Feltankoltam a nyárra

Mintha nem lett volna itthon elég olvasatlan könyv (amelynek egy részét valószínűleg sosem fogom elolvasni...) ismét hagytam magam elragadtatni. Mondhatnám, hogy a hatalmas kánikula volt ilyen hatással rám, de nem igazán felelne meg a valóságnak, sőt az sem, hogy az utóbbi időben elkerült volna a gyűjtögető szenvedély, mert annak ellenére, hogy időnként szüneteltettem az olvasást (és a posztolást), a könyvrendeléseket, meg könyvtári kölcsönzéseket azonban még akkor sem. Egyszerűen most ilyen hangulatban voltam. 

Hogy az égig érő, na jó nem éppen, mondjam inkább azt, hogy a térdemig érő olvasatlan kupacból hányat sikerül majd az olvasottak kupacába átrakosgatni, elválik a nyár végén. Akkor majd készítek egy számadást, hogy lássam mennyire voltam szorgalmas. A személyem, és az előttem álló nyári tervek ismeretében valószínű, hogy veszítenék, hogyha arra fogadnék, hogy az olvasott kupac lesz nagyobb, de bármi megtörténhet, akár az is, hogy meglepem saját magam. Ez nem versenyfutás, sem kényszer, sőt még bizonyítványt sem fogok kapni belőle, ennek ellenére jó lenne pozitív mérleget produkálni (akár egy nagyfőnök egy év eleji meetingen...)

Brenda Joyce a de Warenne-dinasztia sorozata

Brenda Joyce neve nem volt ismeretlen számomra. Kezdetben a General Press kiadónál, jelenleg a Harlequin Magyaroszág-nál megjelenő Francesca Cahill sorozatával az írónő egyből a kedvenceim közé avanzsált. Emlékszem, hogy amikor felfedeztem már legalább három kötet megjelent magyarul, úgyhogy egyiket a másik után olvastam, annyira kíváncsi voltam a szereplők sorsának alakulására. Az, hogy hosszú hónapokat kellett várni az újabb kötet megjelenésére kissé lelohasztotta a lelkesedésemet, és az ötödik kötet után megakadtam. Szóval van még négy a sorozatból, ami olvasásra vár, de előtte talán nem ártana újraolvasni, vagy legalább fellapozni az elsőket, hogy felfrissítsem a történteket. Addig is elkezdtem az ismerkedést az írónő egy másik sorozatával, amelynek középpontjában az ír de Warenne (és az O'Neill) család tagjai állnak. A sorozatban eddig tizenhárom kötet és egy novella jelent meg, amiből nyolc olvasható magyarul (bár két kötet és a novella, csak lazán kapcsolódik a könyvekhez). 

Georges Simenon: Maigret és a beharangozott gyilkosság

Maigret és a beharangozott gyilkosság volt az ötödik Georges Simenon regény, amelyet idén elolvastam. Volt egy januárban, egy februárban és kettő áprilisban. Mivel csak halogattam a posztok megírását, úgy döntöttem, hogy egy közös posztot szentelek majd nekik, de egyelőre az csak félig született meg, így a legújabb Simenon élményem beelőzi őket. Tetszik ez a kék borító, csodálatosra sikeredett, és lehet, hogy elsőre kissé furcsának tűnik, de a regény végére abszolút értelmet nyer, sőt nagyon is sokatmondó. Azt vártam, hogy a regény is kellően magával ragad, de most egy kissé csalódott vagyok, mert az elolvasott öt regény közül ez tetszett a legkevésbé. Nem találom az okát, mert a történet csavaros, fordulatos, tele érdekes és emlékezetes figurákkal, több szálon futó nyomozással, és egy kitartó Maigretvel, aki nem adja fel, míg minden darab a helyére nem kerül. Csak arra tudok gondolni, hogy nem ez volt a megfelelő pillanat, hogy kézbe vegyem, és ezért nem sikerült teljes mértékben ráhangolódnom.

A regénynek már az eleje sem kifejezetten szokványos, hiszen azzal indít, hogy Maigret semmit sem bízva a véletlenre, és kockáztatva a nevetségessé válás lehetőségét, már azelőtt ellenőrzést kér, hogy egy bűntény megtörtént volna. A magyarázat egy furcsa levél, amely egy lelkiismeretes kishivatalnok jóvoltából kerül a rendőrség kezébe, és amelyben a következő olvasható:

Holnap, délután ötkor megölöm a jósnőt.

Picpus

Csak néhány szó...

