A helyszín Budapest, 1896, a millenniumi ünnepségek éve, amikor is a Monarchia minden zugából látogatók ezrei érkeznek, hogy csodájára járjanak a kiállított kincseknek. A tizenhat éves Hangay Emma kisasszony Marosvásárhelyről utazik a fővárosba, ám az ünnepségek második napján nyoma vész. A események ilyen tragikus alakulását követően egyből 1900-ban találjuk magunkat a hátramaradt Hangay család életének egy sorsdöntő pillanatában: titokzatos távirat érkezik a négy éve eltűnt Emmától. A gyászoló apa, Hangay Árpád, fájó szívvel, de útjára engedi kisebbik lányát is, Emíliát, aki Pestre utazik, abban a reményben, hogy halottnak hitt nővére nyomára bukkan.
A tizenhét éves Mili kisasszony nem mindennapi teremtmény. Eltökélten, és reményekkel telve érkezik a fővárosba. A tervei között sok minden szerepel, de a vérfagyasztó események, amelyekkel alig pár nap után szembesül, még az ő élénk fantáziáját is túlszárnyalják. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Mili éppen annak az Ambrózy Richárd bárónak az útját keresztezi, aki előszeretettel foglalkozik figyelemfelkeltő bűnesetek kivizsgálásával, így a kisasszony akarata ellenére pillanatok alatt egy jó hírű, ám mogorva természetű fiatal mesterdetektív társaságában találja magát.
A felvázolt helyzetből bontakozik ki a történet, ami egy idő után két szálra szakad, de egyik sem kevésbé kalandos, mint a másik. Van a regényben minden, ami a műfaj velejárója - gyilkosság, emberrablás, zsarolás, titokzatos cilinderkalapos egyének, múltba rejlő családi titkok -, úgyhogy izgalmak egész sora vár Mili és Ambrózy kettősére miközben Emma eltűnésének rejtélyét igyekeznek kibogozni, amely viszont ahelyett, hogy egyszerűsödne egyre terebélyesedik és bonyolódik.
Böszörményi Gyula igyekezett egy jó történetet kitalálni, hogy izgalmassá és fordulatossá tegye a regényt. Ez egy bizonyos fokig sikerült, bár a családi titok jóval azelőtt megfejthető, hogy az író feltárná előttünk (valahol a könyv kétharmadánál). De nem kell megijedni, mert marad bőven megválaszolatlan kérdés, sőt szerintem több is, mint ahogy én az elején elképzeltem. Ettől függetlenül élveztem a regényt, érdekelt Emma sorsa, és az is, hogy miként fog alakulni Mili és Ambrózy kapcsolata. Furcsa, de élvezhető párost alkotnak, és nagyon jól kiegészítik egymást. Mili időnkénti meggondolatlansága, vakmerősége és szókimondása ellensúlyozza Ambrózy logikára építő, megfontolt és hűvös viselkedését. Akadnak köztük súrlódások és heves szócsaták, amelyek igen szórakoztatóak, ahogy az egymáshoz való viszonyulásuk is.
Mili olvasott, talpraesett lány, humoros, helyén van az esze (bár időnként a szíve egy kicsit elkalandozik, de egyelőre csak gondolatfoszlányok erejéig). Tudja mit akar, és ettől a “bárócska” zord viselkedése sem riasztja el, és ha a helyzet úgy hozza, lelkiismeret-furdalás nélkül megregulázza, aki ezt többnyire zokon veszi. Ambrózy ugyan fess és megnyerő külsejű, komoly és felelősségteljes, de nem egy tökéletes hős. Jellembeli hibái azonban csak életszerűbbé teszik a karakterét. Nézetei a női nemről enyhén szólva sem kecsegtetőek, előítéletes, Milit is gyöngének és ostobának tartja, legalábbis eleinte, mert nyomozásuk során a lány mindent megtesz, hogy véleményére rácáfoljon. Parancsoló természetű, néha pökhendi és nagyképű, származásának teljes tudatában képes hűvös fensőbbséggel viselkedni, de az álarc mögött időnként felsejlik a kedvessége, ami az éles eszű Mili előtt sem marad rejtve. Kitartása és elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen, így aztán minden negatív tulajdonsága ellenére nagyon is megkedveltem. Azt sajnálom, hogy nagyon kevés információt tudtunk meg róla, a múltjáról, hogy miért a bűnesetek megoldása lett a hobbija, és hogyan tett szert, az igen szembeötlő testi hibájára. Mivel a történet nem ért véget, gondolom a következőkben Ambrózy titkaira is fény derül.
Ami igazán tetszett a regényben, az a hangulat. Részletekben menően visszaadja és életre kelti a békebeli Monarchia világát, a Pesten és Budán zajló nagyvárosi élet hétköznapijait, a nyüzsgést, a fejlődést, az egyes társadalmi osztályok jellegzetes figuráit. A szerző javára írandó, hogy ahol lehetett valós személyeket keltett életre (sok kutatómunka állhat mögötte), legyen szó főnemesekről, hivatalnokokról, orvosokról, iparosokról, cselédekről, nyomozókról, újságírókról, utcalányokról. Miközben Mili a báró segítségével, vagy éppen saját szakállára nyomozva igyekszik a rejtély végére járni, bebarangoljuk a Sváb-hegyet, a szekerek, fiákerek, konflisok uralta pesti körutakat, gangos bérházakban és nemesi palotákban időzünk, ellátogatunk az EMKE kávéházba, felmegyünk a Gellért-hegyre, kilátogatunk a Városligetbe, sőt a lipótmezei tébolydát is megjárjuk. Jó felfedező séták voltak ezek.
És akkor az, ami nem annyira tetszett: értem én a korabeli régies nyelvezet használatát a regényben, a ma már elfeledett szavakat és beszédformát, ezzel nem is volt semmi baj, de nekem időnként egy kicsit túl sok volt. Számomra a halmozástól és a túlfogalmazástól helyenként giccsesbe hajlott a szöveg, inkább a - kevesebb néha több - elvet kellett volna alkalmazni; a gyakori nézőpont váltások is zavartak, főként amikor egy fejezeten belül fordult elő. Mili egyes szám első személyben tudósítja kalandjait, máskor kívülállóként meséli a történteket (legalábbis az én megítélésem szerint), ugyanakkor a könyv bizonyos részeiben egy narrátor is megjelenik. Időnként gondot okozott beazonosítani, hogy éppen kinek a szájából hallom a szavakat. Ami igazán nem tetszett, bár ez egy kicsit erős fogalmazás, legyen inkább csalódás, az a befejezés, pontosabban a nem befejezés. Mivel Ambrózy báró esetei I. alcímmel találkozunk a borítón, joggal feltételezhetjük, hogy a regény végére a bűntény is megoldódik, és várhatjuk majd, hogy milyen újabb esteket talál ki a szerző a továbbiakban. Én is ezt feltételeztem, aztán ahogy egyre fogytak a lapok rájöttem, hogy Emma elrablásának ügye a könyv végén itt bizony nem fog lezárulni. Néhány kérdésre kiderül ugyan a válasz, de többnyire csak abban erősít meg a szerző, amit már amúgy is sejtettünk, a legtöbb ki és miért több megválaszolatlan marad. Olyan érzés volt, mintha egy kész történetet valahol félúton elvágtak volna, vagy egyharmadánál (attól függ, hogy a szerző milyen hosszúságban gondolkozik), mint amikor nézünk egy filmet, és egy mondat közepén bevágják a reklámot. Nekem ez csalódás volt, mert ebben az esetben a Leányrablás Budapesten nem Ambrózy báró első esete, hanem az eset feltárásának első része (a könyv végén ott áll, hogy Folyt. köv.), és a kettő bizony nem ugyan az. Enyhén fogalmazva, nem túl szimpatikus, amikor egy kiadó félrevezeti az olvasóit.
Ezek a negatívumok, azonban nem tántorítanak el attól, hogy a folytatást is elolvassam (naná, ha csak a történet egy részét kaptam meg), mert alapjában véve jó kis regény volt. Gondolom Mili és Ambrózy újabb kalandokba bonyolódik amikor a titokzatos emberrabló nyomára próbál bukkanni, csiszolódnak és alakulnak egymáshoz, talán egymásról alkotott véleményükben is változás áll be, de hát ezekre és ki tudja még milyen izgalmakra várnunk kell a következő kötet megjelenéséig. Aki szívesen időzne a Monarchia világában, nem veti meg a kalandot, és szeretne részt venni egy izgalmas nyomozásban, annak érdemes kézbe venni Böszörményi Gyula regényét, mert szép kis utazásra invitál a békebeli múltba.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
A mű címe: Leányrablás Budapesten
Sorozatcím: Ambrózy báró esetei
Szerző: Böszörményi Gyula
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 336 oldal
A felvázolt helyzetből bontakozik ki a történet, ami egy idő után két szálra szakad, de egyik sem kevésbé kalandos, mint a másik. Van a regényben minden, ami a műfaj velejárója - gyilkosság, emberrablás, zsarolás, titokzatos cilinderkalapos egyének, múltba rejlő családi titkok -, úgyhogy izgalmak egész sora vár Mili és Ambrózy kettősére miközben Emma eltűnésének rejtélyét igyekeznek kibogozni, amely viszont ahelyett, hogy egyszerűsödne egyre terebélyesedik és bonyolódik.
Böszörményi Gyula igyekezett egy jó történetet kitalálni, hogy izgalmassá és fordulatossá tegye a regényt. Ez egy bizonyos fokig sikerült, bár a családi titok jóval azelőtt megfejthető, hogy az író feltárná előttünk (valahol a könyv kétharmadánál). De nem kell megijedni, mert marad bőven megválaszolatlan kérdés, sőt szerintem több is, mint ahogy én az elején elképzeltem. Ettől függetlenül élveztem a regényt, érdekelt Emma sorsa, és az is, hogy miként fog alakulni Mili és Ambrózy kapcsolata. Furcsa, de élvezhető párost alkotnak, és nagyon jól kiegészítik egymást. Mili időnkénti meggondolatlansága, vakmerősége és szókimondása ellensúlyozza Ambrózy logikára építő, megfontolt és hűvös viselkedését. Akadnak köztük súrlódások és heves szócsaták, amelyek igen szórakoztatóak, ahogy az egymáshoz való viszonyulásuk is.
Mili olvasott, talpraesett lány, humoros, helyén van az esze (bár időnként a szíve egy kicsit elkalandozik, de egyelőre csak gondolatfoszlányok erejéig). Tudja mit akar, és ettől a “bárócska” zord viselkedése sem riasztja el, és ha a helyzet úgy hozza, lelkiismeret-furdalás nélkül megregulázza, aki ezt többnyire zokon veszi. Ambrózy ugyan fess és megnyerő külsejű, komoly és felelősségteljes, de nem egy tökéletes hős. Jellembeli hibái azonban csak életszerűbbé teszik a karakterét. Nézetei a női nemről enyhén szólva sem kecsegtetőek, előítéletes, Milit is gyöngének és ostobának tartja, legalábbis eleinte, mert nyomozásuk során a lány mindent megtesz, hogy véleményére rácáfoljon. Parancsoló természetű, néha pökhendi és nagyképű, származásának teljes tudatában képes hűvös fensőbbséggel viselkedni, de az álarc mögött időnként felsejlik a kedvessége, ami az éles eszű Mili előtt sem marad rejtve. Kitartása és elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen, így aztán minden negatív tulajdonsága ellenére nagyon is megkedveltem. Azt sajnálom, hogy nagyon kevés információt tudtunk meg róla, a múltjáról, hogy miért a bűnesetek megoldása lett a hobbija, és hogyan tett szert, az igen szembeötlő testi hibájára. Mivel a történet nem ért véget, gondolom a következőkben Ambrózy titkaira is fény derül.
Ami igazán tetszett a regényben, az a hangulat. Részletekben menően visszaadja és életre kelti a békebeli Monarchia világát, a Pesten és Budán zajló nagyvárosi élet hétköznapijait, a nyüzsgést, a fejlődést, az egyes társadalmi osztályok jellegzetes figuráit. A szerző javára írandó, hogy ahol lehetett valós személyeket keltett életre (sok kutatómunka állhat mögötte), legyen szó főnemesekről, hivatalnokokról, orvosokról, iparosokról, cselédekről, nyomozókról, újságírókról, utcalányokról. Miközben Mili a báró segítségével, vagy éppen saját szakállára nyomozva igyekszik a rejtély végére járni, bebarangoljuk a Sváb-hegyet, a szekerek, fiákerek, konflisok uralta pesti körutakat, gangos bérházakban és nemesi palotákban időzünk, ellátogatunk az EMKE kávéházba, felmegyünk a Gellért-hegyre, kilátogatunk a Városligetbe, sőt a lipótmezei tébolydát is megjárjuk. Jó felfedező séták voltak ezek.
És akkor az, ami nem annyira tetszett: értem én a korabeli régies nyelvezet használatát a regényben, a ma már elfeledett szavakat és beszédformát, ezzel nem is volt semmi baj, de nekem időnként egy kicsit túl sok volt. Számomra a halmozástól és a túlfogalmazástól helyenként giccsesbe hajlott a szöveg, inkább a - kevesebb néha több - elvet kellett volna alkalmazni; a gyakori nézőpont váltások is zavartak, főként amikor egy fejezeten belül fordult elő. Mili egyes szám első személyben tudósítja kalandjait, máskor kívülállóként meséli a történteket (legalábbis az én megítélésem szerint), ugyanakkor a könyv bizonyos részeiben egy narrátor is megjelenik. Időnként gondot okozott beazonosítani, hogy éppen kinek a szájából hallom a szavakat. Ami igazán nem tetszett, bár ez egy kicsit erős fogalmazás, legyen inkább csalódás, az a befejezés, pontosabban a nem befejezés. Mivel Ambrózy báró esetei I. alcímmel találkozunk a borítón, joggal feltételezhetjük, hogy a regény végére a bűntény is megoldódik, és várhatjuk majd, hogy milyen újabb esteket talál ki a szerző a továbbiakban. Én is ezt feltételeztem, aztán ahogy egyre fogytak a lapok rájöttem, hogy Emma elrablásának ügye a könyv végén itt bizony nem fog lezárulni. Néhány kérdésre kiderül ugyan a válasz, de többnyire csak abban erősít meg a szerző, amit már amúgy is sejtettünk, a legtöbb ki és miért több megválaszolatlan marad. Olyan érzés volt, mintha egy kész történetet valahol félúton elvágtak volna, vagy egyharmadánál (attól függ, hogy a szerző milyen hosszúságban gondolkozik), mint amikor nézünk egy filmet, és egy mondat közepén bevágják a reklámot. Nekem ez csalódás volt, mert ebben az esetben a Leányrablás Budapesten nem Ambrózy báró első esete, hanem az eset feltárásának első része (a könyv végén ott áll, hogy Folyt. köv.), és a kettő bizony nem ugyan az. Enyhén fogalmazva, nem túl szimpatikus, amikor egy kiadó félrevezeti az olvasóit.
Ezek a negatívumok, azonban nem tántorítanak el attól, hogy a folytatást is elolvassam (naná, ha csak a történet egy részét kaptam meg), mert alapjában véve jó kis regény volt. Gondolom Mili és Ambrózy újabb kalandokba bonyolódik amikor a titokzatos emberrabló nyomára próbál bukkanni, csiszolódnak és alakulnak egymáshoz, talán egymásról alkotott véleményükben is változás áll be, de hát ezekre és ki tudja még milyen izgalmakra várnunk kell a következő kötet megjelenéséig. Aki szívesen időzne a Monarchia világában, nem veti meg a kalandot, és szeretne részt venni egy izgalmas nyomozásban, annak érdemes kézbe venni Böszörményi Gyula regényét, mert szép kis utazásra invitál a békebeli múltba.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
A mű címe: Leányrablás Budapesten
Sorozatcím: Ambrózy báró esetei
Szerző: Böszörményi Gyula
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 336 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése