Egy kis Könyvfesztivál

Ritkán szoktam kihagyni a könyves fesztiválokat, és ez alól nem volt kivétel a XXI. Nemzetközi Könyvfesztivál sem. A szombatra tervezett látogatást egyéb programok miatt halasztani kellett, de vasárnap már semmi nem állt az utunkban. Reménykedtem abban, hogy nem lesz olyan tömeg, de bizony sokan voltak, akik szintén ezt a napot választották egy kis szellemi kiruccanáshoz, így aztán akadt olyan stand, amelyet alig lehetett megközelíteni, de olyan is, ahol egész kényelmesen nézelődhetett az ember. 

Az utóbbi időben eléggé szemmel tartottam az új megjelenéseket, úgyhogy a kínálat nem okozott meglepetést. Listát nem állítottam össze, így csak ráérősen bóklásztam a standok között (nem hinném, hogy túl sokat kihagytam volna), és ezt is, meg amazt is kézbe vettem, bele lapoztam, de a legtöbbet visszatettem, és mentem tovább.  Az igazság az, hogy az elmúlt hetekben nagyon sok olyan könyv jelent meg, amely felkeltette az érdeklődésemet, úgyhogy nehéz helyzetben találtam magam, amikor választásra került a sor. Mindet képtelenség lett volna megvenni, emellett meg mostanában eléggé elkényeztettem magam a 30-50% -os kedvezményekkel, úgyhogy a  20%, ami alapjában véve jellemző volt a kiadóknál (bár akadt 25-30% is, de elvétve), az nem tűnt annyira vonzónak. Persze ez nem jelenti azt, hogy egy félnapi bámészkodást követően üres szatyorral tértünk volna haza. A választott kötetek közül csak kettő idei megjelenés, a többi tavalyi, vagy még régebbi, és többségük a kaland/krimi gyűjteményünket gazdagítja. 

Jane Austenből sosem elég?!

Jane Austen

Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, hogyha azt mondom, hogy a könyvmolyok tábora valószínűleg fele-fele arányban megoszlik a Jane Austen rajongók, és a Jane Austen könyveket nem olvasók között. Ha ennél tovább szeretném boncolgatni a dolgokat, akkor mindenképpen a Jane Austen rajongókat kellene górcső alá venni. Eme hatalmas rajongótábor egyedeit bizony további alcsoportokba sorolhatnánk, olyanokra, akik kifejezetten csak Jane Austen által írt könyveket olvassák, olyanokra, akik ezek mellett talán egyes folytatásokban is örömüket lelik, és bizonyára vannak olyanok is, akiknek nem számít sem a műfaj, sem a szerző, amíg a történet valamilyen formában a ’Jane Austen univerzumban’ játszódik. Az sem kizárt, hogy olyanokat is találhatnánk, akik alapjában véve hűségesek az írónőhöz, de azért szeretnek innen is, meg onnan is csipegetni egy kicsit. 

Aki rendszeresen követi a blogomat, az tudhatja, hogy én teljes mellszélességgel a Jane Austen rajongók táborát gazdagítom. Ha altáborba kellene sorolnom magam, akkor minden bizonnyal a legutolsó csoporthoz csatlakoznék, hű vagyok hozzá, de azért szeretek új ismeretségeket is kötni, mértékkel, és ha úgy gondolom, hogy kellemes élményben részesítenének. Így kezdtem el olvasni Stephanie Barron Jane Austen-nyomoz sorozatát, és eddig egész kellemes meglepetésnek bizonyult. Ám ha arra a sok regényre gondolok, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak az írónőhöz vagy a regényeihez, esetleg a karaktereihez, ez bizony elenyésző mennyiség, úgy is mondhatnám csepp a tengerben.