A Könyvfesztivál óta nálam bizony egy kicsit leültek a dolgok. Nem emlékszem, hogy az elmúlt években előfordult volna, hogy ilyen hosszú ideig szüneteltessem a posztolást. Volt sürgős munka, vendég vendég hátán, úgyhogy egy-egy nap végére annyira lefáradtam, hogy már nem éreztem képesnek magam egyetlen épkézláb mondat megfogalmazására sem. Pedig készültem múlt havi szerzeményekkel, régi olvasmányokkal, havi újdonságokkal és várható megjelenésekkel, no de sebaj, maradnak a következő hetekre. Nagy valószínűséggel az általam kigyűjtött kötetek már megjelentek, így ez a hajó elúszott, de jön a Könyvhét, gondolom sok-sok újdonsággal, külföldi és hazai szerzők tollából született csemegével. Őszintén bevallom, hogy akárcsak a Könyvfesztivál előtt, egyelőre fogalmam sincsen, hogy milyen kötetekre számíthatunk, de lesz egy hetem, hogy feltérképezzem a kínálatot, és eldöntsem, hogy számomra mi az abszolút kívánatos. Az írás szüneteltetése mellett szerencsére az olvasást nem mellőztem teljesen, és persze a gyűjtögetést sem, legyen szó könyvtári vagy könyvesbolti szerzeményekről.

Könyvfesztivál után

A korábbi évektől eltérően idén szerettem volna elkerülni a tömeget, így péntek délután szántam rá magam a kiruccanásra. Nem mondhatom, hogy egyedül voltam, de egész tűrhető volt a helyzet. Sokan csak üldögéltek és élvezték a napsütést, vagy az új szerzeményeiket forgatták, vagy barátok társaságában sétáltak és beszélgettek, úgyhogy kellemes volt bolyongani a külső standok között, de csak bolyongani, céltalanul, mert a Fesztivál iránti lelkesedésem éppen a helyszínen jutott holtpontra. Ott voltam, tobzódhattam volna az élvezetekben, de maradtam a bámészkodásnál, mert a vásárlásra nem tudtam rávenni magam. Úgy éreztem, hogy semmi nem érdekel annyira, hogy azért pénzt adjak. Tudom, fura egy helyzet, de velem máskor is előfordult, hogy valamit nagyon vártam, aztán amikor megérkezett már annyira nem is érdekelt. (Remélem vannak még hozzám hasonló csodabogarak, akik időnként ilyen helyzetekben találták magukat.) Az is átfutott az agyamon, hogy talán ki sem kellett volna menjek, de ismerem magam annyira, hogy tudjam, hogy vasárnap estére megbántam volna a döntésemet. Szóval ott voltam, de a várva várt eufória teljesen elmaradt. Vágytam egy kávéra, de még arra sem volt türelmem, hogy bárhol kivárjam a soromat, így csak andalogtam a standok között, futó pillantásokat vetve a kiállított könyvekre, és irigykedve azokra, akik felhőtlenül érezték magukat.

Könyvfesztivál előtt

Idén nem mondhatom, hogy elsiettem a Könyvfesztiválra megjelenő újdonságok feltérképezését, sem a programokról való tájékozódást, de jelen pillanatban még semmiről sem maradtam le. Hogy a négy nap közül mikor fogok kilátogatni, azt még magam sem tudom. A tömegre való tekintettel kecsegtetőbb a csütörtök-péntek, de nem szívesen mennék egyedül, és a párom csak hét végén ér rá. És ki tudja, hogy milyen időjárás köszönt ránk az elkövetkezendő napokban. Szóval erre még aludni kell, de ami biztos, hogy valamikor csak ott leszek. Visszagondolva az elmúlt évekre, a Könyvfesztiválról mindig kevesebb könyvvel tértem haza, mint a Könyvhétről. Magam sem értem, hogy ez miért van így, hiszen ilyenkor is rengeteg új kötet jelenik meg, van amiből válogatni, de eddig mindig sikerült visszafogottan teljesíteni. Mivel ebben a hónapban már túl vagyok egy-két könyves beruházáson, nagy az esély rá, hogy nem idén fogom megdönteni a Könyvfesztiválos rekordomat (de ugye sosem lehet tudni). 

A posztban szereplő könyvek nem csak  kifejezetten a napokban megjelent/megjelenő újdonságok, hanem olyan idei megjelenések, amelyek valamikor számot tarthatnak az érdeklődésemre, és amelyek közül jó eséllyel kerülhetnek ki a Könyvfesztiválos szerzeményeim.

