Sarah Addison Allen: The Sugar Queen

„A könyvek képesek a hatalmukba keríteni az embert, ugye? Gyanútlanul sétálgatunk egy könyvesboltban, amikor is valamelyik egyszer csak meglep bennünket, mintha magától került volna a kezünkbe, csak hogy felhívja magára a figyelmet. A benne leírtak olykor megváltoztatják az életünket, néha még csak el sem olvassuk őket. Van úgy, hogy egyszerűen jobban érezzük magunkat attól, ha van közelünkben könyv.”

Bár nem szoktam rangsorban állítani az olvasmányaimat, de ha valamikor mégis erre vetemednék, Sarah Addison Allen könyve egészen biztosan előkelő helyen végezne. Néhány évvel korábban olvastam A csodálatos Waverley-kertet, és teljesen elvarázsolt a hangulata. Aztán nekiláttam a The Sugar Queennek (amúgy a magyar címe Édes élet, ami szerintem nem a legjobb választás), és alig pár oldal után, rájöttem, hogy sokkal intenzívebben hat rám, mint a korábbi regény. Nem volt szükség a szokásos ráhangolódásra, mert egyből beszippantott az illatok és ízek világa. Egy percig sem gondolkoztam azon, hogy vajon mi fog kisülni az egészből, csak egyszerűen részese lettem a történetnek, a szereplők életének, és hagytam, hogy az érzés magával ragadjon.

Egy hideg jégvirágos novemberi reggelen ismerkedünk meg történetünk főszereplőjével, a huszonhét éves Josey Cirrinivel. Gazdag szülők egyedüli gyermekeként szülői öröksége inkább átok, mint áldás számára, mert a pénzen kívül semmije nincsen.
Kilencéves volt, amikor meghalt az apja, a nagy Marco Cirrini, aki Bald Slope-ból igazi síparadicsomot épített, és a semmiből küzdötte fel magát a város gazdag és befolyásos polgárai közé. Nem volt egy mintagyerek, s ezért mintegy vezeklésként a gyermekkorában tanúsított elfogadhatatlan viselkedése miatt szó nélkül engedelmeskedik zsarnoki anyjának, aki elvárja tőle, hogy érte mindent feladjon. Magányos, nincsenek barátai. Tudja, hogy sosem lesz olyan szép, mint anyja, sem olyan kiváló személyiség, mint az apja. Nem szokványos szépség, de apja mediterrán vonásait örökölte. Azonban alacsony, szőke és légies termetű anyjához képest, egy hatalmas sötét tintapacának érzi magát, előnytelen alakjával, sápadt arcával, sötét szemeivel, rakoncátlan göndör medvecukor-fekete hajával.
Életének sivárságára a gardróbja rejtekében felhalmozott romantikus könyvekben, és az édességek nyújtotta élvezetekben keres vigaszt. Boldog a maga félszeg és álmatag módján, de titkos vágyat dédelget, és szerelmes Adamba, a városka postásába. Szereti a hideget, mindig borsmentaolaj illat lengi körül, és van egy vidám piros kardigánja, amelyről meg van győződve, hogy különleges erővel bír, mert ha azt viseli, mindig csak jó dolgok történnek vele.

