Henning Mankell: A gyilkosnak nincs arca

Tudom, hogy a skandináv krimik virágkorukat élik az utóbbi időben, de nálam Henning Mankell könyve az első, amit e műfajban az évekkel korábban elolvasott Stieg Larsson Millenium-trilógiája óta kézbe vettem.

Wallander felügyelő 1991-ben indult útjára A gyilkosnak nincs arca kötettel. Első nyomozása 2002-ben került a magyar olvasóközönség elé, majd 2011-ben egy második kiadással. A könyv igazi vérbeli krimi, bár nem az a fajta, amelyben az adrenalin szint az egeket verdesi,  hanem lassan folydogálva apránként adagolja számunkra a nyomozói munka eredményeit, egy olyan időszakba kalauzolva,  amikor a számítógépes technológiák még messze álltak a mostani szintjüktől, nem voltak mobil telefonok, műholdas nyomkövetők. 

Svédország az 1990-es év elején. A sík Skane vidéken, Lenarpban két kis szomszédos tanya egyik idős házaspárját egy éjszaka kegyetlenül meggyilkolják. Az ügy az ystadi rendőrségen Kurt Wallander felügyelőhöz kerül, de akárcsak társai ő is értetlenül áll a szörnyű bűntény előtt. Fogalmuk sincsen, mi vihette rá az elkövetőket a szörnyű tettre, hiszen a szomszédok elmondása szerint a két öreg szerény körülmények között élte a nyugdíjas parasztok nyugalmas életét. Nem volt pénzük, nem voltak ellenségeik, és nem ártottak senkinek. A nyomozás azonban megdöbbentő dolgokra derít fényt.

A férj, felesége elől eltitkolva, több bankszámlán igen tekintélyes vagyont tartott, amelyet minden valószínűség szerint még a második világháború alatt szedett össze, amikor fiatal fiúként apjával egy távoli tanyán vágómarhákat tenyésztettek és titokban húst szállítottak a német hadseregnek. Rablás, bosszú, esetleg gyűlölet vezérelte a tetteseket? Mit jelent egy halálos ágyon elsuttogott szó, amelynek nyilvánosságra kerülése újabb bűntényekre sarkall? És  mi köze lehet az egészhez egy törvénytelen gyereknek?  Honnan jöttek a gyilkosok, és merre vették útjukat? Talán a közeli menekültszállások lakói között kell keresni őket? És ha igen, milyen indíttatásuk lenne? A rendőrkapitányság munkatársai Wallander vezetésével keményen dolgoznak, hogy válaszokat találjanak a felmerülő kérdésekre, de a szálak felgöngyölítése lassan halad, a nyomok zsákutcába torkollnak, az ügy holtpontra jut, és hónapokig megfeneklik, mielőtt bekövetkezne a nagy áttörés.

Azonban a hosszú idő lehetőséget teremt számunkra, hogy jobban megismerjük a környezetet, a kitartó felügyelőt, akinek nemcsak a munkahelyi, hanem magánéleti gondjaival is meg kell küzdenie.

Az átlagos magasságú, barna hajú felügyelő 42 éves, és életének egy igen nehéz szakaszában van. Felesége három hónappal korábban váratlanul faképnél hagyta, amit még nem tudott feldolgozni. Igyekszik megküzdeni magánya sivárságával, de a válás kimondása ellenére reménykedik abban, hogy Mona visszatér hozzá. Gondjai vannak tizenkilenc éves lányával, Lindaval, aki néha hosszú időre nyomtalanul eltűnik, hogy aztán ismét előkerüljön. Wallander szenved attól, hogy korábbi szoros kapcsolatuk a lány tizenötödik születésnapja után rejtélyes módon szertefoszlott, és hiába igyekszik nem sikerül ismét közel kerülni hozzá. Linda ritkán áll szóba vele, és még ritkábban találkoznak. Problémáit tetézi idős apjához fűződő viszonya, aki kész zsarnok folyton változó hangulataival. Az öreg állandóan neheztel rá, amiért kevés időt tölt vele, neki meg emiatt lelkiismeret furdalása van. Nagy operarajongó, amikor csak teheti, élvezi a Traviata, a Rekviem, a Rigoletto vagy éppenséggel a Fidelio nagyszerű zenéjének a hangzását, és Maria Callas az egyik kedvenc előadója.  Az utóbbi időkben rászokott a gyorsétkezdére, pizzát, olajtól csöpögő hamburgert meg zsemlét eszik, így nem csoda, hogy mióta felsége elhagyta felszedett hét kilót.  Elhatározza ugyan, hogy változtat étkezési szokásain, de a tervet nem egyszerű egyik napról a másikra gyakorlatba ültetni, amikor  nyakig ül a nyomozati anyagokban, és aludni is alig jut ideje.

Ismeretkötésünk pillanatában a munkahelye sem egy sétagalopp. Gyilkosságok, fenyegetések, rablási, gyújtogatási ügyek sora vár megoldásra. Mivel a rendőrfőkapitány éppen nyaral, ő tölti be a helyettes rendőr-főkapitányi posztot, így ő irányítja a kicsiny csapatot, és minden felelősség az ő vállát nyomja. A vádhatóságnál is új munkatárssal kell együtt dolgozzon, mert az államügyész, akivel jó munkakapcsolatban állt tanulmányi szabadságot vett ki. A sajtó képviselői folyton a nyomában loholnak az ügyek előmenetelével kapcsolatos információk miatt, de hiába igyekszik kérdéseikre kielégítő választ adni, felháborodottan kell tapasztalja, hogy bizony nem minden esetben pártatlanok. Ilyen nehézségekkel kénytelen megbirkózni,   miközben igyekszik kézre keríteni a tetteseket, ami néha gyorsan és könnyen megy, máskor meg csak csűri-csavarja a nyomozati anyagot, hátha észrevesz egy olyan apróságot, jelet, ami korábban elkerülte a figyelmét, de ami az ügy megoldását jelentené.

Igazából nem tudtam, hogy mire számítsak, amikor nekikezdtem a könyvnek, annak ellenére, hogy sok pozitív visszajelzésről hallottam a sorozatot illetően, de nem okozott csalódást. Más volt olvasni, mint egy Jack Reacher történetet, más élményt nyújtott az ízig-vérig európai környezet, kultúra, ismerősek voltak a helyzetek, még akkor is, hogyha tőlünk egy kissé messze vannak a skandináv országok. A történet hangulata komor és sötét ugyan, mint a fagyott svéd táj, de nagyon életszagú.  Nemcsak a felügyelő életében sorjázó problémák miatt, és ahogy próbál rajtuk felülkerekedni, hanem az egész rendőri meló bemutatásával, a kemény túlórákkal, amelyekre nemcsak a sok munka, hanem a szűkös emberállomány miatt is szükség van, a régi és új barátságok, valamint a munkahelyi kapcsolatok alakulásával, az olyan hétköznapi problémák jelenlétével, hogy beteg a gyerek, vagy éppenséggel egy számlát kell befizetni, autót szervizeltetni. A szereplők jól megrajzolt hétköznapi figurák, az átlagemberhez hasonló gondokkal, egészségügyi, családi, szenvedélybetegségi problémákkal, akik mindezek ellenére igyekeznek kifogástalanul ellátni feladataikat. Voltak pillanatok, amikor a felügyelő viselkedése nem volt szimpatikus számomra, de azt hiszem ezeket ellensúlyozták azok a helyzetek, amikor belátta tévedéseit, amikor elgondolkodott tettein, és azok esetleges következményein, hiszen akárcsak nekünk, neki is lehetnek rossz napjai, hozhat rossz döntéseket.

A szerző egy reális képet fest a '90-es év Svédországáról, amikor Kelet-Európában változások szele kezdett fújni. Olyan társadalmi problémák kerülnek előtérbe, mint a fiatalkorú bűnözés, a kábítószer terjedése az országban, szociális problémák, az illegális határátlépők helyzete, a rasszizmus térnyerése, a svéd kormány menekültügyi politikája, a társadalom magatartása a tömegesen érkező bevándorlókkal szemben, ugyanakkor az események alakulásán keresztül azt is megtapasztalhatjuk, hogy a bürokrácia a nyugati  társadalmakban sem működik tökéletesen.

Tetszik a kötet borítója, beszédes a magányos tanya képe a fagyott téli világban, visszaadja a távoli hely elszigeteltségét, ahol bármi megtörténhet. Nem értek svédül, így fogalmam sincs, hogy a magyar cím mennyire az eredetinek a szó szerinti fordítása, de nekem nagyon  bejött, mert árad belőle a tanácstalanság, és a tehetetlenség érzése, amellyel Wallandernek szembe kell nézni, míg rájön az ügy nyitjára. Azt hiszem mindenképpen elolvasom a sorozat következő kötetét is, amint sikerül beszerezni.

A Wallander-sorozat  magyarul olvasható további kötetei:
2. Riga kutyái, 2012
3. A fehér nőstény oroszlán, 2004
4.A férfi, aki mosolygott, 2004
5. Hamis nyom, 2005
6.Az ötödik asszony, 2006
7. Szent Iván-éji gyilkosság, 2007
8. Tűzfal, 2009
9. A piramis – Wallander első esetei, 2011


Kiadó: M-érték Kiadó
A mű eredeti címe: Mördare utan ansikte
Fordító: Tótfalusi István
Kiadás éve: 2011
Terjedelem: 303 oldal