Georges Simenon: Maigret és a beharangozott gyilkosság

Maigret és a beharangozott gyilkosság volt az ötödik Georges Simenon regény, amelyet idén elolvastam. Volt egy januárban, egy februárban és kettő áprilisban. Mivel csak halogattam a posztok megírását, úgy döntöttem, hogy egy közös posztot szentelek majd nekik, de egyelőre az csak félig született meg, így a legújabb Simenon élményem beelőzi őket. Tetszik ez a kék borító, csodálatosra sikeredett, és lehet, hogy elsőre kissé furcsának tűnik, de a regény végére abszolút értelmet nyer, sőt nagyon is sokatmondó. Azt vártam, hogy a regény is kellően magával ragad, de most egy kissé csalódott vagyok, mert az elolvasott öt regény közül ez tetszett a legkevésbé. Nem találom az okát, mert a történet csavaros, fordulatos, tele érdekes és emlékezetes figurákkal, több szálon futó nyomozással, és egy kitartó Maigretvel, aki nem adja fel, míg minden darab a helyére nem kerül. Csak arra tudok gondolni, hogy nem ez volt a megfelelő pillanat, hogy kézbe vegyem, és ezért nem sikerült teljes mértékben ráhangolódnom.

A regénynek már az eleje sem kifejezetten szokványos, hiszen azzal indít, hogy Maigret semmit sem bízva a véletlenre, és kockáztatva a nevetségessé válás lehetőségét, már azelőtt ellenőrzést kér, hogy egy bűntény megtörtént volna. A magyarázat egy furcsa levél, amely egy lelkiismeretes kishivatalnok jóvoltából kerül a rendőrség kezébe, és amelyben a következő olvasható:

Holnap, délután ötkor megölöm a jósnőt.

Picpus

Georges Simenon: Maigret és a furcsa idegen

Az utóbbi időben olvasott YA regények után, amelyek többnyire tele voltak fantasy elemekkel, jó volt ismét a realitások talaján lenni, már amennyire egy kitalált krimi reális. Több mint három hónapja volt szerencsém Simenon felügyelőjéhez, és annak ellenére, hogy akadt még az írótól egy-két olvasatlan regény a polcon, én mégis az újonnan megjelent után ácsingóztam. Szóval nagyon örültem az új Maigret kötetnek, még a megjelenés előtt megrendeltem, és hamar sort kerítettem rá.

Élvezettel merültem bele a történetbe, már csak azért is, mert a Maigret és a furcsa idegen volt az első regény, amelyben színre lépett Jules Maigret az Első Bevetési Csoport felügyelője. Az olvasók itt szembesülhettek először robusztus alakjával, magabiztos és tiszteletet parancsoló megjelenésével, elmaradhatatlan pipájával, keménykalapjával, sötét felöltőjével, nyomozási módszereivel, sőt az irodájában duruzsoló kályhájával is, amely, a többnyire nedves, hűvös, esős időszakokban játszódó regények visszatérő eleme lesz. Ma már elmondhatjuk, hogy ezzel a regénnyel egy több száz történetből álló sorozat indult útjára, és népszerűsége máig töretlen. A felügyelő bemutatkozásához egy méltó ellenfél dukált, úgyhogy Simenon választása egy hírhedt nemzetközi csaló személyére esett, aki a hangzatos Pietr, a lett névvel került be a bűnügyi nyilvántartásokba (a regény eredeti címe egyébként Pietr-le-letton - Pietr, a lett), akin a bűnüldözési szervek ezidáig nem találtak fogást, és aki az Északi Csillag expresszen éppen Párizs felé vette az irányt.

Georges Simenon: Maigret és az idegek harca

A Maigret és az idegek harca a harmadik Georges Simenon regény, amit az utóbbi hetekben olvastam, bár a Maigret és a halott gyémántkereskedőről nem írtam. Úgy tűnik, hogy ismét egy kis Maigret korszak köszönt rám, mint sok évvel korábban, amikor egymás után olvastam a felügyelő nyomozásait. Rájöttem, hogy az élmény mellett azért is szeretem Simenon regényeit, mert ha időm engedi egy, ha annyira nem, akkor másfél nap alatt a történet végére érek. És ez jó. Ha végignézek a felhalmozott köteteken, kevés olyan van, ami 300 oldalnál rövidebb lenne, úgyhogy ezek olvasása közben tökéletes felüdülést jelent egy-egy Maigret történet beiktatása.  

Maigret és az idegek harca más volt, mint a korábban olvasott regények, szinte már azt mondhatni, hogy a bűntény maga másodlagossá vált, már ha egy bűntényről elmondható az ilyesmi, és a hangsúly a ki-re és a miért-re helyezhető. Maigret ez alkalommal veszedelmes ellenféllel találja szembe magát, aki hozzá hasonlóan figyelemre méltó elme és kitűnő emberismerő. A kérdés csak az, hogy eme két zseniális egyén közül melyik fog kikerülni győztesként, melyikük bírja jobban „az idegek harcát”. De lássuk magát a történetet. 

Egy hónapokkal korábban elkövetett kettős gyilkosság záró akkordjaként a bűntényért elítélt Joseph Heurtin a kivégzését várja. Minden jel és bizonyíték az ő bűnösségét támasztja alá, és bár Maigret kerítette kézre, a felügyelő meggyőződése, hogy a kifutófiú ártatlan. Titokban megszervezi a szökését, abban a reményben, hogy Heurtin elvezeti az igazi gyilkoshoz. A dolgok viszont balul ütnek ki: a szökés nyilvánosságra kerül és botrány kerekedik belőle, ugyanakkor Heurtinnak is nyoma vész. Mindenki Maigrettől várja a megoldást, akire hatalmas nyomás nehezedik. Tudja, hogy nem veszíthet, mert az a karrierje végét jelentené, így erre való tekintettel bejelenti, hogyha tíz nap alatt nem keríti kézre a gyilkost, benyújtja a lemondását. Megkezdődik a versenyfutás az idővel, mert a karrier mellett egy ember életet is a tét.

Georges Simenon: Maigret és a gengszterek

A sárga kutya volt az első Georges Simenon regény, amit tizenéves koromban olvastam. Azt követően időnként a kezembe akadt az író egy-egy újabb regénye, amelyek még az Albatrosz könyvek sorozatában jelentek meg, aztán elég hosszú időre kikerültek a látókörömből. Néhány éve, amikor a Park Kiadó a Maigret-sorozatot elindította, elkezdtem én is beszerezni a hiányzó köteteket. Nagy részüket már akkor elolvastam, aztán ismét elváltunk egymástól, míg jött az Agave Kiadó és átvette a sorozat folytatását, sőt a szerző „kemény” regényeit is szépen sorban jelenteti meg. Csak halogattam és halogattam az új kötetek beszerezését, de most rászántam magam, és elsőként a Maigret és a gengszterekre esett a választásom. Így utólag elmondhatom, hogy korábban kellett volna beszereznem, mert egy hamisítatlan Maigret-történetet kaptam, amely jóval mozgalmasabb volt, mint egynéhány korábban olvasott regény. 

Ez alkalommal a főfelügyelő egy szokatlan üggyel találja szembe magát. Lognon (Balfácán) felügyelő felesége jelentkezik, hogy férje pár napja eltűnt, nem tudja, merre lehet, a lakásukat meg gyanús külsejű idegen emberek forgatják fel. Azonban mielőtt Maigret alaposan el kezdene aggódni, Lognon is előkerül, és beszámolójából egy meglepő történet kerekedik, amelynek főszereplője egy meglőtt és egy autóból kidobott hulla (esetleg sebesült?), amit azonban egy másik autó el is tüntetett a helyszínről.  

Minden jel arra mutat, hogy amerikai gengszterek garázdálkodnak Párizs utcáin, és ha Lognon (Balfácán) felügyelő szokásához híven nem ügyetlenkedi el az ölébe pottyant esetet, a főfelügyelő tudomást sem szerezett volna az esetről. Ebben a könyvben Lognon fontosabb szerepet kap, mint általában, de ahogy az lenni szokott, ez alkalommal  is buzgósága csak bajt hoz a fejére.