Nem csak az eső volt bőséges júniusban

Kép innen

Egy kissé ijesztő belegondolni, hogy már az év második felét tapossuk. Hihetetlen milyen gyorsan repülnek a hetek, és ismét azon kaptam magam, hogy itt az idő egy kis beszámolóra.  Nézem az előttem felhalmozott könyvkupacot, és csak arra tudok gondolni, hogy te jó ég, ez megint mind én voltam, és még visszafogtam magam. Persze lehet kifogásokat keresni, hogy ajándékba vettem a páromnak,  hogy Könyvhét volt (ez a legjobb kifogás), hogy voltak akciók (egyszerűen lehetetlen volt ellenállni), hogy csak úgy besétáltam egy outletbe (ember legyen a talpán, aki onnan egyetlen szerzemény nélkül képes kisétálni), de akkor is sikerült ismét túlszárnyalni magam. Ha az év végén majd rangsorolom a hónapokat a vásárolt könyvek száma alapján, biztos, hogy június előkelő helyen fog végezni. De hagyjuk a szószaporítást és csapjunk a könyvek közé, mert ez a poszt is hosszúnak ígérkezik. Azon gondolkoztam, hogy érdemes-e ketté szedni a beszámolót, de végül arra a következtetésre jutottam, hogy akit érdekel, hogy milyen újdonságokkal gyarapodott a könyvtárunk az elmúlt hetekben, az úgy is mindkét posztot elolvasná, úgyhogy maradok az egynél.

Barbara Pym: Barátnők és ballépések

Egy olyan szerző regényéről szeretnék most írni, akinek a könyvei nem nyomják le a hazai könyvesboltok polcait, legfeljebb antikváriumokban lehet őket beszerezni. Ebben az esetben is csak hármat, mert ennyi jelent meg magyarul, valamikor a ’80-as években. Abban az időben az én érdeklődésem még a mesék és ifjúsági regények világa felé irányult, de örülök, hogy legalább most sikerült felfedeznem őket .

Az irodalmi világ ebben a hónapban ünnepelte az angol írónő születésének 100. évfordulóját. Ez a tény biztosan közrejátszott abban, hogy a külföldi könyves blogokon annyi bejegyzés született Barbara Pym  regényeiről, de az olvasók véleménye alapján rájöttem, hogy az évforduló csak alkalmat szolgáltatott arra, hogy rajongótábora újraolvassa a nagy népszerűségnek örvendő könyveket, ellentétben velem, hiszen számomra ez volt az első találkozás, de azt már most tudom, hogy nem az utolsó.

A Barátnők és ballépések bepillantást nyújt az angol középosztály, azon belül is az anglikán papság és környezetének életébe, de ugyanakkor Jane és Prudence, e két merőben különböző természetű nő barátsága révén nemcsak a vidéki lelkészfeleségek mindennapjait  ismerhetjük meg, hanem a független dolgozó nők helyzetét is az 1950-es években.
A történet elején Nicholas Cleveland tiszteletes és családja vidékre költözik egy új egyházközségbe, ahol reményeik szerint az emberek nemesebb lelkűek, nem olyan szűk látókörűek és önteltek, mint a londoni kertvárosiak. Alig rendezkednek be, és ismerkednek meg a község lakóival, Jane máris azon mesterkedik, hogy csinos londoni barátnőjének, Prudence-nek férjet találjon. Számos alkalommal vendégségbe hívja, azzal a céllal, hogy összeboronálja a falu valamely fiatalemberével, vagy a tehetős özveggyel. Bár a regényben látszólag semmi nem történik, a felszín alatt az emberek közötti napról-napra változó és alakuló kapcsolatok előreviszik a cselekményt. Az aratási hálaadás, egy ebéd a Kék Rokkában, a paplakban rendezett uzsonnák, egy utazás, egy falusi whistverseny, egy halott feleség holmijának elrendezése, egy nyár esti vacsora a diófa alatt, olyan helyzetek, amelyek lehetőséget biztosítanak szereplőinknek, hogy megismertessék velünk gondolataikat, reményeiket, vágyaikat. És amikor ezek az álmok a férjhez menésről szólnak, elkerülhetetlenné válik a rivalizálás, a tisztességtelen eszközök, a női praktikák bevetése, hiszen csak egyvalaki kerülhet ki győztesen.

Stephanie Barron: Az udvarház rejtélye (Jane Austen nyomoz 1.)

Jane Austen – nem tudom, hogy rajta kívül létezik-e még egy olyan szerző, akinek a művei annyi folytatást megértek, akinek a hősei kiszakítva az általa megalkotott környezetükből oly sokszor és sokféle helyzetben bukkannak fel. Azt hiszem, nem vagyok egyedül, amikor azt mondom, hogy ő az egyik kedvenc szerzőm, az ő könyvei azok, amelyek leginkább magukon hordozzák a használat nyomait, mert időről időre újra kézbe veszem őket, hogy elmerüljek a világukban. Amikor felfedeztem Stephanie Barron sorozatát, amelyben Jane Austen egy merőben új és szokatlan helyzetben, detektívként mutatkozik be a nagyérdemű előtt, kíváncsi is lettem, meg tartottam is tőle, hogy vajon mire számíthatok. Abban az időben még hírmagja sem volt a magyar fordításnak, így az angol kiadásokat próbáltam megszerezni.  Sikerült is hozzájutni a harmadik kötethez! De mivel én szeretek egy sorozatot az elején elkezdeni szegénykém bizony ott ücsörgött a polcon, arra várva, hogy két nővére is végre csatlakozzon hozzá. Nagy volt az örömöm, amikor IPC Könyvek  gondozásában megjelent Az udvarház rejtélye, amely Jane Austen első detektívkalandja.

Az írónő már az első oldalon a tudomásunkra hozza, hogy amit olvasunk, az a közelmúltban egy baltimore-i pincéből előkerült, régen elveszett Austen kézirat, és olyan történeteket mesél el, amelyek az irodalmárok előtt eddig ismeretlenek voltak.  A kézirat napló formájában íródott, megtűzdelve testéréhez, Cassandrához írt levelekkel. A napló és a levelek tehát Jane Austen személyes feljegyzései – azok a rejtélyes esetek, amelyeknek az írónő rövid élete során részese lett, és amelyeket végül megoldott. Miután ilyenfajta hátteret kanyarított a regénye köré Barron máris rendelkezésünkre bocsátja a kézirat  megszerkesztett részét. 

Annak ellenére, hogy könyvtárakat lehet megtölteni a Jane Austenről szóló könyvekkel, sajnos igen keveset tudunk az éltéről. Az írónő   azonban nagyon elmésen, gondolom egy alapos tanulmányozást követően, a minél nagyobb hitelesség érdekében  igyekezett ezeket az információkat beleszőni regényébe, sőt néhol jegyzetekkel kiegészíteni a naplóbejegyzéseket a korra vonatkozó magyarázatokkal. Ugyanakkor kiválasztotta az életrajznak azokat a vakfoltjait, amelyek "lehetőséget" nyújthatnak számára, hogy hősnőjét egy adott helyere és időpontba vigye.   

Henning Mankell: A gyilkosnak nincs arca

Tudom, hogy a skandináv krimik virágkorukat élik az utóbbi időben, de nálam Henning Mankell könyve az első, amit e műfajban az évekkel korábban elolvasott Stieg Larsson Millenium-trilógiája óta kézbe vettem.

Wallander felügyelő 1991-ben indult útjára A gyilkosnak nincs arca kötettel. Első nyomozása 2002-ben került a magyar olvasóközönség elé, majd 2011-ben egy második kiadással. A könyv igazi vérbeli krimi, bár nem az a fajta, amelyben az adrenalin szint az egeket verdesi,  hanem lassan folydogálva apránként adagolja számunkra a nyomozói munka eredményeit, egy olyan időszakba kalauzolva,  amikor a számítógépes technológiák még messze álltak a mostani szintjüktől, nem voltak mobil telefonok, műholdas nyomkövetők. 

Svédország az 1990-es év elején. A sík Skane vidéken, Lenarpban két kis szomszédos tanya egyik idős házaspárját egy éjszaka kegyetlenül meggyilkolják. Az ügy az ystadi rendőrségen Kurt Wallander felügyelőhöz kerül, de akárcsak társai ő is értetlenül áll a szörnyű bűntény előtt. Fogalmuk sincsen, mi vihette rá az elkövetőket a szörnyű tettre, hiszen a szomszédok elmondása szerint a két öreg szerény körülmények között élte a nyugdíjas parasztok nyugalmas életét. Nem volt pénzük, nem voltak ellenségeik, és nem ártottak senkinek. A nyomozás azonban megdöbbentő dolgokra derít fényt.

