Robert Galbraith: Kakukkszó (Cormoran Strike 1.)

Aki egy kicsit is járatos a könyves/irodalmi világban, annak nem titok, hogy a Robert Galbraith álnév alatt tulajdonképpen J. K. Rowling rejlik. Az írónő korábbi könyvei közül én csak a Harry Potter sorozatot olvastam (hozzá fűződő élményeim is megérnének egy bejegyzést!), de amikor megtudtam, hogy a krimi műfajával próbálkozik a kíváncsiság rávett, hogy az első Cormoran Strike kötetet beszerezzem. Ezek után több mint egy évig ücsörgött a polcon, mert kedvem az nem volt hozzá, de miután tavasszal a második kötet is megjelent (és persze azt is megvettem), már nagyon időszerű lett, hogy a Kakukkszót elolvassam. 

Annyi dicsérő posztot és bejegyzést olvastam a könyvről, hogy nagy várakozással fogtam neki. Nos, ha teljesen őszinte akarok lenni magammal, akkor be kell valljam, hogy egy kissé csalódott vagyok. Azt nem mondhatom, hogy nem tetszett, de valami másra számítottam. Talán a Harry Potter rajongásom után túl nagyok voltak az elvárásaim, bár tudom, hogy a műfaját és a célközönséget tekintve össze sem hasonlítható a két sorozat, de ettől még gondolhattam azt, hogy ahhoz hasonló izgalmas és fordulatos regényt fogok kézbe venni. Volt ugyan benne néhány fordulat, de az izgalom azért nem hágott benne annyira a tetőfokára, vagy csak én nem voltam kellőképp receptív. De lássuk a történetet. 

A mindenki által irigyelt, a sajtó hasábjai állandóan jelen lévő, a lesifotósok által üldözött, híres/hírhedt gyönyörűséges modell, Lula Landry, egy téli éjszakán kiesik harmadik emeleti lakásának erkélyéről. Mivel semmiféle idegenkezűségre utaló nyomra nem bukkantak, a rendőrség meggyőződése, hogy a korábban lelki és pszichikai problémákkal küzdő, labilis állapotú Lula önként vetett véget az életének.

Julie Klassen: Álruhás szerelem

Évekkel ezelőtt találkoztam először Julie Klassen nevével, amikor nagyjából kivégeztem a fellelhető Julia Quinn regényeket és új történelmi romantikus szerzők után kutakodtam. Sok szerzőhöz hasonlóan ő is felkerült a listámra, hogy alkalomadtán majd megszerezzem valamelyik könyvét, de addig halogattam, míg felfedeztem, hogy a General Press kiadó jóvoltából az írónő regényei magyarul is elérhetők lesznek. Amikor rászántam magam a vásárlásra már két kötet közül választhattam, végül az Álruhás szerelem mellett döntöttem (ez jelent meg először), de a lelkesedésem csak addig tartott, míg hazaértem vele, mert ezt követően majd egy évig ücsörgött a polcon, sőt kölcsönbe is megjárta magát, míg végül kézbe vettem.

A 19. század elején játszódó romantikus történet a vidéki udvarházak világába csábít, távol a londoni bálok és a város forgatagától. De mielőtt vidékre utaznánk, megismerkedünk Margaret Macy kisasszonnyal, aki eddigi élete nagy részében szerencsésnek mondhatta magát, hiszen a sors igen kegyes volt hozzá: megajándékozta szépséggel, élvezte a gazdagok kiváltságos életét, és gyönyörű birtokon nevelkedett gondoskodó szülők figyelő tekintete alatt. A szerencse azonban forgandó, és Margaret élete alaposan megváltozott, amikor elvesztette szeretett édesapját, édesanyja pedig rövid időn belül ismét férjez ment és a család beköltözött a mostohaapa londoni házába.

A műfaj történetében nem először, és feltehetően nem is utoljára olvashatunk arról, hogy egy mostohát nem éppen tisztességes szándékok vezérelnek. Margaretnek is sikerült egy gátlástalan egyént kifogni, aki semmitől sem riad vissza, hogy megkaparintsa a rá váró örökséget. És hogy a dolgok egyszerűbbek legyenek (nyilván a mostohaapa szempontjából), egy unokaöcs is kéznél van, aki hajlandó segédkezet nyújtani a terv végrehajtásában. Ilyen körülmények között Margaret nem lát más kiutat, mint elszökni otthonról, abban a reményben, hogy valahol meghúzhatja magát, amíg átveheti az örökségét.

Sarah Dessen: Álom két keréken

Az eredetiséget mellőzve és persze ismételve önmagam megint csak azt kell mondjam, hogy az Álom két keréken elsősorban a borítójával vett meg magának. Valljuk be, hogy aki megpillant egy ilyen borítót, anélkül, hogy bármit is tudna a szerzőről vagy a történetről, ha csak egy kicsit is romantikus lelkületű, képtelen ellenállni a csábításnak, hiszen a nyár, a tenger és egy kis romantika élményével kecsegtet. Ha pedig közelebbről is szemrevételezzük, talán a történet is felkelti az érdeklődésünket, és akkor már biztos, hogy egy példány ott fog landolni a kosarunkban. Nálam minden esetre ez történt, a borító után a történetre is kíváncsi lettem, és nagy volt az örömöm, amikor felfedeztem az ajándékaim között. Bár ismertem már korábbról is az írónő nevét, ez volt az első könyv, amit elolvastam tőle, de nagy valószínűséggel nem az utolsó.

