Gordianus, a Nyomozó (III.)

Rég írtam az ókori nyomozóról, az új olvasmányaim mellett lassan haladtam a történetek felfrissítésévél. Most, hogy mindeniknek a végére értem, itt van a harmadik, és egyben utolsó rész, amelyben felelevenítem Gordianus eseteit.

Gordianussal utoljára Kr. e 52-ben találkoztunk, amikor Clodius halála ügyében nyomozott. Ez volt a Gyilkosság a Via Appián. A következő kötet, a Rubicon, már Kr. e. 49-ben a polgárháború kitörésekor játszódik. Caesar hatalmas seregével elindult Róma felé, Pompeius a menekülést fontolgatja. Ezekben az amúgy is nehéz időkben Gordianus a saját kertjében fedezi fel a Nagy Vezér szeretett unokatestvérének, Numerius Pompeiusnak a holttestét. Az eset kellemetlen fényt vet rá, hiszem köztudott, hogy örökbefogadott fia, Meto, Caesar egyik bizalmi embere. Emiatt Pompeius gyanakvóan tekint Gordianusra, és mielőtt elhagyja Rómát, rákényszeríti, hogy a gyilkos nyomába eredjen. Túszként magával viszi Gordianus vejét, Davust. Hogy megmentse a veje életét, Gordianus kénytelen a Nagy Vezér akarata szerint cselekedni. A szálak politikai körökbe, valamint Pompeius táborába vezetnek. Gordianus útra kel Brundisium felé, ahol Caesar és Pompeius seregei készülnek az ütközetre. Nemcsak a mindent eldöntő csatát kell túlélnie, hanem Pompeius haragját is, amikor felfedi unokatestvére halálának rettenetes titkát.

Hogy fogjam vissza magam? - új felfedezések és várható megjelenések júliusban

Aki rendszeresen olvas blogokat, vagy jár könyvesboltba, esetleg a neten szokott tájékozódni az akciókról, az új és várható megjelenésekről, annak nem lesz újdonság, hogy megkezdődött az Alexandra nagy nyári akciója, ami július 15. és szeptember 15. között tart, mialatt 50%-80% kedvezménnyel lehet hozzájutni egyes kiadványokhoz. Én már átböngésztem nagyjából a kínálatot, és egész szép listát sikerült összeállítani, de most nem ezekről szeretnék írni, hanem pár olyan könyvről, amelyeket nemrégiben fedeztem fel. Egy részük már megjelent,  a többi ebben a hónapban kerül a könyvesboltokba.

Az első a sorban Kenneth Oppeltől Az élet vize - Viktor Frankenstein tanulóévei 1.  A könyv a Gabo Kiadónál jelent meg, ifjúsági irodalom kategóriában, 14 éven fölülieknek, de ennek ellenére kíváncsi vagyok a történetre. Eddig nem találkoztam a szerző nevével, de azt már kiderítettem, hogy nem ma kezdte a szakmát. Számos ifjúsági könyvet írt az évek folyamán, a legtöbbje begyűjtött valamilyen díjat. A Frankenstein történetnek van egy második része, remélhetőleg ez is eljut hozzánk.

Veszély, merészség, szenvedély – ebből lesz a megszállottság? Victor és Konrad Frankenstein ikertestvérek, csaknem elválaszthatatlanok egymástól. Ahogy növekednek, életüket képzelet szülte kalandok sorozata szövi át… mígnem vakmerő játékaik véres valósággá válnak.

Véletlenül bukkannak a Sötétség könyvtárára, ahol az ősi orvoslás és az alkímia titkos könyveivel ismerkedhetnek meg. Apjuk eltiltja őket e sötét irodalomtól, de amikor Konrad súlyosan megbetegszik, Victor mégis visszatér a könyvtárba, és felfedezi az egyik könyvben az élet vizének receptjét. Távoli unokahúga, Elisabeth és barátja, Henry segítségével felkutatják azt a híres és hírhedt alkimistát, aki segíthet nekik a varázsszer előállításában.

A három barát, hogy megmentse Konradot, az elixír összetevőinek megszerzése érdekében a Viharerdő legmagasabb fáját is megmássza, lemerül a legmélyebb tó fenekére, sőt még más elképesztő áldozatok vállalásától sem riad vissza. Megpróbáltatásaikat csak tetézi a szeretet és a szerelem szálainak összekuszálódása, ami tragédia bekövetkezésével fenyeget…

J.R. dos Santos: Az isteni formula

Ha emlékezetem nem csal José Rodrigues dos Santos az idei Könyvfesztivál meghívott vendége volt. Annak ellenére, hogy már sok könyve megjelent, én csak nemrégiben figyeltem fel a nevére. Szeretem a rejtélyes, kalandos, misztikus regényeket, és úgy tűnt, hogy dos Santos könyvei olyanok, amelyek érdekelhetnek. Sok helyen olvastam róluk, sőt egyik másik ismerősöm is dicsérően emlegette őket, így amikor alkalmam adódott kölcsönkapni Az isteni formulát gondolkodás nélkül lecsaptam rá. Igazából nem tudom, hogy mit vártam a könyvtől, de most egy kissé csalódott vagyok. Talán túl nagyok voltak az elvárásaim, ki tudja. Azt nem mondhatom, hogy nem tetszett, de nem volt az igazi.