A férj, felesége elől eltitkolva, több bankszámlán igen tekintélyes vagyont tartott, amelyet minden valószínűség szerint még a második világháború alatt szedett össze, amikor fiatal fiúként apjával egy távoli tanyán vágómarhákat tenyésztettek és titokban húst szállítottak a német hadseregnek. Rablás, bosszú, esetleg gyűlölet vezérelte a tetteseket? Mit jelent egy halálos ágyon elsuttogott szó, amelynek nyilvánosságra kerülése újabb bűntényekre sarkall? És  mi köze lehet az egészhez egy törvénytelen gyereknek?  Honnan jöttek a gyilkosok, és merre vették útjukat? Talán a közeli menekültszállások lakói között kell keresni őket? És ha igen, milyen indíttatásuk lenne? A rendőrkapitányság munkatársai Wallander vezetésével keményen dolgoznak, hogy válaszokat találjanak a felmerülő kérdésekre, de a szálak felgöngyölítése lassan halad, a nyomok zsákutcába torkollnak, az ügy holtpontra jut, és hónapokig megfeneklik, mielőtt bekövetkezne a nagy áttörés.

Ott és akkor dől el minden... – könyvheti beszerzési lista?

Hihetetlen, hogy már két nap  eltelt a  84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapokból. A hírek szerint nem kevesebb, mind 345 újdonságot mutatnak be, és akkor még nem is beszéltünk a régebbi kiadványokról. Annak ellenére, hogy a könyvhetet elsősorban a hazai kortárs irodalomnak szentelik, tapasztalatból tudjuk, hogy  külföldi szerzők könyvei is szép számmal jelennek meg ilyenkor.

Nagyon drukkoltam, hogy legyen szép idő, és úgy tűnik a tegnapi esős nap után, ma már több napsütésben volt részük a Vörösmarty térre látogatóknak.  Ha minden a terv szerint halad a szombat lesz a nagy nap, amikor én is tiszteletemet teszem a standoknál. Remélem, hogy a napsütés a vásárlói kedvemet is meghozza, mert az utóbbi napokban eléggé nyomott hangulatban voltam. Olyankor az új könyvek gondolata sem képes felvidítani.

Karen Blixen: Ehrengard – Egy csábítás története

Sokszor előfordul, hogy egy-egy könyv befejezése után képtelen vagyok eldönteni, melyik legyen a következő, és csak céltalanul bóklászok a könyvespolcok között. Most is hasonló történt, nehéz volt a döntés, szerettem volna valami olyasmit olvasni, ami eltér az utóbbi idők olvasmányaitól, és akkor megakadt a szemem Karen Blixen könyvén. Nagyon régen megvettem, ott húzódott az egyik polc végén utolsóként a sorban, és arra gondoltam, hogy ez most éppen megfelelő lenne.

Első találkozásom az írónővel a filmvásznon történt, amikor tizenévesként láttam a Volt egy farmom Afrikában önéletrajzi ihletésű regényéből készült filmet. Gondolom a legtöbben  így vagyunk vele. Tudtam, hogy pár könyve megjelent magyarul is, de most jött el a pillant, hogy közelebbről is megismerkedjek gazdag elbeszélő művészetével, és prózájának szépségével. Utólag visszatekintve sajnálom, hogy nem olvastam el korábban, megfosztva magam egy kellemes élménytől. Olyan volt az olvasás, mint egy tavaszi balzsamos levegő, ami melengeti a lelkünket, üde és hamvas, mint a borítón lévő hölgy arcképe, és nem is annyira a történet, hanem az írás szépsége miatt.

Az Ehrengard – Egy csábítás története Karen Blixen utolsó elbeszélése, melyet egy újabb kötet bevezetőjéül szánt, de már csak halála után jelent meg.
Az Ehrengardban a  18. századi arisztokrata környezetbe repít minket az írónő színes képzelete, egy virágzó kishercegség Babenhausen nevű városába, ahol a Fugger-Babenhausen nagyhercegi ház tagjai köré szövi mesés történetét. Az elbeszélés fő témája a csábítás és odaadás. Már az elején értésünkre adja, hogy ez a történet olyan régi, hogy a benne szereplő férfiak és nők „már réges-rég eltávoztak körünkből”, és „az utakat és ösvényeket, amelyeken történetünk halad, rég benőtte a fű, vagy talán nem is léteznek már egyáltalán”.  Akár egy mese úgy hangzanak Blixen szavai, és mesések a szereplői is: a nagyhercegné, Lothar herceg, Leuchtenstein Ludmilla hercegnő, Johann Cazotte és nem utolsó sorban Ehrengard von Schreckenstein kisasszony, akiknek az élete azáltal fonódik össze, hogy mindnyájan részesei lesznek az egész hercegségre kiterjedő összeesküvésnek.

Denise Domning: Winter's Heat (Grainstan Chronicles, 1)

Már nem emlékszem, hogy mikor vettem meg Denise Domning könyvét, s ha az elmúlt hetekben nem várt volna rám egy több órás vonatozás, azt hiszem, egy darabig még elfeledetten ücsörgött volna. Mi sem volt természetesebb, hogy az útra magammal vigyem a kindlem, s bár jobban szeretem a papír alapú könyveket, ilyenkor jó, mert kis helyen elfér, és a kedvemre válogathatok azon könyvek között, amelyekre még nem jutott idő. Így kezdtem el olvasni Domning regényét. A címből kiindulva fogalmam sem volt, hogy miről szól, de a prológus elolvasása után már tudtam, hogy miért vettem meg. Olvashatok bármit, de a történelmi romantika továbbra is előkelő helyet foglal el olvasmányaim rangsorában.

A Winter’s Heat  a Grainstan Chronicles (vagy Seasons Series) első része. A kötet 1994-ben elnyerte a Romantic Times "Best First Historical" díját. Az öt részből álló sorozatban megismerhetjük a FitzHenry család történetét, a háttérben húzódó családi drámát, amely meghatározza fiúk életét, és a  testvérek közötti kapcsolatokat. Az első Rannulf FitzHenry története. A könyvről igen rövid bemutatást találtam angolul:

Rowena of Benfield's hopes for a life as a powerful churchwoman are dashed when she's forced into a marriage to a rich and powerful lord. Embittered by his second wife's betrayal, Rannulf of Graistan wants nothing from his new wife except an heir. Then a tide of treachery rises around them and their only hope is to trust, to cherish and to love unconditionally.

A regény 1194-ben játszódik I. vagy más néven Oroszlánszívű Richárd uralkodásának második felében. A kolostorban nevelkedett 21 éves Rowena of Benfield dédelgetett álma, hogy egy napon a kolostor apátnője legyen, pillanatok alatt szertefoszlik, amikor apja a szent falak elhagyására kényszeríti, hogy feleségül adja Grainstan nagyhatalmú lordjához. Egy unalmas és terméketlen, majd egy katasztrófába torkollott házasságot követően, amely majdnem szétszakította a családját, Rannulf FitzHenry eldöntötte, hogy többé nem nősül meg, de a John of Benfield által felajánlott hatalmas birtoknak képtelen ellenállni. Így harmadik alkalommal saját kapzsisága kényszeríti bele a házasság csapdájába. Azonban a boldogtalanságtól és újabb árulástól való félelme arra készteti, hogy távol tartsa szívétől ifjú feleségét. A feladat nehezebb mint képzelte, mert Rowena szépsége első látásra rabul ejti, tüzes és szenvedélyes természete hol az érzékek birodalmába, hol a pokol bugyraiba repíti.