A tizennyolc éves Auden West sikeresen leérettségizett, sőt az egyetemre is felvették, de a nagy hajtásban nem jutott ideje, hogy megtervezze, miként fogja átvészelni a nyarat, míg ismét visszatérhet kedvenc időtöltéséhez, ami nem más, mint a tanulás és az olvasás. Mellesleg szülei válása óta képtelen végigaludni az éjszakákat, de az eltelt néhány év alatt sikerült egy olyan rutint kialakítani, amivel átvészelheti ezeket a sötét órákat (amikor mindenki aludni tér, ő bizony felkerekedik és csavarog a városban, hogy aztán kedvenc büféjében kössön ki, ahol hajnalig elvan a könyvei és néhány bögre kávé meg pite társaságában).

Amanda Quick: A titokzatos nő (Lámpás utcai hölgyek 2.)

Tavaly októberben olvastam Amanda Quick Kristályok kertje című regényét, amely a Ladies of Lantern Street (Lámpás utcai hölgyek) című sorozat nyitódarabja volt. Igaz, hogy kellemes szórakozást és kikapcsolódást nyújtott, de nem igazán érte el a régebbi Quick regények színvonalát. Mivel a paranormális vonal nálam annyira nem nyerő, nagy valószínűséggel ez is közrejátszik abban, hogy nem tudom annyira megkedvelni a témában írt történeteket, de ez nem tartott vissza attól, hogy elolvassam a sorozat következő részét, A titokzatos nőt. 

Aki olvasta az első részt, az már tudja, hogy a Lámpás utcai hölgyek tulajdonképpen magánnyomozók és a Flint & Marsh Ügynökség alkalmazásában állnak. Olyan felsőosztálybeli ügyfeleknek dolgoznak, akik diszkrét nyomozást óhajtanak különféle természetű ügyekben, bár többnyire hozományvadászokat buktatnak le. A titokzatos nő nem más, mint Beatrice Lockwood, akivel már találkozhattunk a Kristályok kertjében, de most övé a főszerep. Bátor, kitűnő színésznő, szemrevaló,  ért az álcázáshoz, van rejtegetni valója, titokzatos múltja, és az egyszerű ruhája alatt egy pisztolya. 

Egy fényes bálteremben futunk össze vele, éppen egy gazdag örökösnőt próbál megvédeni nemkívánatos kérőjétől. Megbízatásai során számos élményben volt már része, most mégis váratlanul éri annak a titokzatos férfinak a figyelme, aki a báli forgatagban a segítségére siet, amikor Beatrice megpróbál megakadályozni egy bűntényt. Mint az ügynökség minden alkalmazottja Beatrice is talpraesett, vészhelyzetben is képes feltalálni és megvédeni magát, de a sebhelyes arcú, bottal járó férfi felkavarja az érzékeit.

M.C. Beaton: Miss Pym és a menekülő menyasszony (Az utazó házasságközvetítő 1.)

Az Agatha Raisin és a Hamish Macbeth sorozat után megérkezett az írónő egy újabb sorozata, ami a történelmi romantika műfajában íródott, és a hangzatos Az utazó házasságközvetítő címet viseli. A sorozat első kötete a Miss Pym és a menekülő menyasszony. Mivel az Agatha Raisin sorozatot az első kötet elolvasása után feladtam, egy kicsit fenntartással vettem kézbe a vénkisasszony házvezetőnő Miss Pym első kalandját, de félelmem alaptalannak bizonyult, mert kitűnően szórakoztam e nem mindennapi öreglány ténykedésein.

A regény kezdetén Miss Pym élete híján van minden vidámságnak, sivárság és komorság lengi körül, akárcsak az udvarház szobáit, ahol házvezetőnőként szolgál.

Thornton Hall-ban azonban nem mindig volt sivár az élet. Hannah gyerekként került az udvarházba, és kemény munka árán haladt előre a ranglétrán. Karrierjét konyhalányként kezdte, aztán volt második szobalány, komorna és főkomorna, míg végül csak elérte az áhított házvezetőnői posztot. Imádta a munkáját, az udvarház pezsgését, az estélyeket, a vendégeket, az ünnepekkor a személyzet számára szervezett bálokat. Az élete csupa izgalom és boldogság volt, míg egy nap megtörtént a szerencsétlenség: a ház úrnője elszökött egy inassal. A fölháborító eset után nem csak a gazdája, de Miss Pym számára is véget értek a boldog idők. A melankóliába süllyedő Mr. Clarence elbocsátotta a szolgák nagy részét, a szobák felét lezárta, és Miss Pym ott találta magát egy sötétségbe borult, lehangoló és csendes ház bezártságában.

Ebben a nyomasztó légkörbe csempész reményt a ház előtt naponta elhaladó postakocsi látványa, ez testesíti meg Hannah számára a kalandot, a vidámságot és nevetést, mindazt, ami az életéből hiányzik. Gyakran álmodozott arról, hogy postakocsin járja be a világot, vagy legalábbis az angol vidéket, hogy átélje az utazás izgalmát, és a kalandot, amit egy ilyen utazás nyújthat.

Julie James: Az a gyanúm, szerelem

Már nagyon vártam Julie James új regényét, amely A hamis partnerhez hasonlóan az amerikai igazságszolgáltatás, pontosabban a FBI és az államügyészi hivatal berkeibe kalauzol. Az a gyanúm, szerelem volt az egyik kötet a sok közül, ami a Könyvhéten tett látogatásunk alkalmával a szatyrunkban kötött ki, és meglepően gyorsan sort is kerítettem rá, mert igen csak kíváncsi voltam a következő szívdöglesztő FBI különleges ügynökre. 

A félig skót félig olasz felmenőkkel rendelkező Nick McCall a féléves beépített munka után csak a jól megérdemelt pihenésre vágyik, és hogy New Yorkba utazzon anyja hatvanadik születésnapi partijára. Mielőtt elutazna, főnöke egy apró szívességet kér tőle: egy kiemelten fontos ügyben szeretné, hogy tanácsadó munkatárs legyen az első beépített megbízatására készülő fiatal ügynök mellett. Csak pár napról lenne szó, és aztán lazíthat. A munkájának élő Nick nem tud ellenállni a kihívásnak, hogy ő is részese legyen a Martino-féle ügynek (ez szolgáltatta a korábbi regény , A hamis partner, bűnügyi szálát), hogy ő is lakat alá tegyen néhány gengszter, így készségesen eleget tesz a felkérésnek. Az egyszerűnek tűnő eset azonban nem várt fordulatot vesz, és rövid időn belül Nick ismét valaki más bőrében találja magát, egy álkapcsolatban egy fölöttébb csinos álbarátnő mellett.

Jordan Rhodes Chicago legjobb borkereskedője, és bár mindenki csak az apja milliárdjainak örökösét látja benne, ő felettébb büszke a saját erejéből elért sikereire. Jövedelme távolról sem vetekszik apja vagyonával, de kényelmes éltet biztosít számára. Ha van valami, ami a bornál is közelebb áll a szívéhez, az az ikertestvére Kyle, aki éppen tizennégy hónapos börtönbüntetését tölti számítógépes hekkelés miatt. Egy nap az FBI egy igen kecsegtető ajánlattal keresi meg: ha segít nekik lebuktatni a város egyik exkluzív éttermének pénzmosási ügybe keveredett tulajdonosát, Kyle szabadlábra kerül. Jordan gondolkodás nélkül igent mond, bár akkor még nem tudja, hogy az egyszerű megbízatás hova is vezet majd valójában. 

Monica McCarty: A Harcos (A Felföld rettegett fiai 1.)

Mielőtt nekiláttam ennek a bejegyzésnek végigfutottam az idei olvasmányaim listáját, és nem kis meglepetéssel tudatosítottam, hogy az elolvasott könyvek fele sorozat volt, sőt mi több a nagy részük sorozat-nyitó darab. Ha ebben az iramban fogyasztom őket, még oda jutok, hogy 2014-et a sorozatok évének kell majd kikiáltanom. Monica McCarty könyve is ezt az illusztris társaságot gyarapítja, hiszen  A Harcos A Felföld rettegett fiai-sorozat első darabja. Bár a történelmi romantika a szívem csücske, a skót vadregényes tájakon játszódó történetek még ezen belül is különleges helyet foglalnak el. A rettenhetetlen harcosokra jellemző nyers erő, vadság, keménység, a későbbi korok hőseiben ilyen formában már nem található meg, és talán éppen ezért e harcosok történetei néha vonzóbbak tudnak lenni, ahogy maga a helyszín is. 

Az írónő egy mozgalmas történelmi hátteret választott sorozata hősei számára, a skót függetlenségi háborút, pontosabban William Wallace, a skót szabadságharcos halálát követő időszakot, amikor skóciai János király csak névleg volt király, és az ország nemeseinek nagy része I. Edward angol királynak fogadott hűséget. A király úgy gondolta, hogy minden csatát megnyert, ami számított, de alábecsülte Skócia népét, mert a háborúnak még koránt sem volt vége. A skót koronára ketten is igényt tartottak: John Commyn, Banedoch lordja és Buchan grófja, valamint Robert the Bruce, Carrick earlje és Annandale lordja. Bár mindketten jobbnak látták egyezséget kötni Edwarddal, a két dinasztia közötti rivalizálás és viszálykodás továbbra is folytatódott.  

A Felföld rettegett fiainak története William Wallace 1305-ben bekövetkezett halála és az 1314-ben lezajlott bannockburni csata közötti időszakot öleli fel. A függetlenségi háború eme sorsdöntő csatájában Robert the Bruce legyőzte II. Edward királyt, aminek következtében, bár az ország még nem vívta ki teljesen a függetlenségét (az angolok csak 1328-ban ismerték el a skót királyságot), Bruce királyi pozíciója nagymértékben megerősödött.  

Ezek az évek szolgáltatják a sorozat keretét, és a rettenhetetlen harcosok hol Bruce túlélésért folytatott küzdelmét támogatják, hol az Angliával folytatott háborúban harcolnak, hol a polgárháborúban vesznek részt, védik a határokat a betolakodók ellen, vagy az angol helyőrségek által elfoglalt skót kastélyokat igyekeznek visszaszerezni, miközben mindenikük életébe beköszönt a szerelem, nem kevésbé bátor, néha titokzatos, szenvedélyes és odaadó, vad és ártatlan, de mindenre elszánt és a szerelem ostromának ellenállni képtelen hölgyek személyében.

Stephanie Barron: A titokzatos Tiszteletes (Jane Austen nyomoz 2.)

Stephanie Barron Jane Austen nyomoz sorozatának első kötetét, amely magyarul Az udvarház rejtélye címen jelent meg, fenntartásaim ellenére kifejezetten élveztem, úgyhogy ennek fényében izgalommal vettem kezembe a második kötetet. A titokzatos Tiszteletes majdnem két évvel azt követően játszódik, hogy Jane a végére járt a Scargrave majorban történteknek. A helyszín nem más, mint Lyme Regis tengerparti városkája, ahova az írónő 1804 késő nyarán pihenni utazik a családjával. Aki jártas Jane Austen regényeiben, annak mindenképpen ismerős lehet a név, hiszen utolsó regénye, a Meggyőző érvek egyik fejezete is ebben a városkában játszódik. 

Az Austen család pihenése azonban nem indul valami kellemesen, mert az úton szörnyű viharba keverednek, a kocsijuk felborul, és a balesetben Jane nővére Cassandra megsérül. Eme balszerencsés eseménynek köszönhetően ismerkednek meg Mr. Geoffrey Sidmouthsszal, High Down Grange öntörvényű, nem éppen vendégszeretetéről híres urával, és annak angyali szépségű francia unokahúgával, aki a hangzatos Seraphine Le Fevre névre hallgat.  High Down Grange és lakói egyformán titokzatosak, és Jane figyelmét nem kerüli el, hogy furcsa dolgok történnek az udvarház környékén, de mielőtt bármire is fényt derítene, a nővére állapotában bekövetkezett javulás lehetővé teszi, hogy az Austen család birtokba vegye a városban bérelt házikót, és végre átadhassák magukat a pihentető nyaralásnak. Egy nap azonban mindezt megzavarja egy meggyilkolt ember látványa, akinek hullája a móló végén felállított bitófán lengedez. Az egyetlen nyom egy fehér liliom, ami a bitófa tövében hever.

Elkényeztetve - egy új Amanda Quick regény (...és egy kis plusz)

Azok után, hogy márciusban megjelent Julia Quinn Csudajó trilógiájának befejező kötete, ebben a hónapban (legalábbis a kiadó weboldala szerint) egy másik kedvenc írónőm könyvének örülhetek. Amanda Quick regényeit körülbelül ugyanabban az időben kezdtem el olvasni (valamikor a 2000-es évek elején), amikor felfedeztem Julia Quinn könyveit. Míg ez utóbbiakat angolul faltam, addig Quick regényeit magyarul, és volt is miből válogatni. Egymás után olvastam őket, és nagyon örültem, amikor sikerült szert tenni egy-egy hiányzó kötetre. Az évek alatt szépen gyarapodott a kollekcióm, és mára már csak négy hiányzik az eddig megjelentek közül. Van néhány, amely kifejezetten kedvenc, és időnként, ha nem igazán tudok új olvasmány mellett dönteni, vagy csak egy kis garantált kikapcsolódásra vágyom, bizony lekerülnek a polcról. Aztán jött egy időszak, amikor hanyagoltam az írónő könyveit, de a tavaly megjelent Kristályok kertje címűt csak megvettem (itt olvashatjátok a bejegyzésemet). Egy tipikus Amanda Quick regény volt, és így továbbra is megmaradt az utóbbi időben kialakult véleményem, hogy az írónő korábbi regényei sokkal izgalmasabbak voltak, azok, amelyekben nem merült el annyira a paranormális világban. Ez persze nem jelenti azt, hogy a most megjelenő kötetnek ne örülnék, és ami a Ladies of Lantern Street (Lámpás utcai hölgyek ) sorozat következő része.

Amanda Quick: A titokzatos nő

Beatrice Lockwood egyszerű szürke ruhája alatt pisztoly lapul. A fényes bálterem félreeső zugában szemlélődő hölgy ugyanis hivatásos társalkodónő titkos megbízatással ? és még titkosabb múlttal -, ezért minden pillanatban készen kell állnia, hogy megküzdjön az életéért. Mégis váratlanul éri annak a szenvedélyes kinézetű, érzékeit alaposan felkavaró férfinak a figyelme, aki a báli forgatagban a segítségére siet egy bűntény megakadályozásában, majd névjegyét hátrahagyva eltűnik az éjszakában. A férfit Joshua Gage-nek hívják, és sebhelyes arcával, ébenfa-acél botjával csupa rejtély Joshuának szintén sok fejtörést okoz a nő. A férfi is titkos megbízás alapján nyomoz az állítólag pszichikus képességekkel bíró Miss Lockwood után, ugyanis megbízója azt feltételezi, hogy a nő tolvaj, csaló, sőt: gyilkos. Joshua csak egy dologban biztos: az égővörös hajú, izgatóan intelligens nő jelen volt azon az éjszakán, amikor a paranormális jelenségek neves szakértőjét, Roland Fleminget meggyilkolták az Okkult Akadémián. De akár bűnös, akár ártatlan, csak ő lehet a vezetője a vér, a zsarolás, a hipnózis, az őrület útján, azon az úton, amely egy kegyetlen gyilkos, a Csontember karmai közé vezeti őket.

Várható megjelenés: 2014. május , Maecenas Kiadó

Elizabeth Hoyt: Bűnös szándék (Maiden Lane sorozat 1.)

Úgy tűnik, mostanában nem sikerül maradéktalanul jól választani a történelmi romantika terén. Pár évvel ezelőtt már olvastam Elizabeth Hoyt regényt, ha jól emlékszem aránylag elégedett voltam vele, de a Bűnös szándék messze elmarad mögötte. Vagy velem van a baj, és a sok hasonló romantikus élmény után már egyik könyv sem tud újat mondani, vagy ez tényleg az írónő egy gyengére sikerült műve. 

A Bűnös szándék a Maiden Lane sorozat nyitókötete, de amiben eltér a mostanában olvasottaktól, hogy a 18. század eleji Londonban játszódik (a megszokott 19. század helyett), és a környezet is egy kicsit más. Legalábbis ebben a kötetben elmaradnak az előkelő paloták és a csillogó báltermek, helyettük London nyomornegyedének (St.Giles) sötét és bűzös sikátoraiban bolyonghatunk, a nyomorgó családok, bűnözök, koldusok, elhagyott gyerekek, és szajhák világában. 

Ebben a világban él a megözvegyült Temperence Dews, aki hathatós segítséget igyekszik nyújtani öccsének Winternek, a Szerencsétlen Csecsemők és Lelenc Gyerekek Otthona elnevezésű intézmény vezetésében. A lelencotthont és a hozzá tartozó iskolát még az apjuk alapította, és a néhai Josiah Makepeace halálát követően Winter kötelességének érezte, hogy továbbra is életben tartsa eme jótékonysági intézményt.  

Kate Carlisle: Homicide in Hardcover

Kate Carlisle regénye egyike azon tavalyi olvasmányaimnak, amelyek itt halmozódnak az íróasztalom körül arra várva, hogy posztot írjak róluk. Szerencse, hogy még annak idején lefirkantottam néhány gondolatot a regénnyel kapcsolatban, így azokat mankóknak használva remélem sikerül egy jó bejegyzést produkálni. A Homicide in Hardcover volt az írónő első regénye, és senki ne lepődjön meg azon, hogy bizony egy sorozat nyitódarabja. A regény a könyvkötészet, a restaurálás, a ritka és értékes könyvek világába kalauzol, a főszereplő pedig értelem szerűen egy fiatal könyvrestaurátor, egy bizonyos Brooklyn Wainwright, aki első személyben meséli a történetet.

Brook imádja a munkáját, és úgy tűnik, hogy saját vállalkozása is felfutóban van. Ez az kényelmes élet azonban egy napon fenekestül felfordul, amikor  vérbe borítva talál rá volt munkaadójára és barátjára, Abraham Karastovskyra, a férfi által restaurált könyvek bemutatásának estéjén.  Mielőtt Abraham meghal, még átadja neki Goethe Faustjának egy felbecsülhetetlen értékű példányát, az „emlékezz az ördögre” baljóslatú és titokzatos kijelentés kíséretében. 

Brooklynt alaposan megrázza eme váratlan tragédia, de felocsúdni sincsen ideje, mert egy még nagyobb bajban találja magát: őt gyanúsítják a szörnyű bűntett elkövetésével. Aki mindezért felelős, nem más, mint a magas, veszélyes, rettentően szexi, és annál inkább idegesítő Derek Stone, a brit királyi haditengerészet visszavonult parancsnoka, jelen esetben biztonsági tiszt és magánnyomozó, a műalkotásokra és régiségek védelmére specializálódott Stone Security iroda tulajdonosa. Az ok: a hulla mellett térdeplő véres kezű Brook nem éppen az ártatlanság képét sugározza. 

Azonban pánikra semmi ok, Brook többé-kevésbé tisztázza magát, de Abraham kijelentése nem hagyja nyugodni, és miközben nekiáll a rátestált Faust kötet restaurálásának folyton barátja rejtélyes szavain gondolkozik, és azon, hogy kinek és milyen oka lehetett arra, hogy megölje. Mivel a gondolat nem hagyja nyugodni, hamarosan a tettek mezejére lép, és megpróbál fényt deríteni a gyilkos kilétére.

Melanie Benjamin: Az aviátor felesége

A tavalyi év megjelenései közül Melanie Benjamin könyve volt az egyik a sok közül, amelyiknek kifejezetten örültem, mert az angol kiadás már jó ideje izgatta a fantáziámat, de addig-addig halogattam a megvételét, míg felfedeztem, hogy magyarul is olvasható lesz. Aztán amikor megpillantottam a könyvtár új szerzeményei között, kérdés sem volt, hogy jön velem haza. 

Nagy érdeklődéssel kezdtem neki a történetnek, egyrészt a korszak, másrészt az emberek személye miatt, de az igazság az, hogy a végén egy kissé csalódott voltam. Azt nem mondhatom, hogy nem tetszett, de nem lopta be magát a szívembe annyira, mint ahogy én azt az elején elképzeltem. Próbáltam rájönni, hogy mi az oka ellentmondásos érzelmeimnek, hiszen nagyszerű emberekről olvashattam, és az írónő is nagyszerű történetmesélőnek bizonyult.

A történet egyes szám első személyben íródott, Anne Morrow maga meséli el házasságának 45 évét, a boldog perceket és a tragédiákat, az örömöket és a csalódásokat, a megpróbáltatásokat, amelyben részük volt. A hetvenes évek közepén indul a regény, amikor a haldokló Charlest Maui szigetén található otthonukba kíséri a családja. Eme repülőút alatt Anne gondolatai a jelenből visszakanyarodnak a kezdetekig, sorra felidézi életük állomásait, de igazából magáról mesél, hogy miként lett a naiv, könnyen vezethető és befolyásolható fiatal lányból, egy érett, magabiztos nő, hogyha próbált megfelelni férje elvárásainak, és milyen áron sikerült kilépnie Charles árnyékából, hogy  ismét megtalálja igazi önmagát.

