A költészet napja - 2014

Ritkán szoktam verseket olvasni, de vannak időszakjaim, amikor előveszek egy-egy kötetet és újraolvasom kedvenc verseimet. És hát mikor máskor lenne időszerű verset olvasni, ha nem a költészet napján. Így aztán József Attila születésnapjára emlékezve én is ünnepelek. 

József Attila: Ime, hát megleltem hazámat…

Ime, hát megleltem hazámat,

a földet, ahol nevemet

hibátlanul irják fölébem,

ha eltemet, ki eltemet.

E föld befogad, mint a persely.

Mert nem kell (mily sajnálatos!)

a háborúból visszamaradt

húszfillléres, a vashatos.

Sem a vasgyűrű, melybe vésve

a szép szó áll, hogy uj világ,

jog, föld. - Törvényünk háborús még

s szebbek az arany karikák.

Egyedül voltam én sokáig.

Majd eljöttek hozzám sokan.

Magad vagy, mondták; bár velük

voltam volna én boldogan.

Igy éltem s voltam én hiába,

megállapithatom magam.

Bolondot játszottak velem

s már halálom is hasztalan.

Mióta éltem, forgószélben

próbáltam állni helyemen.

Nagy nevetség, hogy nem vétettem

többet, mint vétettek nekem.

Szép a tavasz és szép a nyár is,

de szebb az ősz s legszebb a tél,

annak, ki tűzhelyet, családot,

már végképp másoknak remél.

József Attila (1905-1937)
forrás

Egy kis áprilisi mustra

Gondolom, a kiadók többsége lázasan készülődik a két hét múlva, április 24-27. között a Millenárison megrendezésre kerülő XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra. Már megszokhattuk a bőséges kínálatot, sokan közülünk konkrét célokkal érkeznek majd, megvan a nagy gonddal összeállított lista, hogy hazafelé menet mely könyveket szeretnék a szatyrukban tudni, de vannak olyanok is, akik a pillanat hevében/kedvében döntenek. Nekem egyelőre nincsen listám, ha jól emlékszem a tavaly is alig 1-2 kötetet vettem, mostanában inkább kivárom a nagyobb akciókat, de ez nem jelenti azt, hogy nem néztem szét a hónapban megjelenő újdonságok között. Tudom, hogy már benne járunk áprilisban, de sosem késő tájékozódni a minket érdeklő könyvekről.

Ha valaki nem is olvasta, de talán látta Karen Blixen önéletrajzi ihletésű regényéből forgatott filmet, Robert Redford és Meryl Streep főszereplésével. Miután tavaly elolvastam az írónő néhány elbeszélését, ismét megnéztem a filmet, ami ugyanúgy tetszett, mint első látásra, és tudtam, hogy előbb-utóbb a könyvet is beszerzem. A regény egy új kiadása ebben a hónapban jelenik meg, ismét az Európa kiadó gondozásában.

Karen Blixen: Volt egy farmom Afrikában

1912 telén egy huszonhét éves dán úrilány eljegyezte magát svéd unokatestvérével, Bror Blixen báróval. Az egyik tanú Vilmos svéd királyi herceg volt, aki memoárjában így emlékezik a menyasszonyra: "Karcsú, jó alakú, okos szemű, dús gesztenyebarna hajú, bájos és elegáns fiatal nő…"

A házaspár egy kenyai birtokon telepedett le, ahol kávétermesztéssel akartak foglalkozni, ám Blixen báró szívesebben futott a gyarmat szépasszonyai után, és inkább szafarikat vezetett - így ismerkedett meg Széchenyi Zsigmond gróffal és Hemingwayjel.

Karen, a báróné eközben élete nagy, örök szerelmével, Afrikával ismerkedett - a hátborzongatóan gyönyörű afrikai tájjal, a "bennszülöttekkel", a kikuju, maszáj és szomáli emberekkel, kultúrákkal. És viharos, tragikus viszonyt folytatott egy szívrabló angollal, Denys Finch-Hattonnal.

Mindennek eredménye a dán irodalom e gyöngyszeme - meg egy felejthetetlen film, a Távol Afrikától, amelyben két színészzseni, Meryl Streep és Robert Redford játssza a főszerepeket.

Várható megjelenés: 2014. április 14., Európa Könyvkiadó

Sabrina Jeffries: A lord titka (Halstead Hall bajkeverői 1.)

Egy kicsit hosszúra nyúlt az utolsó bejegyzésem óta eltelt idő, és bár egyéb elfoglaltságaim miatt nem posztoltam, azért szorgalmasan fogyasztottam a könyvtári és a saját köteteimet, történelmi krimit és történelmi romantikák. Úgy tűnik az utóbbi időszak ezen műfajoknak kedvezett. Ha végignézek a posztolásra váró köteteken, nem tudom, hogy örüljek, vagy fogjam a fejem, mert mindenik sorozatnyitó darab. Ami most kerül terítékre egy kis történelmi romantika, és a 19. századi Angliában játszódik.

A lord titka volt az első magyarul olvasható Sabrina Jeffries könyv, ugyanakkor a Halstead Hall bajkeverői címmel fémjelezett sorozat első kötete. A bajkeverők a Sharpe testvérek, Halstead Hall pedig a család ősi birtoka. A Sharpe testvérek tizenkilenc évvel korábban tragikus és tisztázatlan körülmények között vesztették el a szüleiket, és így a tehetős anyai nagyanyjuk nevelte fel őket. A társaság által rájuk aggatott „bajkeverő” jelző igencsak megállja a helyét, hiszen viselkedésük hagy némi kívánnivalót maga után. A legidősebb Oliver; ő volt, akit leginkább megviselt a szülők halála, és azóta kicsapongó életvitelével folyamatosan   borzolja a társaság kedélyeit. Mindent megtesz, hogy élvhajhász apja nyomdokaiba lépjen. A pletykalapok állandó szereplője, hol táncosnők és szajhák társaságában, hol ivászattal tölti éjszakáit. Azonban testvéreit sem kell félteni, mindnyájan szorosan a nyomában járnak: Jarret a játékszenvedély rabja, Minerva pikáns rémregényeket ír, Gabriel versengési mániájával hívja fel folyton magára a figyelmet, míg a legkisebb, Celia, a céllövészetnek hódol. Ilyen életvitel mellett nem csoda, hogy a nagyinak elege lesz unokái botrányos viselkedéséből, és döntő lépésre szánja el magát: ha unokái egy éven belül nem házasoknak meg, megvonja tőlük járandóságaikat, sőt a végrendeletéből is kizárja őket. A sorozat öt kötetében egy-egy testvér történetét élvezhetjük, és mivel Oliver a legidősebb, A lord titkában vele ismerkedhetünk meg először közelebbről.

Julia Quinn: Ma éjjel táncolnék (Csudajó trilógia 2.)

A Márciusi megjelenések posztban szót ejtettem arról is, hogy hamarosan megjelenik a Csudajó trilógia utolsó része, a Lent délen, édes…, amit JQ rajongóként biztosan elolvasok. Aztán eszembe jutott, hogy bár jó ideje elolvastam a trilógia második részét, poszt még nem született belőle, úgyhogy most sort kerítettem rá.

Egy-két kivétellel Julia Quinn összes könyvét elolvastam, többnyire nagy élvezettel, és mindig kíváncsian várom az újakat, de a Ma éjjel táncolnék nekem csalódást okozott. Véleményem szerint a trilógia első része, a Csudajó, annak ellenére, hogy első regény volt, ennél jobbra sikeredett, én minden esetre jobban szórakoztam rajta. Akármennyire szerettem volna, Bella és John története nem ragadott magával, és bizony ez volt az első Julia Quinn könyv, amit csak második nekifutásra sikerült elolvasni (bár lehet, hogy elsőre nem voltam túl jó passzban és azért hagytam félben). 

Aki olvasta a Csudajót, az már régi ismerősként köszöntheti a szépséges, kékharisnya hajlamokkal megáldott Lady Arabella Blyndont, a jelen történet Hősnőjét. Azt is tudjuk már, hogy számos házassági ajánlatot utasított vissza, egyrészt, mert nem igazán táplált romantikus érzéseket egyik kérője iránt sem, másrészt a legtöbb kérő nem nézte jó szemmel az ő olvasási szenvedélyét, és szerette volna leszoktatni erről, bár azért voltak olyanok is, akik hatalmas hozománya miatt hajlandók lettek volna ezt elnézni neki. De Bella köszönte szépen, és egyikből sem kért.  Amikor viszontlátjuk, az előző részben egymásra talált Emma és Alex birtokán vendégeskedik, és a hat hónappal korábban elkezdett Nagy Shakespeare Olvasási programjának a végez közeledik, a sorban az utolsó dráma, a Téli rege utolsó oldalaival. Távol a londoni bálok és szalonok világától az egyedüli dolog, amire nem gondolt volna sosem, hogy a szépséges angol vidéki környezetben akad rá arra a férfira, aki igazán felkelti az érdeklődését.

Mark Frost: A Paladin-prófécia (Első könyv)

A Paladin-prófécia volt az idei év első YA olvasmányom, és azt kell mondjam, bizony igen magasra tette a mércét. Tavalyi megjelenése nem kerülte el a figyelmem, de nem éreztem hiányát egy újabb ifjúsági könyvnek. Ha belegondolunk, elborítják a piacot az egyre másra megjelenő YA kötetek, és néhány elolvasása után rájövünk, hogy lassan egy kaptafára készülnek, és már nem vagyunk kíváncsiak egy huszadikra a műfajban. Másfelől meg a könyv borítója sem az a magával ragadó, bár a történet ismeretében nyilván másképp tekintek rá. Annak idején láttam ugyan a Twin Peaks sorozatot, végigizgultam Laura Palmer történetét, de mivel a vége nálam eléggé kiverte a biztosítékot, így a könyvborítón szereplő ajánlás sem fogott meg igazán. Aztán olvastam egy bejegyzést Szilvamag oldalán és akkor eldöntöttem, hogy Mark Frost  kap tőlem egy esélyt. Most már csak azt sajnálom, hogy nem olvastam el korábban. 

Könyvtári könyv lévén már jó ideje itt hevert az elolvasásra szánt kötetek kupacában, de mindig beelőzte egy másik, aztán amikor rájöttem, hogy lassan lejár a kölcsönzési idő és hosszabbíttatni sem tudom már, akkor egyszeriből sürgős lett a dolog. Egy kicsit tartottam tőle, hogy a több mint 450 oldalnak mikor jutok a végére, de félelmem alaptalannak bizonyult. Ha valami jó, akkor faljuk az oldalakat. És én ezt tettem. Másfél nap alatt elolvastam, és bizony nyúltam volna a második kötet után. Olyan volt, mintha villámvasúton száguldottam volna végig, nem tudva mire számítsak a következő kanyarban, vagy hogy milyen izgalmakban lesz még részem mielőtt célba érnénk. 

# 4: AZT HISZED, VÉGEZTÉL? MÉG CSAK MOST KEZDŐDIK!

Márciusi megjelenések

Lassan kezd ismét felpörögni a könyves élet, és egyre több ígéretesnek tűnő kötetnek örülhetünk a közeljövőben. Erre való tekintettel igencsak terebélyes posztot sikerült összehozni, szinte minden műfaj képviselve van, gondolom azt mondanom sem kell, hogy ezek közül jó pár felkerült a saját kívánságlistámra is. 

A Hrabal-centenárium alkalmából az Európa Könyvkiadó új kiadásban jelenteti meg a szerző három fontos művét. A múlt hónapban már bemutattam a Sörgyári capriccio és az Szigorúan ellenőrzött vonatok gyönyörűséges borítóit, most itt van a sorozat harmadik kötete, és azt hiszem méltó párja a korábbi kettőnek. 

Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Tíz krigli sör egy címért!

Az Őfelsége pincére voltam ennyi gyöngyöző aranyvalutájába került Bohumil Hrabalnak, aki többek közt ennek a művének a címét is a sörözőben szerezte. Magát a művet 1971-ben tizennyolc nap alatt vetette papírra. Főhőse egy Jan Díte nevű pikolófiú. Jan legnagyobb vágya, hogy milliomos legyen. Példaképe Skřivánek főpincér úr, akinek olyan jó szeme van, hogy első látásra biztonsággal felméri az étterembe belépő vendéget. Nem véletlen: ő az angol királynak is felszolgált!

Jan a kuplerájban gavallér, a hétköznapokban élére rakja a garast. Fantáziadús széptevő, tudatos üzletpolitikus. Kisember egyéni ambíciókkal, olykor talán butának is mutatkozó "tipikus cseh kollaboráns". A történelem viharai nem érdeklik. A második világháború kitörése előtt feleségül vesz egy német lányt, germán szakszerűséggel anyává teszi, a háború alatt a megszállók szolgálatába áll - és megszerzi az áhított milliókat.

A végkifejlet? Az is hrabali.

A mű minden mondatából árad az a fajta szellemi, politikai és erotikai szabadság, amely a megírása idején tűrhetetlen volt a hatalom szemében. Az Őfelsége pincére voltam legálisan csak 1989-ben jelenhetett meg az író hazájában. Jiří Menzel filmvásznon is megörökítette.

Két ember közt a legemberibb kapcsolat a csönd.

Azt, amit ő tudott, csak néhány nagy latin-amerikai író tudta. 

(Milan Kundera)

Paradox módon – de ez tipikus hrabali paradoxon – ez az alapvetően nem éppen vidám történet ugyanakkor Hrabal legszórakoztatóbb regénye. 

(Aleksander Kaczorowski)

Várható megjelenés: 2014. március 17., Európa Könyvkiadó

Egy évesek vagyunk!

Boldog születésnapot!

Napra pontosan egy évvel ezelőtt született meg a blogom első bejegyzése, így ezt tekintem hivatalos születésnapnak. Az elején nehéz volt elképzelni, hogy mikor lesz ’egy kis régiségem’, de gyorsan eltelt ez a tizenkét hónap. Sok kellemes percet szerzett nekem az írás,  még akkor is, amikor egy-egy poszt kissé nyögvenyelősen készült el. Ennek ellenére egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy feladjam, mert szeretek munkálkodni vele, és örülök, hogy élményeimet másokkal is megoszthatom.

Mértéktartó február

Úgy tűnik, hogy a tavalyi év utolsó hónapjainak őrült könyvbeszerzéseit követően (a decemberi könyvszaporulatról nem született ugyan bejegyzés, de azt elmondhatom így utólag is, hogy veri a novembert), idén a vásárlási kedvem egyelőre alacsony fokozaton működik, ami egyáltalán nem baj, sőt. Azt hiszem, kell néha egy kis pihenés, hogy legyen időnk visszanézni a múlt szerzeményeit, és közöttük válogassunk, ha új olvasmányélményre vágynánk, és ne csak az újdonságok után szaladgáljunk. De pihenés ide vagy oda, az igazság az, hogy nem vert le a lábamról a nagy vásárlási kedv. Még az olvasás is nyögvenyelősen ment, ahogy azt már egy korábbi posztban említettem, és ez az állapot mindenre rányomta a bélyegét. 

Ez persze nem jelenti azt, hogy négy hét alatt egyetlen alkalommal se készítettem volna elő valamelyik virtuális kosaramat, mert azért – a sose lehet tudni alapon – szemmel tartottam az egyes akciókat. Akadt is pár olyan, amit talán érdemes lett volna kihasználni, és sok várólistás könyvhöz jó áron hozzájuthattam volna, de én még sem tettem. Ehhez sem volt kedvem. Egy alkalmat kivéve, de akkor is napokig győzködtem magam, míg végül a rendelés mellett döntöttem, csak azért, mert igen régi motorosokról volt szó: az egyik A nagy Gatsby, a másik A párizsi feleség. Régi vágyam volt, hogy legyen egy saját példányunk F. Scott Fitzgerald könyvéből, ahogy az is, bár ez valamivel újabb keletű, hogy elolvassam Hemingway első házasságának történetét Paula McLain tollából. Most már ezek is teljesültek.