Mielőtt nekilátnánk a történetnek elmondok egy receptet: vegyünk egy egyetemi professzort, egy gyönyörű tudós nőt, egy arab országot, egy titkos kéziratot, egy világhírű tudós nevét, egy emberrablást, egy kis közel-keleti politikát, néhány titkosszolgálatot és katonai szervezetet, egy kis családi drámát, öntsük nyakon egy jó nagy adag csakis a valóságnak megfelelő tudományos adattal, keverjünk hozzá egypár filozófiai és vallási kérdést, és már is megvannak a hozzávalók egy izgalmas, fordulatos, misztikus, elgondolkodtató történet megalkotásához. Sokan és sokféle könyvben alkalmazták már ezeket az alkotóelemeket, ki ilyen, ki olyan sikerrel. Nos J. R. dos Santos is ezt a receptet követte, amikor megírta Az isteni formulát, de véleményem szerint egyik-másik hozzávalót igencsak szűken  mérte. De lássuk a konkrét tényeket.

Tomás Noronha professzor, akinek szakterülete a kriptoanalízis (rejtjelezett üzenetek visszafejtésével foglalkozik), egy napon felkérést kap az iráni Tudományos Kutatási és Technológiai Minisztérium munkatársától, Ariana Pakravan tudósnőtől, hogy segítsen megfejteni egy titkos dokumentumot. A dokumentum címe Die Gottesformel (Az isteni formula), és nem más, mint Einstein egy kiadatlan írása. Ezzel indul útjára J. R. dos Santos könyve, amely során Tomás akaratán kívül belekeveredik az iráni nukleáris válságba, a CIA hatalmi játszmáiba, megtalálja lelki társát, miközben élete nemegyszer veszélyben forog, sőt a végén az idővel kénytelen versenyt futni, ha veszteség nélkül kíván kikerülni a nem éppen neki való helyzetből. Portugáliából Iránba, majd Tibet távoli vidékeire vetődik, hogy megoldja a rejtélyt, és kiderítse, mit értett azon Einstein, hogy „kezében van a legnagyobb robbanás formulája, amilyet még soha nem látott a világ”, és amely felfedezéstől a zseniális tudós is teljesen ledöbbent.

Edna O'Brien: Vidéki lányok

Az 1960-ban megjelent Vidéki lányok az ír származású Edna O’Brien első regénye, és két vidéki ír lány történetét meséli el. A regény egy trilógia első része. Ebben nyomon követhetjük Caithleen és Baba serdülőkorát, útjukat az öreg falusi iskolából egy szürke zárda falai közé, majd Dublin nyüzsgő városába, a gyermeki ártatlanság elvesztéséig. Az írónő olyan szexuális kérdéseket, és szociális problémákat vet fel, amelyekkel az ír társadalom szembetalálta magát a második világháborút követő években, ugyanakkor valós képet fest az ’50-es/’60-as évek Írországáról, és a fiatal lányok előtt álló lehetőségekről.

A történetet Caithleen meséli el egyes szám első személyben. Az ő szemén keresztül látjuk az idillikus vidéki környezetet, ismerjük meg a falu lakóinak életét, a családját és ismerőseit, a zárda egyhangú hétköznapjait, a dublini csillogó, de hamis világot, az első szerelmet és csalódást. Néhol gyermeki naivsággal, máskor meg szinte felnőtt fejjel tekint a világ dolgaira, éppen ezért nem mindig egyértelmű számunkra, hogy érti-e mindazt, ami körülötte/vele történik. 

Könyvtárban jártam

Chatswort House, Derbyshire

Létezik könyvtár és könyvtár. Gondolom csodálatos élmény lenne, egy a képen látható könyvtárban bóklászni, de sajnos nem ilyen körökben mozgok, és egyik ismerősömről sem tudom, hogy bejáratos lenne ehhez hasonló  helyekre. Amúgy a mellékelt kép a Chatswort House egyik könyvtárát ábrázolja, mert van neki  több is, pontosabban hat, amelyekben majdnem 27 000 kötet lelt otthonra. Belegondolni is sok, hogy valakinek ekkora magánkönyvtára legyen, még akkor is, ha  évszázadok alatt gyarapodott a mostani méretűre.  Azt hiszem találnék közöttük pár olyan kötetet, amit szívesen elolvasnék. Ehhez képest én csak  a mi kis városi könyvtárunkban jártam, ahol ugyan  nincsenek évszázados kötetek, de azért vannak olyanok, amelyek felkeltik az érdeklődésemet.

Visszagondolva, gyermekkoromban sem jártam könyvtárba. A szüleim gondoskodtak arról, hogy legyen mit olvassak, a legtöbb gyerek és ifjúsági könyv ott virított a polcunkon, úgyhogy nem éreztem késztetést arra, hogy könyvtárba járjak. Igaz egy időben az egyetemi éveim alatt, amikor anyagot gyűjtöttem az államvizsga dolgozatomhoz, beiratkoztam a Széchényi Könyvtárba, de akkor csak a tudományos könyvek érdekeltek, és ahogy végeztem oda sem mentem többet. Aztán amikor saját otthonom lett, én is elkezdtem gyűjtögetni és bizony a könyvállományunk igen nagy léptékkel gyarapodott. Ismét nem éreztem szükségét annak, hogy könyveket kölcsönözzek.

Sarah Addison Allen: The Sugar Queen

„A könyvek képesek a hatalmukba keríteni az embert, ugye? Gyanútlanul sétálgatunk egy könyvesboltban, amikor is valamelyik egyszer csak meglep bennünket, mintha magától került volna a kezünkbe, csak hogy felhívja magára a figyelmet. A benne leírtak olykor megváltoztatják az életünket, néha még csak el sem olvassuk őket. Van úgy, hogy egyszerűen jobban érezzük magunkat attól, ha van közelünkben könyv.”

Bár nem szoktam rangsorban állítani az olvasmányaimat, de ha valamikor mégis erre vetemednék, Sarah Addison Allen könyve egészen biztosan előkelő helyen végezne. Néhány évvel korábban olvastam A csodálatos Waverley-kertet, és teljesen elvarázsolt a hangulata. Aztán nekiláttam a The Sugar Queennek (amúgy a magyar címe Édes élet, ami szerintem nem a legjobb választás), és alig pár oldal után, rájöttem, hogy sokkal intenzívebben hat rám, mint a korábbi regény. Nem volt szükség a szokásos ráhangolódásra, mert egyből beszippantott az illatok és ízek világa. Egy percig sem gondolkoztam azon, hogy vajon mi fog kisülni az egészből, csak egyszerűen részese lettem a történetnek, a szereplők életének, és hagytam, hogy az érzés magával ragadjon.

Egy hideg jégvirágos novemberi reggelen ismerkedünk meg történetünk főszereplőjével, a huszonhét éves Josey Cirrinivel. Gazdag szülők egyedüli gyermekeként szülői öröksége inkább átok, mint áldás számára, mert a pénzen kívül semmije nincsen.
Kilencéves volt, amikor meghalt az apja, a nagy Marco Cirrini, aki Bald Slope-ból igazi síparadicsomot épített, és a semmiből küzdötte fel magát a város gazdag és befolyásos polgárai közé. Nem volt egy mintagyerek, s ezért mintegy vezeklésként a gyermekkorában tanúsított elfogadhatatlan viselkedése miatt szó nélkül engedelmeskedik zsarnoki anyjának, aki elvárja tőle, hogy érte mindent feladjon. Magányos, nincsenek barátai. Tudja, hogy sosem lesz olyan szép, mint anyja, sem olyan kiváló személyiség, mint az apja. Nem szokványos szépség, de apja mediterrán vonásait örökölte. Azonban alacsony, szőke és légies termetű anyjához képest, egy hatalmas sötét tintapacának érzi magát, előnytelen alakjával, sápadt arcával, sötét szemeivel, rakoncátlan göndör medvecukor-fekete hajával.
Életének sivárságára a gardróbja rejtekében felhalmozott romantikus könyvekben, és az édességek nyújtotta élvezetekben keres vigaszt. Boldog a maga félszeg és álmatag módján, de titkos vágyat dédelget, és szerelmes Adamba, a városka postásába. Szereti a hideget, mindig borsmentaolaj illat lengi körül, és van egy vidám piros kardigánja, amelyről meg van győződve, hogy különleges erővel bír, mert ha azt viseli, mindig csak jó dolgok történnek vele.

Nem csak az eső volt bőséges júniusban

Kép innen

Egy kissé ijesztő belegondolni, hogy már az év második felét tapossuk. Hihetetlen milyen gyorsan repülnek a hetek, és ismét azon kaptam magam, hogy itt az idő egy kis beszámolóra.  Nézem az előttem felhalmozott könyvkupacot, és csak arra tudok gondolni, hogy te jó ég, ez megint mind én voltam, és még visszafogtam magam. Persze lehet kifogásokat keresni, hogy ajándékba vettem a páromnak,  hogy Könyvhét volt (ez a legjobb kifogás), hogy voltak akciók (egyszerűen lehetetlen volt ellenállni), hogy csak úgy besétáltam egy outletbe (ember legyen a talpán, aki onnan egyetlen szerzemény nélkül képes kisétálni), de akkor is sikerült ismét túlszárnyalni magam. Ha az év végén majd rangsorolom a hónapokat a vásárolt könyvek száma alapján, biztos, hogy június előkelő helyen fog végezni. De hagyjuk a szószaporítást és csapjunk a könyvek közé, mert ez a poszt is hosszúnak ígérkezik. Azon gondolkoztam, hogy érdemes-e ketté szedni a beszámolót, de végül arra a következtetésre jutottam, hogy akit érdekel, hogy milyen újdonságokkal gyarapodott a könyvtárunk az elmúlt hetekben, az úgy is mindkét posztot elolvasná, úgyhogy maradok az egynél.