Julie James: A hamis partner

Mit tehet egy olvasni szerető ember, ha hosszú órákon át kénytelen egy vagonban zötykölődni, hogyha semmi érdekfeszítő látnivaló nem suhan el az ablak előtt, ha már kialudta a korai ébredést, ha túl van egy kiadós reggelin, és még kávéhoz is szerencséje volt, hallgatott zenét, játszott okos telefonon, de még így is órákra van a végállomástól? Elővesz egy könyvet és belefeledkezik. Nálam utazás közben csakis könnyed, szórakoztató olvasmány jöhet szóba, úgyhogy ezt a szokásomat ez alkalommal is megtartottam.

A kézitáskámból csábítóan kandikált elő A hamis partner. Mivel már hónapok óta ott rostokolt a polcon enyhén szólva is éppen ideje volt közelebbről megismerkedni vele. A korábban olvasott Julie James regény - A gyakorlat teszi a mesterkedőt -  igazán kellemes élményt nyújtott, úgyhogy nagyon reménykedtem, hogy az írónő ebben a regényében is tarja a szintet.  Nos, ez alkalommal sem csalódtam, sőt, odáig fajultak a dolgok, hogy nehéz eldöntenem, hogy a két regény közül melyik áll közelebb a szívemhez. 

A hamis partner is az igazságszolgáltatás berkeiben játszódik, de az írónő csavart egyet a menten. Ez alkalommal a tárgyalóterem ellentétes oldalán helyet foglaló szereplők kerülnek az események középpontjába, pontosabban egy államügyész és egy FBI-ügynök.

Julie James: Gyakorlat teszi a mesterkedőt

Már elég rég elolvastam a könyvet, de most a bejegyzés kapcsán ismét belelapoztam, és ugyanolyan jól szórakoztam rajta, mint amikor először kezembe vettem. Azon gondolkoztam, hogy Julie James regénye egy szokványos romantikus történet, vagy a Gyakorlat teszi a mesterkedőt azért egy kicsit több ennél. Ha az utóbbi időkben olvasott romantikus regényekhez hasonlítom, akkor hajlok azon meglátás felé, hogy bizony ebben van egy kis plusz, ami megadja a történetnek a zamatát, és kellemes, szórakoztató kikapcsolódást nyújt. Sophie Kinsella Csörögj rám! regénye után ez volt idén a második pozitív meglepetés, mert jóval többet kaptam, mint amire számítottam. 

A két főszereplőnk Payton Kendall és J. D. Jameson egy menő chicagói ügyvédi iroda munkatársai, akik életük elmúlt nyolc évét arra tették fel, hogy a lehető legjobb nevet szerezzenek maguknak a szakmában, és olyan eredményeket mutassanak fel, hogy a vezetőség alkalmasnak ítélje őket az üzlettársi pozíció felkínálására. Ez a cél lebegett mindkettejük szeme előtt, amikor lemondtak a hétvégékről, a magánéletről és a pihenésről. Életük csak a munkáról szól, és arról, hogy felmúlják egymást, mert bár a kollégák előtt a végtelenségig udvariasak, szemtől szemben esküdt ellenségek. Az mellékes, hogy lassan már ők sem tudják, hogy miként kezdődött a rivalizálásuk, és mivel más-más a szakterületük, még azt sem mondhatják, hogy munkájuk révén sokszor keresztezték egymás útját, de akárhogy is kezdődött, most már   vetélytársként tekintenek egymásra. A piszkálódások, beszólások napi szinten mennek közöttük, sőt még munka közben is figyelhetik a másikat az egymással szemben helyezkedő irodáik üvegajtaján keresztül.

Mia March: Meryl Streep filmklub

A könyv címe és a borítója már önmagában is elég figyelemfelkeltő volt, hiszen már a megjelenése előtt felkaptam rá a fejem, és mivel mostanában nem sok családi drámás könyvet olvastam, a téma szempontjából is úgy gondoltam, hogy érdekes választásnak ígérkezik Mia March regénye. Sokat nem tévedtem, de a hívogató borító ellenére, ami egy kellemes kikapcsolódás lehetőségét sugallja, és bár könnyed olvasmányról van szó, a könyvet végig szomorúság lengi körül, néha megmosolyogtató, néha szívszorító jelenetekkel. 

A Meryl Streep filmklub négy nő története, akik hosszú idő után kénytelenek ismét egy fedél alatt elviselni egymás társaságát. A négy nő: Lolly, a lánya Kat, valamint két unokahúga Isabel és June. 

Egy tizenöt évvel korábbi családi tragédiát követően Lolly egyedül birkózott meg Kat, és a két Nash testvér felnevelésével, egy idilli tengerparti kisváros domboldalán álló fogadó tulajdonosaként. Most már az ötvenes éveiben jár és ismét maga köré gyűjti a családját. Egy olyan bejelentést tesz, ami arra kényszeríti az unokanővéreket, hogy gyermekkoruk helyszínén szembenézzenek egymással, a múltjukkal és a jövőjükkel, miközben az életük gyökerestül megváltozik.

A lányok nem is különbözhetnének jobban egymástól, különböző utat járnak, de ami közös bennük, az a veszteség, amely érte őket, bár mindenikük másként élte meg, és dolgozta fel. Az együtt töltött évek alatt állandóan rivalizáltak, veszekedtek, képtelenek voltak közel kerülni egymáshoz, még a két testvér sem találta a közös hangot. Alig várták, hogy elhagyhassák az otthonuknak mondott fogadót, amit valójában annyira nem is éreztek otthonuknak.

Amanda Quick: Kristályok kertje

Ahogy pár hónappal ezelőtt képtelen voltam ellenállni Julia Quinn legutolsó magyarul megjelent regényének (Csudajó), úgy az új Amanda Quick regény is borzasztóan izgatta a fantáziámat. Ha azt vesszük, hogy utoljára 2010-ben vettem Quick regényt, A tökéletes méreg címűt, akkor valahol érhető a kíváncsiságom. Mindig előszeretettel vártam az írónő regényeit, de az utóbbi években megjelent Álomfény-trilógia, és a Tükör-trilógia nem nyerte el a tetszésemet, úgyhogy azok lemaradtak a kívánságlistámról. Amikor megláttam a Kristályok kertjét arra gondoltam végre egy magában álló történet, nincsen előzmény és nincsen folytatás, csak egy regény és kész. Nos, mint kiderült ez igaz is meg nem is. Annyiból egy történet, hogy a regény cselekménye a könyv végén lezárul, de a témának bizony van folytatása, ugyanis ez egy új sorozat első könyve, aminek a neve Ladies of Lantern Street (Lámpás utcai hölgyek). 

Aki még nem olvasott Amanda Quick regényt, annak elmondanám, hogy műfajukat tekintve romantikus kalandregények, általában a Viktoriánus korban játszódnak, a nemesség vagy a felső középosztály köreiben, vagy éppenséggel mindkettőben, különböző anyagi és társadalmi helyzetekben lévő talpraesett, vakmerő, eltökélt, meggondolatlan, szókimondó, lovagias, erős jellemű és szilárd elveket valló, szenvedélyes főszereplőkkel. A legtöbb esetben a véletlen sodorja őket egymás útjába, de előfordul, hogy a hősnőnk kéri a rátermett hősünk segítségét. A történetek középpontjában valamilyen bűnügy áll, amit rendszerint már közösen igyekeznek felgöngyölíteni, még akkor is, ha néha az őrületbe kergetik egymást. A romantikával és pikáns jelenetekkel megtűzdelt regények egész szórakoztatóak, néha humorosak, és természetesen így vagy úgy, de eljutunk a boldog végkifejletig. 

A Kristályok kertjében az írónő maradt a jól bevált receptnél. Nyomozópárosunk ez alkalommal az előkelő és gazdag Lucas Sebastian a Kristálykert birtok tulajdonosa, valamint Evangeline Ames hivatásos társalkodónő és regényíró. Ami közös bennük, hogy mindketten különleges pszichikus tehetséggel vannak megáldva.

Sophie Kinsella: Csörögj rám!

Ezt a változékony őszi időjárást egészen megszépítette Sophie Kinsella humoros és felettébb szórakoztató regénye. Néha tényleg fülig érő szájjal, vagy hangosan felkacagva merültem bele a történetbe. Ez azért is meglepő, mert Sophie Kinsella és én eddig nem igazán voltunk egy hullámhosszon, sőt semmilyen hullámhosszon nem voltunk, ugyanis egyetlen könyvét sem olvastam. A boltkóros-sorozata sokszor és sok helyen szembejött velem, de nem keltette fel az érdeklődésemet. Neve a legutóbbi könyve – Mézeshetek – kapcsán került ismét előtérbe, így amikor a könyvtárban két kötetén is megakadt a tekintetem, arra gondoltam, hogy egyik jó lesz egy kis hétvégi kikapcsolódásra. Sokáig vacilláltam, hogy melyiket válasszam, végül a Csörögj rám! mellett döntöttem. És milyen jól tettem. Eddig ez volt számomra az év legkellemesebb csalódása, sőt teljesen levett a lábamról Poppy és Sam története. 

Amikor először megpillantjuk Poppyt, pánikba esve futkos egy elegáns szálloda báltermében. Felbecsülhetetlen értékű jegygyűrűjét keresi, amelynek egy tűzriadó okozta kavarodásban nyoma veszett. Képtelen felfogni, hogy ilyesmi megesik vele, alig tíz nappal az esküvője előtt. Az álomból lassan rémálom lesz. A csodaszép smaragd és gyémántköves gyűrű három nemzedék óta vándorolt Magnus (a vőlegény) családjában, míg az ő ujján kötött ki, és most elvesztette. Ennél nagyobb tragédiát el sem tud képzelni. Egészen addig, míg egy óvatlan pillanatban a telefonját is ellopják. Ez már kész katasztrófa. Mintha az egyik létfontosságú szervétől szabadították volna meg.  Korábban boldog-boldogtalannak megadta a számát, arra az esetre, ha bárki megtalálná a gyűrűt, de így, hogy telefonját is meglovasították, már hiába is kerülne elő, mert ő úgy sem lesz elérhető. Az összeomlás határán áll, amikor megtörténik a csoda: a szálloda halljában, az egyik szemetesben egy eldobott mobiltelefont talál. „Márpedig ha egyszer valamit kidobnak, az onnantól szabad préda. Aki kapja, marja” – elve alapján, a világért sem hajlandó lemondani szerzeményéről, még akkor sem, amikor kiderül, hogy a telefon tulajdonosa Sam Roxton üzletember. Inkább meggyőzi, hogy pár napig megtarthassa a telefont (ennek a számával cseréltette le mindenkivel a korábbit), és biztosítja, hogy minden beérkező smst és e-mailt maradéktalanul és olvasatlanul továbbít. Azonban minden elhatározása ellenére is képtelen megállni, hogy bele ne kukkantson a már meglévő és újonnan érkező tartalmakba, sőt némelyikre választ is küld a férfi nevében, amelyekkel kellemetlenségek, és bonyodalmak egész sorát indítja el.

Lori Nelson Spielman: Álomlista

Amikor egy borító fülszövegén azt olvassuk, hogy az év legjobban várt regénye volt Amerikában, és hogy Hollywoodban már készülnek a megfilmesítésére, akkor nyilván valami újra, valami szokatlanra, egy felejthetetlen élményre számítunk, vagy arra gondolunk, hogy ez csupán egy reklámfogás. Azt hiszem, hogy az Álomlista esetében egy kicsit mindkettőről szó van. Lori Nelson Spielman korábban logopédusként és pályaválasztási tanácsadóként dolgozott és ez az első regénye. A könyv ötletét a saját gyermekkori listája szolgáltatta, amelyre harminc év után bukkant a szülői ház padlásán. Elmondása szerint a listán szereplő 29 pontból jó párat sikerült megvalósítania, bár az hogy valaha is regényírásra adja a fejét, nem szerepelt közöttük. Ezzel nincsen egyedül, hiszen mindnyájunk életében történtek olyan dolgok, amelyekről évekkel korábban nem gondoltuk volna, hogy bekövetkeznek.

A 34 éves, jómódú, kényelmes (de annál jobban fizető) állással, menő pasival, szép lakással rendelkező Brett Bohlinger sem gondolta volna, hogy egy napon arra ébred, hogy szegény és munkanélküli lesz, kezében egy gyűrött papírossal, amelyre húsz évvel korábban felírt életcéljai szerepelnek. Ő már el is feledkezett arról a bizonyos papírlapról, nem úgy az édesanyja, aki megtalálta és megőrizte az álomlistát, és végrendeletében kikötötte, hogy Brett csak akkor jut hozzá az örökségéhez, ha a listán szereplő összes álmát valóra váltja. És pontosan tizenkét hónap áll a rendelkezésére, hogy eleget tegyen anyja kívánságának.

Stephanie Barron: Az udvarház rejtélye (Jane Austen nyomoz 1.)

Jane Austen – nem tudom, hogy rajta kívül létezik-e még egy olyan szerző, akinek a művei annyi folytatást megértek, akinek a hősei kiszakítva az általa megalkotott környezetükből oly sokszor és sokféle helyzetben bukkannak fel. Azt hiszem, nem vagyok egyedül, amikor azt mondom, hogy ő az egyik kedvenc szerzőm, az ő könyvei azok, amelyek leginkább magukon hordozzák a használat nyomait, mert időről időre újra kézbe veszem őket, hogy elmerüljek a világukban. Amikor felfedeztem Stephanie Barron sorozatát, amelyben Jane Austen egy merőben új és szokatlan helyzetben, detektívként mutatkozik be a nagyérdemű előtt, kíváncsi is lettem, meg tartottam is tőle, hogy vajon mire számíthatok. Abban az időben még hírmagja sem volt a magyar fordításnak, így az angol kiadásokat próbáltam megszerezni.  Sikerült is hozzájutni a harmadik kötethez! De mivel én szeretek egy sorozatot az elején elkezdeni szegénykém bizony ott ücsörgött a polcon, arra várva, hogy két nővére is végre csatlakozzon hozzá. Nagy volt az örömöm, amikor IPC Könyvek  gondozásában megjelent Az udvarház rejtélye, amely Jane Austen első detektívkalandja.

Az írónő már az első oldalon a tudomásunkra hozza, hogy amit olvasunk, az a közelmúltban egy baltimore-i pincéből előkerült, régen elveszett Austen kézirat, és olyan történeteket mesél el, amelyek az irodalmárok előtt eddig ismeretlenek voltak.  A kézirat napló formájában íródott, megtűzdelve testéréhez, Cassandrához írt levelekkel. A napló és a levelek tehát Jane Austen személyes feljegyzései – azok a rejtélyes esetek, amelyeknek az írónő rövid élete során részese lett, és amelyeket végül megoldott. Miután ilyenfajta hátteret kanyarított a regénye köré Barron máris rendelkezésünkre bocsátja a kézirat  megszerkesztett részét. 

Annak ellenére, hogy könyvtárakat lehet megtölteni a Jane Austenről szóló könyvekkel, sajnos igen keveset tudunk az éltéről. Az írónő   azonban nagyon elmésen, gondolom egy alapos tanulmányozást követően, a minél nagyobb hitelesség érdekében  igyekezett ezeket az információkat beleszőni regényébe, sőt néhol jegyzetekkel kiegészíteni a naplóbejegyzéseket a korra vonatkozó magyarázatokkal. Ugyanakkor kiválasztotta az életrajznak azokat a vakfoltjait, amelyek "lehetőséget" nyújthatnak számára, hogy hősnőjét egy adott helyere és időpontba vigye.