Az utóbbi időben olvasott YA regények után, amelyek többnyire tele voltak fantasy elemekkel, jó volt ismét a realitások talaján lenni, már amennyire egy kitalált krimi reális. Több mint három hónapja volt szerencsém Simenon felügyelőjéhez, és annak ellenére, hogy akadt még az írótól egy-két olvasatlan regény a polcon, én mégis az újonnan megjelent után ácsingóztam. Szóval nagyon örültem az új Maigret kötetnek, még a megjelenés előtt megrendeltem, és hamar sort kerítettem rá.
Élvezettel merültem bele a történetbe, már csak azért is, mert a Maigret és a furcsa idegen volt az első regény, amelyben színre lépett Jules Maigret az Első Bevetési Csoport felügyelője. Az olvasók itt szembesülhettek először robusztus alakjával, magabiztos és tiszteletet parancsoló megjelenésével, elmaradhatatlan pipájával, keménykalapjával, sötét felöltőjével, nyomozási módszereivel, sőt az irodájában duruzsoló kályhájával is, amely, a többnyire nedves, hűvös, esős időszakokban játszódó regények visszatérő eleme lesz. Ma már elmondhatjuk, hogy ezzel a regénnyel egy több száz történetből álló sorozat indult útjára, és népszerűsége máig töretlen. A felügyelő bemutatkozásához egy méltó ellenfél dukált, úgyhogy Simenon választása egy hírhedt nemzetközi csaló személyére esett, aki a hangzatos Pietr, a lett névvel került be a bűnügyi nyilvántartásokba (a regény eredeti címe egyébként Pietr-le-letton - Pietr, a lett), akin a bűnüldözési szervek ezidáig nem találtak fogást, és aki az Északi Csillag expresszen éppen Párizs felé vette az irányt.
Simenon nem várakoztatja sokáig az olvasóit, az Északi Csillag már a regény ötödik oldalán berobog a Gare du Nord 11. vágányára, ahol egy igen alapos személyleírás birtokában a felügyelő türelemmel várja, hogy feltűnjön a fent említett delikvens. Ő annak rendje és módja szerint megjelenik, majd egy taxival a Majestic szállodába viteti magát. Azonban alig hogy eltűnik a pályaudvar bejáratánál, a vonat egyik fülkéjében egy vele tökéletesen megegyező hasonmás holttestére bukkannak. Most akkor melyik a lett, és melyik a hasonmás? Az áldozat vagy a gyanúsított? Maigret beleveti magát a nyomozásba, nem is sejtve, hogy hamarosan személyes indítéka is akad, hogy kézre kerítse a bűnözőt.
A szálak először a Majestic fényárban úszó, előkelő környezetébe vezetnek, majd egy tengerparti városkába, onnan pedig Párizs nyomornegyedeibe. Ami mindezt összeköti, az Pietr, a lett (vagy esetleg a hasonmás?) személye, hiszen bármerre induljon is a felügyelő, mindenütt az ő személyébe ütközik. Hogy lehet ugyanaz a személy a palotákhoz szokott világfi és a nyomortanyák lakója? Miért a kettős élet? Ki lakik a tengerparti előkelő villában? És ki Párizs bevándorlók laktak negyedében? Milyen kapcsolat van Pietr, a bűnöző, és a becsületes (vagy legalább is annak tűnő) amerikai milliárdos között?
Az elkövetők bűnesetek egész sorával próbálják eltéríteni Maigret a szándékától, úgyhogy a felügyelő már nem csak a vonaton talált áldozat ügyében kénytelen nyomozni, de ettől csak eltökéltebb lesz. Egy buldog kitartásával, elszántan és rendíthetetlen nyugalommal követi gyanúsítottja minden lépését, bízva abban, hogy a kettős személyiség előbb-utóbb összeomlik, Pietr, a lett kétségbeesik az őt követő alaktól, és olyasmire vetemedik, ami elegendő bizonyítékot szolgáltat a letartóztatásához.
A regény nem nyújt sem többet, sem kevesebbet, mint ami elvárható egy Maigret történettől, és bár nem ez Simenon legsikerültebb regénye, de egy érdekes és élvezetes sorozatnyitó darab. Simenon prózája eléggé szikár, sok esetben leginkább elmondja, mint láttatja az eseményeket, de kétségtelen, hogy mindezek ellenére sok olvasóval megszerettette a felügyelő alakját. Az is a javára írható, hogy kellőképp sikerül visszaadni a 30-as éves Párizsának hangulatát, az éjszakai lokálok, a bárok és mocskos lebujok világát. Szinte az egész regény Maigret pipájának füstfelhőjében burkolózik, a történetet végig belengi a sötét hangulat, ami kizárja a boldog végkifejletet, de talán éppenséggel ezen hangulatok miatt kedveljük annyira a felügyelő nyomozásait. Az ügy megoldása nem biztos, hogy mindenkinek elnyeri a tetszését, de aki már ismerős Simenon és Maigret világában, az már találkozhatott néhányszor vitatható lezárásokkal. A Maigret-rajongóknak mindenképpen ajánlott elolvasni a regényt, de a krimi kedvelőknek is nyújthat élvezetes perceket.
A mű eredeti címe: Pietr-le-letton
Szerző: Georges Simenon
Fordító: Barta Tamás
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 176 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése