lassan kezd ismét felpörögni a könyves élet, és egyre több ígéretesnek tűnő kötetnek örülhetünk a közeljövőben. Erre való tekintettel igencsak terebélyes posztot sikerült összehozni, szinte minden műfaj képviselve van, gondolom azt mondanom sem kell, hogy ezek közül jó pár felkerült a saját kívánságlistámra is. 

A Hrabal-centenárium alkalmából az Európa Könyvkiadó új kiadásban jelenteti meg a szerző három fontos művét. A múlt hónapban már bemutattam a Sörgyári capriccio és az Szigorúan ellenőrzött vonatok gyönyörűséges borítóit, most itt van a sorozat harmadik kötete, és azt hiszem méltó párja a korábbi kettőnek. 

Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Tíz krigli sör egy címért!

Az Őfelsége pincére voltam ennyi gyöngyöző aranyvalutájába került Bohumil Hrabalnak, aki többek közt ennek a művének a címét is a sörözőben szerezte. Magát a művet 1971-ben tizennyolc nap alatt vetette papírra. Főhőse egy Jan Díte nevű pikolófiú. Jan legnagyobb vágya, hogy milliomos legyen. Példaképe Skřivánek főpincér úr, akinek olyan jó szeme van, hogy első látásra biztonsággal felméri az étterembe belépő vendéget. Nem véletlen: ő az angol királynak is felszolgált!

Jan a kuplerájban gavallér, a hétköznapokban élére rakja a garast. Fantáziadús széptevő, tudatos üzletpolitikus. Kisember egyéni ambíciókkal, olykor talán butának is mutatkozó "tipikus cseh kollaboráns". A történelem viharai nem érdeklik. A második világháború kitörése előtt feleségül vesz egy német lányt, germán szakszerűséggel anyává teszi, a háború alatt a megszállók szolgálatába áll - és megszerzi az áhított milliókat.

A végkifejlet? Az is hrabali.

A mű minden mondatából árad az a fajta szellemi, politikai és erotikai szabadság, amely a megírása idején tűrhetetlen volt a hatalom szemében. Az Őfelsége pincére voltam legálisan csak 1989-ben jelenhetett meg az író hazájában. Jiří Menzel filmvásznon is megörökítette.

Két ember közt a legemberibb kapcsolat a csönd.

Azt, amit ő tudott, csak néhány nagy latin-amerikai író tudta. 

(Milan Kundera)

Paradox módon – de ez tipikus hrabali paradoxon – ez az alapvetően nem éppen vidám történet ugyanakkor Hrabal legszórakoztatóbb regénye. 

(Aleksander Kaczorowski)

Várható megjelenés: 2014. március 17., Európa Könyvkiadó

Egy évesek vagyunk!

Boldog születésnapot!

Napra pontosan egy évvel ezelőtt született meg a blogom első bejegyzése, így ezt tekintem hivatalos születésnapnak. Az elején nehéz volt elképzelni, hogy mikor lesz ’egy kis régiségem’, de gyorsan eltelt ez a tizenkét hónap. Sok kellemes percet szerzett nekem az írás,  még akkor is, amikor egy-egy poszt kissé nyögvenyelősen készült el. Ennek ellenére egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy feladjam, mert szeretek munkálkodni vele, és örülök, hogy élményeimet másokkal is megoszthatom.

Mértéktartó február

Úgy tűnik, hogy a tavalyi év utolsó hónapjainak őrült könyvbeszerzéseit követően (a decemberi könyvszaporulatról nem született ugyan bejegyzés, de azt elmondhatom így utólag is, hogy veri a novembert), idén a vásárlási kedvem egyelőre alacsony fokozaton működik, ami egyáltalán nem baj, sőt. Azt hiszem, kell néha egy kis pihenés, hogy legyen időnk visszanézni a múlt szerzeményeit, és közöttük válogassunk, ha új olvasmányélményre vágynánk, és ne csak az újdonságok után szaladgáljunk. De pihenés ide vagy oda, az igazság az, hogy nem vert le a lábamról a nagy vásárlási kedv. Még az olvasás is nyögvenyelősen ment, ahogy azt már egy korábbi posztban említettem, és ez az állapot mindenre rányomta a bélyegét. 

Ez persze nem jelenti azt, hogy négy hét alatt egyetlen alkalommal se készítettem volna elő valamelyik virtuális kosaramat, mert azért – a sose lehet tudni alapon – szemmel tartottam az egyes akciókat. Akadt is pár olyan, amit talán érdemes lett volna kihasználni, és sok várólistás könyvhöz jó áron hozzájuthattam volna, de én még sem tettem. Ehhez sem volt kedvem. Egy alkalmat kivéve, de akkor is napokig győzködtem magam, míg végül a rendelés mellett döntöttem, csak azért, mert igen régi motorosokról volt szó: az egyik A nagy Gatsby, a másik A párizsi feleség. Régi vágyam volt, hogy legyen egy saját példányunk F. Scott Fitzgerald könyvéből, ahogy az is, bár ez valamivel újabb keletű, hogy elolvassam Hemingway első házasságának történetét Paula McLain tollából. Most már ezek is teljesültek.