Agatha Christie mindig is a kedvenc íróim közé tartozott. A Bertram szálló volt az első Christie regény, amit még tizenéves fejjel olvastam. Azóta töretlen a szenvedélyem az írónő regényei iránt, ugyanúgy ahogy a könyvekből készült filmeket is újra és újra képes vagyok végignézni, akkor is, hogyha a történetek nem teljesen egyeznek a könyvekben olvasottakkal.
A regény lapjain utoljára nyomoz együtt Poirot és kedves barátnője, Mrs. Ariadne Oliver, a híres detektívregény szerző. Nagyon szeretem Mrs. Oliver karakterét, és ebben a történetben igen alapos munkát végez, miközben belga detektívünk a háttérből irányítja a dolgokat. Imádni való, ahogy Ariadne elefánt-vadászatra indul, hogy összeszedegesse a múlt morzsáit, bár természetesen most is Poirot az, aki a végén összerakja a kirakós darabjait. De lássuk a történetet.
Mrs. Oliver végre elfogadja a híres írok irodalmi ebédjére szóló meghívást, csak hogy kielégítse kíváncsiságát, hogy milyen is egy ilyen esemény. Hála elbűvölő asztaltársainak roppantul élvezi az ebédet, szinte kellemesen érezi magát, sőt még a képviselőfánk iránti szenvedélyének is hódolhat. Arra nem igazán vágyik, hogy lelkes női olvasói dicséretekkel halmozzák el, mert sosem tudja, hogy mit feleljen nekik, sőt egyenesen feszélyezve érzi magát magasztaló szavaik hallatán, de ha az ember sikeres, az ilyen találkozást nem igazán lehet elkerülni. Ez most sem történik másképp. Az ebéd végeztével azon nyomban letámadja egy termetes asszonyság, egy bizonyos Mrs. Burton-Cox, aki Mrs. Oliver meglepetésére igen különös kéréssel fordult hozzá.
Elmondja, hogy van egy fia, Desmond, aki eljegyezte Mrs. Oliver egyik keresztlányát, Miss Celia Ravenscroftot. Valamikor régen Celia édesanyja, Molly, Mrs. Oliver iskolatársa és barátnője volt. Egy katonatiszthez ment feleségül, és a család hosszú ideig a Közel-Keleten élt. Később visszatértek Angliába, ahol a házaspár élete tragikus véget ért: kettős öngyilkosságot követtek el. Mrs. Burton-Cox még a fiatalok házassága előtt mindenáron tudni szeretné, hogy melyikük ölte meg a másikat.
Mrs. Olivert teljeséggel felháborítja a kérdés, és a nőszemély tolakodó viselkedése, hiszen ő könyveket ír, amelyek a képzelete szülöttei, nem ismer bűnözőket, és nincsen semmiféle kriminológiai végzettsége. A kérést határozottan elutasítja, mondván, hogy semmi köze az egészhez, sőt még az országban sem tartózkodott, amikor a tragédia megtörtént. Mindezek ellenére az ügy felkelti az érdeklődését, és abbéli gondjában, hogy mitévő legyen, úgy dönt, legjobb lesz, ha régi barátjához, Hercule Poirothoz fordul tanácsért.
Az idősödő Poirot visszavonultan él, ritkán keresik fel ismerősei, így örül Mrs. Oliver látogatásának. Reménykedik abban, hogy barátnője valami nehezen kibogozható problémát oszt meg vele, esetleg egy bűntényről lesz szó. S mint utóbb kiderül, egy olyan eset kerül terítékre, amely méltán tarthat igényt figyelmére.
Így indul útjára ez a furcsa nyomozás, amelyet igazából az emberi kíváncsiság kelt életre. Együtt próbálják meg kideríteni, hogy mi is történt valójában Cornwall szikláinál. Régi ügyről lévén szó a tények felderítése időigényes, és szinte lehetetlen, de Mrs. Oliver optimistán tekint a jövőbe. Nekilát felkutatni azokat az embereket, akiket régen ismert, és akik ismerhették a Ravenscroft családot is, és emlékezhetnek dolgokra a régmúlt időkből, akárcsak az elefántok, hiszen az elefántok nem felejtenek. Mindeközben Poirot nagytudású emberek társaságát keresi, „akik mindenféle irattárakba is bejáratosak, és kikereshetik még a legrégibb bűntény nyomozati iratait is”.
Az egész regény egy utazás a múltba, a Ravenscroft család életének egyes állomásaira, ugyanakkor visszaemlékezés Poirot néhány korábbi esetére. Ebben a történetben nem azon van a hangsúly, hogy ki követte el a bűntényt, hanem hogy miért. Mire Mrs. Oliver végigjárja elefántjait, és Poirot is a saját útját, nem csak azt derül ki, hogy mi történt, hanem választ kapunk Poirot egyik fontos kérdésére is:
„– De miért? – kérdezte végül. – Miért akarja ez az asszony tudni, hogy hogyan történt?”
Kiadó: HUNGA-PRINT Nyomda és Kiadó
Fordító: Losonci Gábor
Kiadás éve: 1992
Terjedelem: 194 oldal
Mrs. Oliver végre elfogadja a híres írok irodalmi ebédjére szóló meghívást, csak hogy kielégítse kíváncsiságát, hogy milyen is egy ilyen esemény. Hála elbűvölő asztaltársainak roppantul élvezi az ebédet, szinte kellemesen érezi magát, sőt még a képviselőfánk iránti szenvedélyének is hódolhat. Arra nem igazán vágyik, hogy lelkes női olvasói dicséretekkel halmozzák el, mert sosem tudja, hogy mit feleljen nekik, sőt egyenesen feszélyezve érzi magát magasztaló szavaik hallatán, de ha az ember sikeres, az ilyen találkozást nem igazán lehet elkerülni. Ez most sem történik másképp. Az ebéd végeztével azon nyomban letámadja egy termetes asszonyság, egy bizonyos Mrs. Burton-Cox, aki Mrs. Oliver meglepetésére igen különös kéréssel fordult hozzá.
Elmondja, hogy van egy fia, Desmond, aki eljegyezte Mrs. Oliver egyik keresztlányát, Miss Celia Ravenscroftot. Valamikor régen Celia édesanyja, Molly, Mrs. Oliver iskolatársa és barátnője volt. Egy katonatiszthez ment feleségül, és a család hosszú ideig a Közel-Keleten élt. Később visszatértek Angliába, ahol a házaspár élete tragikus véget ért: kettős öngyilkosságot követtek el. Mrs. Burton-Cox még a fiatalok házassága előtt mindenáron tudni szeretné, hogy melyikük ölte meg a másikat.
Mrs. Olivert teljeséggel felháborítja a kérdés, és a nőszemély tolakodó viselkedése, hiszen ő könyveket ír, amelyek a képzelete szülöttei, nem ismer bűnözőket, és nincsen semmiféle kriminológiai végzettsége. A kérést határozottan elutasítja, mondván, hogy semmi köze az egészhez, sőt még az országban sem tartózkodott, amikor a tragédia megtörtént. Mindezek ellenére az ügy felkelti az érdeklődését, és abbéli gondjában, hogy mitévő legyen, úgy dönt, legjobb lesz, ha régi barátjához, Hercule Poirothoz fordul tanácsért.
Az idősödő Poirot visszavonultan él, ritkán keresik fel ismerősei, így örül Mrs. Oliver látogatásának. Reménykedik abban, hogy barátnője valami nehezen kibogozható problémát oszt meg vele, esetleg egy bűntényről lesz szó. S mint utóbb kiderül, egy olyan eset kerül terítékre, amely méltán tarthat igényt figyelmére.
Így indul útjára ez a furcsa nyomozás, amelyet igazából az emberi kíváncsiság kelt életre. Együtt próbálják meg kideríteni, hogy mi is történt valójában Cornwall szikláinál. Régi ügyről lévén szó a tények felderítése időigényes, és szinte lehetetlen, de Mrs. Oliver optimistán tekint a jövőbe. Nekilát felkutatni azokat az embereket, akiket régen ismert, és akik ismerhették a Ravenscroft családot is, és emlékezhetnek dolgokra a régmúlt időkből, akárcsak az elefántok, hiszen az elefántok nem felejtenek. Mindeközben Poirot nagytudású emberek társaságát keresi, „akik mindenféle irattárakba is bejáratosak, és kikereshetik még a legrégibb bűntény nyomozati iratait is”.
Az egész regény egy utazás a múltba, a Ravenscroft család életének egyes állomásaira, ugyanakkor visszaemlékezés Poirot néhány korábbi esetére. Ebben a történetben nem azon van a hangsúly, hogy ki követte el a bűntényt, hanem hogy miért. Mire Mrs. Oliver végigjárja elefántjait, és Poirot is a saját útját, nem csak azt derül ki, hogy mi történt, hanem választ kapunk Poirot egyik fontos kérdésére is:
„– De miért? – kérdezte végül. – Miért akarja ez az asszony tudni, hogy hogyan történt?”
Kiadó: HUNGA-PRINT Nyomda és Kiadó
Fordító: Losonci Gábor
Kiadás éve: 1992
Terjedelem: 194 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése