Georges Simenon: Maigret és az idegek harca

A Maigret és az idegek harca a harmadik Georges Simenon regény, amit az utóbbi hetekben olvastam, bár a Maigret és a halott gyémántkereskedőről nem írtam. Úgy tűnik, hogy ismét egy kis Maigret korszak köszönt rám, mint sok évvel korábban, amikor egymás után olvastam a felügyelő nyomozásait. Rájöttem, hogy az élmény mellett azért is szeretem Simenon regényeit, mert ha időm engedi egy, ha annyira nem, akkor másfél nap alatt a történet végére érek. És ez jó. Ha végignézek a felhalmozott köteteken, kevés olyan van, ami 300 oldalnál rövidebb lenne, úgyhogy ezek olvasása közben tökéletes felüdülést jelent egy-egy Maigret történet beiktatása.  

Maigret és az idegek harca más volt, mint a korábban olvasott regények, szinte már azt mondhatni, hogy a bűntény maga másodlagossá vált, már ha egy bűntényről elmondható az ilyesmi, és a hangsúly a ki-re és a miért-re helyezhető. Maigret ez alkalommal veszedelmes ellenféllel találja szembe magát, aki hozzá hasonlóan figyelemre méltó elme és kitűnő emberismerő. A kérdés csak az, hogy eme két zseniális egyén közül melyik fog kikerülni győztesként, melyikük bírja jobban „az idegek harcát”. De lássuk magát a történetet. 

Egy hónapokkal korábban elkövetett kettős gyilkosság záró akkordjaként a bűntényért elítélt Joseph Heurtin a kivégzését várja. Minden jel és bizonyíték az ő bűnösségét támasztja alá, és bár Maigret kerítette kézre, a felügyelő meggyőződése, hogy a kifutófiú ártatlan. Titokban megszervezi a szökését, abban a reményben, hogy Heurtin elvezeti az igazi gyilkoshoz. A dolgok viszont balul ütnek ki: a szökés nyilvánosságra kerül és botrány kerekedik belőle, ugyanakkor Heurtinnak is nyoma vész. Mindenki Maigrettől várja a megoldást, akire hatalmas nyomás nehezedik. Tudja, hogy nem veszíthet, mert az a karrierje végét jelentené, így erre való tekintettel bejelenti, hogyha tíz nap alatt nem keríti kézre a gyilkost, benyújtja a lemondását. Megkezdődik a versenyfutás az idővel, mert a karrier mellett egy ember életet is a tét.

Stephanie Barron: A titokzatos Tiszteletes (Jane Austen nyomoz 2.)

Stephanie Barron Jane Austen nyomoz sorozatának első kötetét, amely magyarul Az udvarház rejtélye címen jelent meg, fenntartásaim ellenére kifejezetten élveztem, úgyhogy ennek fényében izgalommal vettem kezembe a második kötetet. A titokzatos Tiszteletes majdnem két évvel azt követően játszódik, hogy Jane a végére járt a Scargrave majorban történteknek. A helyszín nem más, mint Lyme Regis tengerparti városkája, ahova az írónő 1804 késő nyarán pihenni utazik a családjával. Aki jártas Jane Austen regényeiben, annak mindenképpen ismerős lehet a név, hiszen utolsó regénye, a Meggyőző érvek egyik fejezete is ebben a városkában játszódik. 

Az Austen család pihenése azonban nem indul valami kellemesen, mert az úton szörnyű viharba keverednek, a kocsijuk felborul, és a balesetben Jane nővére Cassandra megsérül. Eme balszerencsés eseménynek köszönhetően ismerkednek meg Mr. Geoffrey Sidmouthsszal, High Down Grange öntörvényű, nem éppen vendégszeretetéről híres urával, és annak angyali szépségű francia unokahúgával, aki a hangzatos Seraphine Le Fevre névre hallgat.  High Down Grange és lakói egyformán titokzatosak, és Jane figyelmét nem kerüli el, hogy furcsa dolgok történnek az udvarház környékén, de mielőtt bármire is fényt derítene, a nővére állapotában bekövetkezett javulás lehetővé teszi, hogy az Austen család birtokba vegye a városban bérelt házikót, és végre átadhassák magukat a pihentető nyaralásnak. Egy nap azonban mindezt megzavarja egy meggyilkolt ember látványa, akinek hullája a móló végén felállított bitófán lengedez. Az egyetlen nyom egy fehér liliom, ami a bitófa tövében hever.

Elkényeztetve - egy új Amanda Quick regény (...és egy kis plusz)

Azok után, hogy márciusban megjelent Julia Quinn Csudajó trilógiájának befejező kötete, ebben a hónapban (legalábbis a kiadó weboldala szerint) egy másik kedvenc írónőm könyvének örülhetek. Amanda Quick regényeit körülbelül ugyanabban az időben kezdtem el olvasni (valamikor a 2000-es évek elején), amikor felfedeztem Julia Quinn könyveit. Míg ez utóbbiakat angolul faltam, addig Quick regényeit magyarul, és volt is miből válogatni. Egymás után olvastam őket, és nagyon örültem, amikor sikerült szert tenni egy-egy hiányzó kötetre. Az évek alatt szépen gyarapodott a kollekcióm, és mára már csak négy hiányzik az eddig megjelentek közül. Van néhány, amely kifejezetten kedvenc, és időnként, ha nem igazán tudok új olvasmány mellett dönteni, vagy csak egy kis garantált kikapcsolódásra vágyom, bizony lekerülnek a polcról. Aztán jött egy időszak, amikor hanyagoltam az írónő könyveit, de a tavaly megjelent Kristályok kertje címűt csak megvettem (itt olvashatjátok a bejegyzésemet). Egy tipikus Amanda Quick regény volt, és így továbbra is megmaradt az utóbbi időben kialakult véleményem, hogy az írónő korábbi regényei sokkal izgalmasabbak voltak, azok, amelyekben nem merült el annyira a paranormális világban. Ez persze nem jelenti azt, hogy a most megjelenő kötetnek ne örülnék, és ami a Ladies of Lantern Street (Lámpás utcai hölgyek ) sorozat következő része.

Amanda Quick: A titokzatos nő

Beatrice Lockwood egyszerű szürke ruhája alatt pisztoly lapul. A fényes bálterem félreeső zugában szemlélődő hölgy ugyanis hivatásos társalkodónő titkos megbízatással ? és még titkosabb múlttal -, ezért minden pillanatban készen kell állnia, hogy megküzdjön az életéért. Mégis váratlanul éri annak a szenvedélyes kinézetű, érzékeit alaposan felkavaró férfinak a figyelme, aki a báli forgatagban a segítségére siet egy bűntény megakadályozásában, majd névjegyét hátrahagyva eltűnik az éjszakában. A férfit Joshua Gage-nek hívják, és sebhelyes arcával, ébenfa-acél botjával csupa rejtély Joshuának szintén sok fejtörést okoz a nő. A férfi is titkos megbízás alapján nyomoz az állítólag pszichikus képességekkel bíró Miss Lockwood után, ugyanis megbízója azt feltételezi, hogy a nő tolvaj, csaló, sőt: gyilkos. Joshua csak egy dologban biztos: az égővörös hajú, izgatóan intelligens nő jelen volt azon az éjszakán, amikor a paranormális jelenségek neves szakértőjét, Roland Fleminget meggyilkolták az Okkult Akadémián. De akár bűnös, akár ártatlan, csak ő lehet a vezetője a vér, a zsarolás, a hipnózis, az őrület útján, azon az úton, amely egy kegyetlen gyilkos, a Csontember karmai közé vezeti őket.

Várható megjelenés: 2014. május , Maecenas Kiadó

Elizabeth Hoyt: Bűnös szándék (Maiden Lane sorozat 1.)

Úgy tűnik, mostanában nem sikerül maradéktalanul jól választani a történelmi romantika terén. Pár évvel ezelőtt már olvastam Elizabeth Hoyt regényt, ha jól emlékszem aránylag elégedett voltam vele, de a Bűnös szándék messze elmarad mögötte. Vagy velem van a baj, és a sok hasonló romantikus élmény után már egyik könyv sem tud újat mondani, vagy ez tényleg az írónő egy gyengére sikerült műve. 

A Bűnös szándék a Maiden Lane sorozat nyitókötete, de amiben eltér a mostanában olvasottaktól, hogy a 18. század eleji Londonban játszódik (a megszokott 19. század helyett), és a környezet is egy kicsit más. Legalábbis ebben a kötetben elmaradnak az előkelő paloták és a csillogó báltermek, helyettük London nyomornegyedének (St.Giles) sötét és bűzös sikátoraiban bolyonghatunk, a nyomorgó családok, bűnözök, koldusok, elhagyott gyerekek, és szajhák világában. 

Ebben a világban él a megözvegyült Temperence Dews, aki hathatós segítséget igyekszik nyújtani öccsének Winternek, a Szerencsétlen Csecsemők és Lelenc Gyerekek Otthona elnevezésű intézmény vezetésében. A lelencotthont és a hozzá tartozó iskolát még az apjuk alapította, és a néhai Josiah Makepeace halálát követően Winter kötelességének érezte, hogy továbbra is életben tartsa eme jótékonysági intézményt.  

Májusi kínálat

Mondhatnám azt, hogy májusban igyekszem visszafogni magam könyvvásárlás terén, de mivel már van két függőben lévő rendelésem eleve értelmetlen lenne. Ha ezeket leszámítva képes leszek kordába tartani a vásárlási kedvem, akkor elégedett leszek, ugyanis ennek a hónapnak is bőséges a kínálata, bár én csak néhányat választottam ki közülük. 

A Scalzi rajongók örülhetnek, mert a Vének háborúja univerzumban játszódó regények közül érkezik az ötödik. A Maigret rajongók is számolhatják a napokat, mert ígéretéhez híven az Agave kiadó folytatja ezt a sorozatot is. 

John Scalzi: A lázadás hangjai (Vének háborúja 5.)

John Scalzi ismét visszatér a Vének háborúja-univerzumba, ahol ezúttal az emberi faj egységének fenntartása a cél.

A Föld lakói már tudják, hogy a Gyarmati Szövetség szándékosan eltitkolta előlük az univerzum veszélyeit. Generációk óta védelmezik az anyabolygót különféle idegen fajokkal szemben, ám nem puszta hazafiasságból: mindennél jobban szükségük van a katonai utánpótlásra, amivel egyedül a Föld láthatja el őket. A “Perry-incidens” után azonban nincsenek többé titkok, ráadásul új fajok jelentek meg és alkottak egységet – kifejezetten a Gyarmati Szövetség ellen. Tagjaik közt szeretnék látni a Földet is, amelynek vezetői elárulva érzik magukat, és már nem tudják, hogy kiben bízhatnak. De választaniuk kell.

Eközben a Gyarmati Szövetség működése is veszélybe kerül. Haderejük bevetése helyett ezúttal diplomáciai cselekkel és politikai fondorlatokkal akarják a javukra fordítani ezt az ördögi játszmát, amelynek a tétje most már az egész emberiség jövője. Bevetik tehát a B csapatot Harry Wilson hadnaggyal az élen. Azt a csapatot, amelyik talán a harctéren nem a legjobb választás, de a váratlan és kiszámíthatatlan helyzetekre mindig váratlan és kiszámíthatatlan megoldásokat találnak. Az ő küldetéseikről szól A lázadás hangjai.

John Scalzi először digitálisan, epizódok formájában publikálta a kötetben szereplő történeteket 2013. januárja és áprilisa között, majd a kirobbanó sikernek köszönhetően nem kellett sokáig várni a könyv formájú megjelenésre sem. Elképesztő epizódjaival, felejthetetlen szereplőivel és emlékezetes párbeszédeivel A lázadás hangjai a Vének háborúja-sorozat legszínesebb, legváltozatosabb darabja.

Várható megjelenés: 2014. május 13., Agave Könyvek

Georges Simenon: Maigret és a gengszterek

A sárga kutya volt az első Georges Simenon regény, amit tizenéves koromban olvastam. Azt követően időnként a kezembe akadt az író egy-egy újabb regénye, amelyek még az Albatrosz könyvek sorozatában jelentek meg, aztán elég hosszú időre kikerültek a látókörömből. Néhány éve, amikor a Park Kiadó a Maigret-sorozatot elindította, elkezdtem én is beszerezni a hiányzó köteteket. Nagy részüket már akkor elolvastam, aztán ismét elváltunk egymástól, míg jött az Agave Kiadó és átvette a sorozat folytatását, sőt a szerző „kemény” regényeit is szépen sorban jelenteti meg. Csak halogattam és halogattam az új kötetek beszerezését, de most rászántam magam, és elsőként a Maigret és a gengszterekre esett a választásom. Így utólag elmondhatom, hogy korábban kellett volna beszereznem, mert egy hamisítatlan Maigret-történetet kaptam, amely jóval mozgalmasabb volt, mint egynéhány korábban olvasott regény. 

Ez alkalommal a főfelügyelő egy szokatlan üggyel találja szembe magát. Lognon (Balfácán) felügyelő felesége jelentkezik, hogy férje pár napja eltűnt, nem tudja, merre lehet, a lakásukat meg gyanús külsejű idegen emberek forgatják fel. Azonban mielőtt Maigret alaposan el kezdene aggódni, Lognon is előkerül, és beszámolójából egy meglepő történet kerekedik, amelynek főszereplője egy meglőtt és egy autóból kidobott hulla (esetleg sebesült?), amit azonban egy másik autó el is tüntetett a helyszínről.  

Minden jel arra mutat, hogy amerikai gengszterek garázdálkodnak Párizs utcáin, és ha Lognon (Balfácán) felügyelő szokásához híven nem ügyetlenkedi el az ölébe pottyant esetet, a főfelügyelő tudomást sem szerezett volna az esetről. Ebben a könyvben Lognon fontosabb szerepet kap, mint általában, de ahogy az lenni szokott, ez alkalommal  is buzgósága csak bajt hoz a fejére.  

Két hónap szerzeményei

A Könyvfesztiválról és az ott beszerzett könyvekről már született egy poszt, de nálam e jeles esemény előtt is volt élet a könyvszerzés területén. Áprilisban elmaradt a korábbi hónap gyarapodásaira vonatkozó bejegyzés, így ebben a posztban azok is terítékre kerülnek. 

Mostanában nagy boldogsággal tölt el, amikor az íróasztalom környékén felhalmozott kötetek valamelyikének végleges helyet kell keresnem a könyvespolcokon, ugyanis itt gyűjtögetem az új szerzeményeimet, és csak elolvasás után vagyok hajlandó elrakni őket. Ebből kifolyólag akár jobbra, akár balra tekintek, könyvtornyokon akad meg a szemem. El nem tudom képzelni, mikor lesz itt rend, de igyekszem csökkenteni a káoszt. Végignézve a gyűjteményen az mindenképpen megállapítható, hogy a krimik túlsúlyban vannak, de azért a szépirodalom is helyet kapott. 

Elsőnek is a Kossuth kiadó Spanyol-krimi sorozatának mindhárom kötete a birtokunkba került, amiből kettőt már el is olvastam. Carmen Posadas regényéről itt olvashattok, a Párizsi rejtélyről szóló bejegyzés meg hamarosan érkezik. 

A legújabb Lee Child regény, a Nincs visszaút, már pár hónapja várakozott sorára. Ebben a két kötettel korábban Dél-Dakotából elinduló Jack Reacher végre eljut Virginiába. Kíváncsi vagyok, hogy ott mit fog találni (szerencsére, csak egy kötettel vagyok elmaradva, és utána jöhet ez). Egy év telt el, hogy Jane Austennal nyomozhattam a titokzatos Tiszteletes után a tengerparton, úgyhogy örülök, hogy megérkezett az Egy boszorkány portréja, amiben Bath lesz a nyomozás helyszíne. Még távolról sem teljes az Agatha Christie gyűjteményünk, nagyrészt Poirot esetei teszik ki, így igyekszem lassan a hiányzókat is begyűjteni. Az Eljöttek Bagdadba sok olvasó szerint inkább krimi szállal átszőtt kalandregény, mintsem hagyományos Agatha Christie krimi, de éppen ez teszi még érdekesebbé.

Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok

Nemrég jelent meg a Sörgyári capriccio, a Szigorúan ellenőrzött vonatok és az Őfelsége pincére voltam, eme három legendás Hrabal regény új és gyönyörű kivitelben, ami igazán méltó tisztelgés az Európa Kiadó részéről a szerző születésének századik évfordulója alkalmából. 

Elsőként a Szigorúan ellenőrzött vonatok, az 1965-ben született kisregény mellett döntöttem, ami rövidsége ellenére (még száz oldal sincs) tele van mély és rejtett mondanivalóval, és bár alaptónusa tragikus nem nélkülözi a Hrabaltól megszokott humort és iróniát. A regényből Jiri Menzel forgatott filmet, amelyért 1967-ben Oscar-díjat kapott. 

A helyszín egy cseh kisváros vasútállomása a második világháború vége felé. Főhősünk a fiatal forgalmistatanonc, Milos, aki egy meghiúsult öngyilkossági kísérletből felgyógyulva újra szolgálatra jelentkezik. Általa ismerjük meg a környezetében zajló eseményeket, és az őt körülvevő miliőt, az átlag és kisembereket úgy, hogy közben a cselekmény egy percig sem lép ki az állomás díszletei közül. A szinte idillikus kisvárosban csak az állomás környéke emlékeztet a háborúra; egy szétlőtt szerelvény, elpusztult és megfagyott állattetemek, és persze a vasútállomáson áthaladó számos birodalmi szerelvény, amelyek embereket és harci felszerelést szállítanak, a szigorúan ellenőrzött vonatok.