Gyermekkoromban nagyon szerettem a háborús filmeket, bár akkor még nem voltam tudatában annak, hogy valójában mit jelentett ez a háború az emberiség történetében. Az én szememben voltak a jók és voltak a rosszak, és drukkoltam a jó fiúk győzelmének. Persze idővel már képes voltam felfogni a történtek súlyát, belegondolni a pusztításba, amit a háború eredményezett, megérteni a szörnyűségeket, amit az emberek átéltek, az áldozatok félelmetes számát, és örültem, hogy én egy békés világban nőttem fel. Aztán jöttek a második világháborús regények, amelyeket a mai napig szeretek, de egyik sem fogható Adam Makos könyvéhez, és nem azért, mert nem lennének jók. Nem, hanem mert a legtöbb olvasmányomban a szövetségesek szemszögéből láttam a háború történéseit. Most alkalom adódott, hogy az 'ellenség' oldaláról szemléljem a dolgokat.
„Ez a becsületkódex azt diktálta, hogy harcolj rettenhetetlenül, teljes szívvel, győzelmet ünnepelj, ne halált, és tudd, mikor írja felül a hadi szabályzatot az erkölcsi kötelesség.”
A Felettünk a csillagos ég két pilóta igaz története: az amerikai Charlie Brown hadnagy, egy B-17-es bombázópilóta, és a bajor Franz Stigler hadnagy, egy Messerschmitt vadászgép pilóta, akik 1943. december 20.-án keresztezték egymás útját az ellenséges Németország területe fölött. Charlie és súlyosan sebesült legénysége az erősen sérült B-17-el (A Kocsma - Ye Olde Pub) bevetés után hazafelé tartott az angliai légibázisra, leszakadva a köteléktől, teljesen magukra hagyatva, amikor a semmiből egy német vadászgép bukkant fel a farok mögött. A könyv eme találkozás hihetetlen történetét eleveníti fel, de ugyanakkor leckét ad abból, hogy mit jelent az emberség, a bajtársiasság, a lovagiasság és a bátorság a háború poklában, ahol olcsó volt az emberélet, és aki nem parancs szerint cselekedett, nyomban kivégzőosztaggal találta szembe magát.