Az írónő regényeit sokan, sokféle módon feldolgozták már, de a The Austen Project kitalálói új megközelítésben kívántak tisztelegni az írónő munkássága előtt. Céljuk, hogy Jane Austen regényeit közelebb hozzák a XXI. század olvasóihoz, hogy az írónő hat befejezett regényét – Értelem és érzelem, Büszkeség és balítélet, A klastrom titka, Emma, Meggyőző érvek, A mansfieldi kastély – hat kortárs szerző újragondolja, és modern köntösbe öltöztetve vesse papírra, úgy hogy megtartja az eredeti regény cselekményét és szereplőit.

Húsvét 2014

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok 

minden kedves olvasómnak!

Gabriel García Márquez (1927-2014)

2014. április 17-én 87 éves korában hunyt el a Nobel-díjas kolumbiai író. Az Azért élek, hogy elmeséljem az életemet önéletrajzából  választott részlettel szeretnék megemlékezni róla. 

 „Így és ott történt, hogy a hét fiú és a négy lány közül megszületett az első fiú, 1927. március 6-án reggel kilenckor, hatalmas felhőszakadás közben, mely egyáltalán nem illett az évszakhoz, mialatt a Bika ege felemelkedett a láthatáron. Kis híján megfojtotta a köldökzsinór, mert a család bábaasszonyona, Santos Villero a legrosszabb pillanatban vesztette el a fejét.  Nála jobban csak Francisca néni vesztette el: ordítva rohant az utcai ajtóhoz, mintha égne a ház:

        - Fiú! Fiú! – És rögtön utána, mint a félrevert harang: - Rumot, mert megfullad!

    A család feltevése szerint nem azért kérte a rumot, hogy megünnepelje az eseményt, hanem azért, hogy bedörzsölje vele az újszülöttet, aki ettől feléled talán. Juana de Freytes kisasszony, akit a Gondviselés hozott a hálószobába, sokszor elmesélte nekem, hogy nem a köldökzsinór volt a legnagyobb veszély, hanem az, hogy anyám rosszul feküdt az ágyban. Gyorsan igazított rajta, de nem volt könnyű újjáéleszteni engem, úgyhogy Francisca néni sürgősen rám locsolta a keresztvizet.  Olegariónak kellett volna elnevezniük, mert szent Olegario napja volt, de senkinek sem volt a keze ügyében a szentek könyve, így aztán gyorsan megkereszteltek az apám első nevére, a második meg José lett, az ács neve, mivel ő Aracataca védőszentje, és mivel március az ő hónapja. Juana de Freytes kiasszony egy harmadik nevet is javasolt annak emlékére, hogy világrajöttöm meghozta az általános megbékélést a családok és barátok között, de a hivatalos keresztelésemkor, három év múlva kiállított okiratba elfelejtették beírni: Garbriel José de la Concordia. 

(…)

      El sem tudok képzelni olyan családi környezetet, amely kedvezőbb hatással lehetett volna a hivatásomra, mint az a holdkóros ház, különösen annak a sok nőnek a természete miatt, akik neveltek. A házban csak két férfi volt: nagyapám meg én; ő vezetett be a felnőttek szomorú valóságába a véres csatákról szóló történeteivel meg a madarak röptéről és az alkonyi mennydörgésekről adott iskolás magyarázataival (…).

Azok, aki négyéves koromban ismertek, azt mondják, hogy sápadt és visszahúzódó gyerek voltam, és csak azért szólaltam meg, hogy valami bolondságot mondjak, de többnyire a mindennapi élet egyszerű eseményeit meséltem el, fantasztikus részletekkel kiszínezve, hogy a felnőttek odafigyeljenek rám. Legjobb ihlető forrásaim azok a beszélgetések voltak, amelyeket a felnőttek a jelenlétemben folytattak, mert azt hitték, hogy nem értem őket, vagy azok, amelyekben szándékosan virágnyelvet használtak, hogy ne értsem őket. De még mennyire, hogy megértettem: úgy szívtam mindent magamban, mint a szivacs, ízekre szedtem, aztán összekevertem az egészet, hogy ne derüljön ki, hogy honnan származik, és amikor elmondtam ugyanazoknak, akik mesélték, csak ámuldoztak, hogy amit mondok, mennyire megegyezik azzal, amit gondoltak. 

      (…) Most úgy gondolom, hogy mindezek nem gyerekkori komiszságok voltak, ahogy bárki hihette volna, hanem a bimbózó író kezdetleges technikái, hogy a valóságot szórakoztatóbbá és érthetőbbé tegye.”

„Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni.”

Gabriel García Márquez: Azért élek, hogy elmeséljem az életemet

Magvető Kiadó, Budapest, 2003

Liebster Award

Legnagyobb meglepetésemre Olíviától megkaptam a Liebster Award díjat, nagyon köszönöm neki, örömre adott okot ezen a borús napon.

 A díjhoz tartozó szabályok:

- Tedd ki, hogy kitől van a díj!
- Írj magadról 11 dolgot!
- Válaszolj 11 kérdésre!
- Küldd tovább 11 embernek!
- A feladónak nem küldheted vissza :P

Néhány dolog magamról:

1. Egyik kedvenc virágom a tulipán, imádom, hogy éppen szezonja van, minden nap megcsodálom a kertben lévőket, kecsesek, színesek és szépek.
2. Szeretek főzni, és új recepteket kipróbálni.
3. Szeretem a tengert, de pocsék úszó vagyok.
4. A könyvek mellett sorozat-rajongó vagyok, általában krimiket nézek.
5. Gyermekkoromban számtalanszor elolvastam a Winnetout, de csak egyetlen egyszer az elejétől végig, ezt követően minden alkalommal átugrottam a Winnetou haláláról szóló fejezetet (Sötét árnyak suhogása – :( ).
6. Gyermekként nem szerettem a spenót- és a sárgarépa főzeléket. Előbbi most már az egyik kedvencem, utóbbit pedig most sem. 
7. Szeretem saját készítésű ajándékokkal meglepni a szeretteimet/ismerőseimet.
8. Éjjeli bagoly vagyok, mindig élveztem éjszakába (sokszor hajnalig) nyúlóan olvasni, akkor is, amikor reggel suliba kellett menni. 
9. Ha Párizs és Róma között kellene választani, Rómát választanám.
10. Az első könyv, amit angolul olvastam, egy történelmi krimi volt, Susanna Gregory: A Conspiracy of Violence, és imádtam, annak ellenére, hogy eléggé megküzdöttem vele.  
11. Egy könyv, amit magamtól talán sosem olvastam volna el, de a párommal együtt ő is beköltözött az életembe, és milyen jól tette: James Jones: Most és mindörökké. Mindenkinek csak ajánlani tudom. 

Carmen Posadas: Meghívás gyilkosságra

Amikor először olvastam, hogy a Kossuth Kiadó egy új krimi sorozatot indít, amelyben spanyol ajkú szerzők regényeivel lesz alkalmunk megismerkedni, tudtam, hogy ezek a könyvek előbb-utóbb ott landolnak a könyvespolcunkon. Az angolszász nyelvterületen született és hasonló környezetben játszódó, valamint az utóbbi időben szintén elszaporodott skandináv regények után majdhogynem száznyolcvan fokos fordulatra vállalkozott a kiadó, és olyan kortárs spanyol, valamint dél-amerikai szerzőkre esett a választása, akik hazájukban, sőt nemzetközi szinten is elismerésnek örvendenek. És, hogy még nagyobb legyen a kísértés, szinte egy időben jelent meg az első három kötet, úgyhogy nem kis dilemmával találtam szemben magam, amikor választásra került a sor. Végül Carmen Posadas könyve győzött, amiben bizony szerepe volt annak, hogy regényében itt-ott Agatha Christie valamelyik történetébe, vagy éppenséggel tőle kölcsönzött idézetekbe botlunk.


A Meghívás gyilkosságra főszereplője a szép és gazdag Olivia Uriarte, bár a regény elején leginkább a szépsége, mint a gazdagsága van meg, mert az ötödik férje nem csak hogy elvált tőle, hanem még tönkre is ment, ami Oliviára nézve is drasztikus következményekkel járt: ágyő gazdagság és gondtalan élet! Mivel azonban nem áll szándékában hozzászokni a szegényebb körülményekhez, úgy dönt, hogy inkább elköszön ettől a siralomvölgytől. Igen ám, de Olivia számára, akinek az életben a legfőbb erénye az volt, hogy mindent sikerrel szervezett meg és vitt véghez (legyen szó házasságról, barátokról, vagy éppen szerelmi légyottokról), egyáltalán nem mindegy, hogy ez a búcsú miképpen következik be. Mindig is szerette megbotránkoztatni az embereket, miért tenne másképp a végső búcsújával, így a legapróbb részletekig terjedően megtervezi a saját halálát, pontosabban a saját meggyilkolását.

A költészet napja - 2014

Ritkán szoktam verseket olvasni, de vannak időszakjaim, amikor előveszek egy-egy kötetet és újraolvasom kedvenc verseimet. És hát mikor máskor lenne időszerű verset olvasni, ha nem a költészet napján. Így aztán József Attila születésnapjára emlékezve én is ünnepelek. 

József Attila: Ime, hát megleltem hazámat…

Ime, hát megleltem hazámat,

a földet, ahol nevemet

hibátlanul irják fölébem,

ha eltemet, ki eltemet.

E föld befogad, mint a persely.

Mert nem kell (mily sajnálatos!)

a háborúból visszamaradt

húszfillléres, a vashatos.

Sem a vasgyűrű, melybe vésve

a szép szó áll, hogy uj világ,

jog, föld. - Törvényünk háborús még

s szebbek az arany karikák.

Egyedül voltam én sokáig.

Majd eljöttek hozzám sokan.

Magad vagy, mondták; bár velük

voltam volna én boldogan.

Igy éltem s voltam én hiába,

megállapithatom magam.

Bolondot játszottak velem

s már halálom is hasztalan.

Mióta éltem, forgószélben

próbáltam állni helyemen.

Nagy nevetség, hogy nem vétettem

többet, mint vétettek nekem.

Szép a tavasz és szép a nyár is,

de szebb az ősz s legszebb a tél,

annak, ki tűzhelyet, családot,

már végképp másoknak remél.

József Attila (1905-1937)
forrás

Egy kis áprilisi mustra

Gondolom, a kiadók többsége lázasan készülődik a két hét múlva, április 24-27. között a Millenárison megrendezésre kerülő XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra. Már megszokhattuk a bőséges kínálatot, sokan közülünk konkrét célokkal érkeznek majd, megvan a nagy gonddal összeállított lista, hogy hazafelé menet mely könyveket szeretnék a szatyrukban tudni, de vannak olyanok is, akik a pillanat hevében/kedvében döntenek. Nekem egyelőre nincsen listám, ha jól emlékszem a tavaly is alig 1-2 kötetet vettem, mostanában inkább kivárom a nagyobb akciókat, de ez nem jelenti azt, hogy nem néztem szét a hónapban megjelenő újdonságok között. Tudom, hogy már benne járunk áprilisban, de sosem késő tájékozódni a minket érdeklő könyvekről.

Ha valaki nem is olvasta, de talán látta Karen Blixen önéletrajzi ihletésű regényéből forgatott filmet, Robert Redford és Meryl Streep főszereplésével. Miután tavaly elolvastam az írónő néhány elbeszélését, ismét megnéztem a filmet, ami ugyanúgy tetszett, mint első látásra, és tudtam, hogy előbb-utóbb a könyvet is beszerzem. A regény egy új kiadása ebben a hónapban jelenik meg, ismét az Európa kiadó gondozásában.

Karen Blixen: Volt egy farmom Afrikában

1912 telén egy huszonhét éves dán úrilány eljegyezte magát svéd unokatestvérével, Bror Blixen báróval. Az egyik tanú Vilmos svéd királyi herceg volt, aki memoárjában így emlékezik a menyasszonyra: "Karcsú, jó alakú, okos szemű, dús gesztenyebarna hajú, bájos és elegáns fiatal nő…"

A házaspár egy kenyai birtokon telepedett le, ahol kávétermesztéssel akartak foglalkozni, ám Blixen báró szívesebben futott a gyarmat szépasszonyai után, és inkább szafarikat vezetett - így ismerkedett meg Széchenyi Zsigmond gróffal és Hemingwayjel.

Karen, a báróné eközben élete nagy, örök szerelmével, Afrikával ismerkedett - a hátborzongatóan gyönyörű afrikai tájjal, a "bennszülöttekkel", a kikuju, maszáj és szomáli emberekkel, kultúrákkal. És viharos, tragikus viszonyt folytatott egy szívrabló angollal, Denys Finch-Hattonnal.

Mindennek eredménye a dán irodalom e gyöngyszeme - meg egy felejthetetlen film, a Távol Afrikától, amelyben két színészzseni, Meryl Streep és Robert Redford játssza a főszerepeket.

Várható megjelenés: 2014. április 14., Európa Könyvkiadó

Sabrina Jeffries: A lord titka (Halstead Hall bajkeverői 1.)

Egy kicsit hosszúra nyúlt az utolsó bejegyzésem óta eltelt idő, és bár egyéb elfoglaltságaim miatt nem posztoltam, azért szorgalmasan fogyasztottam a könyvtári és a saját köteteimet, történelmi krimit és történelmi romantikák. Úgy tűnik az utóbbi időszak ezen műfajoknak kedvezett. Ha végignézek a posztolásra váró köteteken, nem tudom, hogy örüljek, vagy fogjam a fejem, mert mindenik sorozatnyitó darab. Ami most kerül terítékre egy kis történelmi romantika, és a 19. századi Angliában játszódik.

A lord titka volt az első magyarul olvasható Sabrina Jeffries könyv, ugyanakkor a Halstead Hall bajkeverői címmel fémjelezett sorozat első kötete. A bajkeverők a Sharpe testvérek, Halstead Hall pedig a család ősi birtoka. A Sharpe testvérek tizenkilenc évvel korábban tragikus és tisztázatlan körülmények között vesztették el a szüleiket, és így a tehetős anyai nagyanyjuk nevelte fel őket. A társaság által rájuk aggatott „bajkeverő” jelző igencsak megállja a helyét, hiszen viselkedésük hagy némi kívánnivalót maga után. A legidősebb Oliver; ő volt, akit leginkább megviselt a szülők halála, és azóta kicsapongó életvitelével folyamatosan   borzolja a társaság kedélyeit. Mindent megtesz, hogy élvhajhász apja nyomdokaiba lépjen. A pletykalapok állandó szereplője, hol táncosnők és szajhák társaságában, hol ivászattal tölti éjszakáit. Azonban testvéreit sem kell félteni, mindnyájan szorosan a nyomában járnak: Jarret a játékszenvedély rabja, Minerva pikáns rémregényeket ír, Gabriel versengési mániájával hívja fel folyton magára a figyelmet, míg a legkisebb, Celia, a céllövészetnek hódol. Ilyen életvitel mellett nem csoda, hogy a nagyinak elege lesz unokái botrányos viselkedéséből, és döntő lépésre szánja el magát: ha unokái egy éven belül nem házasoknak meg, megvonja tőlük járandóságaikat, sőt a végrendeletéből is kizárja őket. A sorozat öt kötetében egy-egy testvér történetét élvezhetjük, és mivel Oliver a legidősebb, A lord titkában vele ismerkedhetünk meg először közelebbről.