Amiről januárban olvashattok

Aki követi a blogomat, de az is, aki csak véletlenül tévedt az utóbbi időben erre, láthatta, hogy novemberben és decemberben alig pár bejegyzés született. Ez az időhiány számlájára írható, a kiváltó ok azonban annál változatosabb volt: vendégség, utazás, karácsonyi nagytakarítás, ajándékvadászat, készülődés az ünnepre; azt nem mondom, hogy ezen idő alatt ugyanannyit olvastam, mint máskor, de azért akadt pár könyv, ami kellemes perceket szerzett nekem. 

Először is ott volt Mikszáth Kálmán és Szent Péter esernyője, aztán Julie Klassen és az Álruhás szerelem, sőt nekiláttam Jean le Flambeur, a kifinomult úriember és fondorlatos mestertolvaj második kalandjának is. Azonban rá kellett jönnöm, hogy Rajaniemi regénye nem hektikus időszakra való, amikor néhanapján pár oldal erejéig felkapja az ember, így aztán két hét próbálkozás (és 50 oldal haladás!) után félre is tettem, hogy egy nyugisabb időszakban birkózzak meg vele. A tizenéves keresztlányunknak ajándékba szánt ifjúsági regények közül a Rocksztárt kaptam karácsonyra, valamint Szívzűrterápia strébereknek repített vissza ifjúkorom éveibe. Remélem, hogy ő is annyira szórakoztatónak fogja tartani őket, mint én. 

Boldog ünnepet!

Kívánok mindenkinek békés, szeretetteljes, fenyőillatú karácsonyt!

Repül a szánkó,

csörgős csengője csilingeli csendben

Édes Karácsony!...

Tündér Karácsony!...

Boldog Karácsony!...

(Részlet, Dsida Jenő: Karácsonyi utazás)

Amit szívesen látnék a fa alatt

Ahogy a címből is kitűnik, ezt a posztot azoknak a könyveknek szentelem, amelyek közül bármelyik felbukkanása a karácsonyfa alatt örömmel töltene el. Nem akartam túlságosan visszamenni az időben, hiszen az idén megjelent könyvekből elég sokat megvettem már magamnak, így csak az elmúlt hónap és a közeljövő megjelenései közül válogattam, abban a reményben, hogy az angyalkák szemfülesek lesznek, és a kedvemben járnak.

Az év utolsó hónapjában a karácsonyi bevásárlás és nagytakarítás közötti időszakokban szeretek könnyed, szórakoztató, romantikus történetekkel, de ez nem jelenti azt, hogy a most következő lista csupa ilyet fog tartalmazni, mert akad egy pár kivétel is, amit ha nem is a következő hetekben, de a jövő év elején minden bizonnyal kíváncsian veszek majd kézbe.

Sarah MacLean regénye az első kategóriához tartozik, pontosabban a történelmi romantika műfajába. Ha valaha írásra adnám a fejem, biztosan kipróbálnám magam a műfajban, bár nagy valószínűséggel egy ilyen történet megírása nem ugyanazzal az élménnyel kecsegtetne, mint egy kész regény elolvasása, de erről csak akkor tudnék nyilatkozni, hogyha végigjártam volna az alkotás nehéz folyamatát. De most Sarah MacLeanről és az ő regényeiről van szó.  Szeretem az írónő könyveit, de annak ellenére, hogy a tavaly megjelent A csábítás kilenc szabálya is ott van a polcon, eddig csak angolul olvastam tőle. A régi könyv ide vagy oda, nekem attól még fáj a fogam az újra.

Sarah MacLean: A hódítás tíz szabálya

Lady Isabel bajban lévő nőknek kínál menedéket a Townsend Park birtokon, sajnos azonban most anyagi gondokkal küzd. Találkozása Lord Nicholas St. Johnnal sorsszerűnek tűnik a számára, hiszen a régiségszakértő férfi tanácsot tud adni neki az öröksége értékével kapcsolatban. Az érzékeny és sármos lord egy pillanat alatt megnyeri Isabel szívét. De hogy tudná meghódítani ezt az oly népszerű férfit, akiért nemcsak a hajadon hölgyek vannak annyira oda Londonban? Lady Isabel még azt sem sejti, hogy a férfi eltűnt személyek felkutatásával is foglalkozik és éppen egy a Townsend Park birtokon rejtőző hölgyre „vadászik”.

Várható megjelenés: 2014. december 12., Könyvmolyképző Kiadó

Agatha Christie: A Greenshore-gloriett

Ha egy Agatha Christie rajongó azt hallja, hogy egy eddig még soha meg nem jelent új-Christie írás került elő, így harmincnyolc évvel az írónő halála után, enyhén fogalmazva is igencsak izgatottság vesz erőt rajta. A nemrégiben az Európa kiadónál megjelent A Greenshore-gloriett című kötet fülszövegében pontosan ez olvasható, mármint, hogy egy eddig kiadatlan kisregényt tart a kezében az olvasó. De lássuk a történetet. 

Hercule Poirot egy napon telefonhívást kap a krimiírónő Mrs. Ariadne Olivertől, aki arra kéri, hogy haladéktalanul utazzon el a Laptonban található Greeshore Houseba, bár az utazás célját mellőzi a tudomására hozni. A kíváncsiságtól hajtva Poirot oda is utazik, ahol aztán kiderül, hogy a házigazda, Sir George Stubbs egy gyilkosvadászat játék megrendezésére kérte fel Mrs. Olivert. Az írónő lelkesedve és izgatottan igyekezett tető alá hozni a megrendezendő gyilkosságot, de női megérzése azt sugallta neki, hogy a birtok és lakói körül valami nem stimmel, így jobbnak látta Poirot-t a helyszínre citálni, hogy kedvenc belga detektívünk a dolgok végére járjon. 

David Benioff: Tolvajok tele

Az utóbbi hetekben nem hogy blogolásra, de olvasásra sem jutott túl sok időm, úgyhogy most örülök, hogy az íróasztalom környéke tele van posztolásra váró könyvekkel, mert legalább van miből ’táplálkozni’, míg új élményekre teszek szert. Persze megvan a dolog hátulütője, hiszen sokkal nehezebb régebbi olvasmányokról írni, nehezebb megragadni az érzést, a hangulatot, az élményt, amit átéltem, nem beszélve a gondolatokról, amelyek a történet olvasásakor felmerültek bennem. Egy kis agyalást követően a halomból végül David Benioff regényére esett a választásom, mert talán ez volt az utóbbi idők olyan olvasmánya, ami az óta is velem maradt. Az eltelt hetekben többször eszembe jutottak a regény hősei, elméláztam a történteken, a háború értelmetlenségén, az emberi kegyetlenségen, az élet fintorán, igazságtalanságán, a történet kiindulópontját alkotó helyzet abszurditásán, a végkifejlet ironikus voltán, a megindító keserédes befejezésen.

Bár a Tolvajok tele egy kicsit más szemszögből közelít, de háborús regény a javából. A tizenhét éves Lev Benyov a nácik által körülzárt Leningrádban próbálja hasznossá tenni magát. Nem menekült el amikor tehette, hanem otthon maradt, hogy megvédje szeretett városát,Pityert, hogy ő is kivegye részét a harcokból. 1941 Szilveszter éjjelén azonban elkapják, amikor barátaival kifosztja egy ejtőernyővel lezuhant német katona holttestét. Háborús időkben a fosztogatásért azonnali halál jár, de Lev, megrökönyödésére, Leningrád legrettegettebb börtönében, a Keresztekben találja magát. Hamarosan egy cellatársat is kap, a jóképű, kozák származású dezertőr Kolja személyében, aki szintén értetlenül áll a tény előtt, hogy elkerülte az azonnali fejbelövést. A rejtélyre fény derül, amikor a Belbiztonság nagy hatalmú ezredese alkut ajánl nekik: elkerülhetik a kivégzést, sőt kegyelmet kapnak, hogyha hat nap alatt egy tucat tojást szereznek az ezredes leányának az esküvői tortájához. 

A púpos ügyvéd újra munkában - külföldi megjelenések # 2

A történelmi krimik kedvelői, azon belül is C. J. Sansom rajongói négy hosszú év után ismét együtt nyomozhatnak az éles nyelvű és eszes púpos ügyvéddel. Aki nem ismeri a sorozatot, annak elmondom, hogy a regények VIII. Henrik korába kalauzolnak, ahol az intrikák, összeesküvések, gyilkosságok, merényletek a hatalmi harcok velejárói. Ilyen ügyekkel kénytelen megbirkózni Matthew Shardlake is, bár nem egyszer igen kényes helyzetben találja magát, hiszen a zavaros időkben könnyen fejét vehetik az embernek. A sorozat első része 2003-ban jelent meg, azt követően egy, két évente látott napvilágot egy-egy újabb történet, de a legújabbra bizony négy évet kellett várni. 

Itthon a Shardlake-sorozat az Agave Kiadónál jelent meg, az első 2008-ban, az ötödik 2012-ben, így a hazai rajongók csak két éve kénytelenek nélkülözni Matthew társaságát. Csak remélhetjük, hogy a kiadó jövő évi tervei között helyet kap Sansom új regény is, de ha valaki nem szeretné kivárni a fordítást, az megpróbálkozhat az eredetivel, az angol kiadás október 23.-tól elérhető. A történet VIII. Henrik életének utolsó évében játszódik, 1546 nyarán, és egy vallási értekezést tartalmazó könyv körül bonyolódik, amelynek szerzője a királynő, Parr Katalin. A radikális protestáns nézetekről valló kézirat a királynő lakosztályából tűnik el, hogy aztán egyetlen oldala egy meggyilkolt londoni nyomdász kezéből kerüljön elő. Ebben az ügyben kezd el nyomozni Matthew Shardlake, és igen gyorsan ismét a királyi udvar politikai cselszövései között találja magát, annak ellenére, hogy korábban megfogadta, messzire elkerüli ezt a világot. 

Tele puttonnyal érkezik az ősz (II.)

A korábbi megjelenések posztban tett ígéretemhez híven még egy válogatást hoztam, persze a teljesség igénye nélkül, nehogy túl könnyű legyen a választás. A könnyedebb/szórakoztató irodalmat vettem most górcső alá, lesz krimi, kaland, romantika, sci-fi, fantasy,  és sok ifjúsági regény. A keresztlányom a minap mondta, hogy bizony az összes érdekes könyvet elolvasta már amit vettem neki (naná, hogy a kötelező házi olvasmány  nem ebbe a kategóriába tartozik), úgyhogy alaposan szétnéztem a kínálat között, hogy legközelebb mivel tudnám megörvendeztetni.

Lehetek én Jane Austen rajongó, de azt azért nem tudom, hogy a Büszkeség és balítélet-re hajazó gimis verzió mennyire kötne le, de nyilván minden a tálalástól függ. Kíváncsi vagyok milyen lesz a könyv fogadtatása a hazai Austen rajongó körében, aztán majd elgondolkodom, hogy érdemes vagy nem időt szakítani rá.

Erin Butler: Mr. Darcy nyomában – Gimis verzió
A 16 éves Liza Johnson igazi Jane Austen-rajongó: lábán Pemberley-zokni, táskájában az imádott írónő összes műve egy kötetben, és olyan régiesen beszél, mintha maga is az egyik Austen-regényből lépett volna ki. Addigi, látszólag nyugodtnak és örök szinglinek tűnő élete fenekestül felfordul, amikor megjelenik a színen Mr. Tökéletes, aki akár Mr. Darcy inkarnációja is lehet(ne), de ott van még a legjobb barátnő, Janie expasija is, és a képbe még egy szexi angol srác is bekavar, aki akcentussal csókolózik...
Liza elég rendesen bajba kerül, anyai tanács híján és jobb ötlete nem lévén, Jane Austenhoz és karaktereihez fordul segítségért - elvégre ki ismerné náluk jobban a flörtölés és a szív rejtelmeit...
Kérdés, hogy a kétszáz éve még remekül működő szokások átültethetőek-e napjainkba, és hogy Lizának is az a sors jut-e, mint névrokonának, Eliza Bennetnek: megtalálja-e a saját Mr. Darcyját...
Várható megjelenés: 2014. november 07., Studium Plusz Kiadó

Hannu Rajaniemi: Kvantumtolvaj (Jean le Flambeur 1.)

Szeretem a sci-fit, még akkor is, hogyha időnként értetlenül állok a technikai leírások előtt. Ha érdekes a történet, ha tele van izgalommal és kalanddal, ha emlékezetesek és jól megrajzoltak a karakterek, akkor hajlamos vagyok szemet hunyni a számomra érthetetlen dolgok felett. Élvezem az élményt, az utazást a messzi galaxisokba, a csillagok közé, új bolygókra, ahova a szerző képzelete repít. Világ életemben azt gondoltam magamról, hogy meglehetősen jó képzelőerővel áldott meg a sors, képes vagyok látni azt, amit olvasok, elképzelni egy világot, amelynek külső szemlélője vagyok. És bármilyen könyvet vettem a kezemben, nagyszerűen működött. Mivel nagyon sok pozitív kritikát olvastam Hannu Rajaniemi regényéről, amikor a könyvtárban elérhető lett, örömmel és kíváncsian hoztam haza, egy nagyszerű élmény reményével.  

Nos, a kíváncsiság megmaradt, de az öröm nem igazán akart társamul szegődni, amikor elkezdtem olvasni. Csak álltam előtte értetlenül, mintha számomra idegen nyelven íródott volna. Húsz oldal, ötven oldal és közben legalább tízszer letettem, azzal a szándékkal, hogy nekem elég volt belőle. Már eleve a cím, hogy Kvantumtolvaj valamiféle vészharangot kellett volna megkondítson bennem, hogy talán ez mégsem nekem való könyv, a sok tudomány, fizika, matematika, kvantumelmélet meg miegymás miatt. De nem tette. Nyilván az átlag olvasó agya, mint amilyen az enyém is, egy kissé elmarad a szerzőé mellett, aki fizikai matematikát tanult, majd húrelméletből doktorált, otthonosan mozog a reál tárgyak területén, sőt az irodalomban és a filozófiában is, de attól még értenem kellene amit ír. Ha a történetről lecsupaszítom a sci-fi és tudományos elemeket, akkor egy detektívtörténetet, egy kalandregényt kapok, ami feszeget néhány filozófiai kérdést, amiben az ember önmagát keresi, és önmagával kerül szemben, és önmagát kell legyőzze, de amúgy tele van izgalommal, érdekes karakterekkel és meglepő fordulatokkal. Ilyen egyszerű az egész. Mégis, magam sem tudom, mikor szenvedtem utoljára ennyit egy könyvvel (legalább is eleinte), és igencsak sarkallnom kellett magam, hogy ne adjam fel.