Mostanában többnyire krimit olvasok, úgyhogy velük kezdem a felsorolást, ahova bekerült egy elsőkönyves szerző, a Kossuth kiadó spanyol krimi sorozatának egy újabb kötete, Jo Nesbo legújabb regénye, amelynek főszereplő nem Harry Hole, hanem egy Olav nevű bérgyilkos, és a Maigret sorozat év elején megjelent darabja.

Roger Hobbs: Ghostman – A megoldóember
Nincs bankszámlája, nem használ útlevelet, nincs nyoma egyik nyilvántartásban sem. Nem létezik. A szakmában csak úgy ismerik: a Szellem. Álneve: Jack Delton.
Jack régóta bujkáló bűnöző, aki pár évvel korábban bejutott Kuala Lumpur legszigorúbban őrzött bankjába, majd egy rossz döntés következtében a zsákmányt és társait is elvesztette. A banki meló megrendelője azóta is a nyomában van, és amikor rátalál, Jacknek nincs más választása: el kell vállalnia egy újabb veszélyes küldetést. 48 órát kap, hogy a félresikerült kaszinórablásból származó egymillió dollár és a súlyos sebesülésekkel menekülő elkövető nyomára bukkanjon.
De nem Jack az egyetlen, aki a pénzt akarja: egy gyönyörű FBI-ügynöknő és egy kegyetlen módszereiről ismert bandavezér érdeklődését is felkelti az ügy, Jack pedig olyan erőkkel találja szemben magát, amelyek elől nem menekülhet… 
Roger Hobbs huszonnégy évesen megírta első nemzetközi bestsellerét. A Ghostman egy évvel később minden jelentős kriminek járó irodalmi díjat besöpört, huszonöt országban vették meg a kiadás jogait, és nagyszabású film készül belőle. A regény folytatása A nyomtakarító címmel hamarosan olvasható. 
Megjelent: Libri Könyvkiadó

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten (Ambrózy báró esetei 1.)

Amikor megláttam Böszörményi Gyula regényét eszembe sem jutott, hogy a korábbi regényeihez hasonlóan a Leányrablás Budapesten is ifjúsági regény lehet, annak ellenére, hogy számtalan vörös pöttyös könyvet elolvastam már, és mindenik borítóján ott virított a Best of Young Adult címke, egyértelműen utalva az elsődleges célközönségre. Ez most elkerülte a figyelmem, hiszen elsőként a borító fogott meg, aztán a műfaj – Ambrózy báró esetei, végül pedig a korszak és a helyszín – a századfordulós Magyarország. Mire leesett a tantusz, már mindegy volt, mert Baráth Katalin monarchiás krimije után (amit nagyon is élveztem), erre a történetre is kíváncsi lettem. 

A helyszín Budapest, 1896, a millenniumi ünnepségek éve, amikor is a Monarchia minden zugából látogatók ezrei érkeznek, hogy csodájára járjanak a kiállított kincseknek. A tizenhat éves Hangay Emma kisasszony Marosvásárhelyről utazik a fővárosba, ám az ünnepségek második napján nyoma vész. A események ilyen tragikus alakulását követően egyből 1900-ban találjuk magunkat a hátramaradt Hangay család életének egy sorsdöntő pillanatában: titokzatos távirat érkezik a négy éve eltűnt Emmától. A gyászoló apa, Hangay Árpád, fájó szívvel, de útjára engedi kisebbik lányát is, Emíliát, aki Pestre utazik, abban a reményben, hogy halottnak hitt nővére nyomára bukkan.

A költészet napja - 2015

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy kik a kedvenc költői, Szilágyi Domokos, Juhász Gyula és Kányádi Sándor biztosan szerepelne a felsorolásban. Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy melyek a kedvenc verseim, az Este, tavasszal biztosan szerepelne a felsorolásban. Nem csak ők, és nem csak ez a kedvenc, de most őket választottam, hogy megemlékezzek a magyar költészet napjáról.

Szilágyi Domokos: Este, tavasszal

Az égszínkékbe már korom vegyült,
s a várost köpenyével lassan betakarta az álom,
és apró fények gyúltak mindenütt,
mikor megálltam fönn a Fellegváron.
Odalenn autó ballagott
- két fényes sáv mutatta, merre kígyózik az út.
Lábam alatt a pázsit álmosan
sóhajtott halkat, ibolyaillatút.
Aludt a város, s közben hortyogott
a Szamos - lassan folyó fekete tinta,
mely itt-ott eltűnt a szemem elől:
a hidak itatósa egy-egy csöppjét felitta.
A fű között két mezei tücsök
cserélte tapasztalatait hegedűszavakkal -
és előreküldte a város fölé
lágy leheletét a májusi hajnal.
(1956)